Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Gyerekek életét mentheti meg ez a magyar találmány - A feltalálóval beszélgettünk - Szülők Lapja

Gyerekek életét mentheti meg ez a magyar találmány - A feltalálóval beszélgettünk

Szülőklapja képEgy magyar fiatalember zseniális telefonos alkalmazást talált fel! A zsebben lévő mobiltelefont szinte elő sem kell venni, ha a bajba jutott el akarja indítani a segélykérő riasztást. Az új találmány főleg akkor hasznos, ha a gyereket az iskolába indítjuk, a kamaszokat edzésre, a tinédzsereket szórakozni vagy az idős szeretteinket szeretnénk biztonságban tudni.

Szerző: Szülők lapja
2015-10-09
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

- Egy 16 éves lány a barátnőire várt éppen egy szabadtéri fesztiválon, amikor úgy döntött, hogy megiszik egy italt, amíg ők megérkeznek. Még el sem fogyasztotta teljesen az italát, amikor egyszer csak elkezdett bekábulni tőle - valószínűleg tudtán kívül drogot kevertek a tinédzser poharába.

Még az volt a szerencse, hogy az anyuka előzőleg úgy engedte el szórakozni a lányát, hogy a telefonján a "Kezedben a biztonságod" applikáció futott. A lány az alkalmazással riasztotta a szüleit, mert elmondása szerint már arra sem volt képes, hogy tárcsázzon. Szerencsére a szülők időben odaértek, így komolyabb baj nem történt - meséli Rózsavölgyi Péter az applikáció magyar ötletgazdája.

A fiatal magyar feltalálóval a telefonos alkalmazásról beszélgettünk, a beszélgetést alant elolvashatod.
 

Kezedben a biztonságod - applikáció: Interjú az ötletgazdával


Szülők Lapja (Szl): Az Ön által kifejlesztett applikáció megmentett egy tinédzser lányt! Mi a „Kezedben a biztonságod” elnevezésű applikáció lényege és hogyan segíthet ez másoknak is?

Rózsavölgyi Péter (RP): A legfontosabb funkciója az, hogy olyan esetekben ad esélyt a segítségkérésre, amikor már a bajba jutottnak telefonhívásra nincs lehetősége. Nagyon sok utcai támadást elemeztünk - ilyenkor a sértett többnyire nem tudja elővenni a telefonját, feloldani annak képernyőjét, aztán felhívni a rendőrséget. Illetve azzal, hogy elővenné a telefonját, csak még nagyobb bajba keveredne. Ezért olyan megoldást dolgoztunk ki, ami a lehető legegyszerűbben teszi lehetővé, hogy a bajba került személy segítséget kérjen.
Az aggódó szülőknek megnyugvást adhat, ha gyermek használja a telefonos alkalmazást, hiszen ennek segítségével meggyőződhet arról, hogy időben beért az iskolába, edzésre, illetve az osztálykiránduláson minden rendben van-e.

Szl: Hogyan lehet a riasztást a telefonról elindítani?

RP: Az egyik legegyszerűbb megoldás: a ki/be kapcsoló gomb többszöri egymás utáni gyors megnyomása vagy a headset/fülhallgató kihúzása (ez utóbbit külön kell beállítani). Ehhez a két megoldáshoz még a telefonkészüléket sem kell elővenni - ezért biztonságosan el lehet indítani a riasztást. Emellett természetesen képernyőről, úgynevezett "widget"-ről is indítható a segélykérés.

Gyerekek életét mentheti meg ez a magyar találmány - A feltalálóval beszélgettünk
Rózsavölgyi Péter ötletgazda

Szl: Mit tehet az, akinek nincs okostelefonja? Gyerekek életét mentheti meg ez a magyar találmány - A feltalálóval beszélgettünk

RP: Természetesen gondoltunk az idősebbekre is. Azokban a városokban, ahol a központi segítségnyújtást bevezetik, ott az idősek számára úgynevezett kézieszközöket tudunk biztosítani. Ezek egyszerű, gyufásdoboz nagyságú szerkezetek, amiken csak 3-5 gomb található. Rosszullét, támadás esetén a segélykérő gomb megnyomásával ugyanolyan riasztás indítható, mint az okostelefonok esetében. Ez a riasztás a városi központba fut be, ahonnan azonnali segítséget tudnak indítani.

