Főoldal > Cikkek > 9 hónap > Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek 2016-ban - 50 fiúnév és lánynév, amiket a szülők a legtöbbször adtak a - Szülők Lapja

Ezek voltak a legnépszerűbb babanevek 2016-ban - 50 fiúnév és lánynév, amiket a szülők a legtöbbször adtak a gyermekeiknek

Szülőklapja képMint minden évben, most is nagy érdeklődés övezi azt, hogy melyek voltak tavaly a legnépszerűbb babanevek az országban, hiszen sok szülőnek segítség a névválasztásban - meg hát ki ne szeretné tudni, hogy a saját neve hol áll a listán.

Szerző: Szülők lapja
2017-03-31
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Mint minden évben, most is nagy érdeklődés övezi azt, hogy melyek voltak tavaly a legnépszerűbb babanevek az országban, hiszen sok szülőnek segítség a névválasztásban - meg hát ki ne szeretné tudni, hogy a saját neve hol áll a listán.

Nos, megvan a friss lista, amiből egyértelműen kitűnik, hogy a fiúknál a Bence, Máté, Levente hármas továbbra is vezeti a listát, míg lányoknál a Hanna, Anna, Jázmin neveket nem lehetett idén sem beelőzni.

A negyedik helyektől azonban felfrissült a lista: míg tavaly a fiúknál Ádám név volt a negyedik helyen, addig most a Dominik furakodott be erre a helyre. A lányoknál ugyancsak van változás: a tavalyi 4. helyezett Lucát Zsófia lökte ki a nyeregből.

2015-ben ezek voltak a legnépszerűbb fiúnevek újszülötteknél:
1. BENCE
2. MÁTÉ
3. LEVENTE
4. ÁDÁM
5. MARCELL
6. DOMINIK
7. DÁVID
8. DÁNIEL
9. MILÁN
10. ÁRON

A 2015-ben adott lánynevek top 10 helyezettjei pedig ezek a nevek voltak:
1. HANNA
2. ANNA
3. JÁZMIN
4. LUCA
5. LILI
6. NÓRA
7. ZOÉ
8. ZSÓFIA
9. EMMA
10. BOGLÁRKA

Nézd meg, mely nevek kerültek be a 2016-os lista top 25 helyeire!



Forrás: Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárság

hirdetés

[x] hirdetés

Címkék: baba, babanevek, népszerű babanevek

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*

Kapcsolódó cikkek

Babanevek 2017: 35 különleges fiúnév és lánynév, amit 2017-ben már adhatsz a gyermekednek - Nevek és jelentésük
Babanevek 2017: 35 különleges fiúnév és lánynév, amit 2017-ben már adhatsz a gyermekednek - Nevek és jelentésük

Hogy mi lesz egy baba neve, sok mindentől függhet. Van olyan szülő, aki még mindig ragaszkodik a hagyományhoz - így kaphatja a legidősebb fiú az édesapja nevét (amit feltehetően már a nagyapja is visel). Más szülők pedig mindenféleképpen egyedi nevet szeretnének csemetéjüknek.

tovább a cikkre
Babanevek 2016: 20 különleges fiúnév és lánynév, amelyet már anyakönyveztethetsz Magyarországon - A legújabb névadási trendek
Babanevek 2016: 20 különleges fiúnév és lánynév, amelyet már anyakönyveztethetsz Magyarországon - A legújabb névadási trendek

Melyek a legújabb anyakönyveztethető lány és fiú babanevek? Hogyan kell kérvényezni azt, hogy egy választott utónév anyakönyveztethető legyen? Mi alapján bírálnak a döntéshozók? Mi a trend ma az újszülött nevének kiválasztásában, milyen neveket adnak ma a szülők?

tovább a cikkre
Babanevek: 16 különleges fiúnév és lánynév, ami 2016-ban már anyakönyveztethető Magyarországon
Babanevek: 16 különleges fiúnév és lánynév, ami 2016-ban már anyakönyveztethető Magyarországon

Mi legyen a baba neve? Sokszor kapásból érkezik a válasz, míg egyes szülőknek komoly fejtörést tud okozni. Ilyenkor segít a hivatalos utónévjegyzék. És ha a szülőjelölt mégsem találna benne megfelelőt, akkor jöhet a kérvényezés, amely során - szerencsére vagy sajnos - nem minden újonnan kitalált baba utónév kap zöld utat.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Sütőtöklé

Sütőtöklé

Gyümölcslevek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100-150 gramm sütőtök Higításhoz 1 dl forralt víz, vagy anyatej, esetleg gyümölcslé

Recept:

A sütőtököt puhára sütjük, 2-3 evőkanállal kiveszünk belőle, amit a 1 dl forralt, lehűtött vízzel, vagy anyatejjel, esetleg gyümölcslével összeturmixolunk.

Fontos!
A gyümölcslevet lehetőleg frissen készítve kapja a baba, mert ha sokáig &a(...) tovább a teljes recepthez...


Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Ügyfélszolgálat válóper, válás miatt ünnepek között!


Élettársak válása, házastársak válása feldolgozása gyakran különbözik!

Zaklatás, sorozatos feljelentés felveti az igazságügyi szakértők kérdését! (Elmeorvosi, pszichológus stb.)

Vidéki városokban egyre gyakoribb a potens barátok, vagy tehetős családok tagjainak ilyen ügye váláskor, élettársak szétköltözésekor!

Keressen bennünket! Nagyon szerteágazó válás mindig károkat okoz!

Pásztor Klára
Válás - Válóper - Szülői jogok ügyei
Ügyfélszolgálat 06/302/164-162 munkanapokon 10h-19h

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Ezt a gombot nyomd meg a Facebookon, és figyeld, mi történik! - Így biztosan nem fogsz lemaradni a legfontosabb híreinkről

vissza vissza