Főoldal > Cikkek > Gyermek fejlődése > Ezentúl hajnali 5 órától lehet mesefilmet nézni a magyar gyerekcsatornán - Hogyan hat a rajzfilmnézés a kisgyere - Szülők Lapja

Ezentúl hajnali 5 órától lehet mesefilmet nézni a magyar gyerekcsatornán - Hogyan hat a rajzfilmnézés a kisgyerekre?

Szülőklapja képA koránkelő meserajongók bizonyára örülnek, hiszen már reggel öt órától sugároz mesefilmeket az M2 gyerekcsatorna. De vajon jót tesz a gyereknek a rajzfilmnézés? Mire figyelj oda, ha leülteted a gyereket a tévé elé?

Szerző: Szülők lapja
2018-01-10
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

A koránkelő meserajongók bizonyára örülnek, hiszen már reggel öt órától sugároz mesefilmeket az M2 gyerekcsatorna - mondta a csatornaigazgató kedden az M1 aktuális csatornán.

15 ezer gyerek ül a tévék előtt hajnalban
Vass Éva elmondta, azért döntöttek a korábbi műsorkezdés mellett, mert a kutatások szerint a 4-12 éves korosztályból körülbelül 15 ezren már ilyenkor is a televízió elé ülnek. Így nekik is szeretnék megadni a biztonságos, erőszak- és reklámmentes televíziózás lehetőségét.

A csatornaigazgató az idei tervek között említette, hogy szeretnének rögzíteni és sugározni báb- és gyerekszínházi előadásokat, gyerekkoncerteket.
Bíznak benne, hogy a tavalyi év után, idén is sikerül az M2 gyerekcsatornák közötti piacvezető pozícióját megtartani - tette hozzá Vass Éva.


 

Olvasott mese vagy tévés mese? Mire figyelj, ha rajzfilmet néz a gyerek?


Hogy miként hat az olvasott mese és a tévés mesenézés egy kisgyermekre? Erről Dr. Árvainé Koczok Márta pszichológusunk fejtette ki véleményét egy korábbi cikkünkben.

Fejből mondott/olvasott mese: Mint kiemelte, egy fejből mondott vagy olvasott mese sokkal kevesebb ingert tartalmaz a gyermek számára, mint egy rajzfilm. Az úgy jelenik meg a képzeletében, ahogy ő kitalálja. A szülő, nagyszülő átélése, hanghordozása is sokat segít neki a történet megértésében és feldolgozásában. A mese közben ráadásul meg lehet állni, lehet kérdezni és beszélgetni.

Rajzfilmek: A rajzfilmekben ugyanakkor másodpercek alatt rengeteg minden történik, és mire a gyermek kérdezne valamit, már egész máshol jár a történet. Sokszor még pislogni is elfelejtenek, nehogy lemaradjanak valamiről.

Az, hogy a gyermek teljesen elmélyülten nézi a rajzfilmet, még nem biztos, hogy azt jelenti, hogy élvezi is, sőt! Észre lehet venni a gyermek testtartásán, hogy rajzfilmnézés közben mit él át. Sok feszültség generálódik benne, amit nincs idő feldolgozni, ellazulni, mert már jön a reklám, vagy a következő mese, és viszi is tovább a figyelmét. A rajzfilm eltereli a figyelmet a fontos dolgokról, a saját érzéseinkről, gondolatainkról. Újabb és újabb ingert kínál, amely megterheli a gyermekek idegrendszerét és lelki világát.

Pedig a mesének épp az lenne az egyik fontos funkciója, hogy megnyugtassa, kikapcsolja és feltöltse a gyermeket. A rajzfilm is képes erre, de csak akkor, ha be tudjuk tartani a határokat! A túl sok rajzfilm és életkorának nem megfelelő tartalmak nézése hallgatása károsan hat a gyermek kognitív és személyiségfejlődésére, érzelmi életére, szociális készségeire.

Milyen és mennyi rajzfilmet nézhet a kisgyerek? Mire figyelj oda szülőként?
A gyermeket a rajzfilmnézéstől eltiltani nem lehet, és nem is kell. Ahhoz, hogy minden nap mesét olvassunk a gyermekünknek, szükség van időre, energiára és mesélési kedvre. Ez nem mindig jön össze, mert sokszor fáradt a szülő, vagy dolga adódik. Ha pedig beteg a gyermek, nem tudunk neki egész nap mesét olvasni. Ilyenkor jól jöhet a rajzfilm. Néhány szempontot azonban vegyünk figyelembe, hogy gyermekünk fejlődése kiegyensúlyozott legyen:

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

hirdetés

HOGYAN VÁLASSZ BABAVÁRÓ VITAMINT?

Nézd meg, hogy miért fontos a terhességi vitamin, és hogy mi alapján érdemes választani!
Kattints ide a bővebb információért >>

vonal

[x] hirdetés


1. Életkorának megfelelő rajzfilmeket nézzen. Ha nem érti, amit lát és hall, az frusztrálhatja vagy szorongáskeltő is lehet számára.
 
2. Minél kisebb, annál kevesebb időt töltsön rajzfilmnézéssel: 2 éves korban 10-15 percet, 5-6 éves korban is elegendő 30-40 perc!
 
