Nyereményjáték győztesek beszámolója II. rész

Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


A Sonnentherme 2010. tavaszi nyereményjátékának másik győztesei - az Marosvásárhelyről érkezett ikres család – szintén nagyon jól érezték magukat a Sonnenpark Hotelben. Hogy mi mindent csináltak a 4 nap alatt, az kiderül az élménybeszámolójukból.

Marosvásárhelyről érkezett a négytagú kis családom a Sonnenpark hotelbe május 18-án. Az érkezést követően rögtön érezhető volt az otthon családias, meleg varázsa. A hosszú utazás után úgy gondoltuk, hogy a gyerekek ( ikreink vannak – egy kisfiú és egy kislány) fáradtak lesznek. De nem így történt.
Miközben mi a bejeleztkezéshez szükséges formalitásokat intéztük, a kicsik önállóan felmérték a terepet és nagyon örültek a temérdek játéknak. Egyedül jártak-keltek, ami egyáltalán nem jelentett problémát, hisz a tágas, nyitott hotelhallban mindig szem előtt tudtuk tartani, mert biztonságosan volt megtervezve, kialakítva.

A recepción kapott chip-órák szobakulcsként, fürdőbelépőként üzemeltek és mikor szükségünk volt egyéb extra szolgáltatásra, megkönnyítette a szobaszámlára való könyvelést.

Még el sem foglaltuk a szobánkat, mindjárt ott volt az első meglepetés. Este 7 órakor érkezett Sunny Bunny a Sonnenpark Hotel óriásnyuszija. Sunny Bunny játszani, táncolni, énekelni csalogatta a gyerekeket. A kicsik nagyon örvendtek neki, szerettek volna vele tartani. Később megtudtuk, hogy Sunny Bunny a hotelben lakik és a gyerekeket gyakran meglátogatja tartozkodásuk ideje alatt, azaz reggel és este a hotelhallban és azonkívül a fürdőn is. Így ahányszor csak tudtunk, mindig készen és örömmel vártuk a nyuszi érkezését. Miután a nyuszitól elbúcsúztunk, elfoglaltuk a számunkra lefoglalt tágas szobát, melyben kényelmesen elfért az egész család. Amíg a férjemmel a kicsomagolással foglalkoztunk, a gyerekeink felfedező útra indultak és a testre szabott extrákat derítették fel – kiságy, babafürdőkád, pelenkázóasztal, fedeles pelenkagyűjtő.

A hosszú út után ellazultunk a szoba kényelmes lakórészében, kifújtuk magunkat és másnap a gazdagon terített reggeli kicsalogatta a család minden tagját a párnák közül és energiát is biztosított az elkövetkező élménydús naphoz.

Reggeli után átöltöztünk a pihe-puha fürdőköppenyekbe és irány a fedett átjárón át a Sonnentherme élményfürdő. A lépcső nem akadályozta a közlekedést, a térítésmentesen kölcsönözhető babakocsiban könnyedén átgördültünk a fürdő területére. Mostantól a víz volt az úr! Megismerkedtünk a speciálisan kisgyerekeknek kialakított Babyword fürdővel, a Funny Waters fürdővel is.

A kis kedvencek birodalma. 29°C-os levegő és 36°C-os melegvízű babamedencék gondoskodnak az apróságok felhőtlen jókedvéről. A kis "vizipockok" vidáman erősíthették izomzatukat és javíthatták egyensúlyérzéküket. A kisbaba pezsgőfürdőben is érdemes volt megmártózni, rengeteg kacagást és mókát kínált. A vízsugarakkal és ülőpadkákkal felszerelt medence teljes ellazulást jelentett a piciknek és nekünk is egyaránt. Itt mindent megtaláltunk, amire a kisgyerekeknek szükségük lehetett. A járókák, a játékautók, a libikókák, alvóhelyiség, szoptató sarok, babakonyha, rácsos kiságy, pelenkázó, árnyékos kültéri fekvőhelyek ingyenesen használhatók voltak. Bérelhettünk babakocsit ingyenesen a fürdő területére is.

