Milyen játékokat veszünk meg a gyermekeinknek? Valójában milyen játékokra lenne szükségük?

Szülők lapja

Játék

Szülők lapja


Milyen játékokat keresnek a szülők? Mely játékok iránt van nagyobb kereslet: hagyományos vagy a trendi játékok fogynak jobban az játékáruházak és webshopok polcairól? Milyen a „jó játék”? És valójában milyen játékokra lenne szükségük a gyerekeknek a szakértő szerint? Vajon meg lehet bízni a játékok biztonsági besorolásában?

Jellemző ránk, hogy mielőtt gyakorló szülőkké válnánk, azt gondoljuk, hogy a játékok vásárlásával csak feleslegesen kényeztetjük el a gyerekeket. Majd amikor szülők leszünk, csakhamar rájövünk, hogy a játék nem az elkényeztetést vagy a gyerek lekenyerezését szolgálja, hanem a gyermekünk fejlődésének nagyon fontos fejlesztési eszköze.

Régebben rossz időben kártyáztunk, ma X-boxoznak a gyerekek
Sajnos az utóbbi időben rendkívüli módon beköltözött életünkbe a technika, és ezzel együtt majdnem, hogy családtag lett a média és a reklám. A gyerekeknél az tapasztalható, hogy azokra a játékokra vágynak, amelyeket nap, mint nap reklámoznak a tévében. Ezzel nem is lenne semmi gond, hiszen ezek között is vannak nagyon hasznosak, de csak is a szülőtől függ, hogy végül mivel is játszik gyermeke.
Csak emlékezzünk vissza arra az időre, amikor mi magunk voltunk gyerekek! Mennyire örültünk egy egyszerű kis plüssmacinak, labdának, építőkockának, egy sakktáblának, kisautónak, kis műanyag katonáknak, egy műanyag babának, amit kedvünkre öltöztethetünk, vagy egyszerűen egy tiszta papírlapnak, sok színes ceruzával. Régebben a rossz idő egyet jelentett egy nagy családi kártya- vagy társasjáték partival, ma azonban itt az X-box, PlayStation, számítógép, tablet és az okostelefon, telis tele olyan játékokkal, amivel egyedül is eljátszik a gyerek. Válasszunk bármilyen játékot gyermekünknek, mindegyiknek meglesz és meg is van a maga szerepe.

Milyen játékokat veszünk meg a gyermekeinknek? Valójában milyen játékokra lenne szükségük?

Mire van igény: a klasszikus játékokra vagy a modern számítástechnikai eszközökre?

A játékok a babák és kisgyerekek fejlődésének nélkülönözhetetlen eszközei
A gyerekek a játékokon keresztül jutnak új ingerekhez, szerezve ezáltal tapasztalatokat a körülöttük lévő ismeretlen világról, amivel tovább bővíthetik a környezetükből nyert ismereteiket és tapasztalataikat. Sokszor a szülők számára egyszerűnek tartott játékok is hasznosak lehetnek - talán nem is gondolnánk, hogy mennyi új tapasztalattal gazdagodhat egy kisbaba azáltal, hogy puha vagy egy keményebb játékot vesz a kezébe egymás után. Éppen ezért a játékvásárlást nem lehet elég korán elkezdeni.

"A játék a gyermek elsődleges és legfontosabb tevékenysége, amelyet akár szükségletnek is nevezhetünk. Nem szabad elfelejteni, hogy erre az iskolás gyerekeknek is szükségük van, ez jelenti neki az igazi kikapcsolódást a fárasztó órák után, és emiatt elegendő időt kell hagyni rá. Mivel a gyerekek által megélt események megjelennek a játékban, azok feszültségoldó hatással bírnak, hiszen azáltal, hogy szimbolikusan újra megjelennek a kellemes vagy kellemetlen élmények, fel tudja azokat dolgozni" -  mondja Nyeste Mónika óvodapedagógus-fejlesztőpedagógus szakértőnk.



TRENDI VAGY HAGYOMÁNYOS JÁTÉKOK - MIT KERESNEK A SZÜLŐK?

