Főoldal > Cikkek > Mondókák, Versek > 12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás - Szülők Lapja

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

Szülőklapja képMinden gyermek szeret rajzolni, akár ceruzával, akár filctollal, vagy épp zsírkrétával. És így van ez a mondókázással is. Ha párosítjuk a kettőt, így lesz belőle rajzolós mondókázás. Miközben együtt mondjátok a mondókát, gyermeked rajzolja le a hallottakat és már kész is a remekmű.

Szerző: Szülők lapja
2016-09-22
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Rajzolós mondókákat gyűjtöttünk össze, amik remek lehetőséged adnak a folyton rajzoló, pingáló, firkáló gyerkőcök hasznos kreatív energiájuk további fejlesztésére. Ezúttal, a hallott szöveget kell értelmezniük és papírra vetniük a szöveg szerinti formákat. Mondjátok együtt a mondókát, miközben a kis művész rajzol, de akár többször is megismételhetitek. Így nemcsak a hallottak utáni szövegértést gyakoroljátok, hanem a különböző formák rajzolását is, ami nagyon hasznos az iskolába induló gyerekeknél.


1.
Pont, pont, vesszőcske,
készen van a fejecske,
pici nyaka, nagy a hasa,
készen van a török basa!

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

2.
Veress Miklós: Tréfás rajz

Itt a fejed,
itt a szád:
rajzolok egy apukát,
egyedül, magam.
Keze is van,
lába is van,
három haja van.

Két láb nem elég:
kellene még.

Bárhova mégy,
jó, ha van láb
arra - négy.

De az apu
folyton szalad,
kell láb neki:
hat.

Ez kell neki,
bi-bá-bú:
legyen apu
százlábú.

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

3.
Rajzolok egy kerekecskét,
gömbölyűre, mint a zsemlét,
kerekecskén kis gombocska,
akárcsak egy baba volna,
gombocskának két nagy füle,
vajon mi néz ki belüle?
Bajuszkája, farkincája,
kerekecske, gombocska,
itt csücsül a nyulacska.

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

4.

Pont, pont, vesszőcske,
Rajzoljunk ma, Benőcske!
Itt a színes ceruza,
Ecset, festék, paletta!
Megrajzolom, kipingálom,
Az ollóval ki is vágom.
Sárga, lila, hupikék,
Rajzolj te is törpikét!
(Bogos Katalin mondókája)

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

5.
Kopasz dombon nő a fű,
Ugye milyen gyönyörű?
Odagurult két bogyó,
S elszaladt a sündisznó.

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

6.

Házikó:
Nagy kockába kis kocka,
háromszög az alapja,
háromszögön egy kis pöcök,
a házikó vígan pöfög.

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

hirdetés

HOGYAN VÁLASSZ BABAVÁRÓ VITAMINT?

Nézd meg, hogy miért fontos a terhességi vitamin, és hogy mi alapján érdemes választani!
Kattints ide a bővebb információért >>

vonal

[x] hirdetés

7.
A macska

1. Ugribugri
2. tarka
3. macska,
4. itt a
5. füle,
6. ott a
7. bajsza.
8. Domborodó hasikája
9. rajta
10. a négy
11. lábacs-
12. kája.

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

8.
A kiskakas

1. Rajzoltam
2. egy
3. kiskakast,
4. tarka
5. tol-
6. last,
7. tarajast.
8. Csőre van és
9. lába
10. kettő,
11. készen
12. van a
13. kis éb-
14. resztő.

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

9.
Rajzolok egy szép karikát,    
(Megrajzoljuk a fejét)
belsejébe a kis húgát.    
(A fejébe a pofikarikát rajzoljuk)
Két kis pont lesz a szeme,    
(A szemek következnek szemöldökkel)
kövér hasán két keze.    
(Kerekded hasa, és két mancsa)
Alá két kis tappancs kerül,    
(Két lábát rajzoljuk)
készen van már kívül-belül.  
(Lábujjak, tenyér következik)
Amit, itt látsz nem más,    
(A pofijára orrot, szájat rajzolunk)
barna maci képmás!    
(Fülek, és végül a köldök kerül a helyére)

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

10.
Csiga:
Kavarom a levesem,
Alig bírja a kezem!
Ha kiömlik, nem bánom,
Csiga lesz a barátom.

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

11.
Bárány:
Nyári égen bodros felhő,
Hull belőle langyos eső.
De ha füle, farka van,
Akkor bárányt rajzoltam!

12 rajzoltató mondóka gyerekeknek - Fejlesztik a gyerek kézügyességét, hogy jobban menjen majd az írás

12.
Egyest kaptam, hazamentem,
Hátba vágtak, meggörbültem.
Kalapot tettek a fejemre,
Jól van, eredj a helyedre!

Fotó: Pixabay.com

Címkék: rajoltató mondókák, rajzolós mondókák, játékos mondókák, rajzolás, mondókák gyerekeknek

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Kicsi orr, kicsi száj - 12 játékos mondóka a testrészekről gyerekeknek
Kicsi orr, kicsi száj - 12 játékos mondóka a testrészekről gyerekeknek

A mondókák azon kívül, hogy fejlesztik a kicsik képességeit, nagyon szórakoztatóak is. Az alábbi cikkünkben testrészekhez kapcsolódó játékos mondókákat válogattunk, amik segítségével a gyerekek megtanulhatják a testrészek megnevezését és sokat kacaghatnak.

tovább a cikkre
Játékos mondókák - tornáztatók, mozgásos játékok
Játékos mondókák - tornáztatók, mozgásos játékok

Hüvelykujjam fölébredt,
Nyújtózkodott, jó reggelt.
Négy kis szomszéd ráfelelt:
Jó reggelt, jó reggelt!

tovább a cikkre
Mondókák sétáláshoz
Mondókák sétáláshoz

Már jár a baba?
Akkor sétáljatok együtt minél többet, mi pedig összegyűjtöttük hozzá a legkedvesebb sétáltató mondókákat.

tovább a cikkre
Játékos mondókák - Játék az ujjacskákkal
Játékos mondókák - Játék az ujjacskákkal

Ez elment vadászni... - és sok más kedves mondóka.
Bárhol, bármikor játszható mondókák, amiket a kicsik is nagyon szeretnek.

tovább a cikkre
Mondókák csikizéshez, simogatáshoz
Mondókák csikizéshez, simogatáshoz

A babák imádják, ha simogatjuk, csikizzük őket. Ehhez gyűjtöttünk össze kedves mondókákat, amikhez útmutatást is adunk.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Zöldfűszeres túró

Zöldfűszeres túró

Uzsonnakrémek kenyérre >>
11 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 3 evőkanál túró 1 kávéskanál petrezselyemzöld 1 kávéskanál újhagyma, vagy vöröshagyma

Recept:

1-1 kávéskanálynyi - alaposan megtisztított - petrezselyemzöldet és újhagymát (vagy vöröshagymát, esetleg snidlinget) nagyon apróra vágunk, illetve lereszelünk. Hozzáadjuk a túróhoz és jól elkeverjük.

Kenyérre kenve adhatjuk a csecsemőnek (...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
9 hónap

Babát vársz? Akkor sürgősen keresd fel a fogorvosodat!

vissza vissza