Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Dr. Kálmán Zsófia Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár Szülők Lapja

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Dr. Kálmán Zsófia - Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

vonal

szakértő fényképeAlapszakmámat tekintve gyermekorvos vagyok, s végigjártam azt az utat, amelyet egy gyermekgyógyásznak meg kell tennie ahhoz, hogy nullától legalább tizennyolc éves korig értse és érezze a különböző korosztályok gondjait, örömeit. Csecsemőotthon, kórház, újszülöttosztály, körzeti rendelők, majd állami gondozott gyermekek nevelőotthonai, nevelési tanácsadó, fiatalkorú bűnözők vagy csak kallódó serdülők félzárt intézetei jelentették az út állomásait.



Mindig izgatott a nehéz, a bonyolult, a nem mindennapos: az a keskeny mezsgye, amelyik az ép és a nem-ép világot választja el. Előfordult, hogy egyaránt gondozásom alá tartozott a tizennégy éves anya és újszülöttje, hogy legalább annyit kellett foglalkoznom az autista gyermek anyjával, mint a gyermekkel magával.

Már 1973-ban elkezdtem publikálni a Családi lap és Gyermekeink c. lapokban a gyermeknevelés, csecsemőgondozás kisebb-nagyobb kérdéseiről, foglalkoztam az örökbefogadással, a házi gyermekfoglalkoztatással (ma családi bölcsődének hívnák), a következetes és következményközpontú neveléssel.



1983-ban, még mint intézeti gyermekorvos találkoztam először a fogyatékosságüggyel, s 1990-ben már ilyen témából írtam pszichológiai kandidátusi disszertációmat. Egyre inkább csábított a lehetőség, hogy egy új diszciplína alapjait megvetve Magyarországon, olyan emberszabású, gyermekközpontú, vidám, szép intézményt hozzunk létre, amilyen akkoriban még nem volt éppen jellemző a hazai viszonyokra. Ez 1992-re sikerült: a súlyosan, halmozottan sérült, mozgás- és beszédképtelen gyermekekért 1987-ben alakult Bliss Alapítvány ekkor nyitotta meg komplex rehabilitációs központját, a Segítő Kommunikációmódszertani Központot.

Ezen idő óta kizárólag fogyatékos gyermekekkel és családjaikkal foglalkozom, kutatásaim, írásaim, oktatási tevékenységem és későbbi jogi tanulmányaim is mind e területhez kötődnek. Különösen érdekelnek a fogyatékos gyermeket nevelő családok mindennapi gondjai, a küzdelmek a család egyensúlyának megőrzése érdekében.



Egy súlyosan fogyatékos gyermek ugyanis olyan módon billenti el maga felé a család mérlegét, hogy gyakran kevés érzelmi, fizikai és anyagi erő jut a család bármely más tagja részére. Természetszerűen mint gyermekorvos foglalkozom a fogyatékos gyermek táplálásának, evési és alvási gondjainak, viselkedési problémáinak, serdülésének-szexualitásának s egészében véve felnevelésének kérdéseivel, de nem marad ki látókörömből az a számos nehézség sem, amelyet a segédeszközök napi használata, az ellátó rendszerek merevsége vagy éppen a társadalmi diszkrimináció okoz.


Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Cikkeim

vonal
Hasfájás okai és kezelése csecsemőkorban
Hasfájás okai és kezelése csecsemőkorban
Mi okozza a kisbabák, csecsemők hasfájását? Létezik olyan, hogy hasfájós csecsemő? Mit tehetünk a hasfájás megelőzése és kezelése érdekében? Gyermekgyógyász főorvos szakértőnk válaszol.

Szerző: Dr. Kálmán Zsófia | 2013-12-20 00:00:00

tovább a cikkre

Itt küldhet kérdést Dr. Kálmán Zsófia szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal
Oldalak:

84. kérdés

vonal
blandiko
9:35:03
2017-03-02
Tisztelt Főorvos Asszony! Azért írok Önnek, mert a véleményét szeretném kikérni. Kisfiamon szeptember óta kiütések vannak, melyek nagyon viszketnek neki. Két gyerekorvos látta, majd bőrgyógyász, végül arra jutottak, hogy valamilyen étel okozza a problémákat. Gasztroenterológusnál is jártunk, aki vérből allergia vizsgálatot végeztetett. Ennek eredménye teljesen negatív volt. Ő laktóz "érzékenységre" gyanakszik, így laktóz kilégzéses tesztre küldött minket. Tapasztalati úton mi is a tejre gyanakszunk, ám mivel bölcsödébe jár a kisfiam, így a tapasztalat nem elegendő, gasztroenterológus által kiállított papír kell. Illetve nem tudjuk, hogy ez laktóz, vagy tejfehérje, illetve, hogy van-e valami más is. Egyéb információkból tudomásunkra jutott, hogy étel intolerancia vizsgálattal is előrébb juthatunk, ezt azonban eddig sem a gasztroenterológus, sem a gyerekorvosunk nem említette, ajánlotta. (Nálam az intolerancia vizsgálat mutatott ki tej és búza érzékenységet már.) A gyerekorvosunk szerint a laktózkilégzéses tesztnek sem lesz várhatóan eredménye, mert a kisfiam még csak 20 hónapos és így nem tudja a tesztet hatékonyan megcsinálni. A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint milyen irányba menjünk? A laktózkilégzéses teszt Ön szerint tényleg korai egy 20 hónaposnak? Az intolerancia vizsgálatot érdemes lenne elvégeztetni, vagy azért nem ajánlotta eddig azt egyik orvos sem, mert annak sem lenne eredménye? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel, Ildi
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2017-03-03 10:19:01

Ismeretlen eredetű bőrprobléma

Kedves Ildikó! Sajnos, kisfa még hosszú út előtt áll, nyilván sokszor és sokan fogják még vizsgálni a bizonytalan tünetek eredetének megtalálása céljából. Ha Önnél ténylegesen kimutattak tej- és búzaérzékenységet, az arról árulkodik, hogy a gyermeknek is hajlama lehet valamiféle érzékenység/ek kialakulására. A tény, hogy a vérvizsgálat nem mutatott semmi különöset, önmagában még nem jelenti azt, hogy nem lehet eltérés. Vannak olyan problémák, amelyeket az egyszerű vérvizsgálatnál csak sokkal bonyolultabb, agresszívebb vizsgálatokkal lehet kimutatni, amelyektől az ember egy 20 hónapos kisded esetében nyilván tartózkodik. Különbséget kell tenni az ételek bizonyos fajtái, azok összetevői iránti allergia, illetve az ún. intolerancia között. A valódi allergia akár életveszélyes tüneteket is okozhat, míg az intolerancia „csak” kellemetlen, olykor fájdalmas, nehezen befolyásolható, az életminőséget erősen rontó, makacs tünetekkel jár, amelyek előbb-utóbb a fejlődést is károsan befolyásolhatják. A vizsgálatokról nem tudok véleményt mondani, azt úgyis a gyermek kezelőorvosai fogják meghatározni, arra javaslatot tenni. Egy réges-régi, akkori öreg gyermekgyógyászoktól sok évtizeddel ezelőtt tanult módszert azonban szívesen megosztok Önnel. Tudom, hogy nem divatos, nem gyors, nem ad ripsz-ropsz eredményt, ám nem fájdalmas, nem kellemetlen a gyermek részére. Az életükbe könnyen beépíthető, a mindennapok ritmusát nem borítja fel, azonban Öntől óriási türelmet és következetességet igényel. Az ún. kizárásos módszer lényege ugyanis az, hogy az ember mindent elhagy a gyermek környezetéből és étrendjéből, ami bármiféle módon provokálhatja a kiütések megjelenését. Ezt a gyermek bőrével közvetlenül érintkező anyagoknál célszerű kezdeni: el kell hagyni minden olyan fürdetőt, testápolót, szappant, tusfürdőt, sampont stb., amelyben bármiféle szín- vagy illatanyag van, és kizárólag gyógyszertárban kapható, minden allergéntől mentes, ún. hypoallergén szereket lehet alkalmazni. Ugyancsak el kell hagyni azokat a mosószereket és öblítőket, amelyek szín- vagy illatanyagokat, különböző adalékokat tartalmaznak, és kizárólag hypoallergén mosószerrel lehet mosni a gyermek ruháit, ágyneműjét stb., öblítószer nélkül. Ezek az egyszerű változtatások. Az étrend átállítása kicsit bonyolultabb. A kizárásos diéta lényege, hogy átmenetileg mindent elhagyunk az étrendből, s csak fokozatosan, 48-72 órás lépésekben bővítjük. Az első pár nap a legnehezebb, mert az első 48 órában csak egyféle étel adható, vízben főtt rizs és limonádé (még csak nem is tea, mert a teafüveket is vegyileg kezelik). A rizzsel lehet variálni, lehet sós, lehet cukros, lehet megturmixolni, és akkor édes pép stb. Ezután kétnaponta egyféle, de valóban csak egyféle étellel bővíthető az étrend: banán, krumpli, csirkehús, egyéb zöldségek, alma, körte, sovány sonka a sorrend. Ha két napig kapott a gyermek egy új ételt, és nem jelent meg tünet, akkor lehet tovább lépni. Tej helyett beépíthető bármilyen tejpótlék, pl. rizstej, mandulatej (a szójatejjel várni érdemes). A tejtermékek beépítésének sorrendje laktózmentes sajt, túró, joghurt (előbb nature, csak aztán ízesített). A kenyérfélék beépítésénél próbáljon gluténmentes kenyereket, kekszeket, müzlit, süteményt stb. keresni. Amikor felépítette ezt a diétát, tehát lényegében már mindent eszik a gyermek, kivéve gluten- és laktóztartalmú ételeket (tehát tejcsokit sem kap, tejes kinderszeleteket sem), várjon pár hetet, mielőtt elkezdene kísérletezni gluten- vagy laktóztartalmú ételek beépítésével. Időközben gluten- és laktózmentes vitaminkomplexet adhat étrendi kiegészítésül. Az egész folyamat alatt naplózni érdemes, hogy mit adtunk enni, mivel bővült a diéta. Ha a diéta szigorú része alatt elmúltak a kiütések, ki fog derülni, hogy melyik étel bevezetésekor jelennek meg. Ezért kell vigyázni, hogy valóban egyszerre csak egy dolgot változtassunk, mert ha ugyanaznap kap először csokit és valamiféle vegyes bébiétel konzervet, sose fogjuk megtudni, melyik provokálta a kiütések újbóli felbukkanását. Ezért is célszerű ezalatt az időszak alatt csak olyan ételt adni, amiben pontosan tudják, hogy mi van. Ha sikerült becsülettel végigjárni ezt a minimum hat-nyolchetes utat – a bőrrel érintkező provokáló anyagok kizárását, ill. az étrend nulláról történő felépítését –, és kiderült, hogy melyik étel okozza a kiütések megjelenését, akkor szerencséjük volt. Ha nem változott semi, sajnos tovább kell lépni és komolyabb, egyre speciálisabb szakvizsgálatok válhatnak szükségessé. Mint jeleztem, tudom, hogy az általam leírt módszer nem divatos, több figyelmet követel, mint amennyit ma egy probléma megoldására áldozni szeretnek, ráadásul nehéz kooperálni a bölcsődével, hiszen a gyermek nem ehet mellé semmit, csak amit bead a számára, viszont a gyermek szempontjából sokkal kíméletesebb, mert megóvja egy csomó, esetleg fölösleges vizsgálati traumától. Ha úgy érzi, ez a módszer semmiképpen nem illeszthető az életstílusukba, akkor legalább azt megteheti, hogy a tisztálkodó- és tisztítószereket lecseréli hypoallergénre, és megpróbál min. két hónapig laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes vegyes étrendet összeállítani kisfia részére. Remélem, előbb-utóbb sikerül megszabadítani kisfiát a kínzó bőrproblémától! Üdvözlettel, Dr. Kálmán Zsófia