Szl: Mit takar az, hogy központi segítségnyújtás?

RP:Ha egy város úgy dönt, hogy ezt bevezeti a központi segítségnyújtást, akkor a város területén mozgó felhasználók riasztásai befuthatnak egy városi központba. Ez lehet közvetlenül a rendőrség, polgárőrség, közterület-felügyelet. Ilyenkor ebben a központban egy térképes felületen jelenik meg a riasztás, így azonnal a pontos helyszín ismeretében tudják indítani a segítséget.

Szl: Hogyan működik az úgynevezett családi funkció? Gyerekek esetében hogyan használható még az alkalmazás?

RP: Ez egy "megnyugtató funkció". Egy család vagy barátok összepárosíthatják egymás telefonjait. Ezután, ha élesítik a "Kezedben a biztonságod" alkalmazást, akkor a családtagok, barátok kapnak egy értesítést, hogy mostantól esetleg riasztás érkezhet a szeretteiktől. Úgy is lehet élesíteni az alkalmazást, hogy a pozíciónkat megosztjuk a szeretteinkkel, ilyenkor azok egy térképes felületen követhetik a mozgásunkat. Például: ha iskolából, edzésről, szórakozóhelyről indul haza gyermek, akkor értesítést kapunk arról, hogy bekapcsolta ezt a funkciót, és hazáig követhetjük az útvonalát, így győződve meg arról, hogy minden rendben van. Ha közben bajba kerülne, akkor természetesen riasztást indíthat, ami azonnal megjelenik a többiek telefonján.

Gyerekek életét mentheti meg ez a magyar találmány - A feltalálóval beszélgettünk
Az iskolából hazatartó gyerek útvonalát hazáig követhetjük

Szl: Itthon már működik? Mely városokban és hogyan hozzáférhető a „Kezedben a biztonságod”?

 RP: A családi funkció gyakorlatilag a világon mindenhol használható. A központi segítségnyújtás - amikor a riasztás nem csak a szülőkhöz, családtagokhoz jut el, hanem befuthat a helyi rendőrséghez, vagy helyi városi központba - egyelőre csak Pécsett elérhető, de több várossal is tárgyalunk a bevezetéséről.

Szl: Mennyit kell majd ezért az applikációért fizetni?

RP: A felhasználóknak az applikáció teljesen ingyenes, és az is marad.

Szl: Hogyan született meg az ötlet?

RP: Az utóbbi években sajnos egyre többször lehetett hallani olyan támadásokról, amelyek fiatalokat, többségében hölgyeket értek. Erre kerestünk megoldást, és az okostelefonok elterjedése és tudása lehetőséget is adott erre.

Szl: Mit tapasztal, milyen a „Kezedben a biztonságod” applikáció eddigi fogadtatása?

RP: Mindenhonnan csak pozitív véleményeket, bátorítást kapunk. Több ezren használják már az alkalmazást, és arra törekszünk, hogy ez a szám egyre nagyobb legyen.

Friss (2017. március) információink szerint az appot már több tízezren használják, jelenleg pedig egy videós üzenetük is fut, melyet Weisz Fanni fotómodell-szépségkirálynővel készítettek. Fanni esélyegyenlőségi aktivistaként is ténykedik, ebben a kisfilmben arra hívja fel a figyelmet, hogy a támadások elkerülhetők lennének az app használatával. A videót itt nézheted meg »

Interjúalany: Rózsavölgyi Péter, ötletgazda
facebook.com/kezedbenabiztonsagod
www.kezedbenabiztonsagod.hu

Címkék: Kezedben a biztonságos, applikáció, okostelefon, gyerek, biztonság, szülő

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Megtalálták a kedden elrabolt lengyel kislányt a nemzetközi riasztórendszer segítségével
Megtalálták a kedden elrabolt lengyel kislányt a nemzetközi riasztórendszer segítségével

Egynapos keresés után megtaláltak Németországban egy elrabolt lengyel kislányt, a gyerek megmentésében jelentős szerepet játszott a Child Alertnek nevezett nemzetközi riasztórendszer - közölte Mariusz Sokolowski, a lengyel rendőr-főkapitányság szóvivője szerdai varsói rendkívüli sajtóértekezletén.

