Happy-hét 2019: Ingyenes játékok, pályázatok, programok a vízivásról -Te tudod, mennyi víz kell a gyereknek naponta?

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


Happy-hét 2019: Ingyenes játékok, pályázatok, programok a vízivásról -Te tudod, mennyi víz kell a gyereknek naponta? A vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy-hét elnevezésű rendezvénysorozatot, még lehet jelentkezni! A vízfogyasztás népszerűsítésére idén is megrendezik általános iskolásoknak és óvodásoknak a Happy hét elnevezésű rendezvénysorozatot - tájékoztatta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az MTI-t.

A tizedszer meghirdetett, március 18. és 22. között zajló tematikus hét célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a vízfogyasztás fontosságára, arra, hogy a szervezetnek naponta két liter folyadékra van szüksége a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez, a cukros italok túlzott fogyasztása pedig már gyermekkorban is elhízáshoz és fogszuvasodáshoz vezethet.



Rengeteg ingyenes játékos feladat és programötlet a pedagógusoknak, szülőknek
A víz világnapjához (március 22.) kapcsolódó programsorozat megszervezésében az OGYÉI honlapjáról ingyenesen letölthető, részletesen kidolgozott programötletek, játékos feladatok, interaktív oktatóanyagok segítik a pedagógusokat. Regisztrálni március 18-áig lehet itt »

Közölték azt is, hogy a Happy hét nyereményjátékban az vehet részt, aki megvalósít legalább egy a vízfogyasztást népszerűsítő - az OGYÉI által ajánlott, vagy az iskola, óvoda által kidolgozott - programpontot. A résztvevők között az OGYÉI idén is értékes nyereményeket sorsol ki.

Nagyon sok cukros üdítőt isznak a magyar gyerekek
Mint írták, a gyermekkori elhízás komoly népegészségügyi problémát jelent Európában és Magyarországon is. A túlsúly nem csupán esztétikai gond, már gyermekkorban növeli számos betegség - magas vérnyomás, cukorbetegség - előfordulásának kockázatát. Bár a gyermekkori elhízás előfordulási aránya nálunk stagnálni látszik, még mindig minden negyedik fiú és minden ötödik lány túlsúlyos vagy elhízott, és az életkor előrehaladtával az arány romlik.

Az elmúlt időben számos nemzetközi vizsgálat igazolta az elhízás és a cukros, szénsavas üdítők rendszeres fogyasztása közötti összefüggést. Nem véletlen, hogy az üdítőitalok az elsők között voltak a népegészségügy termékadó hatálya alá eső termékek listáján. Emellett a cukros italok fogyasztása bizonyítottan növeli a szintén népbetegségnek számító fogszuvasodás kockázatát is. A magyar gyerekek cukrosital-fogyasztása, így cukorbevitele is jelentősen meghaladja az ajánlást - áll a közleményben.


Felmérésekből jól ismert, hogy már az általános iskolás-korú gyerekek nagy százaléka is naponta többször fogyaszt cukros, szénsavas üdítőt. 2008-ban végzett felmérésük alapján, az általános iskolai tanulók átlagos napi fogyasztása 3 dl, amely 15 éves korra a napi fél litert is eléri - pedig egy pohár (3 dl) kóla 11 db kockacukornak megfelelő mennyiségű cukrot tartalmaz! Az általános iskolások folyadékbeviteli szokásainak megváltoztatása ezért alapvetően fontos a felnövő új generáció egészsége szempontjából.

Happy-hét pályázatok
A Happy hét programjain eddig 450 ezer gyermek vett részt. Idén is többféle pályázattal várják a gyerekeket, amikre április 5-ig lehet küldeni a pályamunkákat.
 

HAPPY-hét 2019 - Pályázatkiírások

 

I. Óvodás korosztály számára hirdetett rajzverseny


1. Témája: Vizet inni jó!
Várnak minden rajzot, ami a témával kapcsolatban a gyerekek eszébe jut! A képek készülhetnek ceruzával, zsírkrétával, festékkel, filctollal, a lényeg, hogy kreatívak legyenek (A rajzok A4-es vagy A3-as méretűek legyenek!)
 

II. Iskolás korosztály számára hirdetett rajzverseny


2. Témája: Víz nélkül nincs élet!
Várunk minden rajzot, ami a témával kapcsolatban az eszetekbe jut! Ragadjatok ceruzát, zsírkrétát, festéket, filctollat és legyetek kreatívak! (A rajzok A4-es vagy A3-as méretűek legyenek!)

3. Dalátírás

Témája: Vízfogyasztás
Írjátok át egy ismert dal szövegét úgy, hogy az új szöveg a vízfogyasztást népszerűsítse, majd adjátok elő a dalt az új szöveggel akár egyénileg, akár csoportosan, készítsetek erről egy rövid videót és küldjétek el nekünk! A videóval együtt küldjétek el nekünk az új szöveget egy Word dokumentumban! Nem kell az egész dalt átírnotok és előadnotok, elég egy rövidebb részlet, például egy versszak és egy refrén.



4. "HAPPY pillanat" fotópályázat gyerekeknek

Témája: Egy jól elkapott pillanat a HAPPY-hétről
Mutassátok meg nekünk, hogyan zajlott nálatok a HAPPY-hét! Készítsetek képeket a különböző programokról és a legjobban elkapott pillanatot küldjétek el nekünk! (Egy iskolából max. 5 fotó érkezhet!)

5. "HAPPY pillanat" fotópályázat pedagógusoknak:

Témája: Egy jól elkapott pillanat a HAPPY-hétről
Mutassátok meg nekünk, hogyan zajlott nálatok a HAPPY-hét! Készítsetek képeket a különböző programokról és a legjobban elkapott pillanatot küldjétek el nekünk! (Egy iskolából max. 5 fotó érkezhet!)

6. HAPPY képregény készítő verseny:

Témája: A HAPPY vízcsepp manó vizes kalandjai
Ha szeretitek a képregényeket, akkor ez a feladat nektek való! Vajon milyen kalandokba keveredhet a HAPPY vízcsepp manó? Találjatok ki egy történetet, rajzoljátok le papíron vagy valamilyen számítógépes program segítségével és küldjétek el nekünk! (Egy képregény max. 9 képkockából állhat!)

7. HAPPY víz reklámkészítés:

Témája: A vízfogyasztás reklámozása (videó vagy hang)
Készítsetek egy rövid reklámot (kb. 30 mp), amiben a vízfogyasztást népszerűsítitek! Ez lehet egy videó, akár csak egy TV reklám, vagy csak hang is, mint amiket a rádióban lehet hallani. A lényeg, hogy mindenkit meggyőzzetek arról, hogy a víz a legjobb választás!

A pályázati anyagokat ide kell küldeni: happyhet@ogyei.gov.hu
Postán kizárólag a rajzpályázatokat várják, az alábbi címre: 1097 Budapest, Albert Flórián út 3/A
A pályázatok beküldésének határideje: 2019. április 5.

Bővebb infó a Happy-hétről itt »

Forrás, fotók: MTI, OGYÉI
Kezdőfotó: Pixabay

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


2019.03.12