83. kérdés

vonal
MayerMedve
8:03:22
2016-08-25
Tisztelt Főorvos Asszony! Nagyon köszönöm a válaszát, a megadott elérhetőségre írni fogok! Üdvözlettel, Szilvia
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-08-25 08:41:43

Válaszra válasz

Rendben van, várom a kérdést. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

82. kérdés

vonal
peckobrigi@gmail.com
1:16:32
2016-08-23
Kedves Doktornő! Táplálkozással kapcsolatos tanácsot szeretnék kérni. Kisfiam 8 hónapos, 6hónapos koráig anyatejet kapott csak. Jelenleg délben kap főzeléket, délután gyümölcsöt. A többi étkezés még anyatej. A háziorvosunk felìrta a Sinlac tápszert hogy ezt is adjak neki. Azt szeretném tudni, hogy muszáj neki ezt adnomm? Nagyon tapszer ellenes vagyok. Szeretnék minél kevesebb mesterséges anyagot adni neki. Előre is köszönöm válaszát! Üdv. Brigi
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-08-24 22:02:15

Ha van anyatej, kell-e tápszer?

Kedves Brigi! Házi gyermekorvosuknak minden bizonnyal oka volt rá, hogy kiegészítésül tápszert javasoljon a gyermek számára. Nem tudhatom, miért, nincs róla információm: talán lelassult a kisfú fejlődése? Nem gyarapszik kielégítő mértékben? Nem elég eleven a mozgása, fáradékony? Sápadt? Alultápláltnak tűnik, renyhe a bőrének a tapintása? Nem tudom, de Önnek talán érdemes lenne rákérdeznie. Ha Ön úgy érzi, hogy elég teje van, a gyermek a szopások után jóllakott és nem lesz éhes egy órán belül; ha megfelelő a gyarapodása; ha élénken mozog, igyekszik felülni, felállni, próbál kúszni; ha elevenen figyel a környezetére, nyugodtan alszik, akkor nem kell feltétlenül tápszeres pótlásra gondolnia. Megemelheti viszont mind a főzelékes, mind a gyümölcsös étkezések számát, tehát pl. ha ötször eszik a gyerek, akkor reggel, délben, este szopik, délelőtt, délután főzelék-gyümölcs lehet a menüje, és természetesen óvatosan, lassan fehérjével is dúsíthatja a főzeléket. Figyelni érdemes arra is, hogy nehogy vizes legyen a teje: eleget kell Önnek is pihennie és nagyon kell figyelnie arra, hogy mit és mennyit eszik, illetve iszik. Az Ön szervezetének is jól ellátottnak kell lenni fehérjével, vitaminokkal, ásványi sókkal, vassal stb., hogy a gyermek gazdag tejet kaphasson. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

81. kérdés

vonal
MayerMedve
4:45:47
2016-08-23
Tisztelt Főorvos Asszony! Érdeklődnék, hogyan lehet Önnel személyesen találkozni? Nagyon komplex problémával fordulnék Önhöz, ezt a fórumon megírni nem tudom. Kérném szíves tájékoztatását. Üdvözlettel!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-08-24 21:23:09

Komplex probléma

Kedves Asszonyom/Uram! Sajnos bizonyos problémák miatt jelenleg nem tudok személyes találkozóra időpontot adni, de ha részletesen megírja a problémát a sofilu@t-online.hu címre, természetesen legjobb tudásom szerint válaszolok Önnek. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

80. kérdés

vonal
koke80
6:19:26
2016-07-26
Tisztelt Doktornő! Kislányunk 14 hónapos és majdnem minden éjszaka felsír lábgörcs miatt! Észrevettük hogy vádli izomgörcsről van szó! Mi a teendő ez esetben hogy megszüntessük a fájdalmát? Válaszát előre is köszönjük! Tisztelettel: Tina
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-08-24 21:38:27

Lábikragörcs

Kedves Asszonyom! Elnézést a megkésett válaszért, de július 12-e óta nem működött a postafiókom és csak ma javult meg, így egyszerre kaptam 470 levelet... Lehet, hogy problémájuk közben meg is oldódott. Kérdésére válaszolva, elég szokatlan ebben az életkorban a lábikragörcs, de előfordulhat. Általában a szervezet magnézium ellátottságával szokták összefüggésbe hozni. Ha nem túl súlyosak a fájdalmak, akkor nyilván érdemes először olyan, az életkornak megfelelő vitamikészítménnyel próbálkozni, amelyikben elegendő magnézium is található. Ha azonban súlyosnak ítélik, megzavarja az alvás ritmusát s a fájdalomra való ébredés rossz élményt okoz a gyermeknek, érdemes beszélniük a gyermek háziorvosával és esetleg egy vérképet készíttetni. Abból kiderül, hogy valójában mi állhat a görcsök mögött. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

79. kérdés

vonal
Kati
0:31:39
2016-07-14
Tisztelt doktornő!3 hónapos unokám van és érdeklődnék hogy a másik unokám 5 éves és nagyon szeretne egy cicát.lehet-e.A gyerek orvos megtiltotta a fertőzés miatt.Válaszát előre is köszönöm.
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-08-24 21:48:06

Cica

Kedves Asszonyom! Elnézést a megkésett válaszért, de július 12-e óta nem működött a postafiókom és csak ma javult meg. Lehet, hogy közben be is szereztek egy cicát, így válaszom felesleges... Amennyiben lakásban élnek, kert nélkül, valóban nem idális cicát tartani a csecsemő és a kisgyerek mellett. A szobában élő macskák, bárhogy takarítanak is utánuk, mindenütt ott hagyják a szőrüket. Nehéz megelőzni a „macskaszagot” is, gondosan kell az állatot oltatni és féregtelenül tartani, ráadásul a macskák könnyen kapnak bizonyos vírusfertőzéseket: szóval felelősség, gond, munka és pénz az állat tartása. Ráadásul igen sok gyermeknek van macskaszőr allergiája, ami kellemetlen tünetekkel járhat, ekzéma, asztma stb. Ha azonban kertes házban élnek, kerti cicát lehet tartani. A macskák okosak és jól megtaníthatók arra, hogy a házba nem mehetnek be. Ha kint él, akkor óvatos, gondos neveléssel a nagyobbik gyermek megtanulhatja, hogyan kell, lehet és szabad az állattal bánni, s ez minden bizonnyal hasznára válhat. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

