Apuka is születik a 9 hónap alatt!

Az anyuka és magzata kapcsolata már az első napoktól kezdve egy test a testben kapcsolat. Együtt vannak a nap 24 órájában. A kismama érzi őt fizikailag, lelkileg és persze a hormonháztartás megváltozása is segíti őt a babára hangolódásban. Ugyanakkor az apuka számára csak egy kissé nyűgösebb, érzékenyebb partner az, ami eleinte az egész folyamatból érezhető. Az ő hormonjai nem tombolnak, az ő pocakja nem kerekedik, ő valójában csak a mi segítségünkkel tud közelebb kerülni a leendő gyermekéhez. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mi, leendő mamik segítsünk neki abban, hogy ne csak a baba világrajövetelekor váljon apukává, hanem a 9 hónap alatt fel tudjon készülni az apaságra úgy, ahogy nekünk is 9 hónapunk van a feldolgozni és rákészülni, hogy hamarosan egy új szerepkörbe, egy életfogytig tartó „édes kötöttségbe” kerülünk.

Hogyan segítsünk neki apává válni?
Vonjuk be a mindennapi készülődésbe. Menjünk együtt vásárolgatni, tervezzük meg közösen a babaszobát. Esténként összebújva tervezgessük, hogy hogyan lesz a baba születése után. Ha cikkeket olvasunk a Pocaklakó fejlődéséről, akkor őt se hagyjuk ki. Meséljük el, hogy épp mekkora és mit tud. Mutassuk meg neki is a naplónkat, esetleg ő is írhatna bele.
Van egy „titkos fegyver”, mely a legzárkózottabb férfiakat is elérzékenyíti. Egy rendkívül hatásos módszer, hogy ő is megismerje - ne csak a gömbölyödő hasat lássa -, hanem magát a leendő gyermekét is. Cipeljük magunkkal az ultrahangvizsgálatra és a hatás biztosan nem marad el. A 2 dimenziós ultrahangvizsgálatnál ugyan valószínűleg csak elmosódó maszatokat fog látni, de garantáltan elhomályosodó szemek, és kissé összeszorult torok lesz a végeredmény. A 4 dimenziós ultrahang közben pedig nincs az a férfiember, aki ne hatódna meg a fénykép minőségű képek láttán. Így sokkal erősebbé válik a kapocs, ha számukra is látható az a kis emberke, akit majd csak néhány hónap múlva érinthetnek meg.

Hahó Apu, itt vagyok! - Kukucskálás a pocakba
Már csak néhány hónap, néhány hét és végre kezünkben tarthatjuk a hónapok óta bennünk fejlődő, belőlünk táplálkozó aprócska embert. Gyakran álmodozunk a közös életről, elképzeljük, hogy milyen is lesz, hogyan fog kinézni leendő gyermekünk. Ahogy a cikkben levő fotóból is látszik, a 4 dimenziós ultrahang segítségével előre megismerhetjük babánk külsejét, mimikáját, sőt kedvenc mozdulatait is. A második, harmadik trimeszterben már gyönyörűen látszanak az arcvonásai, - és ha rendelkezik vele -, akár a haja is. Érdemes ekkor ellátogatni egy 4D-s ultrahang-rendelőbe és az itt készült fotót, valamint a baba érkezése után - hasonló pózban - készített fotót együtt kitenni a lakásunkban. Megdöbbentő lesz a látvány…
Micsoda hatalmas változás, hogy míg édesanyáinknak 2 dimenziós ultrahang fotójuk sem volt rólunk, még a nemünket sem tudhatták előre, addig mi már a baba érkezése előtt mennyi információval rendelkezünk a még meg sem született gyermekünkről. Előre megismerhetjük a vonásait, mozdulatait, mimikáját, nem is beszélve a neméről. Így nemcsak számunkra, de a leendő apuka számára is sokkal kézzelfoghatóbbá, örömtelibbé válik a babavárás időszaka és emiatt érzelmileg is még közelebb kerülnek a Pocaklakóhoz.

Bent legyen, vagy ne legyen?
Ez az a kérdés, amely előbb, vagy utóbb minden párnál felvetődik. Gyakran egyik fél sem támogatja az apás szülést a tervezgetés során. Aztán ahogy közeledik a nagy nap és beszélgetnek a barátaikkal, ismerőseikkel - akiknél már világra jött a baba -, akkor formálódik, változik a véleményük. Kissé talán nyitnak a manapság egyre elterjedtebb apás szülés gondolata felé.
Természetesen erőltetni senkinél nem lehet. Ha a kismama nem szeretné, hogy férje lássa őt abban a „kiszolgáltatott” helyzetben, teljesen érthető. A férfiak reakciója is ugyanígy elfogadható, miszerint nem szeretnék látni a „véresebb” jeleneteket. Talán az arany középút az lehet, ha a vajúdás alatt végig együtt vannak, a leendő apuka támogatja, segíti, bátorítja a kedvesét, és csak a kitolás szakaszát tölti kint a várószobában.
(Én személy szerint mindvégig ellene voltam, hogy engem ilyen helyzetben lásson a párom. Aztán, ahogy közeledett a nagy nap, egyre inkább úgy éreztem, hogy egy ennyire fontos pillanatban talán mégsem kéne egyedül maradnom. Ott, a szülőszobán, pedig már nem is volt kérdéses, hogy marad-e. Egyikünk számára sem. Végig velem volt, masszírozta a hátam, ahogy kértem… És egy percre sem bántuk meg, sőt… Ez persze csak a privát véleményem, személyes élményem...)

Szerző: Simó Tímea
UH fotó: Beleznay Katalin