Főoldal > Cikkek > Gyermeknevelés > Igen, burokban nevelem a gyermekemet, és eszem ágában sincs változtatni ezen - Egy anyuka véleménye - Szülők Lapja

Igen, burokban nevelem a gyermekemet, és eszem ágában sincs változtatni ezen - Egy anyuka véleménye

Szülőklapja képKisgyermekes blogger szerzőnk arról fejtette ki véleményét, miért tartja jónak, hogy burokban neveli a gyermekét - és azt is elmondta, számára mit is jelent pontosan ez a burok.

Szerző: Szülők lapja
2018-09-24
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Kisgyermekes blogger szerzőnk, Kerékgyártó Andrea arról fejtette ki véleményét, miért tartja helyesnek, hogy burokban neveli a gyermekét.

"Itt az ideje, hogy kilökd a fészekből! Tapasztalja csak meg az élet buktatóit!"- közölte az egyik óvónőnk a tavalyi fogadóórán. Majd kifejtette, hogy túlságosan burokban neveljük Fannit, aminek véget kell vetni.

Én viszont azt feleltem, hogy eszem ágában sincs így tenni. Egyfelől Fanni még csak 6 éves. Másfelől engem sem löktek ki a szüleim a fészekből, hanem megvárták, amíg magamtól szárnyra kapok. Anyukám igazi tyúkanyó volt, aminek köszönhetően csodálatos gyerekkorom volt. Én ugyanezt szeretném Fanninak megadni.

A férjem ugyanolyan szerető, védelmező családban nőtt fel, mint én és semmi, de semmi hátránya nem származott belőle egyikünknek sem. Nem értek minket kudarcok, nem kaptunk hatalmas pofonokat az élettől. Mintha a szeretetburok, amiben felnőttünk, egész életünkben elkísért és megóvott volna minket. 13 év házasság után is nagy szeretetben és harmóniában élünk. Hiszem, hogy ez nagymértékben a boldog, szerető családnak köszönhető, amiben felnőttünk.


(illusztráció)

Beszélgettem ismerősökkel, akik szintén szeretetburokban nevelték fel a gyerekeiket. Ők is azt mondták, hogy a gyerekeiket, akik már felnőttek, ma is körüllengi és védelmezi a szülői szeretet, amiben nevelkedtek.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Izgulsz, hogy minden rendben legyen a babavárás alatt? Szeretnél mindent megadni az egészséges fejlődéséhez?  Kattints ide, és nézd meg, hogy mit tehetsz érte >> 

vonal

[x] hirdetés


Többféle burok van ugyanis. Van a korlátozó, fojtogató burok, ami megnyomorítja a gyereket. De létezik a szerető, védelmező burok, aminek a falai átjárhatóak. A gyerek kedvére kalandozhat, de ha szükséges, bármikor visszatérhet belé.
Mi ilyen burokban neveljük Fannit. Mindig annyit kap belőlünk, amennyire szüksége van.

A burok pedig tökéletesen működik. Fannit is körbelengi a szeretetünk, hatalmas önbizalmat nyer abból, hogy tudja, ránk mindig számíthat.

Múlt héten ismét kaptam egy pozitív visszacsatolást, amikor az új óvó nénink megjegyezte, hogy ritkán látni ilyen felszabadult, nyitott gyereket, mint a lányunk.

Fanni tehát marad továbbra is a fészekben - és ha majd eljön az ideje, kirepül magától.

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog írója
Fotó: Freepik/senivpetro

Címkék: burokban nevel, kerékgyártó andrea

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Ez az oka, hogy sok gyerek fáradt, szédül, fejfájós az iskolában!  - Pedagógus üzent a szülőknek, érdemes elolvasni
Ez az oka, hogy sok gyerek fáradt, szédül, fejfájós az iskolában! - Pedagógus üzent a szülőknek, érdemes elolvasni

Az ország népszerű történelemtanára, Jocó bácsi egy aktuális problémára hívta fel a szülők figyelmét legújabb posztjában - nyílt levél formájában. Érdemes elolvasni!

tovább a cikkre
Zöld toll módszer - Egy zseniális ötlet, hogy gyermeked könnyedén megkedvelje a tanulást már elsős korában
Zöld toll módszer - Egy zseniális ötlet, hogy gyermeked könnyedén megkedvelje a tanulást már elsős korában

Mennyiben más, ha zöld tollat használunk a gyerek munkájának értékeléséhez, és elfelejtjük a piros javítótollat? Mi ez a zöld toll módszer, és ki találta ki? És hogyan alkalmazható a párkapcsolatokban?

tovább a cikkre
Ezért tud már 6 évesen angolul beszélni a lányom! - A játékos nyelvtanulás 7 lépcsőfoka a nyelvtanár anyuka szerint
Ezért tud már 6 évesen angolul beszélni a lányom! - A játékos nyelvtanulás 7 lépcsőfoka a nyelvtanár anyuka szerint

Egy angoltanár anyuka-blogger írta meg, minek köszönhető, hogy kislánya 6 éves korára már aktívan tudja használni az angol nyelvet - érdemes megfontolni a tanácsait.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Gyümölcsös kukoricapehely

Gyümölcsös kukoricapehely

Uzsonnaételek gyümölcsből >>
9 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: Ízlés szerinti gyümölcs (turmixolva 1,5 dl) 2-3 evőkanál kukoricapehely

Recept:

A lereszelt, vagy turmixolt, esetleg centrifugált gyümölcsbe (kb. 1,5 dl) beáztatunk 2-3 evőkanál kukoricapelyhet. Amikor felpuhult, akkor az egészet turmixoljuk.

Tipp!
Amennyiben az áztatás előtt a kukoricapelyhet szalvéta között sodrófával összetörjü(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
Játék tippek

Ezt játsszátok a gyerekkel, hogy fejlődjön a koncentrációja és a memóriája! - Fejlesztőpedagógus ajánlása

vissza vissza