78. kérdés

vonal
Csilla 1986
0:58:14
2016-06-22
Köszönöm a gyors választ, amit előzőleg kaptam. Ön véleménye szerint jogos az aggodalmunk vagy valóban lehet csak rossz szokás?
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-06-22 14:53:09

Információhiány

Kedves Csilla! A jelenségek, amelyeket említ, roppant bizonytalanok, általánosak, némelyik csak másodkézből való, nem hiszem, hogy ezek alapján egy tapasztalt és becsületes szakember tisztességesen véleményt alkothatna egy ismeretlen kisgyerekről. Különösen nem olyat, ami érinti a kisgyerek és az egész család életét. Akik alaposan megvizsgálják a gyereket, majd azok alkothatnak bármilyen véleményt. Ha és amikor a családnak támad gyanúja, akkor ők nyilván élni fognak az Önök javaslataival. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

77. kérdés

vonal
Csilla 1986
8:38:33
2016-06-22
Tisztelt Doktornő! Az én problémám igazából nemis az enyém, de mindenképp segítség szükséges! Ismerősöm kislányán, (akivel ritkán találkozok), észrevettem pár furcsa dolgot. A kislány 2,5éves elég sűrűn kidugdossa a nyelvét olyan -furcsán, elmerengve, csücsörítve. Beszélni nem nagyon hallottam, anyuka elmondása szerint beszél, bár nem mondatokba. Betudtuk az új környezetnek. Közösségbe én egyedűl láttam játszani, szemkontaktust ritkán hoz létre, azt is csak pillanatra, lábujjhegyen még néha, kicsinek sokat, nagyon félős emberektől, hangoktól..... De ugye ezis lehet a környezetváltozás. Nem tudom mit mondhatnék anyukának, másnak is feltűnt, hogy a kislány "furcsa", a nyelvöltögetést említették is neki, de szerinte rossz szokás. Hova fordulhatna esetleg, ja.... ők nem magyarországon élnek. Köszönöm a segítséget.... Tisztelettel..
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-06-22 09:35:04

Segítségnyújtás a más gyerekének

Kedves Csilla! Ebben az életkorban még érdemes felkeresni egy korai fejlesztő központot, ahol komplex módon megivzsgálhatják a gyermek mozgását, beszédét, kommunikációját, értelmi képességeit stb. Ha a gyermek ért magyarul, akkor érdemes felkeresniük egy olyan korai fejlesztő központot, amelyik a családhoz a legközelebb esik: pl. Szeged, Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza, Esztergom, Szombathely, Nagykanizsa, Pécs stb. Természetesen Budapesten is vannak ilyen központok. A megkeresésnek mindenféleképpen a szülőtől kell érkeznie, a vizsgálatot csakis a szülő mint a gyermek gondviselője kérheti. Tehát az aggódó ismerősök csak javaslatot tehetnek a szülő részére, de helyette nem intézkedhetnek. Egyébként a segítségnyújtás módját is érdemes alaposabban átgondolni, nehogy bántó legyen az anya részére: a hangsúly azon van, hogy a gyermek jövőbeli fejlődése érdekében érdemes ezt a vizsgálatot elvégeztetni, és nem azon, hogy a gyerek „furcsa”. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógy. főorv., c. egyet. tanár

76. kérdés

vonal
stan4
7:02:39
2016-03-30
Tisztelt Doktornő, 14 hetes kislányunk 4150grammal született programcsászárral. Anyatejes,növekedik jelenleg 6000gramm. 6 héten keresztül folyamatosan köhögős és taknyos volt. Pont egy hete sikerült kilábalnia belőle. Fejét szépen emeli, hasról/hátról oldalára fordul, mozgó tárgyra figyel, szemmel/fejjel követi, arcra visszamosolyog, hirtelen hangra összerezdül, nevére figyel, alvása normális. Gőgicsélés viszont nem nagyon van. Naponta 1-1 he vagy hö, nevetése is csendes. Valamint 1-2 hete észrevettük, hogy gyakrabban van kint a nyelve. Képeket visszanézve régebben gyakori volt. Felemelt fejjel hason fekve időnként folyik nyála szintén föleg az elmúlt 1-2 hétben. Javasolna ön bármilyen szakorvosi/labor vizsgálatot a fentiek alapján, vagy várjunk és figyeljünk egyelőre?
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-03-31 08:21:25

Késik, nem késik

Kedves Asszonyom! Ön egy tökéletesen fejlődő kisbabáról számol be. Súlyfejlődése egyenletes; mozgásfejlődése megindult, hiszen máris megkezdte a megfordulást előkészítő elem, az oldalra fordulás gyakorolgatását; figyelme eleven, mozgó tárgyra felfigyel, mind szemmel, mind fejjel utánkövet; megjelent a szociális mosoly, azaz a visszamosolygás; hallása rendben lévőnek látszik. Mínuszként a kevesebb hangprodukciót, az alkalmankénti nyelvöltögetést és a hasonfekve történő nyálzást említi. Mint már korábbi válaszaimban is megtettem néhányszor, nagyon szívesen írok Önnek is részletesen a nyelvöltögetés jelentőségéről, de azt hiszem, jelen pillanatban nem érdemes ezzel foglalkozni, mint ahogy a hasonfekve történő, időnkénti nyálzásnak sem tulajdonítanék jelen pillanatban jelentőséget. A vártnál kevesebb gőgicsélő hang sem indokol semmiféle extra vizsgálatot: egyrészt nem tudni, Önök, mit tartanak kevésnek-elegendőnek; másrészt mint tudjuk, a fejlődés nem egyenletes, ha valaki minden szinten ilyen szépen fejlődik, belefér, hogy az egyik terület ideiglenesen kissé háttérbe szorul. Ha ennek a szépen fejlődő kicsi lánynak olyan alapbaja lenne, ami a nyelvöltögetés, nyálzás vagy hangprodukció hiánya mögött meghúzódhatna, akkor nem létezik, hogy a gyermeket követő gyerekorvosnak ez ne tűnt volna fel! Mivel ezt a kislányt sok szeretettel, gondossággal és figyelemmel követik, azt hiszem, jó lenne sanszot adni neki, és nem nekiállni kivizsgálni. Várjanak türelemmel és figyeljenek. Időközben próbáljanak hozzá szépen beszélni a gondozási műveletek, etetés, játszás alatt: beszéljenek vele kevés szóval, szép hanglejtéssel, úgy, hogy a gyermek közben mindig lássa az arcukat, a szájmozgásukat. Énekeljenek neki, játék közben mondókázzanak, igen egyszerű babamondókákat. Az épen fejlődő gyermek, ha szeretetteli, megfelelő beszéd- és kommunikációs ingert nyújtó környezetben él, előbb-utóbb maga is hanggal, gőgicséléssel, majd gagyogással fog válaszolni. Legyenek még egy kis türelemmel! Ha a későbbiek során, pár hónapon belül aggályaik nem csitulnak, bátran írjanak megint! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógy. főorv., c. egyet. tanár

75. kérdés

vonal
Szenanit
8:42:02
2016-03-03
Kedves Doktornő. Segítségét kérném 7 hónapos kisbabámmal kapcsolatban. Mia 2855 grammal született egészséges anyatejes baba. Mozgásfejlődése előrehaladott már àll kapaszkodva és négykézlàb közlekedik. A problémàm, hogy nem akar semmit enni anyatejen kívül melyet igény szerint kap. Próbálkoztam nyers ill. párolt gyümölccsel, édeskés levessel( pulyka répa batáta krumpli) de csak nyalogatja a kiskanalat és fintorog. Ha mégis eszik pár kiskanállal másnapra sűrű fekete nagy mennyiségű hasmenésszerű széklete van. Nagyritkán kenyérvéget pitát rágcsál és kapott már vízben főtt zabpelyhet is. De mindenből parányi mennyiséget eszik. Aggódom, hogy alultàplàlom hogy lehet elég neki csak az anyatej?! Egyébként azokon a napokon amikor csak cicizik nincs is széklete csak pisis pelenkák, az viszont bőven. Picike de nagyon élénk éber baba. Már nem is viszem mérni a védőnőhöz mert folyton frusztràl, hogy a súlynövekedési skála alján van de az legalább állandó görbe. Kb 5 és fél-6 kiló. Én is és az apja is alacsonyak és vékonyak vagyunk (én 166 cm és 52 kg apja 176 cm és 63 kg). Előre is köszönöm vàlaszát: Anita
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-03-04 09:09:17

