Kétszer annyi üdülési csekk 2013 nyarára

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


A tavalyi üdülési csekkek fel nem használt részéből 498 millió forinttal megemelik az Erzsébet-program 2,5 milliárd forintos induló összegét, így idén kétszer annyi nagycsaládos és nyugdíjas üdülhet - jelentette be Nagy Anna, a program új szóvivője - volt kormányszóvivő - kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Sikeres a program   
Az Erzsébet-program Magyarország legkiterjedtebb és legsikeresebb szociális programja, sőt a kedvezményes üdülésben résztvevők számát az egész lakosságra vetítve Európa egyik legsikeresebb szociális programja is - mondta Navracsics Tibor a tájékoztatón. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter hangsúlyozta: Magyarország nemzetközi viszonylatban is az élvonalba tartozik azzal, hogy egy tízmilliós ország tavaly 100 ezer embert - ebből 30 ezer gyermeket - üdültetett kedvezményesen.
   
Sok a jelentkező a pályázatokra
Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos elmondta: a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) által 2013 elején meghirdetett pályázatok jól állnak, több mint 35 ezer pályázót regisztrált az informatikai rendszer.     
   
Nagycsaládosok és nyugdíjasok pályázatai
Nagy Anna hozzátette: a nagycsaládosok és a nyugdíjasok részére kiírt pályázatok egy hónap alatt teljesen beteltek, és a belügyminisztériumi dolgozóknak kiírt is majdnem teljesen telített. Ezért a tavalyi üdülési csekkek idei maradványából 498 millió forinttal felemelik a keretet. Ez azt jelenti, hogy kétszer annyi nagycsaládos és nyugdíjas tud kedvezményesen üdülni.
   
Táborokat is támogatnak
Az MNÜA 2012-ben az Erzsébet-program keretében 3 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat. Az idén kiírt pályázatok induló keretösszege 2,5 milliárd forint volt, ebbõl 1,1 milliárd forint értékben szociális üdülési pályázatokat, 1,4 milliárd forint értékben elsősorban gyermekek, fiatalok számára meghirdetett általános és tematikus táborokat valamint kirándulásokat finanszíroznak.
   
Erzsébet-táborok
Az Erzsébet-tábor keretében meghirdetett tematikus táborok június 17-én indulnak és augusztus 24-én zárulnak - ismertette Nagy Anna. A táborok időtartama 6 nap, 5 éjszaka. A pályázók köre a kiírástól függően lehet egyesület, intézmény vagy egyéni jelentkező. Az önerő összege gyermekenként 2000 forint. Abban az esetben, ha az egy főre jutó jövedelem meghaladja a pályázati kiírásban meghatározott összeget, az önerő tízezer forint. Az általános táborokra kizárólag intézmények pályázhatnak, az önerő összege gyermekenként ezer forint.
Az idén az Erzsébet-tábor keretében 42 pályázatot hirdetett meg az MNÜA 1,4 milliárd forint értékben. Az általános táborokban családsegítő és/vagy gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő gyermekek, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek, iskolai csoportok jelentkezhetnek, de újra lesznek tematikus táborok is népszerű sportolók és művészek vezetésével.
   
Sporttáborok
Kovács Kokó István olimpiai-, világ- és Európa-bajnok ökölvívó elmondta: tavaly öt kategóriában - birkózás, cselgáncs, ökölvívás, labdarúgás, tehetségkutatás - indítottak sporttábort. Az idén 11 sporttábor várja a fiatalokat, a kajak-kenuval, kosárlabdával, öttusával, úszással, vízilabdával és két tenisztáborral bővült a kínálat.
   
Művészeti táborok
Azok, akik inkább a művészetek iránt érdeklődnek, a tavalyihoz hasonlóan választhatják például az előadóművészeti-, népművészeti-, kézműves- és néptánc-tábort. Az idén új tematikus táborok - önismereti, színjátszó, média - is lesznek.

Forrás: mti

TGYÁS, GYED, GYES KALKULÁTOR >>

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2013.02.19