Mielőtt sorra vennénk, hogy milyen játékot érdemes a babáknak és a kisgyerekeknek választani, nézzük meg, hogy milyen játékokat vásárol a magyar szülők többsége. A Szülők Lapja szerkesztősége kíváncsi volt a játékvásárlási szokásokra, ezért körkérdést intéztünk a legismertebb játékboltokhoz a témában.

Házi felmérésünkből többek között kiderült, hogy:
-    a tehetősebbek szülők kevésbé az árakat, mint inkább a minőséget nézik,
-    a kiskeresetű szülők inkább az árak alapján döntenek,
-    egy nagyon szűk réteg presztízsből vásárol: “ha már a szomszéd gyerekének is ilyen van, akkor én is megveszem az enyémnek”
-    a szülők értékrendje sokszor meghatározza azt, hogy a gyerek milyen játékokhoz juthatnak hozzá.

•    Fejlesztő játékok – hasznosak és értékesekMilyen játékokat veszünk meg a gyermekeinknek? Valójában milyen játékokra lenne szükségük?
A tendencia mégis az, hogy a felelős szülőknek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen játékokat választanak. A tudatos szülők először körültekintően tájékozódnak, hogy a kisbaba korcsoportjának mi a megfelelő játék, felmérik, hogy a mik a baba egyéni igényei, kitapasztalják, hogy mivel köthető le leginkább a Kicsi figyelme. Az ár-összehasonlító oldalakról érkező vásárlók alaposan körülnéznek a választékot és az árakat mérlegelve, mielőtt játékot vásárolnának a gyereknek - állapítja meg az egyik kifejezetten fejlesztő játékok forgalmazásával foglalkozó játékbolt munkatársa. Szerinte egyre nagyobb az igény a fejlődést támogató hasznos játékokra.

•    A TV-reklámok hatására vásárolunk
Vannak azonban olyan játékkereskedések, amelyek ellenkező tapasztalatokról számolnak be. Egy átlagos játékboltban főleg a népszerű, sokat reklámozott játékokra van igény. Az aktuális divat, illetve a média erős hatással van a játékvásárlási szokásokra. A fejlesztőjátékok ugyan nagyon hasznosak a gyerekek számára, mégis inkább a „nagyközönség kedvenceket” keresik a szülők. Amint kijön egy új rajzfilm (bármilyen korosztályról is legyen szó), azonnal megjelennek a meséhez kapcsolódó játékfigurák, és azok mindenféle játékváltozatai a boltok kínálatában. Ezeknek a játékoknak rendszerint jól megfigyelhető életgörbéjük van: a rajzfilmmel együtt megérkezik az egyre erősödő érdeklődés, aztán ahogy jött a népszerű meséhez kötődő igény, úgy szépen lassan le is cseng, végül fokozatosan kikopnak a játékboltok polcairól. Arról nem is szólva, hogy a gyerekeknek sok esetben csalódást okoznak a média által mesterségesen felkapott játékok, mert ami a tévében izgalmasnak és elérhetetlennek tűnik, arra a gyerekek sokszor csalódottan legyintenek: “ja, csak ennyit tud…?”.

•    Hagyományos és örökzöld játékok – van, ami soha nem megy ki a divatból
Vannak játékok, amelyeket trendtől és szezontól függetlenül folyamatosan keresnek a szülők: a LEGO egy ilyen ’folyton megújuló klasszikusnak’ számít. Ez a 65 éves játékmárka képes azonnal igazodni a legújabb trendekhez, és az aktuális mesefigurákat a saját játékaiban is megjelenteti, amit nem csak a szülők, hanem maguk a gyerekek is nagyra értékelnek.
Jó hírnek számít, hogy az igényes, jó minőségű fajátékoknak ma újra nagy keletje van, és vannak nagyon népszerű játékok, amelyek kortól-trendtől függetlenül mindig nagyon keresettnek számítanak: ilyenek a mini konyhák, a játszóházak, vagy a bármely korosztálynak szóló puzzle-ok.

MILYEN A JÓ JÁTÉK?

