Változás! Mostantól kérhetik a félszocpolt a használt lakást vásárlók is (módosított-kiegészített változat)

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik legalább egy gyermeket nevelnek 2014 márciustól ’A fiatalok otthonteremtési támogatása címén’ lakásépítési vagy -vásárlási kedvezmény (közismertebb nevén a szocpol támogatás) felét kaphatják, ha használt lakást vásárolnak.
Az MTI által kiadott eredeti hír
A fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény - közhasznú nevén a szocpol támogatás - felét kaphatják azok a legalább egy gyermeket nevelő 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik használt lakást vásároltak, ha 2009. július 1-jét megelőzően megkötött kölcsönszerződésük van, és azóta további gyermekük született vagy gyermeket fogadtak örökbe. 
 
Pénteken lépett hatályba a jogszabály-módosítás, amely a félszocpol e támogatotti körben történő igénylésének feltételeit pontosította. Ez nem jelenti új félszocpol bevezetését, hanem a 2001-es rendelet alapján félszocpolt felvett családok újabb gyerekeire vonatkozó technikai módosítás.

A fiatalok otthonteremtési támogatása korábban is szerepelt a lakáscélú állami támogatásokat tartalmazó kormányrendeletben, de hiányzott abból a támogatás mértéke. 
 
A kedvezmény az első gyermek után 450 ezer forint
A kormány a múlt év december 30-i Magyar Közlönyben - az attól számított 60. napon történő hatályba lépéssel - meghatározta a kedvezmény nagyságát, amely az első gyermek után 450 ezer, a második gyermek után 750 ezer, a harmadik gyermek után 700 ezer, a negyedik gyermek után 400 ezer majd minden további gyermek esetében 100 ezer forint.
A támogatás nem haladhatja meg a vételár 70 százalékát. A vételár Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 12 millió, míg másutt 8 millió forint lehet.

Az MTI javított közleménye szerint a hír az alábbiak szerint módosul:
Az MTI javította a fenti félszocpol támogatásról kiadott közleményt, melynek lényege: a jogszabály nem teremt új támogatási lehetőséget, csupán a korábban szerződöttek lehetőségeit pontosítja.

A további részletek itt olvashatók:
A fiatalok otthonteremtési támogatása címén márciustól a lakásépítési (-vásárlási) kedvezmény - közhasznú nevén a szocpol támogatás - felét kaphatják azok a legalább egy gyermeket nevelő 35 év alatti fiatal házasok, élettársak vagy egyedülállók, akik használt lakást vásároltak, ha 2009. július 1-jét megelőzően megkötött kölcsönszerződésük van, és azóta további gyermekük született vagy gyermeket fogadtak örökbe. 
 
Pénteken lépett hatályba a jogszabály-módosítás, amely a félszocpol e támogatotti körben történő igénylésének feltételeit pontosította. Ez nem jelenti új félszocpol bevezetését, hanem a 2001-es rendelet alapján félszocpolt felvett családok újabb gyerekeire vonatkozó technikai módosítás.
A használt lakás vásárlását segítő vissza nem térítendő állami támogatás (félszocpol) 2009. július 1-jétől szűnt meg. 
Lakáscélú vissza nem térítendő állami támogatás új lakás építéséhez és új lakásvásárláshoz továbbra is elérhető a hitelintézeteknél, használt lakás vásárlásához azonban nem lehet igényelni.

 
Fotó: Freedigitalphotos.net
Forrás: mti
 

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2014.02.28