Egész ebédidőig a vízben voltunk, ettől aztán jól megéheztünk, de szerencsére nem volt messze a hotel étterme. A gazdagon terített büfében mindenki megtalálta a számára ízletes falatokat. A gyerekek külön a gyermekbüfében válogathattak.A kiadós ebéd után következett egy kis pihenés, kisétáltunk a kertbe, ahol várt már ránk a homokozó a temérdek játékkal és a hinták meg a csúszkáló, no meg a Hotel házikedvencei, a kis nyuszikák. A hancúrozás után most már tényleg kifáradtak a gyerekek és a térítésmentesen kölcsönzött babakocsival elindultunk egy kis felfedező sétára a környéken. Miközben a gyerekek aludtak a babakocsiban mi a további programokat böngésztük, ugyanis minden napra programokat szervezett a vendégeknek a Sonnenpark hotel.

Miután felkeltek a gyerekek, következett a délutáni kávézás és sütizés. Míg mi a hotel halljában ellazulva, a foteleken kávézgattunk és sütizgettünk, a gyerekek autóztak, rajzoltak a számukra kialakított sarokban.

Délutáni kávézás után ismét irány a fürdő. A délelőtti élményeink még frissek voltak, de voltak még felfedezésre váró dolgok - 1.30 méter mélységű baby aktív medence, sekélyvizes baby – laguna - medence és a baby-pezsgőfürdő, etetőkuckó, babykonyha, pelenkázó dom, hullámmedence, gyerekszauna, gőzfürdő.

Természetesen nem egyszerre, nem egy nap próbáltuk ki mindezeket, mert az lehetlen lett volna.A négy nap leforgása alatt igyekezünk úgy kialakítani saját programunkat, hogy mindent kipróbálhassunk.

Ezenkívül gazdag programajánlat, mint baba - és gyerekúszó órák, tanfolyamok, babamasszázs, Funny Kids szauna percek, festés, barkácsolás, bábszínház, várta a család minden tagját. A Sunny Bunny klubban a gyerekek festhettek, rajzolhattak és táncolhattak vagy egyszerűen csak kitombolhatták magukat. A kisebbeknek pedig a Baby’s mászózónát ajánlották. A helyiség éjjel-nappal rendelkezésünkre állt, de még a hozzátartozó babakonyha-sarok is. Ha szükség volt rá, gyerekfelügyeletet is lehetett igényelni. Egyszer mi is igénybe vettük, és elvittük a Baby’s mászózónába a kicsiket, ahol kifogástalanul érezték magukat és úgy belemerültek a játékba, hogy észre sem vették, hogy mi nem vagyunk a közvetlen közelükben. A gyerekek szakértői felügyelet alatt játszottak a Baby’s - ben és az érzéki szobában sokrétű érzéki hatásokat tapasztalhattak meg: vízoszlop, puha vízágy, ami a gyerekek észlelésérzékelésének továbbfejlesztését szolgálta. Mi ez alatt az idő alatt, egy az élményfürdőtől elkülönített részben, a ,,Silent Dome” pihenőfürdőben relaxáltunk. A "Silent Dome" kellemes, modern környezetet kínált, harmonikus színekkel, rengeteg zöld növénnyel és a medencék kiterjedt területét övező hatalmas térrel.

Ilyen gazdag napi program után természetesen mindenki megéhezett, de a vacsorában sem volt hiány, minden este gazdagon terített büfében mindenki megtalálta a számára ízletes falatokat. Ha már végeztünk a vacsorával, Sunny Bunny elébe siettünk, ugyanis tudtuk, hogy minden este érkeznie kell és játszani hívja a gyerekeket.

A harmadik esténken a játszadozó gyerekeinket követve a kényelmes fotelekből, a másnapi hazautazásra gondoltunk. A szabadság sajnos véget ért, de mivel a szobákat csak 12 órakor kellett szabaddá tenni, másnap maradt még elég idő a kényelmes reggelire és még egy utolsó látogatást is tettünk a Sonnentherme fürdőben is.

Búcsúzóként Sunny Bunny még egyszer felbukkant a hotel halljában, hogy minden jót kívánjon nekünk. Mi is elbúcsúztunk tőle és megígértük, amint csak lehetőségünk adódik visszatérünk, mert csodálatosan éreztük magunkat itt és egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk.

Erdélyi Csilla


FOTÓK A NYEREMÉNYÜDÜLÉSRŐL A BABAALBUMBAN TALÁLHATÓK >>


Szülők lapja

Hírek, érdekességek

Szülők lapja


2011.02.11