Már az iskolásoknak is lehet Babakötvénye

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Már az iskolásoknak is lehet Babakötvénye a 2012. október 1-jével megváltozott szabályok alapján - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

Startszámla a nagyobbaknak is
A  fiatalok életkezdési támogatására és a Start-számlára - azaz a Babakötvényre - vonatkozó új szabályok szerint a 2006. január 1. előtt született gyermekek, praktikusan a 7-18 éves korosztály javára is lehet Start-számlát nyitni, így a szülők, illetve a gyermek törvényes képviselője vagy más hozzátartozók az idősebb gyermekek önálló életkezdéséhez is hozzájárulhatnak, megkezdhetik számukra a takarékoskodást - hívta fel a figyelmet az NGM.

Állami támogatás is jár
A fiatalok életkezdéséhez az állam is hozzájárul, hiszen a gyermek javára a Start-számlára történő befizetések után az összeg 10 százalékának megfelelő, legfeljebb azonban évi 6 ezer forint állami támogatás jár. Ezen túl a Start-számlán található összegek befektetéséből származó jövedelem adómentes. Változatlan az a szabály, amely szerint a 2006. január 1-jén vagy azt követően született gyermekek jogosultak 42.500 forint kezdő állami támogatásra is - közölte az NGM.
   
Számlavezető a Magyar Államkincstár
A Start-számla megnyitása 2012. október 1-jétől kizárólag a Magyar Államkincstárnál lehetséges, ahol a Start-számla vezetése díjtalan. A korábban hitelintézeteknél, befektetési szolgáltatóknál megnyitott Start-számlák változatlan formában fennmaradhatnak, vagy átvihetőek a kincstárhoz. Más számlavezetők a Start-számla éves átlagos állománya legfeljebb 1 százalékának megfelelő díjat számíthatnak fel.
   
Nemcsak a szülők nyithatnak számlát
További könnyebbségek, hogy a gyermek számára nem csak a szülők, hanem más hozzátartozók is nyithatnak Start-számlát, a számlára történő befizetések összegének felső korlátja megszűnt, illetve nem szükséges előzetesen beszerezni a korábbi előírások szerinti, családi pótlék folyósításáról szóló igazolást sem - írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
  
A Világgazdaság című gazdasági napilap keddi számában írt arról, hogy  az elmúlt hét év alatt 20 milliárd forint megtakarítást helyeztek el a szülők a Start-számlákra, amelyeket hétfőtől már csak a Magyar Államkincstárnál nyithatnak.

Forrás: mti


TGYÁS, GYED, GYES KALKULÁTOR >>


Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2012.10.04