Jogszabályváltozások - Bérkompenzáció

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2012. január 1-től szankcionálja a törvény a bérkompenzáció elmulasztását. Komoly következményekkel kell számolniuk azoknak a munkáltatóknak, akik megszegik a tavaly nyáron született, de idén január 1-jén életbe lépett törvényt.

Szankcionálja a törvény a bérkompenzáció elmulasztását januártól: azoknak a munkaadóknak, akik nem emelik a 300 ezer forint alatti munkabéreket annyira, hogy azok nettó összege ne változzon, a munkaügyi ellenőrzések során bírságra nem kell számítaniuk, viszont két évig nem indulhatnak közbeszerzésen, és kizárják magukat az állami támogatásokból is.



Az erről szóló, nyáron született törvény január 1-jén lép hatályba.


A munkaügyi hatóság - amennyiben jogsértést tár fel - határozatot hoz, de bírságot nem alkalmazhat. A jogsértés megállapítása alól mentesül a munkaadó, amennyiben igazolja, hogy a munkavállalóinak kétharmadánál végrehajtotta a kompenzációt.

A munkaadó a jogsértést megállapító jogerős határozattól számított két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat, és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet.


Forrás: mti


 


Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2012.01.05