Az influenza kezelése és az influenza szövődményei

Szülők lapja

Betegségek

Szülők lapja


Minden korosztályból egyre többen keresik fel orvosukat magas lázzal, végtagfájdalommal, rossz közérzettel, influenzaszerű tünetekkel. Évek óta nem volt annyi szövődmény, mint mostanában.

Arról, hogy mit kell tenni ezekben az esetekben, dr. Komáromi Zoltán háziorvos, országos szakfelügyelő foorvos beszélt az Országos Tisztifoorvosi Hivatal március 7-iki budapesti sajtótájékoztatóján.

Pihenés és folyadékfogyasztás a fertőzés legyőzéséért
Ha lázzal, fejfájással ébred valaki, vagy napközben éri el a levertség, végtagfájdalom, akkor érdemes először otthon maradni, lázat csillapítani, pihenni. Orvoshoz menni ezekkel a panaszokkal két-három napig nem szükséges, viszont érdemes telefonon értesíteni a háziorvost, akitől konkrét tanácsokat is kaphat, és keresőképtelenség esetén ezt amúgy is haladéktalanul meg kell tenni. A szervezetnek lehetőséget kell adni arra, hogy legyőzze a fertőzést, ezt pedig pihenéssel, ágynyugalommal, folyadékpótlással, vitaminokkal, recept nélkül kapható szerek szedésével tudjuk segíteni.

Erről bővebben a következő videóban:




Ha a tünetek nem enyhülnek, feltétlenül fel kell keresni az orvost!
Az influenza tünetei három-négy nap alatt enyhülnek, ez idő alatt lehetőleg senki ne menjen közösségbe, mert ebben az állapotában nagyon fertőz. Ha pár nap alatt sem csillapodnak a betegség tünetei, illetve egy átmeneti javulás után ismét láz lép fel, a közérzet újra romlik, esetleg köhögés, köpetürítés tapasztalható, az orrváladék gennyessé válik, akkor másodlagos bakteriális felülfertőzés következhetett be. Ilyenkor mindenképpen fel kell keresni a háziorvost, aki szükség szerint antibiotikumot írhat fel.

Az influenza szövődményei
„Rengeteg szövődményes esettel találkoztunk az elmúlt hetekben, annyival, mint már évek óta nem. Nagyon sok lett az arcüreggyulladás és mellhártyagyulladás, ennyi kiterjedt tüdőgyulladás sem volt régóta” – fogalmazott dr. Komáromi Zoltán háziorvos, országos szakfelügyelő főorvos a sajtótájékoztatón.

Fokozott óvatosság a megelőzés érdekében
Mindenki, akár kapott, akár nem kapott védőoltást, a következő hetekben fokozottan kerülje a tömeget, mosson gyakran kezet és igyekezzen vigyázni az egészségére.

Védőoltással az influenza ellen
Érdekes megfigyelés, hogy a legkevesebb influenzaszerű megbetegedés a 60 éven felüliek között van, aminek oka lehet, hogy közöttük a legmagasabb az influenza elleni átoltottság évek óta. Ez jó alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet az évenkénti védőoltás fontosságára.


Forrás: ÁNTSZ
 


Szülők lapja

Betegségek

Szülők lapja


2012.03.08