Főoldal > Cikkek > Hírek, érdekességek > Állatként tartották gyerekeiket a Somogy megyei szülők - A legkisebb még beszélni sem tanult meg! - Szülők Lapja

Állatként tartották gyerekeiket a Somogy megyei szülők - A legkisebb még beszélni sem tanult meg!

Szülőklapja képA Somogy megyei szülők valóban úgy viselkedtek, mint ha nem lennének gyerekeik - nem csak, hogy nem mutatták meg a gyerekeknek, miként kell mosakodni, evőeszközzel enni, de a legkisebb gyermeket még beszélni sem tanították meg.

Szerző: Szülők lapja
2017-10-17
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Somogy megyei szülőket ítélt el a Nagyatádi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, derült ki a Kaposvári Törvényszék tárgyalási jegyzékéből.

Szegényes körülmények között éltek, nem törődtek a gyerekekkel
A 35 éves anya és a 27 éves párja gyermekeikkel szegényes körülmények között éltek, és a kicsikkel egyáltalán nem foglalkoztak. Mint a tárgyaláson elhangzott, a gyerekeket szinte állatként tartották, még az alapvető higiéniai ellátást sem kapták meg tőlük - nem mosdatták, nem fésülték őket - ezáltal a testi fejlődésüket is veszélyeztették. Mindemellett védőnő és gyermekorvos sem nagyon látta őket. A szülők valóban úgy viselkedtek, mint ha nem a gyerekeikről lenne szó - nem csak, hogy nem mutatták meg nekik, miként kell mosakodni, evőeszközzel enni, de a legkisebb gyermeket még beszélni sem tanították meg!

Nem jogerős az ítélet
A szülők végül kiskorú veszélyeztetése bűntett és más bűncselekmény miatt álltak bíróság elé: a kiskorú gyermekek kapcsán szülői felügyeleti jogukat megszüntették, az anyát 1 év 4 hónap, az apát 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős.

Elmeorvosi vizsgálatot rendeltek el
Mint a Somogy Megye Online megtudta, a Kaposvári Törvényszéken felülvizsgálták a nem jogerős ítéletet, ahol még nem született döntés, mert részbizonyítást rendeltek el: új szakvéleményt kell készíteni a párról igazságügyi elmeorvos szakértőkkel. Bár ilyen már korábban is készült, azonban azt nem veheti figyelembe a törvényszék, mert csupán egyetlen szakértő készítette, holott a törvény szerint kettőnek kellett volna eljárnia. Ezt most bepótolják. A tárgyaláson egyébként kiderült, hogy a házaspár azóta Somogyból Dunaújvárosba költözött.
 

Itt kérhetsz segítséget, ha gyermekbántalmazást tapasztalsz a környezetedben


Ha azt gyanítod, hogy a rokonságban, az ismeretségi körödben vagy bárhol egy gyermeket bántalmaznak, elhanyagolnak, a következő helyeken kérhetsz segítséget a gyermeknek - akár névtelenül is.

ORSZÁGOS KRÍZISKEZELŐ ÉS INFORMÁCIÓS TELEFONSZOLGÁLAT (OKIT)
Tel. 0680/20-55-20 (a nap 24 órájában mindenhonnan, minden telefonról hívható ingyenes telefonszám)
Honlap: www.bantalmazas.hu
Email: okit@csbo.hu

KÉK VONAL GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI TELEFON

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Izgulsz, hogy minden rendben legyen a babavárás alatt? Szeretnél mindent megadni az egészséges fejlődéséhez?  Kattints ide, és nézd meg, hogy mit tehetsz érte >> 

vonal

[x] hirdetés

Telefon: 116-000 (harmonizált európai hívószám)
Nonstop, ingyenes, mobilról is hívható
Honlap: www.kek-vonal.hu
Email: https://www.kek-vonal.hu/index.php/hu/interaktiv-kapcsolatok Itt kell regisztrálni, utána lehet levelet küldeni vagy chaten elmondani a problémát

TELEFONTANÚ PROGRAM
Tel: 0680/555-111 (név nélkül lehet bejelentést tenni a rendőrségen, ingyenesen hívható a nap 24 órájában)
Honlap: http://www.police.hu/hu/ugyintezes/telefontanu

CSALÁD, GYERMEK, IFJÚSÁG KIEMELTEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
Cím: 1064 Budapest, Podmaniczky utca 75.
Telefon: (06)1-225-3526
Honlap: www.csagyi.hu
E-mail: csagyi@csagyi.hu
Iroda, levelezési cím: 1023-Budapest, Bécsi út 3-5., 3. emelet, 31. ajtó

Forrás: seol.hu, kaposvaritorvenyszek.birosag.hu
Fotó: Pixabay

Címkék: kiskorú veszélyeztetése, bíróság

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Tanuld meg az újraélesztést, és életet menthetsz! - Mutatjuk, mit kell tenned lépésről lépésre
Tanuld meg az újraélesztést, és életet menthetsz! - Mutatjuk, mit kell tenned lépésről lépésre

"Szív City" elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) október 10-én, kedden. Az alkalmazás lényege, hogy ha ismered az újraélesztés szabályait és letöltöd az alkalmazást, megmentheted vele egy másik ember életét.

tovább a cikkre
Gyerekülések, gyerekbiciklik, rollerek tesztje: 26-ot életveszélyesnek talált a Fogyasztóvédelem! Itt a lista
Gyerekülések, gyerekbiciklik, rollerek tesztje: 26-ot életveszélyesnek talált a Fogyasztóvédelem! Itt a lista

67 gyermekkerékpár, kerékpáros gyermekülés, gördeszka, görkorcsolya és roller műszaki vizsgálatát végezték el, amelyek közül 26-ot a fogyasztóvédelmi hatóság kivont a forgalomból. Mutatjuk a termékek listáját!

tovább a cikkre
5 év börtönt is kaphat a férfi, aki égő cigarettát dugott 1,5 éves unokahúga szájába - Viccesnek találta az anya is
5 év börtönt is kaphat a férfi, aki égő cigarettát dugott 1,5 éves unokahúga szájába - Viccesnek találta az anya is

Vádat emeltek a férfi ellen, aki májusban azzal keltett felháborodást, hogy meg akarta cigarettáztatni 1,5 éves unokahúgát, mindezt videóra vette és meg is osztotta egy közösségi portálon. A kislány anyja sem ússza meg - ő egyébként viccesnek találta a dolgot.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Hagymás-petrezselymes rizs

Hagymás-petrezselymes rizs

Köretek >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 4 fő részére 250 g rizs (lehet főzőtasakos is) 1 nagyobb fej vöröshagyma (vagy egy csomag újhagyma) só 15 ml olaj petrezselyem zöldje

Recept:

A rizst sós vízben megfőzzük. A hagymát megtisztítjuk, felszeleteljük (nem kell túl apróra). Olajon üvegesre-puhára pároljuk a hagymát, hozzákeverjük a finomra vágott petrezselyemzöldet, picit megsózzuk. Amikor megfőtt a rizs, összekeverjük a petrezselymes hagymával(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
Játék tippek

Gyermek fejlődése: Ezek a játékok fejlesztik legjobban a gyerek mozgását, egyensúlyérzékét, finommotorikáját

vissza vissza