Óraátállítás eltörlése: Most szavazta meg az Európai Parlament! - Mikortól nem kell majd órát állítani?

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


Óraátállítás eltörlése: Most szavazta meg az Európai Parlament! - Mikortól nem kell majd órát állítani? Az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett szavazott, a tagállamokat arra kérik, hogy az egységes piac megőrzése érdekében egyeztessenek egymással. Az Európai Parlament a tavaszi és őszi, egy órás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett szavazott - 410 szavazattal, 192 ellenszavazat és 51 tartózkodás mellett döntött így.

Már egy ideje téma az óraátállítás eltörlése
A Parlament még 2018 februárjában európai polgárok kezdeményezésére felkérte a Bizottságot, hogy tekintse át a nyári időszámításra vonatkozó irányelvet, és szükség esetén javasolja annak megváltoztatását.

A Bizottság az ezt követően elvégzett konzultáció során 4,6 millió választ kapott európaiaktól, akiknek 84 százaléka az időátállítás ellen foglalt állást. A Bizottság javaslatot nyújtott be, amelyről a Tanácsnak és a Parlamentnek megegyezésre kell jutnia.



Jelenleg kétszer állítjuk az órát
Az Unió először 1980-ban hozta összhangba a nyári időszámítást annak érdekében, hogy az egységes piacon az addigi gyakorlattal ellentétben egyszerre történjen az óraátállítás.

A jelenleg érvényben lévő irányelv szerint az uniós tagállamoknak március utolsó vasárnapján (ami 2019-ben március 31.) kell váltani nyári időszámításra, és október utolsó vasárnapján (ami 2019-ben október 27.) a télire.

2021-től nem lesz több óraállítgatás
A Parlament támogatta az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó bizottsági javaslatot, azonban a kezdő dátumot 2019 helyett 2021-ben határozta meg.

Aki a nyári időszámítást szeretné: Azok az uniós tagállamok, amelyek a nyári időszámítás szerint szeretnék mérni az időt, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak nyári időszámításra, áll a parlamenti állásfoglalásban.

Aki a téli időszámítást szeretné: A téli időszámítást választó országok utolsó váltása a téli időszámításra 2021. október utolsó vasárnapján történhet meg.

Egyeztessenek a tagállamok
A képviselők egymás közötti egyeztetésre kérik a tagállamokat és a Bizottságot annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek.

Ha a Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei jelentős és folyamatos fennakadást okoznak az egységes piac működésében, akkor az irányelv alkalmazásának legfeljebb egy éves halasztását javasolhatja, fogalmaz az elfogadott szöveg.

Az Európai Bizottság eredeti javaslata szerint idén állították volna át utoljára az órákat az EU-ban, de ez egyes tagországok fenntartásai miatt már biztosan nem tartható, így az új céldátum 2021.

A kérdésben az EP-nek még az uniós társjogalkotó szervvel, a tagállami kormányokat tömörítő tanáccsal is meg kell állapodnia.

Ez is érdekelhet!
Ezért nem járnánk jól, ha a nyári időszámítás véglegesedne Magyarországon! Miért lenne jobb a téli időszámítás? »


Forrás: MTI, Európai Parlament
Fotó: Rawpixel

Szülők lapja

Hivatalos ügyek

Szülők lapja


2019.03.26