7 éves kislánya szeme láttára akart leugrani egy hídról a dorogi anya - Borzasztó részletek derültek ki a gyermek életéből

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


7 éves kislánya szeme láttára akart leugrani egy hídról a dorogi anya - Borzasztó részletek derültek ki a gyermek életéből Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az anyával szemben, aki italozott, csavargott és súlyosan elhanyagolta a gyermekét. Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az anyával szemben, aki italozott, csavargott és súlyosan elhanyagolta a gyermekét.

Egyedül nevelte a kislányát, súlyosan elhanyagolta
A nő egyedül nevelte a 2010-ben született kislányát, akivel Dorogon, egy önkormányzati lakásban éltek. Az illetékes hatóság 2017 májusában a gyermek védelembe vételét rendelte el, mert az asszony rendszeresen ivott, továbbá az alkalmi ismerőseivel, illetve barátaival több napon keresztül csavargott, szórakozott, miközben a gyermekét vagy magával vitte, vagy véletlenszerűen másra bízta.

Az anya nem tartotta tisztán a kislányt, a gyermek ruhái rendezetlenek, koszosak, dohányszagúak voltak, több alkalommal nem is az életkorának megfelelő méretű ruhát hordta.

Másra bízta a gyermeket, aki szexuális bűncselekmény áldozata lett
A szülő a hatóságok többszöri felhívása ellenére sem változtatott az életvitelén, egy alkalommal például, amikor műkörmöshöz ment, a gyermekét egy rövid ideje megismert családra bízta - ez ahhoz vezetett, hogy a kislány szexuális bűncselekmény áldozata lett. (Ennek elkövetőjét időközben elítélték.) Az anya a történtek ellenére nem tartotta szükségesnek a kislány pszichológus szakemberrel történő segítését, a trauma feldolgozását.

Hídról akart leugrani részegen, miközben ott volt a kislánya
Az anya  2017. július 9-én, az esztergomi Mária Valéria hídra ment ittas állapotban. Hangosan kiabált, és megpróbált leugrani az aktuális partnerével együtt, miközben az akkor hét éves gyermek is velük volt - a kislány rendkívül megijedt, remegett, míg a rendőrök kiérkeztek.

Többször előfordult 2017 nyarán az is, hogy az asszony vásárolni indult a lakásból, ahová több napon keresztül nem tért vissza, így a gyermeknek megfelelő váltóruhát, élelmet, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított.

A kislány sokszor tanúja volt a vádlott és férfi ismerősei italozásainak, illetve akkor és ott aludt el, ahol éppen az édesanyjával tartózkodott. Az asszony rendszeresen annyira leittasodott, hogy a kislány felügyeletét nem tudta ellátni.

Most helyezték vád alá az anyát
A vádlott a szülői kötelezettségét súlyosan megszegte, és ezzel a kislánya testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. Az Esztergomi Járási Ügyészség ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az anyával szemben. A gyermeket az idén nevelőszülőnél helyezték el.

Olvasd el ezt is!
Ha egy gyermeket elhanyagolnak, bántalmaznak - Hogyan segíthet a gyámhatóság? »


Forrás: Ügyészség
Fotó: Pixabay (illusztráció)

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2018.12.14