Óvodáztatás - 2000 új óvodai férőhely lesz 2016 végéig

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Óvodáztatás - 2000 új óvodai férőhely lesz 2016 végéig Szeptembertől kötelező lesz óvodába járatni a hároméves, vagy annál idősebb gyerekeket, ezért még több új óvodai férőhelyre lesz szükség. Varga Mihály egy budapesti rendezvényen beszélt a kötelező óvodáztatásról és a 2016-os óvodai férőhelybővítésről. Kétezerrel bővül az óvodai férőhelyek száma 2016 végéig mintegy 2,5 milliárd forintból – közölte a nemzetgazdasági miniszter egy szombati budapesti rendezvényen. Varga Mihály elmondta, a következő hónapoktól 64 településen alakítanak ki újabb óvodai férőhelyeket, erről az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Belügyminisztériummal közösen döntöttek. Varga Mihály utalt arra, hogy szeptembertől kötelező lesz óvodába járatni a hároméves, vagy annál idősebb gyereket, ezért új óvodai férőhelyekre lesz szükség.

„2016-ban a családok lesznek a legfontosabbak”
A nemzetgazdasági miniszter szombaton a Családháló.hu online családi magazin és közösség rendezvényén azt mondta, a kormány ahogy eddig, intézkedéseivel a jövőben is támogatja a családokat, és 2016-ban is a családok lesznek a legfontosabbak.     
A kormányzati gazdaságpolitika középpontjában 2010 óta a családok állnak, és az adópolitikában, a járulékrendszerben, a támogatáspolitikában szeretnének minél többet tenni értük - hangsúlyozta Varga Mihály.     

Díjakat adtak át a gyermeknevelésért tevékenykedő szakembereknek, intézményeknek
A miniszter a józsefvárosi Károlyi-Csekonics rezidencián tartott rendezvényen Családháló-díjakat adott át a gyermekvállalásért, gyermeknevelésért, gyermekek egészségéért tevékenykedő szakembereknek, intézményeknek.     

A díjat idén négy intézményi és hat egyéni kategóriában adták át az online magazin olvasóinak jelölései és szavazatai alapján.
- 2014 szülészetének az Egyesített Szent István és Szent László Kórház szülészetét,
- bölcsődéjének a Csongrád megyei Algyő Bóbita Bölcsődét,
- óvodájának a pilisszentiváni Heidi Német Nemzetiségi Magánóvodát, míg
- családi napközijének a Bács-Kiskun megyei Solt PETJES Családi Napközi és Játszóházát választották az olvasók.

A Családháló.hu honlap 2011 májusában indult el, akkor azt közölték, a portál célja a tájékoztatás mellett az, hogy olvasói segítségével "feltérképezze Magyarországot családbarát szempontból".

Forrás: MTI / 2015. június 13.
Fotó: FreeDigitalPhotos

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2015.06.15