Sokfajta játék lehet “jó” játék – vélik a játékboltok szakemberei. Mindenképpen szerencsés, ha sorakoznak a polcon olyan játékok is, amelyekkel a kisgyermek önállóan tud játszani, amelyhez egyedül bíztatás nélkül is hozzányúl, illetve érdemes beszerezni olyan játékokat is, amelyek a közös játékélményével gazdagítják a gyerekeket, amivel a Kicsi nem csak egyedül játszhat, hanem a szülőkkel vagy akár a kortársakkal közösen. Ugyanígy az édesanya kisbabával való játékos foglalkozása sokat hozzátesz a baba értelmi fejlődéséhez, miközben szülő-gyermek kapcsolatot is elmélyül.

Jó játék ismérvei:

  • a kisbabát/kisgyereket leköti, szórakoztatja, örömmel tölti el
  • nem unja meg az első használat után, hanem a játékkészlet hasznos darabja marad sokáig
  • a gyerekek életkorának megfelelő játék (a felnőttek ezzel sokszor mellélőnek)
  • a tanulást, fejlődést és az ügyesedést szolgálja
  • olyan szabadtéri játékok, amelyek mozgásra ösztönzik a gyerekeket
  • biztonságos (pl. lekerekített élek, természetes anyagok)
  • ami akár évekig is a kedvenc maradhat

" A játékeszközöknek a tanulási folyamatban is fontos szerepük van. Minden játék fejleszt, hiszen a fejlődés lehetősége a gyermekben van, aki mindennel képes játszani, mert szimbólumként használja a tárgyakat. Így lesz a szőnyegből hajó és a parkettából tenger, a kedvelt szobanövényünkből legyőzni való sárkány, az összegyűjtögetett mogyoróból némi kavargatás után borsófőzelék.

A legjobb választás a saját kezűleg készített játék. Ha felajánlunk nekik egy ilyen vasárnap délutáni időtöltést, nagyon hálásak lesznek érte. Együtt elkészíthetünk egyszerűbb játékokat az otthon található alapanyagokból, mindennek csak a kreativitásunk szabhat határt." - mondja Nyeste Mónika.

MILYEN JÁTÉKOKAT AJÁNLANAK A GYERMEKPSZICHOLÓGUSOK?

Szegleti Gabriella gyermekpszichológus szakértőnk, aki jelenleg a Bethesda Gyermekkórház Mentálhigiénés osztályán főleg szorongásos és magatartás zavaros gyerekekkel foglalkozik, úgy véli, hogy a játék soha nem felesleges időtöltés, a gyermekek öngyógyító folyamatainak legfontosabb eszköze. „Pszichológiai szempontból a játék az, ami felkészíti az egyedet az életre, a tapasztalatszerzés egy módja, "szelep", mely a felhalmozott energia levezetésének fontos eszköze, regenerál, felfrissülést nyújt. Minden játéknak megvan a maga szerepe, és funkciója adott életszakaszban – magyarázza Szegleti Gabriella.

Így vegyünk játékot – szakértőnk tanácsai:

•    életkornak megfelelő játékot válasszunk
•    nem a mennyiség, sokkal inkább a hasznosság domináljon a választás során
•    ne vegyünk feltétlenül mindent meg játékként, mert az elnyomja a gyermek kreativitását
•    a legjobb fejlesztő játék sem ér semmit, ha nem az adott gyereknek való (túl egyszerű, túl nehéz)
•    MINDEN játék fontos lehet, még egy „lövöldözős” is, nem eltiltani kell ettől a gyermeket, hanem megérteni, miért játssza
•    nem kell mindenáron együtt játszani, fontosak azok a játékok, melyek segítik az önálló játéktevékenységet
•    a gyermekek ösztönösen tudják, mire van szükségük, ez alapján fognak játékot választani, és játszani
•    a videójátékok is lehetnek hasznosak, olyan készségeket fejleszt, mely segítik a mai világban a boldogulást
•    soha nem a tiltás, sokkal inkább a kontroll fontos a játékok választása során, hiszen a nevelés, szocializálás, életre való felkészítés legfontosabb eszköze.


Bojti Andrea gyermekpszichológus szakértőnk, aki a Heim Pál kórház szakembere állandó szakértő a Szülők Lapján. Ő úgy véli, hogy a jó játék legfőbb ismérve az, hogy a játékot élvezi a gyermek, és az örömet okoz számára. A szülők sokszor beleesnek abba a hibába, hogy csak általuk „fejlesztőnek” nevezett játékot adják a gyerek kezébe, mellyel a Kicsik kontrollált körülmények között, bizonyos szabályok betartásával játszhatnak. "Ezzel tulajdonképpen direkt tanulási helyzetbe hozzák a gyermeket, és elveszik a játék spontán jellege. Szakmailag nézve azt mondjuk: a legjobb fejlesztő játék a szabad játék." - mondja Bojti Andrea. 