Sovány csecsemő – kisétkű csecsemő

Kedves Anita! Sokat gondolkoztam a kislányán, és megpróbáltam részleteire szedni az említett problémacsomagot, azaz nem gyarapodik a kívánt mértékben, nem fogad el az anyatejen kívül más táplálékot, s a széklete megváltozik, ha mégis elfogad valamilyen ételt. Kezdjük a lényeggel: Mia eleven kislány, mozgásfejlődése kifogástalan, éber, figyelmes. Ez jó, hiszen tudja, hogy mindig az egész gyereket kell néznünk, nemcsak egyetlen kiemelt sajátosságot. Ennek tudatában gondolkozzunk el a különböző említett nehézségeken. Nézzük a családot, hiszen a genetika, az alkati adottságok megszabják egy ember igen sok tulajdonságát, és azok nem is befolyásolhatók. Azt írja, hogy Ön is és a gyermek apja is alacsony és vékony. Vékonynak valóban vékonyak, de nem alacsonyak (kb. 150-153 cm alatt kezdünk el alacsony nőkről és kb. 165 cm alatt alacsony férfiakról beszélni). Tehát két vékony szülőnél valóban nem nagyon lehet különösebben dundi kisbabára számítani. Legkésőbb kb. hathónapos korra mindenképpen illik megduplázni a születési súlyt, s ez Mia esetében meg is történt. Vannak kisétkű és vékony alkatú emberek, s így gyermekek és csecsemők is, s ha ez a helyzet, akkor azt el kell fogadni. Ha az ő súlynövekedése egyenletes, noha mindig az átlagos görbe alján (az ún. 3-as és/vagy 10-es percentil környékén) mozog, akkor ez az ő fejlődési üteme. Ha a görbe ellaposodik, nem emelkedik, vagy netán elindul lefelé, az már kivizsgálást igénylő problémát jelenthet. Tehát érdemes azért két-három hetente ránézni arra a mérlegre... Másik nehézségként említi, hogy Mia csak anyatejet fogad el, amit igény szerint kap. Az ún. „ igény szerinti” szoptatás éppen olyan divat, mint bármelyik korábbi szoptatási mód, pl. az időre történő szoptatás volt. Van olyan csecsemő, akinek az igény szerinti szoptatás megfelel, van, akinek nem előnyös, pl. azért, mert mielőtt rendesen megéhezne, már mellre teszik; mielőtt kiürülne a gyomra, már megint kap bele egy kis adagot; nem kell megtanulnia „megdolgozni” a jóllakásért, mert mindig kap annyit, hogy az épp elverje azt a kis esetleges éhségérzetet; mert akkor is kap táplálékot, amikor nem éhes, csak egy kicsit „dudlizni” van kedve; s mert arra szocializálódik, hogy bármilyen probléma esetén az egyetlen megoldás a szopizás. Nem csoda, ha az ily módon szoktatott csecsemők rendkívül nehezen szoknak át más típusú táplálkozásra. Csak annyit tudok javasolni, hogy legyen következetes és türelmes. Egyrészt célszerű a szopások idejét lassan közelíteni egy átlagos étkezési rendhez, amelyikben van reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Másrészt az első és az utolsó szopás kivételével minden szopás előtt – nem helyette és nem utána – érdemes megkínálni a gyereket egy-két kanál gyümölccsel vagy főzelék-, ill. kenyérfélével, péppel, kásával, olyan étellel, amit be akar vezetni, amiből fel akarja építeni a gyermek étrendjét. Nem kell erőltetni, de pár kanállal biztos megkóstolja – de ehhez éhesnek kell lennie! Ezt a kanálszámot lehet óvatosan, de folyamatosan növelni, míg eljutnak egy teljes adag elfogyasztásáig, bármennyi is legyen az az ő számára. A széklettel kapcsolatos probléma azonban már nem nevelési kérdés, mint ahogy a táplálás legalábbis részben nevelés, szoktatás kérdése. Az anyatejes csecsemőnek is minden nap kellene lennie székletének, de van olyan csecsemő, aki egész kicsi korától csak pl. másodnaponta ürít székletet. Az azonban nincs rendjén, hogy már az említett, egész kis mennyiségben bevitt egyéb tápláléktól is, amint írja, „sűrű, fekete, nagy mennyiségű hasmenésszerű széklete” van. A széklet soha nem lehet fekete, mert az már komoly eltérés tünete. Ha bármilyen étel, legyen az gyümölcs, zöldség, zabpehely stb. ilyen fekete hasmenést provokál, akkor célszerű megmutatni gyermek- gasztroenterológusnak a kislányt, hogy megnézzék, nincs-e valamilyen táplálék- felszívódási vagy emésztési zavara, amely ezt a fekete hasmenést provokálhatja. Az említett problémák közül ez a legkomolyabb, ezzel kell legelőször foglalkozniuk. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógy. főorv., c. egyet. tanár

74. kérdés

vonal
Nita80
7:46:28
2016-03-01
Üdvözlöm Főorvos Nő! Az lenne a kérdésem hogy anyagilag nem állok túl fényesen. Két gyerekem van, akiket egyedül nevelek. 15 éves fiú, 2 éves kislány.Viszont a lánykám izomtónus eloszlási zavar,Izom-rendellenesség, és mellkasdeformitásban szenved. Nagyon okos,értelmileg semmi gondja nincs. A bokája befelé forduló, térdei valgusban vannak... Hordom gyógytornászhoz,folyamatosan tornáztatom a kis lábát. Mezítláb sajnos idebent nem lehet, zokni mindig van a lábán.Vettem neki ortopéd cipőt,mert azt javasolja az orvos, viszont 1-2 hónap és kinövi.Fél évente írnak csak fel, és 13000 ft...A közgyógyellátásra viszont nem jogosult,mert a mai törvény szerint ez nem betegség.Olvastam egy cikket a műfüves szőnyegről,de iszonyat drága. Esetleg valami jó tipp,amivel 2 éves kislányt rá tudom venni hogy kifelé tartja a bokáját?Sajnos eddig az orvosok semmit nem tettek,csak türelemre intenek...de látom a lányom lábán,hogy nem javul,hanem még a térdei is egyre jobban befelé dőlnek :( Köszönöm a segítséget és a választ is Önöktől!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-03-02 09:51:40

Ha befelé dől a boka

Kedves Asszonyom! Számomra úgy tűnik, hogy a kicsi lánynak nem egy problémája van, hanem több is. Levelében izomtónus eloszlási zavart, valamilyen izomrendellenességet, mellkasdeformitást, befelé forduló térdet s ennek következtében erősen befelé forduló bokát említ. Tanácsot ugyan csak arra vonatkozóan kér, hogyan lehet egy kétéves kisgyereket rávenni arra, hogy kifelé fordítsa a bokáját, azonban ez az egész nem ilyen egyszerű. Leveléből ugyanis úgy tűnik, hogy egy általános izomrendszeri (idegrendszeri?) probléma következtében alakulnak ki eltérések a gyermek különböző végtagjaiban, testrészeiben. Nem tudom, megtörtént-e a gyermek teljes, alapos idegrendszeri és ortopédiai kivizsgálása, erre megfelelően felkészült gyermekgyógyászati intézményben. Nem tudom, hogy aki a mozgásszervi fejlődését követi, járatos-e az ennek a korosztálynak a számára szükséges és lehetséges gyógyászati segédeszközök világában. Tapasztalataim szerint, ha ilyen komolyak az eltérések, az ortopéd szakorvosok különböző lábsíneket, megemelt belsejű cipőket, szükség esetén fűzőt stb. is felírhatnak, rendelhetnek. A legfontosabbnak azt látnám, hogy a gyermek kerüljön el gyermekneurológiai, gyermek ortopédiai kivizsgálásra, ahol az észleltek birtokában jogosultak a szükséges segédeszközök felírására. Természetesen a gyógytorna és bizonyos típusú gyógymasszázs nagyon hasznos, nagyon jót tesz és elengedhetetlen, ám nem pótolja azokat a segédeszközöket, amelyek két gyógytornakezelés közötti időszakban is támogatják a normális tartás kialakulását. Visszatérve eredeti kérdésére, hogyan lehet egy kétéves kisgyereket rávenni arra, hogy kifelé fordítsa a bokáját, sok évtizedes tapasztalattal a hátam mögött merem állítani, hogy sehogy. Kicsi még a probléma fontosságának felméréséhez. Csak játszani lehet vele olyan módon, hogy a játék során, pl. egymást utánozva, próbáljon ő is úgy járni, ahogy anya, ahogy a baba, ahogy a gyógytornász néni… Játékosan lehet gyakorolni mindazt, amit a gyógytornász megtanít, segédeszközökkel kikényszeríteni a jobb tartást, de tudatosítani benne, hogy hogy kellene tartani a bokáját, még nem lehet. Nagyon sajnálom, hogy nincs valami remek, egyszerű javaslatom a probléma megoldására, de az az igazság, hogy magát a problémát látom bonyolultnak, a befelé forduló bokát pedig csak annak egyik következményének. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógy. főorv., c. egyet. tanár

