3 szuper gyerekdal, amit minden fiús apukának ismernie kell - Dalok járművekről, kukásautóról, tűzoltóról videóval

Szülők lapja

Mondókák,versek

Szülők lapja


3 szuper gyerekdal, amit minden fiús apukának ismernie kell - Dalok járművekről, kukásautóról, tűzoltóról videóval

Az apukák többsége alig várja, hogy bevezethesse kisfiát a "nagyfiúk" világába. Amikor már lehet velük beszélni autókról, hősökről, szerelésről, az élet nagy dolgairól. Íme pár dal, aminek segítségével még inkább ráhangolódhattok a témára.

Valld be bátran, már amikor megtudtad, hogy kisfiad lesz, elkezdted tervezgetni, mi mindent fogtok együtt csinálni majd később, amikor már nem csak anya lesz nála a középpontban! Együtt bütykölitek majd meg az elromlott otthoni eszközöket, játszotok a kisautókkal vagy éppen együtt veszitek számba az utcán mellettetek elhajtó gépjárműveket, ez kukásautó, ez mentőautó, ez pedig tűzoltó. S igen, persze, milyen izgalmas a tűzoltók élete, mennyi mindent csinálnak!

Válogatásunkból felfedezhetitek őket a lurkókkal együtt.

1. Tűzoltódal
Ha baj van, kit kell hívni? Nos igen, sok esetben a tűzoltót. S a tűzoltók szirénázó, nagy, piros kocsival érkeznek. Ha kell létrára másznak, ha kell vízzel locsolnak, olyan sok minden történik, csak kapkodja egy kisfiú a fejét.



2. Jármű dal
Annyiféle jármű van, ki tudja számon tartani? E dal segítségével talán sikerül, van itt minden, jármű az égen, a földön és a vízen is. Vajon felismeritek mindet?



3. Kukásautó dal
Ez a világon a legtitokzatosabb autó, hisz nagy, zörög, csörög, benyel mindent amit beledöntenek és tisztává varázsolja a területet. Minden kisfiú tudja, hetente többször is láthatja a kukásautót, csak figyelni kell, és ha hallja hangját, szaladni az ablakhoz, ahonnan lehet csodálni a monstrumot.



Forrás: Youtube
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Mondókák,versek

Szülők lapja


2017.05.09