Főoldal > Cikkek > Gyermek fejlődése > Három év után jöttek rá, hogy a szülészeten összecserélték a babákat - Szülők Lapja

Három év után jöttek rá, hogy a szülészeten összecserélték a babákat

Szülőklapja képMit tennél, ha kiderülne, hogy az évek óta babusgatott-nevelgetett gyermeked mégsem a tied, hanem valaki másé? A napokban egy bonyolult újszülöttcsere hír látott napvilágot: három év elteltével derült ki, hogy a babákat a kórházban véletlenül összecserélték - az anyukák pedig képtelenek megegyezni a megoldáson.
(A fotó csak illusztráció).

Szerző: Szülők Lapja
2014-05-30
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Három év elteltével derült fény egy kórházi gyermekcserére. Két édesanya közül az egyik vissza akarja kapni biológiai gyermekét, míg a másik nő nem akar megválni a kislánytól, akit lassan négy éve sajátjaként szeret…

Az újszülöttcserét egy válási huza-vona tárta fel
A kórházi cserére 2013 végén derült fény Dél-afrikai Köztársaságban, amikor az egyik anya beperelte volt partnerét, mert az nem akart tartásdíjat fizetni a kislány után, arra hivatkozva, hogy a gyermek nem tőle van. Az ezt követő DNS-vizsgálat bebizonyította, hogy valóban nem ő a gyermek apja, de az is kiderült, hogy a nő sem a kislány vér szerinti anyja.

A kórház megerősítette, hogy a gyermeket elcserélték egy másik kislánnyal, aki ugyanazon a napon jött világra 2010-ben. A csere részleteit nem hozták nyilvánosságra és az sem biztos, hogy azok ismertek.

Az egyik anya visszacserélné a gyerekeket, a másik nem
Az anyák tavaly találkoztak egymással és biológiai lányaikkal. A két nő december óta közös terápiás kezelésen vesz
hirdetés

HOGYAN VÁLASSZ BABAVÁRÓ VITAMINT?

Nézd meg, hogy miért fontos a terhességi vitamin, és hogy mi alapján érdemes választani!
Kattints ide a bővebb információért >>

vonal

[x] hirdetés

(x) hirdetés

részt. Egyikük vissza akarja cserélni a gyerekeket, míg a másik anya nem akar megválni a kislánytól, akit lassan négy éve sajátjaként szeret. Mind a négyen teljes és alapos klinikai vizsgálaton fognak átesni.

Mi szolgálja leginkább a gyerekek érdekeit?
A pretoriai legfelsőbb bíróság a Pretoriai Egyetem Gyermekjogi Központját bízta meg annak kiderítésével, hogy milyen megoldás szolgálná leginkább a gyermekek érdekeit, és hogyan lehetne minimálisra csökkenteni az ügyből fakadó károkat. A központnak kilencven napon belül kell a bíróság elé tárnia eredményeit - adta hírül a The Times című dél-afrikai napilap internetes oldala.

Újszülöttcsere - van jó megoldás?
A lehetséges megoldások közé tartozik, hogy a gyerekeket visszacserélik, vagy jelenlegi "édesanyjuknál" hagyják őket és a másik fél vagy kap láthatási engedélyt, vagy nem. Az ügyben felelős személyeknek, köztük a gautengi Boksburgban működő Tambo Memorial Hospital igazgatójának - a kislányok ebben a kórházban születtek - nem volt ellenvetése a központ nyomozása ellen.

1995-ben két édesanya kapott anyagi kártérítést, miután kiderült, hogy 1989-ben született fiaikat elcserélték a kórházban. Mindketten tovább nevelték nem vér szerinti gyermeküket.


Fotó: Freedigitalphotos.net
Forrás: mti/ THE TIMES

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>

Címkék: újszülött, baba, csecsemő, újszülöttcsere, babacsere, vérszerinti szülő, vérszerinti gyermek, apasági vizsgálat

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Apasági vizsgálat - hazánkban a gyerekek 10-15 százaléka nem is a férjtől van
Apasági vizsgálat - hazánkban a gyerekek 10-15 százaléka nem is a férjtől van

Hogyan történik az apasági vizsgálat? Mennyire megbízható az apasági vizsgálat? Hogyan mutatja meg az apasági teszt, hogy valóban az apuka a biológiai apja a gyermeknek? Érdekességek, hírességek apasági tesztjei.

tovább a cikkre
Az újszülött első napjai a kórházban
Az újszülött első napjai a kórházban

Amint megszületik a várva várt gyermek, az újdonsült anyuka számára megszűnik a külvilág. Nem tud betelni gyermekével, földöntúli boldogságában talán fel sem tűnik neki a sürgés-forgás, ami az újszülött körül történik.

tovább a cikkre
Apasági nyilatkozat – speciális esetek
Apasági nyilatkozat – speciális esetek

Apasági nyilatkozat kérelmezése során előfordulhatnak speciális esetek is. Összeállításunkban ezeket mutatjuk be.

tovább a cikkre
Az újszülött külseje
Az újszülött külseje

Az újszülött több mindenben eltér egy néhány hetes csecsemőtől. Van néhány jellegzetes vonás, amitől kicsit furcsa is lehet a kinézete, és ez aggaszthatja a szülőket. Pedig nincs ok az ijedségre, ezek lassan el fognak tűnni.

tovább a cikkre
Az újszülött életének első 2 napja
Az újszülött életének első 2 napja

A megszületést követően akár 1 perc is eltelhet, mire a babák felsírnak. Ez az a pillanat, amire minden kismama lélegzetvisszafojtva vár, ugyanis ez a sírás mutatja, hogy az újszülött alkalmas a méhen kívüli életre.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Gyümölcsös joghurt kukoricapehellyel

Gyümölcsös joghurt kukoricapehellyel

Uzsonnaételek gyümölcsből >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 2 dl joghurt 2-3 ek kukoricapehely (gluténmentes) gyümölcs ízlés szerint

Recept:

2 dl joghurtba 2-3 evőkanál kukoricapelyhet áztatunk, majd ízlés szeint gyümölcsöt adunk hozzá (reszelt, vagy turmixolt gyümölcsöt).

Tipp!
Ha savanykás a gyümölcs, akkor egy édesebb gyümölccsel (pl. banánnal) édesítsük, cukrot(...) tovább a teljes recepthez...


Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
Gyermekprogramok

Minden alsós diáknak jár az ingyen vonatozás! Mi mindenre jó még a Kajla útlevél?

vissza vissza