Válságkezelő csomag hatása a családokra

S. Puskás Judit

Hivatalos ügyek

S. Puskás Judit


Tegnap Gyurcsány Ferenc bejelentette a válságkezelő csomag tervezett intézkedéseit. A bejelentést követően sorra kapta munkaügyi szakértőnk a kérdéseket, hogy ezek a változások pontosan mit is jelentenek a kismamák számára. Szakértőnk cikkéből kiderül, hogy – ha elfogadja a Parlament-, akkor milyen változások várnak ránk

Szakértőnk cikkéből kiderül, hogy – ha elfogadja a Parlament -, akkor milyen változások várnak ránk.

Az előterjesztett változások alappillérei a következők:

ÁFA megemelése 20-ról 23%-ra
Bár eredetileg a tervekben az szerepelt, hogy az alapvető élelmiszerek Áfája nem változik, a tegnapi beszéd alapján ezek a termékek sem jelentetnének kivételt, a tervezet egységesen vonatkozik minden termékre és szolgáltatásra.

SZJA változás
A javaslat szerint az Szja alsó, 1, 7 millió forintos határa 3 millió forintra emelkedne. Az átállást fokozatosan kiviteleznék: 2009. júniusáig úgy adóznánk, ahogy most: 1.700.000 Forintos jövedelemig 18 százalékkal, afölött pedig 36 százalékkal.
Júliustól lenne egy féléves átmenet: 2 millió kétszázezer forintos jövedelemig 19 százalék lesz a jövedelemadó, felette pedig már 38 százalék.
2010-től pedig már hárommillió forint jövedelemig lesz 19 százalék a személyi jövedelem adó, afölött pedig 38 százalék.

Jövedéki adó növekedése
A cigaretta, az alkohol és az üzemanyagok jövedéki adója a tervezet szerint 3-7%-kal emelkedik majd.

Családi pótlék, anyasági támogatás, gyermeknevelési támogatás
Ezek a jövedelemforrások adóalapot növelő, de nem adózó jövedelmek lesznek. Azaz a személyi jövedelem adó számításakor ezeket a bevételeket is figyelembe kell venni, ezek az összegek is növelik az adóalapot.

GYED
A TGYÁS lejárta (168 nap) után a kismamák számára GYED-et folyósít az állam. Eddig fél év munkaviszony volt szükséges ahhoz, hogy a kismama megkapja ezt a támogatást. Ellenkező esetben csak GYES-re volt jogosult. Ha a parlament megszavazza az előterjesztett válságkezelő csomagot, akkor a GYED folyósításához 12 hónap munkaviszony szükséges, és a másik fontos momentum, hogy csak annyi időre kaphatja a kismama, amennyi időt korábban biztosított jogviszonyban volt.

Munkáltatókat érintő változtatások
A jelenlegi 32%-os munkáltatói járulék helyett 27% munkáltatói járulék megfizetését javasolja a válságcsomag. Ezzel kívánják csökkenteni a munkáltatók terheit és csökkenteni a munkanélküliséget.
Társasági adó a jelenlegi 16%-ról 19%-ra nőne.
A különadót megszüntetnék.
A válságcsomag tervei között szerepel az étkezési jegyek és az üdülési csekkek megadóztatása is. Ezeket eddig adómentesen adhatták – és épp ezért nagyon szívesen adták – a munkáltatók a dolgozóik számára.

Nyugdíjasokat érintő változtatások
A 13. havi nyugdíj beépülne az évközben folyósított nyugdíjba, azaz évközben elosztva jutnának hozzá a nyugdíjasok. Azok, akik jövőre mennek nyugdíjba, már nem kapnak 13. havi nyugdíjat – sem elosztva, sem egy összegben.
A nyugdíjkorhatárt 2016 és 2025 között fokozatosan emelnék meg 62 évről 65 évre.


A válságcsomagban bejelentett változások még csak tervezetek, a parlament elfogadására is szükség van ahhoz, hogy életbe léphessenek!


TGYÁS, GYED, GYES KALKULÁTOR >>
 


S. Puskás Judit

Hivatalos ügyek

S. Puskás Judit


2009.02.19