tovább a cikkre
Egy 5 gyermekes anyuka rabolta el a szombathelyi kórházból eltűnt csecsemőt, végleg meg akarta tartani magának
Egy 5 gyermekes anyuka rabolta el a szombathelyi kórházból eltűnt csecsemőt, végleg meg akarta tartani magának

A kórházból elrabolt újszülött csecsemő ügyében rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a rendőrség 2014. július 10-én délelőtt. Kiderült, hogy mégsem csecsemőkereskedelemről van szó, hanem az 5 gyermekes anyuka magának akarta megtartani az újszülöttet. A bűncselekményt az elkövetők előre kitervelték. A rendőrök a babát 1 órán belül megtalálták. A baba és mama jól vannak.
(A fotó csak illusztráció).

tovább a cikkre
Kidobta kutyáját az ablakon, mert megtámadta a gyermekét - hatalmas botrány Budapesten
Kidobta kutyáját az ablakon, mert megtámadta a gyermekét - hatalmas botrány Budapesten

Megharapott egy kisgyermeket saját kutyájuk, ezért az anyuka az ötödik emeleti lakásukból hajította ki a kutyát az ablakon. A kutya a zuhanás következtében elpusztult. Az állatvédők tiltakoznak. Az anyuka azzal védekezik, hogy a kutya súlyos sebeket ejtett a gyereken – értesült a Bors.

tovább a cikkre
Megtalálták a 9 éve elrabolt szombathelyi gyerekeket!
Megtalálták a 9 éve elrabolt szombathelyi gyerekeket!

9 év után kerültek elő azok a gyerekek, akiket saját édesapjuk rabolt el és egészen eddig ismeretlen helyen tartózkodott velük. Az elrablásukkor mindössze 8 és 4 éves gyermekeket végül Paraguayban találták meg.

tovább a cikkre
Új honlap a fiatalok biztonságáért
Új honlap a fiatalok biztonságáért

Fiataloknak szóló bűnmegelőzési honlapot indított www.bulisbiztonsag.hu címen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

tovább a cikkre
Eltűnt gyerekek
Eltűnt gyerekek

Évente közel 10.000 gyermek eltűnését jelentik be Magyarországon, akik közül 100-an soha nem is kerülnek elő. És nemcsak elcsellengő kamaszokról van szó, hanem egész kicsi gyermekek is vannak közöttük. Megdöbbentő számok, szívszorító történetek…

tovább a cikkre
Milyen a biztonságos gyerekszoba? Milyen a biztonságos gyerekbútor?
Milyen a biztonságos gyerekszoba? Milyen a biztonságos gyerekbútor?

Biztonságos a gyermeke szobája? Ne feledje, hogy gyermekek idővel folyton izgő-mozgóvá válnak, szeretnek a bútorokon mászni, szeretik azokat bevonni játékaikba, amiből gyakran kisebb-nagyobb baleset is származhat, ha nem megfelelően tervezett bútorokkal rendezik be a gyerekszobát.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Tök burgonyával

Tök burgonyával

Főzelékek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 3,5 dkg tök 10 dkg burgonya

Recept:

A tököt a krumplival fedő alatt kevés vízben puhára főzzük, szitán áttörjük, majd a főzőlével kikeverjük. Mivel a tök vizesebb állagú, ezért kevesebb főzőlére van szükségünk a hígításhoz.

Az alaposan megmosott burgonyát h(...) tovább a teljes recepthez...


Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Kedves Kérdező!

Személyesen azt tapasztalom, hogy sok házasság lesz a körülmények áldozata, ha túl gyors a válóper felé irányultság!

Egy távoli munkahely, az idegen sorstársakkal közös szállás nem segít egy családhoz szokott férjnek.


Ilyen közegben szinte a napi élet része a beilleszkedéshez a férfi részéről az alkohol fogyasztása.


Szívesen ajánlom fel, hogy szakmailag megerősítve felhozzuk a "0"-ról az Önök közötti házasság válsága kommunikációt!


A 40+emberek a külső szakember előtt gyorsabban visszaigazodnak az elfogadható párbeszéd színvonalára.

Kérem vegye számításba a saját nő kora alakulását, a gyerekeknek az apára is szükségük van!

Bizalommal jelentkezzen be elérhetőségeinken! Sok hasonló házasság válság van ma!





Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Babát vár az X-faktor egykori sztárja! Antal Timi ezzel a cuki fotóval tudatta az örömhírt

vissza vissza