6 éves kisfiú mentette meg az anyukája életét Balatonszabadiban - A rendőrség számolt be a történtekről

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


6 éves kisfiú mentette meg az anyukája életét Balatonszabadiban - A rendőrség számolt be a történtekről Egy hatéves kisfiú hívta a segélyhívót, miután látta, hogy az anyukája rosszul lett, szerencsére a segítség időben érkezett. Egy talpraesett hatéves kisfiú - a hívásfogadó operátor, a mentők és a rendőrség ügyeletesének együttműködésével - saját édesanyja életét mentette meg, írta meg a police.hu.

A kisfiú hívta a 112-t
A gyermek pár nappal ezelőtt Balatonszabadiból azzal hívta fel a 112 segélyhívó számot, hogy édesanyja nagyon rosszul érzi magát: csak fekszik az ágyon, remeg, és semmire sem reagál.

Nem tudta a pontos lakcímet
Mivel a kisfiú még csak 6 éves, a pontos lakcímüket nem tudta megmondani, de a település és az utca nevére emlékezett. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában szolgálatot teljesítő rendőr ezért kérdezgetni kezdte a gyereket a házuk színéről, illetve az udvaron található tárgyakról, hogy be tudják azonosítani a házat.  

Emellett arra is kérte a rémült gyermeket, hogy próbáljon a szomszédban segítséget kérni egy felnőttől. A fiú végül át is ment a szomszédba, és átadta a telefont egy nőnek.

Megmentette az anyukája életét
Időközben megérkeztek a járőrök, majd a mentők is, akik stabilizálták az édesanya állapotát. A rendőrség közlése szerint gyermeke okos viselkedésének, és a készenléti szervek gyors együttműködésének köszönhetően az anyuka már otthonában lábadozik.

Forrás: Police.hu
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2019.07.04