Leforrázta büntetésből a gyermekét az apa-Újra kellett éleszteni a 2 és fél éves kislányt

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Leforrázta büntetésből a gyermekét az apa-Újra kellett éleszteni a 2 és fél éves kislányt Gyermekbántalmazás: minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki egy családi veszekedés után forró vizet folyatott a két és fél éves kislányára, ezzel szörnyű fájdalmat, életveszélyes sérüléseket, maradandó fogyatékosságot okozott a gyermeknek.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy 39 éves kiskunmajsai férfi ellen, aki 2017. január 22-én hajnalban egy családi veszekedés után kiskunmajsai otthonuk tusolójában forró vizet folyatott a két és fél éves kislányára, mellyel életveszélyes sérüléseket okozott a gyermeknek.

A 39 éves vádlott és élettársa Kiskunmajsán laktak és közösen nevelték az akkor két és fél éves kislányukat, valamint az élettárs korábbi kapcsolatából származó négy kiskorú gyermeket.



Kis híján halálra forrázta a kislányát – vádemelés egy kiskunmajsai férfi ellen



Az anya már este elmenekült otthonról
2017. január 21-ről 22-re virradó éjszaka folyamán – miután a gyermekek már lefeküdtek – a vádlott féltékenysége miatt heves vita alakult ki közte és élettársa között. Ennek során a férfi tenyérrel és ököllel többször megütötte a nő fejét, mellkasát és a vállát. Emiatt az élettárs hajnali 2 óra körül átmenekült a szomszédban lakó unokatestvéréhez.



A két és fél éves kislány "bűne" annyi volt, hogy bekakilt
Ezután nem sokkal a két és fél éves kislány felébredt, mert bekakilt. A vádlott ezért a felügyelete és nevelése alatt álló gyermeket a tusolóba vitte, a zuhanytálcára állította és erővel ott tartotta. Az elektromos bojler hőfokszabályzója a legmelegebb fokozat alsó határértékén állt, abban legalább 50-60 Celsius-fok hőmérsékletű víz volt, ami három másodperc alatt a csupasz bőrön fájdalomérzést vált ki. A vádlott ezt a forró vizet elkezdte a zuhanyfejjel a gyermek testére folyatni.

A gyermek a fájdalom miatt kiabált - hiába
A gyermek kiabálva jelezte, hogy a forró víz fájdalmat okoz neki, ennek ellenére a vádlott a gyermeket a zuhany alatt tartotta. A forró víz miatt a gyermek testének mintegy 50%-án, a fején és testszerte másodfokú égési sérülések keletkeztek. Miután tettének következményeivel szembesült, a vádlott kenőccsel bekente a kislány testét és reggel 6 óra körül szólt élettársának. A mentőket a vádlott testvére értesítette, akik kórházba szállították a kisgyermeket.

Újraélesztés-maradandó fogyatékosság: ez lett a következmény
A sértett a szándékos forrázás miatt közvetlenül életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. A kislány olyan súlyos, sokkos állapotba került, hogy életét csak az intenzív orvosi kezeléssel lehetett megmenteni. Kórházba kerülése után a keringése is leállt, ezért újra kellett éleszteni. Az életveszélyes sérülésekkel összefüggésben a kislánynál maradandó fogyatékosság is kialakult. A vádlott élettársa az őt ért bántalmazás miatt nem kérte a vádlott megbüntetését.

Még várni kell a bírói döntésre
A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottja előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt a főügyészség különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A főügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy szülői felügyeleti jogát is meg kell szüntetni. Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Nemrég egy másik tragikus esetről is hírt adtunk: Olyan forró vízben fürdette a gyereket büntetésből, hogy megégett a bőre »

Forrás: ugyeszseg.hu
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2018.01.22