73. kérdés

vonal
SzFerenc
0:29:41
2016-02-28
Üdvözlöm Doktornő! A kislányunk 3 hónapos elmúlt és egyszerűen nem akar enni. A szájába adom a cumisüveget és elkezd üvölteni, sírni. Tápszeres baba, eddig nem volt gond de két napja 130g helyett csak 60-70et eszik. A háziorvos tanácsára kipróbáltuk a millumil 1-et abból sem evett többet de ki is bukta. Nyüglődik és csak inni iszik teát és vizet. Pépet is kipróbáltuk de nem sokat evett belőle, 2hete próbáltuk ezeket a bébiételeket a eddig azt is ette és ízlett is neki. Nem tudom mi a probléma kérem segítsen. Válaszát előlre is köszönöm.
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2016-02-28 21:48:59

Az étvágytalan csecsemő

Kedves Szülők! Ha egy 3 hónapos kisbaba nem eszik, az mindenképpen problémát jelent. Ugyanakkor jelen esetben nem arról van szó, hogy semmit nem eszik, hanem azt említik, hogy az eddigiekhez képest sokkal kevesebbet fogyaszt. Egy-egy ilyen hirtelen változásnál érdemes mindig végiggondolni, mi okozhatta. Egyrészt a fejlődés során vannak változási időszakok, amikor a gyerekek ízlése, étvágya változik: amit addig szeretett, már nem szereti, vagy változik az étvágya, s kicsit kevesebbet vagy többet eszik az addig megszokottnál. Egy másik lehetőség, hogy valami technikai problémája van az evéssel: nem jó a cumi, vagy nagy, vagy kicsi a lyuka; túl meleg vagy túl langyos a tápszer; nem jó a sűrűsége, túl sűrű vagy túl híg. További ok lehet, hogy a szájában van valami, ami fájdalmas, pl. egy aftának nevezett kis sebecske, vagy egy hólyagocska a nyelven. Végső soron arra is kell gondolni – ezt nyilván a gyerekorvos tudja eldönteni –, hogy nem lappang-e benne valamilyen betegség, amitől étvágytalan. Helyesen teszik, hogy a kisebb tápszerfogyasztás okozta folyadékhiányt pótolják: az nagyon fontos, hogy ne száradjon ki! Ahhoz azonban még túl kicsi, hogy mindenféle péppel, bébiétellel próbálkozzanak: talán jó volna visszatérni az életkorának megfelelő tápszerre, esetleg egy másikat, de szintén az életkornak megfelelőt kipróbálni. Ugyancsak meg kell próbálni visszatérni egy korábbi etetési módhoz: gyakrabban, de kisebb adagokkal érdemes megkínálni, lehet, hogy a 130-as adagok túl nagyok voltak a számára. Ha valóban mindent végiggondoltak és semmi sem használ, lehet, hogy szükségessé válik a kivizsgálása, hiszen sok probléma okozhat étkezési zavart (pl. allergia, emésztési zavar). Erre általában csak akkor kerül sor, ha az észlelt nem evés a súlynövekedésben is mutatkozik, azaz a súlya megáll vagy csökkenni kezd. Próbálkozzanak türelemmel, de semmiképpen ne kínálgassák olyan ételekkel, amelyeknek a megemésztésére még nem kész a bélrendszere! Beszéljenek a védőnővel is, ő a kisgyermek ismeretében biztos tud gyakorlati tanácsot adni! Remélem, mihamarabb sikerül megoldást találni! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógy. főorv., c. egyet. tanár

72. kérdés

vonal
P. Judit
2:36:55
2016-01-20
Tisztelt Főorvos Asszony! Kisfiam 13.5 hónapos, eddig beteg még nem volt. Úgy tűnik a fogzás megviseli, nagyon nyugtalanul alszik, ezért Nurofent kapott esténként 2,5 ml mennyiségben. A baj az, hogy figyelmetlen voltam, tartósan adtam Neki a szirupot kb. 10-14 napig szinte minden este, csupán 1-2 alkalom maradt ki. Ön szerint mekkora bajt okoztam ezzel a kicsimnek? Azt olvastam, hogy akár máj és vese károsodást is okozhat. A vas-szint kontrollálása miatt március elején vérvételre megyünk, milyen eredményre számíthatok, lehet eltérés valamely értékben a hibás Nurofen adagolás miatt? Nagyon aggódom a kisfiam miatt, hogy ártottam Neki...! Válaszát előre is köszönöm!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

71. kérdés

vonal
nikamici
8:34:54
2015-12-04
Tisztelt Doktornő! Azzal a problémaval fordulok Önhöz, hogy sajnos megkaptuk a rühösséget. Párom egészségügyben dolgozik, sok helyen pl. hajléktalanszállón is megfordul. Először csak viszkettünk, majd kiütések jelentkeztek. Van egy egy éves kisfiúnk, rajta nem olyan kiütések jelentek meg mint rajtunk, hanem halványabbak és száraz jellegűek, először mosópor allergiára gondoltunk. De mivel mindenkin volt tünet, ezért lekezeltük magunkat. Én és a baba novascabinnal,fürdés után, majd fél óra múlva,12 óra múlva pedig lemostuk. Párom linimentummal, 24 óra múlva lett lemosva. Majd még egy kezelés ugyanígy.Mindent kimostam, vasaltam, szőnyeg, kárpitok átgőzölve stb. De a babó arcán kis kiütések jelentkeztek a kezelés után. Rögtön rohantunk bőrgyógyászhoz, kettőnél is jártunk, de mindkettő azt mondta arcra nem megy a rüh. Nem vagyok nyugodt, sőt még egy kezelést javasoltak magunkon, de a gyereken nem, mert neki ki van maródva a bőre a szertől. Az én bőröm is nagyon érzékeny, még azért bekentem magam, de annyira mart, égetett, vörös lett a bőröm és ittitált. És mindig jelentkeznek újabb kis pöttyök, de már nem tudom hogy ennyi kezelés után nem irritáció-e. Van még min aggódnom? És konkrétan egyik orvos sem mondta, hogy rüh lenne, vagy rüh utáni állapot. Én a csuklómból ollóval kipiszkáltam egy fekete kis pöttyöt, ami szemmel láthatólag mozgott, innen gondoltuk hogy rüh lehet, mi más. Már az egész lakást átgőzöltem, mindent megtettem amit lehetett. Pl. a baba játékokat hogy fertőtlenítsem, vagy mit tegyek még? tényleg nem mehet az arcra a rüh? Várom a választ. Köszönettel.
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-12-04 21:22:23

Rühfertőzés

Kedves Asszonyom! Bár elég rég nem találkoztam rüh-fertőzéssel, mégis tudom, hogy sajnos gyakran előfordul. A rühnek két jellegzetessége van: az egyik, hogy a hajlatokat szereti, illetve a hajlatokból kiindulva találhatók meg a jellegzetes, csíkszerű rühjáratok. A másik jellemzője, hogy a bőrfertőzést követően, a kellemetlen tünetek felismerésekor már látható a jellemző bőrkép, amelyben a rühfertőzés első jelétől kezdve a gyógyulási fázisig egyszerre, egyidőben található meg minden jellemző bőrtünet: egyszerre látszik a fertőző rühatka első behatolásának helye és a piros csík, amely a vándorútját jelzi (mintha megkarcolták volna a bőrt); de vele egyidőben ott van a második fázis is, amikor a csík körüli bőr piros, gyulladt és a sok vakarás okozta kis karmolások is már jól látszanak; ott van a közelükben a kicsit halványabb, már kevésbé gyulladt sok apró csík, de látni lehet körülöttük, mellettük a tűhegynyi pörköket is, amelyek a gyógyulás előtti utolsó állomást jelzik. Úgy szokták mondani, a rühvel fertőzött bőr „tarka”. Azoknak a lépéseknek, amelyeket leírt – megfelelő bőrkezelés, fertőtlenítés, ágynemű, pizsama stb. forrázás, vasalás, nagytakarítás stb. – teljesen elegendőnek kell lenniük a rühatkák elpusztítására. A kisgyermek arcán lévő piros foltok sokkal inkább hangzanak allergiás reakciónak, vagy ha nem is kifejezett allergiát, de mindenesetre az érzékeny, vékony bőr izgalmát (irritációját) jelzik. Bőrnyugtató, semleges krémmel lehet kenegetni és megfigyelni, mi történik. Ha legközelebb valami miatt kezelni kell a kisgyermek bőrét, feltétlenül beszélje meg a védőnővel, orvossal vagy gyógyszerésszel, hogy mi az, amit biztonsággal használhat, ami nem okoz bőrgyulladást a kicsi bőrén, ugyanakkor hat a fellépett ártalom ellen. Szívélyesen üdvözli Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gyógy. főo., c. egy. tan.

