Precedens értékű ítélet: Elveszítette gyermekei felügyeleti jogát az édesapa, mert túl sokat dohányzik

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Precedens értékű ítélet: Elveszítette gyermekei felügyeleti jogát az édesapa, mert túl sokat dohányzik Túl sokat dohányzik az édesapa, emiatt most elveszítette két gyerekének felügyeleti jogát. Az eset Spanyolországban történt, hasonlóra eddig nem nagyon volt példa. A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi - közölte az El Mundo című spanyol napilap kedden.

Az újság birtokába került ítélet szerint az apa "teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül".

A gyerekek is panaszkodtak
A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.



Az ítélet szerint a "kóros dohányos" apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet "objektív kockázataitól".

- Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék épp úgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt - mutatott rá a bíróság.

Az anya kezdeményezte a peres eljárást
A peres eljárást a gyerekek édesanyja kezdeményezte. Kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa.

Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente - írta az újság.

Olvasd el ezt is!
Dohányzol a gyerek közelében? Ezért ne tedd! - Súlyos betegségeket okozhatsz gyermekednek! »


Forrás: MTI
Fotó: Maxpixel (illusztráció)

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2019.02.06