Már el is temették a kútba esett spanyol kisfiút, aki után 13 napig kutattak - Ez okozta a halálát az orvosok szerint

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Már el is temették a kútba esett spanyol kisfiút, aki után 13 napig kutattak - Ez okozta a halálát az orvosok szerint Tragédiával végződött a spanyol kisfiú utáni kutatás, aki 13 nappal a mentőakció befejezése előtt esett egy százméteres kútba. A kétéves kisfiú valószínűleg már a zuhanást követően meghalt. Tragédiával végződött a spanyol kisfiú utáni kutatás, aki 13 nappal a mentőakció befejezése előtt esett egy kútba.

Holtan találták
A kis Julen Rosello után speciális csapat kutatott, miután a gyermek egy több mint száz méter mély kútba esett a spanyolországi Totalán település hegyvidéki területén, de megtalálásakor már nem volt életben.

Az első orvosi vizsgálatok szerint már a zuhanás közben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal meghalt, valószínűleg egy kő esett a fejére, amit magával ránthatott az eséskor. A kisfiút január 27-én, vasárnap el is temették a szintén néhány éves korában elhunyt bátyja mellé.

A szülőknek ugyanis nem először kell megbirkózniuk gyermekük elvesztésével: Julen bátyja, Oliver 2017-ben, hároméves korában halt meg szívbetegségben.

A mentés története
A kétéves Julen 2019. január 13-án tűnt el egy szűk, 25 centiméter átmérőjű, és mintegy 100 méter mély kútnyílásban a családja szeme láttára Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén.

A spanyol közszolgálati televízió péntek reggeli helyszíni tudósítása szerint a mentésben közreműködő speciálisan képzett bányászcsapat 12 óra alatt másfél métert haladt annak a járatnak a kivájásával, amely elvezetett a gyerek feltételezett helyéhez. Mivel nagyon kemény gránitrétegen kellett átjutniuk, többször is mikrorobbantásokat kellett végrehajtaniuk.

Az Asztúriából érkezett, speciálisan képzett nyolctagú bányamentő csapat kétfős turnusokban dolgozott a mélyben légzőkészüléket viselve, és nagyjából negyven percenként váltották egymást.

Nehezített területen dolgoztak
A munkálatokat kezdettől fogva rendkívül nehéz körülmények lassították, mivel egy megműveletlen, sziklás területről volt szó, ahol ráadásul attól is kellett tartani, hogy beomolhat a kút járata, amelybe a gyerek beleesett.

A földterület egyedi adottságai miatt több alkalommal kellett módosítani a mentési stratégiát. A végleges megoldás az lett, hogy munkagéppel egy 1,20 méter átmérőjű járatot fúrtak a kútnyílással párhuzamosan, attól négy-öt méterre. A járatot kibélelték, hogy biztonságos legyen és ne omoljon be, majd egy speciális fémvázas kapszulában leeresztették a szakképzett bányamentőket, akik kézi erővel kezdték meg összenyitni vízszintesen a két egymás mellett haladó járatot.

A mentőcsapat végül 70 méteres mélységben kezdte el a vízszintes vájat kialakítását, mert feltételezésük szerint ezen a mélységen lehetett a kisfiú is. A kis Julent valóban megtalálták, de már nem volt életben.

Nyomozás a kútfúrók ellen
A spanyol csendőrség egyébként nyomozást indított annak kiderítésére, hogy a kutat illegálisan fúrták-e, ugyanis a helyi önkormányzat állítja: nem adott arra engedélyt. A fúrást végző cég vezetője viszont úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy szabályos megrendelés alapján dolgoztak, a munka végeztével pedig az előírásoknak megfelelően lezárták a kútnyílást.

Forrás, fotó: MTI, Mirror

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2019.01.28