70. kérdés

vonal
zsanett80
1:13:44
2015-11-18
Tisztelt Doktor Nő! Segítségét szeretném kérni.14 hónapos kislányom még mindig szopik. Ezzel nem is lenne baj,hiszen mint tudjuk az anyatej a legfontossabb a gyerek fejlődéséhez. Csakhogy mostanában kb. 2 hete kezdte el, hogy éjszakánként 2 óránként fölkel és szopik. Próbálkoztam hogy vizet adok neki,de addig ordít amig nem kap cicit. Szopik és utána mintha mi sem történt volna alszik tovább.Sajnos kezdek kimerültség szélére kerülni ugyanis napközben is helyt kell állnom,mivel van még további három ember( férjem és 2 gyerek 12 és 9 éves) akit el kell látnom( főzés,mosás,takarítás,kerti munkák,stb...). Ja és napközben is mikor eszébe jut csak odafut hozzám és hisztizik hogy neki kell.Persze normális ételt csak csipegetve eszik. Tud valami tanácsot adni,hogy legalább éjszaka aludjon vagy kevesebbet szopjon. Válaszát előre is köszönöm.Zsanett
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-11-18 20:09:31

Nehéz éjjelek

Kedves Zsanett! Nyilvánvalóan ahány embert megkérdez, annyiféle választ fog kapni, mert mindenki a vérmérséklete, a tapasztalata, az egyéni meggyőződése és persze a divat alapján fogalmazza meg válaszát. Manapság eléggé elterjedt álláspont, hogy a gyermek akkor, addig és annyit szopik, amikor, ameddig és amennyit igényel. Ennek tudatában előre sejthető, hogy ma kevés olyan ember lesz, aki az én válaszommal egyetért. Mivel azonban a legjobb meggyőződésem és tapasztalatom szerint írok, nem mondhatok mást. Érzékeny szakaszba érkeztek kislányával. Mint minden kisgyerek, ő is konzervatív és ragaszkodik ahhoz, ami neki a legjobban bevált, ez pedig a szopás. S elég hosszú ideig szopott ahhoz, hogy ne is akarja elengedni ezt a lehetőséget. Vannak azonban más szempontok is, és ezek közül a legfontosabb a család. Kislánya csak egyetlen tagja a családnak, s éppen annyi figyelem jár neki, mint a többieknek: az anyának, az apának és a két testvérkének. Jó lesz az a kislánynak, ha az anyja tökéletesen kimerül, kiborul, kialvatlanná, s ennek következtében figyelmetlenné, fáradékonnyá, kedvetlenné válik? Nem. Sajnos, ennek a bűvös körnek, amibe most belekerültek, a megszakításához két dolog kell: következetesség és türelem (persze fáradt embernek egyikből sincs elegendő...). El kell határoznia a fejében és a szívében, hogy ennek véget vet. 14 hónapos gyerek elég nagy ahhoz, hogy egy jól kiegyensúlyozott, vegyes étrenden tudjon élni. Ha meg akar tartani egy szopást (pl. reggel vagy este, hogy jól kezdődjék, ill. fejeződjék be a nap), az rendben van, de ragaszkodnia kell hozzá, hogy az az egy alkalom van szopásra. Bármikor a nap vagy az éj folyamán cicit követel a kislány, nagy-nagy türelemmel és szeretettel meg kell simogatni, ölelgetni és elmondani neki, hogy most nem lehet, majd reggel (vagy este, ahogy beállítja). Attól függően, milyen napszakban akar szopni, fel lehet ajánlani neki az étkezés időpontjának megfelelő élelmet, gyümölcsöt, kiflit, főételt, aminek épp megfelel az idő. Éjszaka a simogatás és duruzsolás mellett meg lehet kínálni bármilyen olyan folyadékkal, amit egyébként megiszik, de ha el akarja hagyni az éjjeli szopásokat, akkor nem teheti meg, hogy egyik nap lehet szopni, másik nap nem. Nem arról van szó, hogy eltaszítja magától, hogy kielégítetlenül hagyja, szó sincs róla, mindössze annyi történik, hogy a saját és a család érdekében szépen átvezeti egy másik, a korának megfelelőbb életrendbe. Ez két nagyon nehéz átmeneti hetet jelent!! Ha közben elfogy a türelme és visszateszi mellre, akkor minden elölről kezdődik. Két hét, ami nem lesz kellemes, és amely alatt sokszor meg kell vigasztalnia, hogy szereti, hogy nem akarja, hogy éhes legyen, de bizony, cici az nincs. (Volt egy anya, akinek másfél éves kislányával volt hasonló problémája, és direkt alul záródó garbót vett fel, mutatva a kislánynak, hogy sajnos nem tudja elővenni a cicit.) Szerezzen a családból partnereket, bíztassa a nagyobbakat, hogy játsszanak többet a kicsivel. Az evés miatt ne aggódjék, egy egészséges gyermek nem fog éhenhalni. Amíg azonban, ha eleget sír, a végén úgyis cicit kap, miért is igyekezne elegendő egyéb ételt enni? Megértem problémáját, és igaza van, ha ebből a rossz helyzetből ki szeretne szabadulni. Ne feledje: következetesség és türelem. Remélem, akad mind a kettőből! Sok sikert kívánva, szívélyesen üdvözli Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gyógy. főo., c. egy. tan.

69. kérdés

vonal
Zsuzsa07
8:39:57
2015-10-21
Tisztelt Doktor nő! 14 éves fiúgyermekemnek gyakorlatilag kisgyermekkora óta, havonta visszatérő panaszai a lázzal járó légúti tünetek, hasi problémák(hasmenés, hányás). Ezek miatt az iskolából is elég sokat (havonta 1 hetet) hiányzik. Jó tanuló, társaival jól kijön, közösségi életben szívesen részt vesz, ezért úgy gondolom, nem iskolai stressz okozza a tüneteket, amik nem csak iskolaidőben, hanem a nyári szünetben is tapasztalhatók. Antibiotikumos és egyéb gyógyszeres kezeléseket(lázcsillapítón kívül)nagyon ritkán szokott kapni. Megelőzésre gyakorlatilag az általam ismert összes lehetőséget( C-, D- vitamin; Béres csepp; propoloisz;homeopátiás szerek; különböző immunerősítők)végigpróbáltuk. Óvodás korában túlesett egy Broncho-vaxom kúrán is, de igazából eredményt ez sem hozott. Tavasszal egy elhúzódó hányás-hasmenés miatt több laborvizsgálatot, ill. hasi ultrahangot is végeztek, amelyek semmiféle eltérést nem mutattak. Édesapja is ilyen beteges volt gyermekkorában; háziorvosa szerint majd kinövi. Teljesen tanácstalan vagyok, mert nyolcadikos tanulóként, már a továbbtanulását is behatárolja ez az állapot. Kérdésem az lenne, valóban csak a,"majd kinövi" helyzetről van-e szó, vagy esetleg valami alapos kivizsgálással a végére lehet-e járni ennek az állapotnak. Ill. milyen vizsgálatokra lenne szükség. Köszönettel. Zsuzsa
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-10-22 09:48:16

Kinövi vagy nem növi?

Kedves Zsuzsa! Való igaz, hogy vannak gyermekek, akik rendkívül fogékonyak bármiféle fertőzésre, és gyakorlatilag mindenre hasonlóképpen reagálnak: lázzal, hányással, hasmenéssel. Kisgyereknél is nehéz elfogadni – ott azonban gyakran még rá lehet fogni a bölcsődei, óvodai környezetre –, nagyobb gyereknél azonban kétségtelenül felvetődik a kérdés, hogy vajon mi állhat a rendszeresen visszatérő, és immár a továbbtanulást is veszélyeztető betegségek hátterében. A kérdést mindenképpen két részre osztanám, attól függően, hogy milyen tünetek az uralkodók. Ha elsősorban a lázzal járó, légúti betegségek (nátha, torokgyulladás, garatgyulladás, hörghurut, középfülgyulladás stb.) az uralkodók, akkor érdemes lenne a kivizsgálással egy esetleg valahol megbúvó gócot keresni. Ugyanakkor ki kellene deríteni azt is, hogy nincs-e az immunrendszernek olyan hiányossága, gyengült vagy megváltozott működése, amelyik ilyen mértékben rontja a szervezet védekezőképességét. Ha a hányás-hasmenés, kizárólag a lázas időszakok alatt jelentkezik, mindig a légúti tünetekkel egyidőben és csak addig tart, amíg ezek a légúti tünetek, akkor ezt egyéni reakciómódnak lehet tekinteni, és külön nem szükséges kivizsgálni. Ha azonban a hányásos-hasmenéses rosszullétek önmagukban is jelentkeznek, ha a hasmenés gyakran tapasztalható egyéb tünetek nélkül is, akkor a kivizsgálásnak egészen más irányt kell vennie. Akkor abból kell kiindulni, hogy milyen a visszatérő hasmenés minősége (vizes, zsíros, ill. gennyes, vagy netalán véres), mert az fogja megszabni, hogy milyen laboratóriumi, ill. egyéb vizsgálatok szükségesek az előidéző ok tisztázására. Amennyiben a valóban gyakori betegségek rontják a gyermek életminőségét, ill. a sok hiányzás negatívan befolyásolja lehetséges továbbtanulását, nem nagyon érdemes várni arra, hogy „kinője”. Próbáljon meg a lakóhelyükhöz legközelebb eső egyetemi gyermekklinikához (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged) fordulni kivizsgálási kérelemmel, háziorvosi beutaló birtokában. Két eshetőség van: vagy sikerül megtalálni a háttérben megbúvó okokat, vagy ilyen ok hiányában egyéb megelőző megoldásokra kaphat javaslatokat. Kívánom, hogy járjon sikerrel, és fiából mihamarabb erős, egészséges kamasz váljék! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

