„A Rákok ma összetűzésbe keveredhetnek munkatársaikkal, és jobban teszik, ha óvatosan bánnak pénzügyeikkel.”

Hiszel a horoszkópban?
A legtöbb ember számára az asztrológia csupán egy félperces fejezet a napi rutin taposómalmában, és a valahol az ébredés és a reggeli elindulás közötti zűrzavar közepette, futtában elolvasott, egymondatos napi horoszkópban ki is merül. Szórakoztató, de azon túlmenően különösebb céllal nem bíró tömegtermék, amit az ember egy vállrándítással elintéz, és olyasmi, amiről társaságban legfeljebb akkor szokás beszélni – „Te hiszel a horoszkópban?” – amikor az ember már témája fogytán van. Valóban ez lenne hát az asztrológia?

Hogy választ adhassunk a kérdésre, nagy ugrást kell tennünk térben és időben.

Ókor
Tudnunk kell: az ókori ember számára a csillagok megfigyelése sokkal általánosabb tevékenység volt, mint napjainkban, és különösen nagy jelentőséggel bírt a vallási életben. Hogy mikor fordult az ember először tudományos-vallásos érdeklődéssel az éjszakai égbolt felé, nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy az első, csillagállásokat ábrázoló rajzok körülbelül 10.000 évesek, és hogy a Krisztus előtti harmadik évezred Babilóniájában a csillagok fürkészése már a mindennapok fontos része volt, szerepet játszott a papságon keresztül az isteni akarat kinyilvánításában, de az így szerzett ismeretek segítségével készítették az első naptárakat is. Mezopotámiában (körülbelül Krisztus elott 2000-1600-ig) kezdték el azonosítani a bolygókat az istenekkel, és egészen összetett értelmezési rendszert hoztak létre, amely alkalmas volt fontos események előrejelzésére. A mai értelemben használatos, „modern” nyugati asztrológia alapjainak lefektetését mégis a „csupán” a Krisztus utáni második században élő Klaudiosz Ptolemaiosznak, és Tetrabiblosz című munkájának szokás tulajdonítani. Ptolemaiosz neve középiskolai tanulmányainkból lehet ismerős, ő tökéletesítette a geocentrikus (Föld-központú) világképet. Korának egyik legnagyobb matematikusa és csillagásza volt. Az ókori görög (hellenisztikus) csillagtudomány „terméke” az a két szó is, amelyek e tárgykörben legtöbbet használunk: az asztrológia és a horoszkóp. Az asztrológia a görög „astron” (csillag) és „logos” (értelem) szavakból alakult ki, míg a horoszkóp a „hora” (óra) és a „skopos” (nézni) kifejezésekből ered.

Tiltakoztak az asztrológia ellen
A hellenisztikus asztrológia később a rómaiak révén élt és fejlődött tovább a mai, általunk is ismert formájába, bár kezdetben hevesen tiltakoztak ellene. Utóbb olyan jelentőssé vált, hogy már komoly befolyással bírt a politikára is, ezért az egyház nyomására ismét háttérbe szorították, és a Krisztus utáni hatodik század környékére csaknem valamennyi asztrológiai témájú könyvet elégették, az asztrológusok közül pedig sokan önkéntes száműzetésbe, főként az arab világba menekültek.

Muszlim asztrológusok
Kevésbé közismert talán, hogy a - szintén hellenisztikus alapokon nyugvó, de perzsa és héber technikákkal is kiegészült - asztrológiának a középkori iszlám világban is óriási jelentősége volt, a muszlim asztrológusok matematikai tudása sok tekintetben meghaladta európai kortársaikét, több horoszkópelemmel foglalkoztak és összetettebb számításokat végeztek. Munkáikat később lefordították, feldolgozták, és beépítették a középkori európai kultúrába, ami így a reneszánsz egyik mozgatórugójává válhatott, és ezért nem meglepő, hogy a mai napig is arab számokkal számolunk.

Másodvirágzás Európában
A reneszánsszal tehát az asztrológia visszatért Európába, hogy a tizenhetedik századig valóságos másodvirágzását élje. Ebben a korban a kontinens legrangosabb egyetemein tanították, uralkodók és egyházi személyek egyaránt elfogadták, és olyan közismert személyek művelték, mint Kopernikusz vagy Kepler, akik koruk legnagyobb csillagászai is voltak egyben. A felvilágosodással és a forradalmak korával fokozatosan az új, természettudományos alapú gondolkodás elkezdte kiszorítani az asztrológiát, babonaságnak bélyegezve, bár még a huszadik század elején is volt olyan német egyetem, ahol rendes stúdiumként oktatták.

Csillagászat és asztrológia
Látnunk kell: a csillagászat (asztronómia) és az asztrológia egészen a legújabb korig „kézenfogva” jártak, és csak az egzakt, mérhető és bizonyítható tudomány térhódításával váltak szét. Az asztrológia eredményei – a matematika, a fizika és a csillagászat fejlődése – megmaradtak és beépültek a tudományos életbe, miközben magát az asztrológiát száműzték a tudományok sorából, hogy végül azzá legyen, amit az első bekezdésben már ecseteltem: 10 másodpercnyi szórakozás, jobb esetben csevegőtéma, tömegtermék.

Hogyan lehetséges akkor, hogy az asztrológia mégis létezik, és legfőképpen: mi hát az asztrológia, ha nem a fentiek egyike?
Az, hogy az asztrológia a mai napig is fennmaradt, elsősorban azoknak a kiemelkedő műveltségű és nagy türelmű embereknek köszönhető, akik nem hagyták feledésbe merülni a tudást, leírták és átadták, és teszik ezt napjainkban is. De köszönhető azoknak a – szerencsére nem kevés, és egyre több – nyíltszívű és elméjű, befogadásra kész embereknek is, akik hittek abban, hogy a világ több annál, mint amit látunk vagy meg tudunk fogni, és hogy léteznek rejtett összefüggések, másabb természetű dolgok, mint amiket mérlegre lehet tenni vagy centiméterrel meg lehet mérni.

Az asztrológia napjainkban
Elmondhatjuk, hogy az asztrológia jelentősége napjainkban ismét nőttön nő, és olyan elismert tudományokba kezd lassan visszaszivárogni, mint a pszichológia vagy a hagyományos orvoslás, köszönhetően annak, hogy egyre többen ismerik el: a test nem biológiai gépezet, molekulák katonás rendben működő összessége, amelyet "meg kell szerelni", hanem lélekkel és karmával bíró, egyedi, megismételhetetlen és csodálatos létező.


Babahoroszkóp >>
Szülőhoroszkóp >>
Szerelmi horoszkóp >>