Együttalvás vagy külön alvás: Hogyan maradhat a tiétek a szülői ágy?

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


Együttalvás vagy külön alvás: Hogyan maradhat a tiétek a szülői ágy? Vannak, akik amellett vannak, hogy a gyereknek a saját ágyában a helye, nem szabad összekeverni a szülői ágyat a gyerek saját alvókuckójával és vannak, akik engedékenyebbek.

Vannak, akik amellett vannak, hogy a gyereknek a saját ágyában a helye, nem szabad összekeverni a szülői ágyat a gyerek saját alvókuckójával és vannak, akik engedékenyebbek - ők azok, akik rendszeresen vagy időnként, de beengedik a gyereket a szülői ágyba.

Ha az első csoportba tartozol és szeretnéd megelőzni az átmászkálást, vagy a második szemléletet képviselted eddig, de most már szeretnéd megőrizni a hitvesi ágy intimitását, akkor most néhány tippel szolgálunk, hogy hogyan lehet megelőzni a gyermek ingázását a két fekhely között.

Miért ingázik?
Az ember társas lény. Igénye arra, hogy társaságban legyen, egyidős magával az emberi nemmel. Szüksége van a társ által nyújtott biztonságra, szeretetre, alvás közbeni melegségére. Nem jó minden este egyedül ágyba bújni. Óvodás korban a gyereknek rengeteg élményt kell feldolgoznia, így a különben már önálló gyermekünk könnyen a szülői ágyban köthet ki éjszakánként. Főleg, ha ez az időszaka még a kistestvér születésével is egybeesik.

Keressük az okokat!
Amikor egy gyerek éjszakánként átsomfordál a szülői ágyba, könnyen kárát láthatja a társkapcsolatunk. Egy egészséges, problémamentes gyereknek igazából nem eshet nehezére a saját ágyában töltenie az éjszakát, tehát a háttérben rejtőző gondokat kell minél hamarabb megtalálni, ami miatt átmászkál a mi ágyunkba.

Lehet, hogy fél, mert egy ijesztő árnyék vetődik a falára, elképzelhető, hogy nem neki való mesét látott a tv-ben és emiatt alakult ki a félsz benne. Számtalan oka lehet, ezt próbáljátok megtudni tőle. Ha nem beszél róla, akkor bábozással remekül eljátszhatja, így kiderülhet félelmének a valódi oka.



Megoldás lehet, ha mi megyünk át a gyerek szobájába, és mellé fekszünk az ő ágyába addig, amíg megnyugszik. Esetleg elvonulhatunk közösen egy semleges helyre a gyerekkel, de ha egyszer elhatároztuk, hogy az ágyunk tabu, akkor az ügyben mindenképpen következetesnek kell maradnunk. A szoktatás és a szülői következetesség nagyon fontos tényező.

Néhány trükk, ami segítségedre lehet a probléma megoldásában:

Megelőzés
- Ha van megfelelő mennyiségű szobátok, akkor a gyerek kezdettől fogva aludjon külön helyiségben. Így megtanulja egyedül végigaludni az éjszakát.

- Ha különben elegendő szobátok is volna, a testvérek akkor is aludjanak egy szobában kb. 10 éves korig, így nem érzik magukat egyedül.

- Esténként ne ülj a gyermeked ágya szélén addig, amíg el nem alszik! Az esti mese és összebújás fontos, illetve ha nyűgös, sír, akkor amíg megnyugszik, maradj vele, de az elalvás már jobb, ha egyedül történik. Azért fontos, hogy megtanuljon egyedül elaludni, mert így az éjszakai ébredéseknél (általában kb. 8 alkalommal ébred fel egy kisgyerek éjszakánként) vissza tud aludni önállóan. Ellenkező esetben számíthatsz a gyakori éjjeli látogatásokra.


Leszoktatás az éjszakai átmászkálásról

- Ha már rendszeres látogatója gyermeked a szülői ágynak, akkor csak fokozatosan lehet átszoktatni egy önálló szobába. Ilyenkor érdemes kb. 4 hetes átállási időszakkal számolni, a lényeg, hogy legyél nagyon türelmes, ugyanakkor következetes. Akárhányszor átmegy a gyerek hozzátok, kedvesen kísérd vissza a saját ágyába.

- Jól ki lehet használni a rácsos kiságyból a gyermekágyba költözést a leszoktatásra. Ekkor hivatkozhatsz az új nagylányos, vagy nagyfiús ágyára.

- Egy új éjjeli fény vagy világító figura is segítségül hívható, így már nem kell félnie a sötéttől és a felébredésektől.

- Ne legyen teljesen sötét a gyerekszobában, mert az bizonytalanná teheti a gyereket, amikor felébred valamiért éjszaka és könnyebben megijed. Ne húzd el teljesen a függönyt a szobája ablakán, annyi fény is elegendő éjszakára, ami így beszűrődik.

- Hagyd nyitva éjszakára a gyerekszoba és a hálószoba ajtaját, így a gyermeked elérhetőnek érez téged

- A hitvesi ágyhoz jogotok van a pároddal, ehhez a joghoz pedig nyugodtan ragaszkodhattok. Éreztesd gyermekeddel, hogy akkor is tudsz neki védelmet nyújtani neki éjszaka, ha nem a ti ágyatokban alszik: csak hívnia kell benneteket, és ott vagytok az ágyánál.

- A szülői ágyatok csak éjszakánként legyen tabu. Reggel már szabad legyen átjönni anyához és apához. Így nem érzi a gyerek tilos területnek, és nem izgatja annyira, hogy ott lehessen éjszaka is.


Ha beteg, akkor közösen költözzetek másik fekhelyre!
- Kivételes helyzetekben – fogzás, komolyabb betegség – töltsd együtt az éjszakát gyermekeddel pl. a nappaliban a díványon. Így átérzi ezeknek az éjszakáknak a kivételes jelentőségét, értékelni fogja őket.

Tippek egyedülálló anyukák számára
- Egy ideig lehet, hogy mindketten arra vágytok, hogy együtt töltsétek az éjszakát, így biztonságot nyújtotok egymás számára. Később azonban eljön az az időszak, amikor már elkezd kellemetlenné válni az együtt alvás, például ha új párt találsz magadnak és szeretnétek esténként együtt ágyba bújni.

- Mivel valószínűleg közös érdek volt, hogy együtt aludjatok, így nem lenne tisztességes egyik napról a másikra kitenni a megszokott közös ágyból. Fontos, hogy ezt a helyzetet megbeszéljétek és lépésenként történjen a visszaszoktatás.

- Ha egyedül neveled a gyermekedet, aki amúgy már a saját ágyában alszik, és éjjel bemászik az ágyadba, akkor jó taktika lehet, ha szó nélkül felkelsz és átmész az ő ágyába. Egyrészt így mindketten nyugodtan alszotok, másrészt rájön, hogy nincs értelme az átmászkálásnak, harmadrészt bántani fogja, hogy elfoglalod az ő kis fészkét. Így hamar le fog szokni arról, hogy átmenjen a te ágyadba éjszakánként.

Fotó: Freepik/teksomolika


Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2009.04.15