68. kérdés

vonal
Kitti
5:52:49
2015-10-01
Jó napot Doktor Nő Kitti vagyok segítségét kérném 24 éves lány vagyok és babát szeretnék csak attól félek mert nem tudom mikortol kel számolni hogy hánny hónapos a kis baba és hány hetes mikor meg születik lehet hogy ki nevet de kérem segítsen nekem ebbe Előre is köszönöm:Kitti
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-10-01 20:52:53

A várandóssági hetek kiszámítása

Kedves Kitti! Ha egy nőnek rendszeresen, kb. 28 naponta van a havivérzése (menzesze, menstruációja), akkor a terhesség első jele, hogy kimarad egy vézési ciklus: ahogy mondani szokták, „nem jött meg”. Tehát a várandósság idejének kiszámításához nagyon fontos, hogy valaki tudja, mikor volt az utolsó rendes vérzése (menstruációs ciklusa). Világszerte ennek az alapján számolják ki, hogy hány hetes terhes az illető kismama. A számolás kezdete az utolsó menstruációs ciklus első napja: tehát ha valakinek augusztus 1-jén volt az utolsó rendes vérzésének az első napja és augusztus 29-én már kimaradt a menzesze, akkor ebben az esetben a várandósság kezdetének augusztus 1-jét jelölik meg, hiszen azt az utolsó menzesz első napjától számolják. Ha egy pár rendszeres nemi életet él, akkor a teherbeesés pontos idejét általában nem lehet megállapítani, ezért számolják így, ilyen általánosságban a terhességet. Mindig csak azok a hetek számítanak, amelyeket úgynevezett betöltött terhességi hétnek neveznek, tehát az előző példánál maradva, ha valakinek augusztus 1-je volt az utolsó rendes menzeszének az első napja, akkor, 28 napos ciklussal számolva, október 24-én lesz betöltött 12 hetes terhes. Az első valóban pontos mérést pedig a 12. hét táján végzett ultrahangos vizsgálat adja, ekkor elég pontosan meg tudják mondani, hol tart a terhesség. Az interneten igen sok terhességi naptár van, pl. http://www.szuloklapja.hu/szules-kalkulator.html Ezek segítenek kiszámítani a várandóssági hetek számát. A kisbabák általában 40 hétig (azaz 280 napig, kb. 9 hónapig) fejlődnek a méhben, s körülbelül a 37. és 42. hét között születnek meg, legtöbben a 38–40. héten. Ha ennél sokkal hamarabb jönnek a világra, akkor koraszülésről beszélünk, a 42. héttől pedig túlhordásról. Tehát ahhoz, hogy minden kérdésére választ kapjon, tudnia kell a menstruációs ciklusa jellemzőit (pl. 28 napos-e vagy rövidebb, hosszabb) és mindenképpen azt, hogy melyik volt az utolsó, rendes vérzése első napja. Ha még nem terhes, akkor mostantól különösen figyeljen rá, hogy minden hónapban pontosan jegyezze fel a menstruációja első napját! Így bármikor ki fogja tudni számítani, hol tart egy esetleges várandósságnál. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

67. kérdés

vonal
réka77
3:52:01
2015-08-10
Tisztelt Doktornő! Azzal kérdéssel fordulok Önhöz,hogy a kisfiam 5hónapos és szeretnék venni neki bébikompot.Önnek mi a véleménye erről jó dolog ez vagy nem? Előre is köszönöm válaszát!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-08-11 08:37:14

Bébikomp

Kedves Réka! Az ép gyermek mozgásfejlődése nem véletlenül alakul úgy, ahogy azt átlagos esetekben látjuk. Megfigyelhette, hogy kisfia az elmúlt 5 hónap alatt mennyit mozgott: tisztázás vagy fürdés közben percre nem állt le keze-lába, ébrenléti idejében, ágyban, babakocsiban hányszor nyújtotta-hajlította tagjait, rugdosott a levegőbe, emelgette a fejét, a popsiját, próbált ide-oda tekintgetni, nyújtózkodni, játékokért nyúlni stb. Mindez tulajdonképpen „edzésnek” is felfogható: mint ahogy egy sportoló készíti elő az izomzatát és ízületeit azokra a mozdulatokra, amelyeket az ő versenyszáma megkövetel, úgy készíti elő a csecsemő – természetesen öntudatlanul – a mozgásfejlődés következő állomásait. Mindig akkor végez el egy mozdulatot, amikor arra készek az izmai. Akkor támasztja ki magát két kézzel hasonfekvésben, akkor tartja jó magasra a fejét, akkor fordul oldalra, majd hátról hasra stb., amikor elég erős az izomzata ahhoz, hogy ezt a terhelést bírja. A kúszás-mászás szintén előkészítő mozdulatok. Szinte minden arra szolgál, hogy a gerinc mellett kétoldalt futó, hosszú, nagy hátizmok kellőképpen megerősödjenek és meg tudják támasztani a gerincet. Ezeknek az izmoknak életünk végéig el kell bírniuk az ülés, állás, majd járás okozta megterhelést. Tehát csecsemőkorban rengeteg lehetőséget kell adni arra, hogy a gyermek jól ki tudja dolgozni ezeket a hátizmokat. Erre egyébként a legjobb a kemény alapon történő, szabad elhelyezés (pl. padlón egy pokrócon vagy egy kemény alapú járókában). Minden olyan korlátozás, amely ezt akadályozza, hátráltathatja a szép, egyenes tartás kialakulását, s minden olyan folyamat, amely ezt gyorsítja (pl. korai függőleges helyzetbe emelés vagy abban tartás), túl korai, káros megterhelést jelenthet a gerinc számára. Ezért nem cél a túl korai ülés, állás, járás, hiszen normál körülmények között a gyermek akkor kezdi el ezeket a mozdulatokat, amikor erre fizikailag készen áll. Ugyanakkor ennek a fontos időszaknak a megrövidítése azért sem cél, mert a gyermek a mozgásfejlődés lépései alatt a saját testéről, a környezetéről is tapasztalatokat szerez: ekkor tanulja meg tudatosan érzékelni a saját testrészeit és szerzi az első élményeit arról, mit jelent egy környezetben mozogni, mi a lent és a fent, az egyik oldal és a másik. Ezek azonban csak az ún. nagymotoros tevékenységek. A finommotoros mozgásoknak is fejlődniük kell: ez történik akkor, amikor a fekvő, félig fekvő vagy ülő gyermek játszik, textillel, fával, műanyaggal manipulál. Ezt a szabad kézmozgási lehetőséget is meg kell hagyni, hisz ezek a finom mozdulatok lesznek az alapjai később minden, kézzel végzett tevékenységnek (pl. étkezés, öltözés, írás stb.). Ezeket a fenti természetes folyamatokat akadályozza, ill. vágja félbe a bébikomp rendszeres vagy naponta hosszú időkre kiterjedő használata. Nyilván talál olyan véleményt is, amely a bébikompot az egekig magasztalja, de tudni kell a hátrányairól is. Tehát, ha olyanok a lakásviszonyok, hogy pl. főzés vagy egyéb tevékenység közben szükség van arra, hogy a gyereket biztonságban szem előtt tudja, akkor nyilván nem okoz bajt, ha egy fél órára bébikompban tartja, de ezt sem ajánlatos 6-7 hónapos kor előtt megtenni. A bébikomp elsősorban a szülőnek kényelmes, a még nem ülő, nem álló, nem járó csecsemő számára természetellenes tartásba kényszerítést jelent. Mozgássérült gyermekek esetében a helyzet egészen más: ott a bébikomp, ill. az ahhoz hasonló eszközök a mozgásfejlesztés hasznos gyógyászati segédeszközei lehetnek, amelyre azonban épen fejlődő csecsemő esetében szerencsére nincs szükség. Remélem, a fentiek alapján jobban át tudja gondolni, hogy valóban a bébikomp-e az az eszköz, amelyre Önnek és kisfiának szüksége van. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

