10.000 gyermek vár rá, hogy valaki haza vigye - nevelőszülők kerestetnek!

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


10 000 gyermek vár nevelőszülőkre Magyarországon – írta nemrégiben Facebook bejegyzésében a Fészek Gyermekvédő Egyesület, aki nevelőszülők felkutatásával és képzésével foglalkozik. 10 000! – döbbenetes számadat, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni…

10 000 gyermeknek nem adatik meg, hogy a szüleik nyugodtan és harmóniában neveljék őket, sokszor azért, mert a család anyagi nehézségei, szociális körülményei, vagy egyéb gondjai miatt nem tudnak kiegyensúlyozott körülményeket nyújtani számukra. Ezeknek a gyerekeknek hétvégenként nem az a kérdés, hogy játszóházba vagy állatkertbe menjenek-e, hanem például az, hogy kerül-e egyáltalán ebéd az asztalukra. 10 000 gyermek vár befogadó és elhivatott nevelőszülőkre, hogy általuk megkaphassák az esélyt boldog gyermekkor reményére.
A Fészek Gyermekvédő Egyesület, aki ezeken a gyerekeken immár 15 éve igyekszik segíteni, a Facebook előnyeit kihasználva, hívta fel a figyelmünket az égető problémára.

Hogyan lehet valaki nevelőszülő? Hogyan kell jelentkezni?
A laikusok a nevelőszülőséget összekeverik az örökbefogadással, pedig közöttük lényeges jogi különbség van. Az örökbe fogadásnál az örökbe fogadó szülők véglegesen megkapják a gyermeket, az új szülők ezáltal a vér szerinti szülő státuszába kerülnek, akikkel azonos jogaik és kötelességeik lesznek. Míg a nevelőszülő feladata ettől lényegesen eltér: a gyermek gondozását átmenetileg vállalja, vagyis nem végleges időre kerül a gyermek az új családhoz. Miközben a gyermek a nevelőszüleivel él, a vér szerinti szüleivel is találkozhat, tarthatja velük a kapcsolatot. A nevelőszülők segítséget nyújtanak abban, hogy a nehéz sorsú gyermek megfelelő körülmények között tudjon felnőni, és azt igyekeznek minden támogatást megadni, hogy a Kicsi mihamarabb visszakerülhessen az eredeti családjához.
Az egyesület folyamatos toborzásai során olyan személyek jelentkezésére számít, akiktől nem áll távol ez a fajta segítségnyújtás, akiknek talán már többször is megfordult a fejükben, hogy nehéz sorsú gyerekeken segítenének, csak azt nem tudják, hogy hogyan fogjanak hozzá. Nevelőszülőknél az alsókorhatás 24 év, felső korhatár nincs, a maximális korkülönbség az 50 év, ami a nevelőszülő és a gyermek között maximum lehet; ideális, ha a nelelőszülőjelöltek házassági vagy élettársi kapcsolatban élnek, de a A Fészek Gyermekvédő Egyesület a jó tapasztalatok miatt egyenértékűen fogadja az egyedülállók jelentkezését is. Olyan nevelőszülőket keresnek, akik szívesen gondoskodnának saját otthonukban család nélkül maradt Kicsikről, és akik kifogyhatatlanok türelemből, empátiából és szeretetből.

A gyerekek sokszor magukat hibáztatják a kialakult helyzet miatt
Minden gyermek óriási traumaként éli meg azt, hogy kiszakítják a vér szerinti családjukból, és nem élhetnek a saját szüleikkel. Sokszor úgy érzik, hogy ők maguk a hibásak mindazért, ami történik. A családból való kiemelés gyakran egészen váratlanul történik: reggel elmegy a kisfiú az iskolába, és fogalma sincs arról, hogy délután már nem mehet haza, mert elviszik őt egy idegen családba… „Ilyen és ehhez hasonló helyzeteket próbálunk átbeszélni, megérteni a nevelőszülőnek készülő családokkal, és felkészítjük őket a megfelelő viselkedésre. Idővel a gyerekek persze beilleszkednek az új családokba, de sok segítséget kell nekik adnunk, hogy az őket ért traumát és veszteséget fel tudják dolgozni.” – mondja Báló Ottília, a Fészek Gyermekvédő Egyesület ügyvezetője.

