2x2 hét ingyenes külföldi nyelvi kurzus a 15 és 17 éveseknek? - Ezt lehet tudni a középiskolásoknak szóló programról

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2x2 hét ingyenes külföldi nyelvi kurzus a 15 és 17 éveseknek? - Ezt lehet tudni a középiskolásoknak szóló programról A kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert, indokolták a döntést. Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa - közölte az emberi erőforrások minisztere február 12-én, kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Kásler Miklós azt mondta: a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert.

Javítani kell az idegennyelv-tudáson
A miniszter kitért arra: felmérések szerint 2017-ben Magyarországon az emberek 45 százaléka beszélt egy idegen nyelvet a saját megítélése szerint, míg 10 évvel korábban ez az arány 25 százalék volt. Az elmúlt tíz évben tehát javult a magyar emberek idegennyelv-ismerete, azonban még mindig messze elmarad a környező országokban élőkétől.

Megjegyezte: a magyar nyelv "egyedülálló", "nincsenek rokon nyelvek a környezetünkben", ezért "nekünk az idegen nyelvek elsajátítása nagy nehézséget okoz".



2x2 hetes kurzus anyanyelvi környezetben
A nyelvoktatással foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy a nyelvtanulás folyamán a 9. és 11. évfolyamon célszerű nyelvi környezetben gyakorlatot szerezni. Ez alapján született a kormány döntése a kétszer kéthetes kurzusról - tette hozzá Kásler Miklós.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség.

Közölte: az iskolai csoportok kiutazásánál szempont, hogy a diákokat családoknál szállásolják el, hogy minél több lehetőségük legyen idegen nyelven kommunikálni.

Az államtitkár beszélt arról is: a program eredményességéhez az is szükséges, hogy "az itthon folyó nyelvi képzéseket tartalmilag, módszertanilag olyan helyzetbe hozzák, hogy a gyerekek kellő felkészültséggel tudják kihasználni a kétszer kéthetes" kurzust.

A tanulás hatékonyságát kell növelni
Mint mondta, a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez nagyjából 900 óra nyelvtanulás szükséges, ezt a diákok a közoktatásban megkapják, "mégis el vagyunk maradva az európai átlagtól". Az eredmények javításához tehát nem az óraszámot, hanem a tanulás hatékonyságát kell növelni, és ebben óriási felelőssége van az idegen nyelvet tanító tanároknak.

A program, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében jelentett be, a 2020/2021-es tanévtől indul a kiosztott háttéranyag szerint.

Forrás: MTI
Fotó: Pixabay (illusztráció)

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2019.02.13