11 dolog, amit feltétlenül taníts meg a lányodnak - Így lehet belőle felnőtt korára boldog és magabiztos nő

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


11 dolog, amit feltétlenül taníts meg a lányodnak - Így lehet belőle felnőtt korára boldog és magabiztos nő Lányos anyaként bizonyára elgondolkodtál már azon, mik azok az életbölcsességek, amiket jó lenne átadni a gyermekednek. És eközben talán arra is rájöttél, vannak olyan irányelvek, amiket egykor tudtál ugyan, de valahogy mintha számodra is elfelejtődtek volna az utóbbi időben. Lányos anyaként bizonyára elgondolkodtál már azon, mik azok az életbölcsességek, amiket jó lenne valahogy átadni a gyermekednek. És eközben talán arra is rájöttél, akadnak olyan irányelvek, amiket egykor tudtál ugyan, de valahogy mintha számodra is elfelejtődtek volna az utóbbi időben.

Most itt az idő és a lehetőség, hogy újra elsajátítsd a legfontosabbakat - hiszen a lányodnak is azokat a bölcs gondolatokat és elveket tudod majd átadni, amikben te magad is hiszel és amik szerint te is élsz.

1. Bízz az ösztöneidben
Már egész kicsi korodtól lesznek megérzéseid, hallgass rájuk. Hidd el, 10-ből 9-szer igazuk van. Persze amikor majd nagyobb leszel, próbálsz ésszel dönteni, és elnyomni magadban az intuíciód suttogó hangját - lehet, hogy azért, mert valaki ezt várja el tőled. De hidd el, fontos, hogy ne futamodj meg és mindig dönts amellett, amit a szíved mélyén helyesnek érzel.

2. Vállald a kockázatot - de számolj a következményekkel
Ne félj nagyot álmodni és kockáztatni. Csak készülj fel arra is, mi lesz, ha nem jönnek be a számításaid.

3. Soha ne hallgass olyan emberre, aki azt mondja, valamit nem tudsz megcsinálni
Talán már észrevetted, mindig adódnak olyan dolgok az életben, amiről azt hiszed, nem neked való - ezt csak a fiúk tudják, csak a gazdag gyerekeknek lehet ilyen, csak a menő lányok mennek arra a helyre... és észre sem veszed, hogy hirtelen mindent ilyen szemszögből nézel. Soha ne hidd, mások jóváhagyására van szükséged ahhoz, hogy valamit megtegyél. Ha akarod, tedd meg és kész.  

4. Szeress tiszta szívből
Ha félsz a fájdalomtól, és azért nem mersz szeretni, akkor a boldogságból is kimaradsz. Persze a virág elhervad, a kiskutyád előbb-utóbb megbetegszik, és az, akit a Nagy Ő-nek hittél, szakít veled. Ne törődj vele, akkor is szeress úgy, ahogy csak tőled telik, teljes beleadással, mert csak úgy érdemes.



5. Szeresd a tested
A tested az, ami veled marad a születésedtől a halálodig, hát vigyázz rá és szeresd. Kezeld tisztelettel, tápláld jól és hidd el, meghálálja. Fogadd el a szépségeit, békélj meg a hiányosságaival és hozd ki belőle a legjobbat - ha pedig irigykednél más testi adottságaira, ne görcsölj rá, lépj tovább.

6. Tanulj a hibáidból - ez fontosabb, mint a tudás
Ha valakinek születésétől fogva jó esze van, csodálatos adottság. De enélkül is gyönyörű és teljes lehet az életed. Ha keményen odateszed magad a munkában, a hibáidból pedig tanulsz, akkor sokkal több tapasztalatra tehetsz szert, mint az, aki mindent csak úgy simán megold.

7. Mindig add bele a maximumot abba, amit csinálsz
Hidd el, semmi sem fontosabb, mint az, hogy mindig próbáld a legjobbat kihozni az adott helyzetből. Akár a házi feladatot írod, akár randira mész, akár a munkahelyeden próbálsz helyt állni. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig minden tökéletesen fog sikerülni és te leszel a legjobb - ám ha mindent beleadtál, akkor később nem gyötör majd a gondolat, hogy "Mi lett volna, ha...". Így is előfordulhat, hogy kudarc ér, de a kudarcot fogadd el, és ne gátoljon meg abban, hogy még egyszer megpróbáld.

8. Ismerd el, ha tévedtél
Ne hibáztass senki mást, ne okold a körülményeket, egyszerűen valld be, ha hibáztál vagy ha rossz döntést hoztál. Tudom, frusztráló, amikor a büszkeségeden esik csorba, de egy szimpla "Elnézést, tévedtem" vagy "Bocsánat" csodákra képes, és begyógyíthat akár egy megsebzett barátságot is.

9. A sírás nem tesz gyengévé
Ha megtagadod és visszanyeled az érzéseid, az a legrosszabb, amit magaddal tehetsz. A második legrosszabb pedig, ha túl sokáig cipeled magadban. Ha jön a sírás, egyszerűen engedj utat neki. Megkönnyebbülsz, hamarabb elengeded a fájdalmat, és tovább tudsz lépni.

10. Az idő szinte minden sebet begyógyít
Vannak az életben olyan rossz dolgok, amiken a sírás sem segít. Ám bármekkora is a fájdalmad, hidd el, idővel csillapodik majd. Légy türelmes önmagaddal, haladj lépésről lépésre a gyógyulás útján. Ne akarj görcsösen felejteni és kitörölni a rosszat, inkább fogadd el, hogy a bánat, a csalódás az élet része, és egy-egy darabkája ott marad veled, a lelked mélyén - tanuld meg inkább, hogyan tudsz vele együtt élni.

11. Ne szívd mellre a dolgokat... és magadat se vedd túl komolyan
Az természetes, hogy nem tetszhetsz mindenkinek. Kritizálnak? Előfordul, de ne agyalj rajta túl sokat. Nem úgy bánnak veled, ahogy megérdemelnéd? Megtörténik ez is, de lépj túl rajta. Azt is fogadd el, hogy bármilyen fontosnak is érzed magad, a világ nem körülötted forog. Az anyukádnak persze mindig is te leszel a világ közepe, de ő a kivétel.

Forrás: az msn.com cikke nyomán
Fotó: Rawpixel

Szülők lapja

Gyereknevelés

Szülők lapja


2016.10.11