Év végi szabadság kiadása 2018: Hogyan vihető át a szabadság a következő évre? Mi lesz a ki nem adott szabadsággal?

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Év végi szabadság kiadása 2018: Hogyan vihető át a szabadság a következő évre? Mi lesz a ki nem adott szabadsággal? A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát, a jogszabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni. Mire figyelj oda, ha szabadságra mennél? A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát, a jogszabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni - hívta fel a figyelmet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. keddi MTI-nek küldött közleményében.

Úgy vélik, számos cég küzd jelentős elmaradásokkal a szabadságok kiadásánál, a helyzet megoldását pedig nehezítheti a munkaerőhiány, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is.

Hány szabadnappal rendelkezhet szabadon a munkavállaló?
Arra is rámutattak, hogy a munkavállaló az éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet, ezt az időkeretet pedig a munkáltató köteles legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kiadni, ha a munkavállaló a kérést legalább 15 nappal korábban jelezte.

Év végi szabadság kiadása 2018: Hogyan vihető át a szabadság a következő évre? Elveszik-e a ki nem adott szabadság?

Mikor vihető át szabadság a következő évre?
1. Kiemelték, a következő évre csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át, ami kortól függően 1-10 nap lehet. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a pótszabadság átvitele nem automatikus, erről a feleknek naptári évenként külön meg kell állapodniuk, és ekkor is csupán a tárgyévet követő év december 31-éig adhatóak ki.

2. A szabadság abban az esetben csúszhat még át 2019-re, ha a munkavállaló 2018. végén kezdi meg a szabadságát, ekkor ugyanis 5 munkanapot áttolhat jövőre, azaz ha valaki már idén december 28-án pénteken szabadságra megy, még 2018-as szabadsága terhére egészen január 8-ig pihenhet, amennyiben a szabadságát közben nem szakítja meg.

3. Azoknál a munkavállalóknál viszont, akik az év utolsó negyedévében (azaz adott év szeptemberében vagy később) kezdték munkaviszonyukat, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.

4. Mindezeken felül előfordulhat, hogy a munkavállalónál merül fel olyan ok, ami nem teszi lehetővé a szabadság kiadását, az ok megszűnését követően azonban 60 napon belül meg kell kezdeni a szabadság kiadását. Példaként a keresőképtelenséget jelentő betegséget vagy gyesről való visszatérést említették.

A munkáltatónak két héttel korábban közölnie kell a szabadságolást
Az év végéhez közeledve minden cégnek időszerű átvilágítani, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságok felhasználásában, már csak azért is, mert a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni dolgozójával, ha szabadságra küldi.

Mi lesz a ki nem adott szabadsággal?
A munkavállalók ki nem adott szabadsága nem vész el, annak kiadását a munkavállaló a munkaviszony tartama alatt később is követelheti. Igaz, a szabadság pénzben ekkor sem váltható meg - arra csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2018.11.27