A nevelőszülőség nemes feladat, ami rengeteg kihívással jár
„A nevelőszülőség annyit jelent, hogy más gyermekét kell nevelni, ami sosem ugyanolyan, mint amikor valaki a saját gyermekével foglalkozik. A feladat egyik nehézsége, hogy átmeneti időre szól, és mégis úgy „kell” szeretnie a vállalt gyermeket, mintha sajátja lenne, ugyanakkor késznek kell állni arra, hogy őt bármikor elengedje, ha azt a gyermek érdeke megkívánja. A nevelőszülő másik nagy kihívása, hogy felelőssé válik a rábízott gyermek testi-szellemi-erkölcsi fejlődéséért, biztosítania kell számára az életkorának, fejlettségi szintjének, egészségi állapotának megfelelő ellátást. Ez különösen nehéz feladat, ráadásul a gyermek részéről visszaérkező pozitív visszacsatolás nem azonnal jön - a hála, elismerés talán csak évek múltán várható, a munka gyümölcse később érik be.” – mondja Báló Ottilia.

A nehézségek mellett viszont felemelő érzéssel tölti el a nevelőszülőt, hogy hozzájárulhat egy gyermek boldogabb gyermekkorához, testi és lelki fejlődéséhez, sikeresebb felnőtté válásához, ami felbecsülhetetlen érték.
A nevelőszülőség 24 órás elfoglaltság, vagyis csak hétvégére, vagy csak bizonyos időpontokra nem lehet vállalni gyermeket. A nevelőszülő saját otthonába fogadja a gyermeket, és gondoskodik teljes körű ellátásáról, amíg arra szükség van, vagy amíg bármely más okból fel nem menti a gyámhivatal a feladat végzése alól.
És mi történik, ha egy nevelőszülő menetközben meggondolja magát? – mert ez is könnyen előfordulhat. Az egyesület szakemberei a felkészítés során megpróbálják szembesíteni a jelentkezőket a rájuk váró nehézségekre, élethelyzetekre, mert ekkor még tét nélkül tudják mérlegelni, hogy vállalkoznak-e az adott feladatra.

10.000 gyermek vár rá, hogy valaki haza vigye - nevelőszülők kerestetnek!

A nevelőszülő hozzájárulhat a nehéz sorsú gyermek boldogabb gyerekkorához (Rajz: Fészek Gyermekvédő Egyesület)

A nevelőszülők az idén januártól bért kapnak
A nevelőszülő a hatályos jogszabályokban meghatározott ellátásokat kapja, egyrészt a gyermek ellátására folyósított nevelési díjat és ellátmányt. A nevelőszülő munkájáért 2014.01.01-től bért kap, ez korábban a hagyományos nevelőszülők esetében egy szerény tiszteletdíj volt, ami nem képezte nyugdíjjogosultság, sem egészségügyi ellátás alapját.
(Az ide vonatkozó törvény elsősorban az 1997. évi XXXI tv a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, a nevelőszülői jogviszonyról az 513/2013 Kormány rendelet szól.)

„A nevelőszülők hihetetlenül tiszteletreméltó munkát végeznek”
„Keressük a lehetőségeket, hogy minél többekkel megismertethessük a munkánkat: hogy ne legyenek indokolatlan előítéletek, hogy kiderüljön, milyen hihetetlenül tiszteletre méltó munkát végeznek a nevelőszülők, hogy minél többen jelentkezzenek nevelőszülőnek, hogy minél többen támogassák önkéntes munkával, adománnyal a munkánkat, lehetővé téve ezáltal, hogy a lehető legtöbbet adhassuk nekik útravalóul: élményben, értékben, gondoskodásban.” – összegzi Báló Ottília.
 

"Kedves néni és bácsi!
Én otthontalanul, állami gondozásban élek, csak nem vagyok örökbefogadható, mert a szüleim nem mondtak le rólam. Pedig olyan egyedül vagyok, és annyira szeretném, ha lenne apukám és anyukám, akik hazavisznek magukkal, és szeretnek. Nem lennél a nevelőszülőm?
Ha szeretnél segíteni nekem, hívd fel ezt a számot: 06 70 382 6487 vagy írj az info@feszekegyesulet.hu címre."


Rajzok, fotó: Fészek Gyermekvédő Egyesület

<


Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2014.07.17