"Sokszor a legegyszerűbb dolgokból lesznek a legjobb játékok. Pl. gombfoci, kupakok, csuhéjbaba stb. De természetesen ha van kedvence a gyereknek, pl. egy babasorozat, akkor a szülők vegyék figyelembe az igényeit. Jó lenne, ha a szülők figyelembe vennék, hogy Kisgyerekeknek agresszív játékok nem valók." - teszi hozzá a szakember.


Mi kell a kisbabáknak?
"A babáknak babajátékra van szükségük. Olyan tárgyakra, amelyek biztonságosak, amit nem tudnak lenyelni, és nem bántják meg vele magukat. Fekvő helyzetben a csecsemő figyelmét a színes formák kötik le leginkább. Ülésben már jobban szeretnek manipulálni a játékokkal. Ilyenkor hasznos a csörgő. Érdemes idővel egy úgynevezett átmeneti tárgyat adni a babáknak, amivel akkor is megnyugodhatnak, ha nincs az anya a közelében - ilyen lehet egy rongyi, plüssmaci vagy akár egy darab textilpelenka is." - tanácsolja a gyermekpszichológus.

És hogy mit mondanak erről maguk a gyerekek? Nyeste Mónika óvónő csoprotjába járó egyik 5 éves kisfiú így foglalta össze röviden a lényeget "A jó játék az, aminek örülök."

Mennyire biztonságosak a mai játékok?
A játékok biztonságáról ma már szerencsére a jogszabályok és a folyamatos fogyasztóvédelmi kontroll megfelelően gondoskodik. Az üzletek előírt szabvány szerint bevizsgált játékokkal foglalkoznak, ezért mégiscsak a legfontosabb szempontot jelentő biztonsággal szülőként/vásárlóként nem kell különösen foglalkoznunk (ez alól kivétel, ha kétes megítélésű kínai üzletekben vásárolunk).

A feladatunk mindösszesen annyi, hogy követjük a csomagoláson feltűntetett életkori ajánlást, illetve vásárlás után a kisbabákat és kisgyerekeket nem hagyjuk felügyelet nélkül a veszélyt jelentő játékok társaságában. A kérdéseinket megválaszoló egyik játékbolt tapasztalata az, hogy a szülők sokszor felülpozícionálják a gyerekeiket - helytelenül! Nem minden játék való mindenkinek! És nem csak azért, mert alkalmasint a baba/kisgyerek még nem érett meg egy játékra, tudásának nem megfelelő, és még nem fejleszti a gyerekeket, hanem sokszor egy nagyobbaknak kifejlesztett játék a picikre valóban veszélyes lehet.

Milyen játékokat veszünk meg a gyermekeinknek? Valójában milyen játékokra lenne szükségük?

Babákat ne hagyjunk felügyelet nélkül nem biztonságos vagy veszélyes játékok mellett!

HOL VÁSÁROLJUNK? MILYEN A JÓ JÁTÉKBOLT?

Játékot minden szülő örömmel vásárol. Nem csak azért, mert tudjuk előre, hogy a gyerek örülni fog neki, hanem a keresgélés izgalma, a megfelelő játék megvásárlásának megelégedettsége jó érzéssel tölt el bennünket. És miközben a játékok között kutakodunk egy kicsit mi magunk is gyerekké válunk. Így aztán egyáltalán nem mindegy, hogy ezt az élményt hol szerezzük meg magunknak.