3. Nézzünk rajzfilmet együtt! Szülőként néha nehezünkre eshet együtt nézni a rajzfilmet a gyermekünkkel, pedig eközben sok mindent megfigyelhetünk. Ha összebújva nézzük, érezhetjük, hogy a kicsi mikor és milyen résznél remeg vagy ugrik egyet. Messzebbről láthatjuk az arckifejezéseit, megfigyelhetjük a testtartását. Közben tudunk kérdezni, beszélgetni, szükség esetén elkapcsolni.

Rajzfilmnézés után pedig beszélgessünk vele arról, hogy mi volt a mesében, mi tetszett neki, mi nem tetszett. A gyermeknek legyen lehetősége kérdezni az őt foglalkoztató dolgokról - fontos, hogy ne maradjon benne olyan érzés vagy gondolat, ami nem hagyja őt nyugodni. Sokszor nem a rajzfilm végén azonnal fogalmazódik ez meg benne, hanem este lefekvésnél, vagy amikor hasonlót lát vagy tapasztal.
 
4. Ne a tévé legyen a bébiszitter! A tévé nem azért van, hogy gyermekünknek órákig egy hangja se legyen. Előfordulhat, hogy a szülőnek dolga akad, és emiatt rajzfilmet kapcsol. Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha néha élünk ezzel a lehetőséggel. De ha túl sűrűn előfordul, és a gyermek naponta több óra rajzfilmet néz, gondolkodjunk el, hogyan változtathatnánk ezen, hisz ez a gyermeknek hosszútávon nem jó.
 
5. Ráadásul az órákig tartó tévézés ronthatja a szemét, emellett fokozódhatnak agresszív viselkedési megnyilvánulások. A rajzfilmnézés közben átélt izgalmak levezetése sokszor nehezítetté válik, illetve a látott-hallott tartalmakat is újrajátszással próbálhatja feldolgozni.
 
Mindemellett pedig ügyeljünk arra, hogy a gyerek eleget mozogjon, játsszon és egészségesen táplálkozzon. Az egészséges gyermek minden szempontból ellenállóbb: kevésbé válik sérülékennyé a negatív élmények során, kevésbé betegszik meg, felszabadultabb lesz, könnyebben barátkozik vagy kommunikál. Az otthoni szorongásoldásnak ezek is fontos szempontjai.
Pszichológusunk további véleményét az olvasott mesékről és rajzfilmekről itt olvashatod »

Olvasd el ezt is!
Miért fontos a gyereknek az esti mese? Hogyan hat a mese a gyermek lelkére? »

Forrás: MTI, Nagyszülők Lapja
Fotó: Pixabay

Címkék: gyerekek a tévé előtt, gyerekcsatorna

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Mozgásfejlődés: a te kisbabád megfelelően fejlődik? Most ingyen, beutaló nélkül megvizsgálják a Pető-intézetben
Mozgásfejlődés: a te kisbabád megfelelően fejlődik? Most ingyen, beutaló nélkül megvizsgálják a Pető-intézetben

Sok szülő bizonytalan, főleg, ha első gyermekes, hogy az ő picurkája megfelelően fejlődik-e. Ha szeretnéd, hogy szakember mérje fel gyermeked fejlődését, illetve tanácsot adjon a továbbiakra vonatkozóan, akkor jelentkezz a Pető Intézet ingyenes konduktív vizsgálatára!

tovább a cikkre
Így alszik el könnyen, gyorsan a kisbabád! - Miért nyugtatja meg a csecsemőket a fehér zaj? Fehér zaj ötletek otthonra
Így alszik el könnyen, gyorsan a kisbabád! - Miért nyugtatja meg a csecsemőket a fehér zaj? Fehér zaj ötletek otthonra

Sokak számára könnyítik meg az álomba merülést a természet hangjai, a hullámzás moraja, a madárcsicsergés, a szél suhogása vagy éppen egy ellazító meditációs zene. Ám ha kisbabád alvását akarod elősegíteni, nem ezekkel a dallamokkal érdemes próbálkoznod.

tovább a cikkre
Így kerülheti el a gyerek könnyebben a betegségeket az őszi-téli időszakban! 11 bevált immunerősítő praktika a szakértőktől
Így kerülheti el a gyerek könnyebben a betegségeket az őszi-téli időszakban! 11 bevált immunerősítő praktika a szakértőktől

Napról napra hűvösebbek a reggelek, egyre nő az óvodai és iskolai hiányzások száma. Miképp erősítheted csemetéd immunrendszerét? Milyen praktikákat tudsz bevetni, miben van a legtöbb vitamin? Őszi-téli immunerősítési praktikák a cikkben.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Almán sült csirkecomb kakukkfüves almapürével

Almán sült csirkecomb kakukkfüves almapürével

Sültek >>
18 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Hozzávalók 4 főre 4 közepes csirkecomb 5 közepes méretű édes alma 3 teáskanál mustár Só, őrölt fehérbors Kakukkfű, oregáno, petrezselyemzöld

Recept:

Az almák magházát almamagozóval eltávolítjuk, majd meghámozzuk a gyümölcsöket. Ezután fél centis karikákat vágunk belőlük, és egy alufóliával kibélelt tepsibe rétegezzük a karikákat. Erre az almarétegre rakjuk a befűszerezett csirkecombokat,(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
9 hónap

Babát vársz? Akkor sürgősen keresd fel a fogorvosodat!

vissza vissza