Mentsd meg a kapcsolatod!

Gelsei Bernadett

Párkapcsolat

Gelsei Bernadett


Mentsd meg a kapcsolatod!

Kihűlő érzelmek, unalmas hétköznapok, ellaposodó beszélgetések, az intimitás eltűnése. Ez már a vég? Sokan érezhetik így, hiszen egy párkapcsolat, házasság kiüresedésének folyamata nemcsak a kapcsolatból, de az egyénből is mérhetetlen energiákat vesz ki. Mit lehet tenni, hogy nemcsak az energia, de a tűz, a szenvedély, az önbecsülés és a kölcsönös bizalom is helyreállhasson a válságot megélő kapcsolatodban?

A kliensem zöme a gyerek(ek) születése utáni 3-5 évben érkeznek hozzám. Akkor vagy éppen aktuálisan egy évek óta tartó viszonyban vannak és úgy érzik dönteniük kell, vagy elhagyták már a feleségüket/férjüket és új, felvállalt kapcsolatban élnek szeretőjükkel, vagy kiderült a viszony és azért jöttek el, hogy rendbe hozzák a házasságukat. Mindenképpen nagyon nehéz helyzetben vannak, akár egyénileg, akár párban dolgozom velük, általában azt fogalmazzák meg, hogy nincsenek tisztában az érzelmeikkel, nem tudják jól lekommunikálni azt, ami bántja őket, amit szeretnének, hangulatuk és elköteleződésük rapszodikus, tele vannak tüskékkel. Nem tudják, hogyan kell megbocsájtani, a felhalmozott indulataikat kezelni, vagy éppen előhívni azokat. Amit tudnak, hogy nem boldogok, nem érzik jól magukat a házasságukban, hogy eltávolodtak egymástól érzelmileg és szexuálisan is, hogy nem szeretik egymást úgy, mint régen, hogy nem töltenek időt együtt mint pár, csak mint család és hogy erre valamelyik félnek általában nincs is igénye, hogy csak a rosszat hozzák ki egymásból stb.
 
“Mit tehetnék? Ő már nem szeret”
A párkapcsolati gondok felemésztik az egyén önbecsülését, bármi is legyen a kiindulópont: megcsalás, meg nem értés, nézeteltérések, a szenvedély eltűnése. Az egyén és a pár válaszút előtt áll: menthető-e mindaz, amit közösen felépítettünk? Képes vagy-e a másiknak megbocsátani; önmagaddal szembenézni; saját igényeidet a másikéhoz közelíteni? És ami a legfontosabb: ebben a reményt vesztett, erőtlen helyzetben: meg tudod-e ezt tenni külső segítség nélkül?
 
A Balansz Párkapcsolati program
Az e-tanácsadás „Hogyan építsük fel újból a bizalmat egy házasságban” elnevezésű Balansz-programja eredményesen segít a pároknak abban, hogy a bizalom újra felépülhessen és egy új alapokra helyezett közös jövőt teremthessenek meg. Izgalmas, feltöltődést, ellazulást és elmélyülést egyaránt kínáló kezelések, konzultációk, párterápiák, mozgásterápiák  tarkítják ezt a háromnapos programot, amely fő célja és valós ígérete a közeledés, a párok egymásra találása a mélypont után. A program helyszíne egy gyönyörű, nyugodt vidéki szálloda, így a háromnapos terápia egyik legfontosabb része nemcsak az elvonulás a megszokott környezettől, hanem a kikapcsolódás is.
 
Mit kapnak a résztvevők a programtól?
• önbizalmat: házasságuknak ők maguk értékes szereplői, jó feleségek / férjek
•  felismerését azoknak az érzelmeknek, amelyek szorongást, félelmet, gátat jelentenek és akadályt állítanak a bizalom ellen
• a saját felelősség felismerését, önismeretet: hogyan kerülhettek ebbe a helyzetbe, mit kell ezután másképp tenni
• az indulatok helyes kezelését, kimutatását, az uralkodás képességét az érzelmek felett
• a belső erőforrások felfedezését, képességet a megbocsátásra
• konkrét célt és az új, vágyott házassági keretekhez szükséges cselekedetek kidolgozását
• technikát a szeretet kimutatására
• a vonzódás és a vágy felkeltését célzó környezetet, pihentető, romantikus elvonulást
•  pozitív hozzáállást, bizalmat és reményt

Ha szeretnéd új alapokra helyezni házasságodat, kapcsolatodat, jelentkezz pároddal együtt a Balansz-programunkra, ahol egyéni és csoportos foglalkozásokkal, kényeztető programokkal, sporttal és sok-sok hasznos tanáccsal építjük fel újra a bizalmat és élesztjük fel újra a tüzet a kapcsolatotokban. A programok időpontjai: április 26-28. és május 17-19.
 
Kérdéseidre szívesen válaszolunk az alábbi elérhetőségeinken:
Telefon: 0036709539280
Email: info@etanacsadas.hu

Fotó:Freepik


Gelsei Bernadett

Párkapcsolat

Gelsei Bernadett


2013.04.17