Így reagált a 14 éves lány, amikor odament hozzá egy Down-szindrómás kisgyerek - Igaz történet egy budapesti kávézóból

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Így reagált a 14 éves lány, amikor odament hozzá egy Down-szindrómás kisgyerek - Igaz történet egy budapesti kávézóból Manapság annyit szidjuk a tiniket, hogy nem is foglalkoznak az emberekkel, csak a kütyüket bújják, hogy mennyire elértéktelenedett a világ. De itt egy lány, aki fantasztikus ellenpéldája ennek és példát mutat mindenkinek jószívűségből. A neten szörfölve szívet melengető írásra bukkantunk, egy mindössze 14 éves lánytól. Manapság annyit szidjuk az embereket, főleg a tiniket, hogy nem is foglalkoznak az emberekkel, csak a kütyüket bújják, hogy mennyire elértéktelenedett a világ. De itt egy lány, aki fantasztikus ellenpéldája ennek és példát mutat mindenkinek jószívűségből. Varga Flóra írása következik.
 

"Úgy nézett rám, mint aki megkapta a világegyetem legnagyobb tábla csokiját"


Nemrég vásárolgattunk a barátnőmmel, és beültünk egy kávézóba. Rendeltünk, és leültünk. A barátnőm rögtön felcsatlakozott a "Frívifi"-re, és elmélyülten telefonozgatott. Én inkább nézelődtem.

Hallottam, hogy a mellettünk lévő családból a kislány folyamatosan beszél, a szülők meg hallgatják. Majd anyukának támadt az az ötlete, hogy "Nézd csillagom, ott vannak a játékok, gyorsan próbáld ki!" A játszósarok mellé sikerült leülnünk, így a kislány nagy vigyorogva elszaladt mellettünk, és leült a kirakott kis asztalhoz. Volt ott kirakó, meg mindenféle babakütyü. A kislány leült, elkezdett elpakolni és közben kommentálta magának az eseményeket.

"Végre valaki beszélget vele"
Én mosolyogva néztem, és valahogy furcsa volt az arca. Akkor jöttem rá, hogy miért volt olyan eszméletlen vidám és fecsegős. Merthogy Down-szindrómás. Mikor ez realizálódott bennem, a kislány felém fordult, én meg kicsit elbambulva rámosolyogtam. Hát, ahogy utána rám nézett, azt az életben nem felejtem el. Úgy nézett rám, mint aki megkapta a világegyetem legnagyobb tábla csokiját. Látszott rajta, hogy most a nyakamba tudna ugrani.

Odafutott mellém, és nézett, csak nézett. Majd megkérdezte, hogy mit iszom. Mondtam, hogy latte macchiatót, kér-e (persze nem gondoltam komolyan, 6-7 évesnek nézett ki). Ekkor elkomolyodott és kijelentette, hogy "Nem szabad, anyu nem engedi!" Automatikusan a szüleire pillantottam, akik minket figyeltek. Az anyuka szeméből, mikor ránéztem, olyasmi jött le, hogy "végre valaki, aki beszélget vele", az apuka meg végtelenül fáradt volt.

"Integettem neki, mire szinte ugrált a boldogságól"
Még pár másodpercig mosolyogtunk egymásra, majd az anyuka megszólalt, hogy "Gyere csillagom, indulunk!". A kislány felpattant és mikor kimentek az ajtón, úgy nézett vissza rám, mintha a legjobb barátját hagyná el. Integettem neki, mire szinte ugrált a boldogságól.

Nem tudom, ti hogy vagytok ezzel, de ha legközelebb találkozom egy Down-szindrómással, akkor is inkább rámosolygok és beszélgetek vele, minthogy félrehúzódnék, és undorodva néznék rá. Mert nem ártottak ők senkinek sem, kicsit mások, de már pár kedves szó is feldobja a napjukat.

Szerző: Varga Flóra (a szerző és szülei engedélyével jelent meg az írás)
Fotó: illusztráció - ctdownsyndromecongress.com

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2017.07.13