Jó játékbolt - a válaszadók szerint ezek jellemzik:

 

  • Szakszerű felvilágosítás, hasznos segítségnyújtás a választásnál
  • Bő kínálat minden korosztálynak
  • Kipróbálási lehetőség
  • Áttekinthetőség, rendszerezettség, mely megkönnyíti a vásárlást
  • Gyerekbarát környezet és hozzáállás
  • Jól műküdő garancia- és vevőszolgálat
  • Leinformálhatóság (web áruházaknál)
  • Gyors kiszállítás (web áruházaknál)


Hagyományos játékboltból vagy játékwebshopból vásároljunk?
Teljesen másképpen vásárlunk gyerekjátékokat, mint akár 5-10 évvel ezelőtt. Habár még mindig a személyes vásárlás jellemző a hazai szülőközönségre, évről-évre egyre többen (és szívesebben) vásárolnak az internetes játékwebshopokból. Amennyi érv szól a hagyományos játéküzletek mellett, ugyanannyi a webáruházak mellet is. Ezek közül az egyik kiemelendő, hogy míg a hagyományos játékvásárlásnál készséges személyzet nyújt segítséget és ad gyakorlati tanácsokat, netán a gyerekek is kipróbálhatják a játékokat, addig a webes vásárlás előnye, hogy időben és földrajzilag nem vagyunk korlátok közé szorítva - a játékvásárlást kedvünk szerint, akár a lefekvés előtti órákban otthonról kényelmesen elvégezhetjük.

A kor igényeihez igazodva ma már sok játékbolt saját webshopot is üzemeltet. Azok, akik még mindig bizonytalanságot és a nyomon követhetőséget tartják a webáruházak legnagyobb hátrányának, azoknak érdemes tudni, hogy a webáruházak esetén 8 (hamarosan 14 napon belül) el lehet állni a vásárlástól (az ép csomagolású árut vissza lehet küldeni, és azt vissza is veszik) - így a csalódottság, az internetes vásárlás kimenetéből adódó bizonytalanság megszűnik.

 

 

 

  Hagyományos játékbolt                                               Játék webshop
 E
 L
 Ő
 N
 Y
 Ö
 K
  • szakszerű, segítőkész eladók személyesen nyújtanak segítséget
  • kipróbálható játékok
  • hangulatos környezet
  • széles választék
  • áttekinthetőség
  • elérhető árak
  • a vevő igényeinek megfelelő felkészültség
  • kényelmes, hiszen pár kattintással, szűrők segítségével megtaláljuk a keresett játékot, és akár telefonon, e-mailen szakszerű segítséget is kaphatunk

 


AKCIÓK - MIKOR VANNAK A NAGY LEÁRAZÁSOK?

Minden kereskedésnek más-más az akciókra vonatkozó stratégiája. Általában elmondható, hogy a nagyobb ünnepek előtt (Karácsony, Húsvét, Gyereknap) mindenhol lehet árengedményekre számítani (előrelátó anyukák és apukák akciók idején vásárolnak be – árulják el a titkot a játékkereskedések eladói), illetve kifutó termékek esetén mindig lehet akciókra számítani.
Természetesen évközben is vannak leárazások, ezért érdemes a Facebook-oldalakat lájkolni, hogy a jelentős árengedményekről mindig időben értesüljünk, ezentúl érdemes lehet hírlevelekre is feliratkozni, mert a játékboltok marketingesei az aktuális akciókat itt hirdetik meg.

Az árérzékeny szülők akciók nélkül is számításba veszik, hogy a webáruházakban rendszerint olcsóbban lehet egyik vagy másik játékhoz hozzáférni, aminek az az egyszerű oka, hogy a webáruházak kisebb árréssel tudnak dolgozni.
Ha nincs lehetőségünk az akciókat folyamatosan követni, akkor az ár-összehasonlító programok is segítenek pénztárcánkat megkímélni.

Játékboltok tapasztalatai
Szerencsére rengeteg játékbolt létezik, ahol valóban számtalan játék között válogathatunk, legyen az „retro”, fejlesztő, vagy modern divatjáték.

Összegezve a tapasztalatokat elmondható, hogy a szülőknél leginkább annak alapján döntenek, hogy:
-    mennyibe kerül a játék,
-    milyen minőségű,
-    biztonságos-e,
-    hasznos-e,
-    rajta van-e a gyermek kívánságlistáján.

Ha a fentieket mind-mind mérlegeljük, akkor könnyen rá kell jönnünk, hogy a játékvásárlás nem is olyan gyerekjáték, mint azt elsőre gondolnánk.

Fotó: FreedigitalPhotos

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR »

 

 

 


Szülők lapja

Játék

Szülők lapja


2014.08.07