A meddőségi kivizsgálás menete



A meddőségi kivizsgálás menete

Hazánkban a meddő párok aránya eléri a 25%-ot. Fontos hangsúlyozni, hogy – a legtöbbször legalábbis - párokról van szó, hiszen a fogamzási nehézség legszűkebb értelemben véve is két embert érintő probléma. Ennek ellenére még mindig népszerű az a felfogás, hogy a meddőségért a nő a felelős.

E témában szakértőnket, Dr. Vereczkey Attilát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosát kérdeztük.


Miért gondolják általában, hogy a nő a „hibás”?
Ennek a hátterében nagy valószínűség szerint az áll, hogy évszázadokon keresztül alá-fölérendeltségi viszonyban éltek a házastársak, ahol elképzelhetetlen volt, hogy a férfi viselje a gyermekáldás elmaradásának felelősségét, és csorba essen a férfiasságán. A másik ok pedig az, hogy a nő testi változásai teszik nyilvánvalóvá a gyermek érkezését.

Mennyi idő kell átlagosan egy baba megfoganásához?
Még akkor is mindössze 25%-ban következik be a megtermékenyülés 35 év alatt, ha mindkét fél egészséges, és az ovuláció időszakában kerül sor az együttlétre. „Ez alapján elmondhatjuk, hogy átlagosan 4 ciklusra van szükség ahhoz, hogy nagy valószínűséggel megfoganjon egy gyermek. A WHO előírásai szerint egy év rendszeres szexuális élet mellett nyilvánítanak egy párt meddőnek, ezalatt azt értjük, hogy a pár 3-4 naponként él védekezés nélküli nemi életet”- mondja Dr. Vereczkey Attila.

Meddőség esetén mindkét fél kivizsgálására szükség van
A meddőség okainak feltérképezésénél mindkét fél teljes kivizsgálására sor kerül, hiszen ez alapján tudják az orvosokkal közösen megtervezni a következő lépéseket. Először elbeszélgetnek a páciensekkel, felveszik az anamnézisüket, és megbeszélik a további teendőket, ezt követően kerül sor a kivizsgálás megkezdésére.

Mi lehet a probléma a férfiak esetében?

Szexuális jellegű okok
Férfiak esetében két oka lehet a fogamzás elmaradásának. Az egyik az, hogy a férfi valamilyen szexuális jellegű zavarral küzd, vagyis hiába jó minőségű az ondó, nem jut el a rendeltetési helyére. „Ebben az esetben ezen a problémán segítünk a megfelelő szakember bevonásával – folytatja a Versys Clinics főorvosa. Ha testi okot találunk a háttérben, akkor azt kezeljük, azonban gyakran pszichológiai segítségre van szükség, ami szerencsére már egyre inkább elfogadott a páciensek körében is. Mindenesetre nagy megkönnyebbülést jelent a férfiak számára, amikor ismét képesek szexuális életet élni, hiszen ez a probléma sokszor rányomja a bélyegét a párkapcsolatra is.”

Testi okok a férfi meddőség hátterében
A férfi meddőség hátterében azonban testi okok is állhatnak, sokszor kiderül ugyanis, hogy a spermiumok lassan mozognak (astherozoospermia), vagy pedig alacsonyabb a számuk (oligozoospermia), a WHO ajánlása szerint a normál érték legalább 15 millió spermium/ml. Emellett az is előfordul, hogy a sperma más módon károsodott (teratozoospermia), ami nem csoda, hiszen sok környezeti ártalom befolyásolhatja károsan a termékenységet, például ilyen a dohányzás, illetve a rendszeres alkoholfogyasztás. Bár ez a szám óriásinak tűnhet, azonban a spermiumoknak sok akadályt kell legyőzniük a petesejt megtermékenyítéséig, emellett fontos, hogy a legéletképesebb győzzön.

Hogyan kell leadni a spermamintát?
 Ilyenkor egyébként megkérik a pácienseket, hogy adjanak mintát, akár arra is van lehetőség, hogy ezt otthonról hozzák be, emellett a vér és a vizelet vizsgálatára is sor kerül, hogy kizárják a belgyógyászati, illetve a szexuális úton terjedő betegségeket. A Versys Clinicsen emellett genetikai vizsgálatokra is lehetősége van a pár mindkét tagjának, hiszen ilyen okok is állhatnak a meddőség hátterében.


A női meddőség kivizsgálása
A nő kivizsgálása hasonló módon zajlik. Szintén fontos, hogy pontosan feltérképezzék a gyermekáldás elmaradásának hátterét. Ennek során gyakorlatilag áttekintik azt az utat, amelyet a petesejtnek kellene bejárnia, és megnézik, hogy hol van esetleg olyan akadály, ami miatt késik a baba. „Ennek során a vér- és vizeletvizsgálaton kívül azt is megnézzük, hogy van-e tüszőérés, termelődnek-e egészséges petesejtek, illetve egy kontrasztanyag bejuttatása segítségével azt is megtudhatjuk, hogy átjárhatóak-e a petevezetők. Ezen vizsgálat során a méhüregi rendellenességek feltárására is sor kerül, sok esetben jóindulatú izomdaganat, azaz myoma, vagy méhfejlődési rendellenesség állhat a háttérben. Ez a vizsgálat nem igényel altatást, lényegében fájdalommentes, és kb. 10 percet vesz igénybe”- osztja meg velünk Dr. Vereczkey Attila. Az anamnézis egyébként sokat segít, hiszen ha a hölgy teherbe esett már a múltban, akkor az azt jelenti, hogy a méh környékén érdemes keresni a probléma hátterét. Emellett a Versys Clinicsen szoktak javasolni egy ingyenes pszichológiai konzultációt is, amely megkönnyítheti a várakozás időszakát.

Hogyan történik a kezelés?
„Fontos tehát, hogy nagyon alaposan feltérképezzük a probléma hátterét, hiszen ilyen módon tudunk a leghatékonyabban segíteni abban, hogy a gyermekre vágyók akár hosszú évek várakozása után megfoganjanak. A problémától függően sokféle kezelés létezik, ha például a spermiumok minősége nem megfelelő, vagy nem képes a spermium megtermékenyíteni a petesejtet, akkor PICSI eljárás segíthet, vagyis a spermiumokat versenyeztetjük egy olyan anyag segítségével, amely odavonzza a legegészségesebbeket, és ezek közül ültetünk be egyet a petesejtbe. Ha azonban kiderül, hogy hormonális okai vannak a fogamzás elmaradásának, akkor endokrinológus szakvéleményét kérjük, amit esetleg kiegészíthet egy dietetikus segítsége” – tudhattuk meg a Versys Clinics szakemberétől.

A pontos kivizsgálások rendkívül fontosak abban, hogy célzottan és hatékonyan tudjanak beavatkozni a rendszerbe, hiszen a gyermekáldás elmaradásának számos oka lehet, érdemes tehát időt szentelni ezekre a vizsgálatokra.



Forrás: Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi és endoszkópos specialistája, minimál invazív-endoszkópos sebészet részlegvezető főorvosa


 




2011.10.26