Úgy megrázta a férfi a 2 éves kisgyereket, hogy újra kellett éleszteni - Végül a kisfiú belehalt a bántalmazásba

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


Úgy megrázta a férfi a 2 éves kisgyereket, hogy újra kellett éleszteni - Végül a kisfiú belehalt a bántalmazásba A 30 éves férfi a 2 éves nevelt fia fegyelmezése során gyakran alkalmazott testi fenyítést, rácsapott a sértett fenekére, ellökte magától, illetve többször bedobta a kiságyba. A kisgyermek végül belehalt a bántalmazásba. Bántalmazta, rázta a kétéves gyermeket, aki halálos sérüléseket szenvedett emiatt; a Fővárosi Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat.

Nevelt fiát bántalmazta
A vádirat lényege szerint a vádlott, egy 30 éves férfi a 2 éves nevelt fia fegyelmezése során testi fenyítést is alkalmazott, rácsapott a sértett fenekére, ellökte magától, illetve többször bedobta a kiságyba.

Újra kellett éleszteni a kisgyermeket
A vád szerint a férfi 2018. január 24-én, a XX. kerületben ismeretlen okból ismét bántalmazta, majd megragadta és megrázta a kiskorú sértettet, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy újra kellett éleszteni. A vádlott segítséget kért és maga is megkezdte a gyermek újraélesztését.

Belehalt a sérülésekbe
A kiérkező mentők sikeresen újraélesztették a kiskorút, aki azonban három nappal később életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, amely bűncselekményt a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A vádlott letartóztatásban van.

Nem szabad rázni a csecsemőt, kisgyermeket!
A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy a kisgyerekek érzékeny szervezete már kisebb bántalmazástól, rázástól is komoly sérülést szenvedhet. A megrázott csecsemő szindrómáról ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben »

Forrás: Ügyészség
Fotó: Pixabay (illusztráció)

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2019.07.01