Két egypetéjű ikerpárt szült egy brit nő

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Két egypetéjű ikerpárt szült egy brit nő, aminek a gyakorisága 1 a 70 millióhoz. A várva várt babák
Az egyik kettős fiúkból, a másik lányokból áll. Szüleik, a Lambournban élő Sharon és Julian Turner már jó ideje nagyon szerettek volna gyermeket, és 2009 óta orvosi segítséggel is próbálkoztak, amelyre ráment szinte az összes megatakarított pénzük. Végül azonban a reméltnél jóval bővebb gyermekáldásnak örülhetnek, egycsapásra lett lányuk is, fiuk is, ráadásul egészen különleges "csoportosításban".

Két egypetéjű ikerpárt szült egy brit nő
   
Korán jöttek a világra
A porontyok koraszülöttek, 29 hét terhesség után jöttek a világra, és intenzív ellátásban részesültek az oxfordi John Radcliffe kórházban. Mostanra már megerősödtek annyira, hogy átvihették őket a szülők lakhelyéhez közelebbi readingi kórházba, amelyben az egyik kórteremnek mind a négy inkubátorában Turner-csemeték vannak, ezért a személyzet Turner-teremnek hívja a szobát.

Az orvosok szerint a két ikerpár júniusban térhet haza - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.


Forrás: mti

Képek a babákról >>



Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2013.04.30