Együttalvás a babával? - Az anyukák fele nem meri elmondani az igazat egy kutatás szerint

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Együttalvás a babával? - Az anyukák fele nem meri elmondani az igazat egy kutatás szerint A gyereknevelésben vannak dolgok, amikről az anyukák nem szívesen beszélnek - és olyanok is akadnak, amiről inkább füllentenek, mert azt gondolják, hogy nem helyes, amit csinálnak. A gyereknevelésben vannak dolgok, amikről az anyukák nem szívesen beszélnek - és olyanok is akadnak, amiről inkább füllentenek, mert azt gondolják, hogy nem helyes, amit csinálnak.

Meglepő módon ilyen a gyerekkel való együttalvás is - ahogy egy friss kutatásból kiderült, az édesanyák közel fele bevallotta, együtt alszik a kisbabájával, mindemellett elismerték azt is, hogy erről hazudnak a védőnőnek vagy a gyerekorvosnak.

A 600 brit anya megkérdezésével készült kutatást Sarah Ockwell-Smith gyermeknevelési szakember vezette, és a kérdőívben kimondottan arra volt kíváncsi, hogy a brit szülők milyen alvási és altatási szokásokkal rendelkeznek a gyermekeiket illetően. Az eredmény: a szülők 46%-a alszik együtt a babával, de ezt nem merik bevallani a védőnőnek vagy akár a többi szülőnek.

Együttalvás a babával? - Az anyukák fele nem meri elmondani az igazat egy kutatás szerint

-  Ezek az anyák nem csak attól félnek, hogy esetleg rosszallóan néznek rájuk, hanem megfordul a fejükben, hogy vajon jelentik-e ezt a gyámügynek vagy más szervnek? Sokan még a barátaiknak vagy a családtagjaiknak sem árulják el az egy ágyban alvást, ez egyfajta tabunak számít - árulta el a szakember a Yahoo Newsnak.

A hirtelen bölcsőhalál egyik lehetséges oka
Több kutatás az együttalvást jelöli meg a hirtelen bölcsőhalál egyik lehetséges okának, érthető hát, hogy a szülők vonakodva beszélnek a témáról. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem törődnének a gyermekük egészségével vagy nem a legjobbat akarnák neki - egész egyszerűen az ember szülőként sokszor kerül döntéshelyzetbe, hiszen a jó szülőségnek számos útja-módja lehet - és ilyenkor úgy döntenek, ahogy adott pillanatban helyesnek ítélik.

Ám akárhogy is érzi a szülő a gyermek szempontjából a legjobbnak, a szakember óva int, hogy ezt a védőnő vagy gyermekorvos elől elhallgassa, hiszen ezek az emberek nem azért vannak, hogy ítélkezzenek, hanem hogy segítsenek és támogassanak.  

Sarah Ockwell-Smith arra is felhívta a figyelmet, hogy miként lehet kivitelezni azt, hogy az együttalvás a lehető legkisebb kockázatot jelentse a kisbabára.

A baba helye az ágy közepén vagy szélén?
Bár sokan szeretik a csecsemőt az ágy belső felére, középre tenni, a szakember szerint jobb helye van a babának az ágy külső felén, az édesanya mellett, mert így az apa vagy akár egy nagyobb testvér kisebb eséllyel fekszik rá a babára. Természetesen az ágy szélén gondoskodj arról, hogy a baba ne essen le - akár védőráccsal, akár az ágy fal felé fordításával. Utóbbi esetben ügyelj arra, hogy ne maradjon rés a matrac és a fal között, nehogy a kicsi beleszoruljon.

Ezenfelül figyelj oda, hogy
-    a baba a hátán feküdjön
-    ne legyen semmilyen párna vagy paplan a baba közelében
-    ha hosszú a hajad, azt fogd össze, és a hálóruhádról se lógjon le semmilyen kötő, szalag vagy egyéb, ami rátekeredhet a babára

A szakember szerint ne az együttalvás mellett dönts, ha
-    dohányzol
-    olyan gyógyszert szedsz, ami bágyadttá, álmossá tesz
-    erősen túlsúlyos vagy
-    nagyon fáradt vagy

Forrás: Parents.com
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2016.03.18