66. kérdés

vonal
bgyr
4:42:33
2015-08-04
Kedves Doktornő! Segítséget szeretnék kérni, talán tudna iránymutatást adni nekünk. Kisfiam születése óta sok levegőt nyel, és emiatt a büfögés kínozza nonstop. Most 7 hónapos, és a probléma továbbra is fennáll. Nehezen alszik el a feltörő levegőtől, pedig nagyon álmos, hajnalban 1-2-szer ébred rá, cumival a szájában 15 perc büfiáradat után visszaalszik a karomban. A kanállal történő etetés szinte mindig katasztrófa, mert feszíti magát, a büfögés kínozza és sírdogál 5 kanalanként, ha feljött a büfi, akkor jókedvűen eszik tovább. Mit lehetne tenni, valahogy tornáztatni, hogy ne nyeljen levegőt - főleg ha álmos, akkor nyel sokat, járunk dévényre (végtaghipotón), de a levegőnyelésen ez nem változtatott. Vagy a büfögés felhozására mit szedjünk? Szódabikarbónát adtam neki eddig kétszer, de nem tűnik igazán megoldásnak, nem tudom. A csípő-has-koponya UH-n 6 hetesen nem láttak eltérést a normától, a nyál útját is lekövették akkor a gyomorba. Köszönettel, Gyöngyi
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-08-07 11:01:59

Ha túl sok a büfi

Kedves Gyöngyi! Sajnos, a gyomrot feszítő levegőtől, amint azt írja is, nyűgös lesz a gyerek, sírós, nyugtalan, és ez befolyásolja mind a gyerek, mind a család közérzetét. Gondolom, bármit is leírnék, azt Ön mind kipróbálta már! Egy ennyire büfizős kisgyereknél nyilván ezer jótanácsot kaphatott. S valóban, van sok olyan technika, amely elősegítheti a fölösleges levegő eltávolítását a gyomorból: hátütögetés; egyenes testtartásba ültetés közben enyhe nyomás gyakorlása a gyomortájra, úgy, hogy a gyermek feje előrehajolva mintegy érinti a hasát simogató kezet, kissé előredöntve az így ülő gyermeket, az szinte beledől a felnőtt kezébe és ez a nyomás segíti a levegő eltávozását; egyenes tartásban, ültetve etetés; vállra fektetés; saját térden hason fektetés; váltott oldalra fektetés; hanyattfekvésben az összezárt térdek mellkashoz emelése, stb. stb. Nyilván mindezt és még sok mást is kipróbált. E technikák azonban nem adnak választ arra, hogy mitől kerül olyan sok levegő a gyerek gyomrába. Ennek több oka lehet, de az én figyelmemet elsősorban egy dolog ragadta meg. Említi, hogy a gyermek izomzata hipotóniás, s emiatt DSGM terápiában részesül. Ha ez a hipotónia valóban komoly, akkor könnyen elképzelhető, hogy az emésztőszervek izomzata is kissé lazább a kívántnál, s így könnyen előfordulhat, hogy a nyelőcső és a gyomor között elhelyezkedő záróizomzat is lazább. Ez elvileg egy feszes, szoros gyűrű, amely, ha kevésbé jól zár, a gyomortartalom visszacsuroghat a nyelőcsőbe. Ezt az állapotot refluxnak nevezik (hivatalos nevét GOR-nak vagy GER-nek rövidítik). Ennek egyik tünete lehet a különlegesen sok, feltünő mennyiségű büfizés. Ezt a gondolatot erősítheti az a megfigyelése is, hogyha álmos, fáradt a gyerek, akkor többet büfizik. Nyilván, ha fáradt, még rosszabb az izmok tónusa, s még kevésbé aktívan tud az emésztőrendszer izomzata működni. Tehát mindenképpen javasolható, hogy csecsemő gastroenterológiai szakrendelésen vizsgálják meg a gyermeket és zárják ki a GOR lehetőségét, vagy ha ez bebizonyosodik, kapjon a gyermek olyan gyógyszert, amellyel ennek a kellemetlen tünetei megszüntethetők. Remélem, mihamarabb sikerül az okot megtalálni, s így a panaszok is megszüntethetővé válnak. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

65. kérdés

vonal
mariann
2:34:48
2015-07-10
Kedves Doktornő! Ismételten az ön segítségét szeretném kérni.Kislányom most 4 hónapos.2-3 hónapos koráig szépen gagyogott,de már egy hónapja abba hagyta.Sajnos történt egy kis balesetünk.Leakartam tenni a játszószőnyegre,ami a padlón volt és valahogy úgy tettem le,hogy egy nagyot koppant a kis feje hátul.Szinte leejtettem a kisfejét.Nemigazán sírt, csak elhúzta egy picit a száját..Elakartam vinni orvoshoz,de mindenki azt mondta ne vigyem már mindig azt a gyereket orvoshoz,így nem vittem sehová.Már nagyon bánom!Az eset után 1-2 nappal viszont abba maradt a gagyogása, majd a nyelvét kezdte öltögetni.Az az igazság,hogy teljesen meg is feledkeztem erről a fej beverésről és csak most mikor már 1 hónapja nem gagyog a babám jutott eszembe,hogy valóban volt ez is.A nyelvöltögetést már elhagyta,de meg sem mukkan.Lehetséges,hogy ettől maradt abba a gagyogás?Maradandó károsodást,fogyatékosságot okozhat nála egy ilyen ütődés?Nem magasról,de azért erősen megütődött a kis feje,mert a padló kemény,a játszószőnyeg meg nagyon vékony.Én már ezt nem bírom felfogni, annyira szeretem és annyira óvnám és mégis folyamatosan csak ártok neki. Válaszát előre is köszönöm!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-07-12 23:25:58

Mindig történik valami...

Kedves Mariann! Válaszomat azzal kezdem, hogy levele utolsó mondatára reagálok: „Én már ezt nem bírom felfogni, annyira szeretem és annyira óvnám és mégis folyamatosan csak ártok neki.” Nagyon sajnálom, hogy így érzi, biztos nem így van. Az azonban tény, hogy borzasztóan aggódik, szorong, amit az is mutat, hogy kislánya életének négy hónapja alatt immár harmadszor keres meg szokatlan, ijesztő problémákkal. Tudom, könnyű azt mondani, hogy ne szorongjon, hallgasson a normal anyai ösztöneire, a józan eszére, de ha valaki egyszer szorong, épp a józan eszére tud a legkevésbé hallgatni. Szorongó anyának viszont a csecsemője is könnyen szorongóvá válik, s erre mindig érdemes gondolni! Jobban kell magában bíznia, mondja el sokszor: ha a világon minden anya fel tudja nevelni a gyerekét, miért éppen én ne tudnám, aki annyira szeretem… Egy-egy apró baleset, kisebb betegség, láz, köhögés, hasmenés, kiütés stb. pedig egyszerűen elkerülhetetlen a gyermek felnövése során. Meg kell tanulni azzal élni, hogy egy gyerekkel mindig történik valami… Visszatérve jelen megkeresésének okára, azt kérdezi, hogy a padlóban alaposan megütött fej okozhat-e maradandó sérülést és hogy lehet-e összefüggés a padlóba koppant fej és a gőgicsélés elmaradása között. A koponyasérülés súlyossága attól függ, hogy milyen magasról esett le a gyermek. Ezt a súlyosságot jelzi, hogy utána közvetlenül felsírt-e, eszméletét elveszítette-e s hogy a leesést követő 24 órán belül voltak-e szokatlan tünetei (feltűnő sápadtság, hányás, étvágytalanság, aluszékonyság, remegés vagy bármi egyéb addig nem észlelt jelenség). Mivel mindez nem volt, legalábbis nem számol be ilyesmiről, bátran feltételezhetjük, hogy az esés nem okozott nagyobb gondot, nem szenvedett a gyermek agyrázkódást, s természetesen nem történt egyéb súlyosabb agyi sérülés sem. Ez utóbbinak ugyanis olyan jelei vannak, amit nem lehet nem észrevenni. A gőgicsélés elmaradásának több oka is lehet. Nem kizárható, hogy az ijedtség is közrejátszik benne, de ha a gyermek egyébként egészségesen fejlődik, akkor inkább arra az ismert jelenségre lehet gondolni, hogy megjelenik egy funkció (hangadás, mozdulat stb.), aztán eltűnik, majd újra megjelenik és akkor már tartósan megmarad. Nem tudom így a távolból megmondani, hogy a kislány most miért nem gőgicsél, de szeretetteli, nyugodt környezetben, ahol beszélnek hozzá, énekelnek neki, mondókáznak vele, öltöztetés közben megnevezik a testrészeit stb., emberi számítás szerint újból elő kell kerülnie a kis hangocskáknak. Legyen türelemmel, bízzék magában és a kislányában, és így biztos sok örömet fognak lelni egymásban. Mindig készséggel válaszolok kérdéseire! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

64. kérdés

vonal
Tücsök
8:56:48
2015-07-08
Kedves Doktornő! Az előző válaszát nagyon köszönöm, az megoldódni látszik. Sajnos újra kérdésem lenne. A fiam 9,5 éves, megfázásnál a legtöbb esetben a fülére meg egyből minden. Most pénteken (07.03.)is mondta reggel hogy fáj a füle, illetve alatta. Elmentünk a városi fül orr gégészetre ahol felületesen megnézték, azt mondták hallójárat gyulladás, tettek bele egy csíkot, amit vasárnap vettem ki, és azt mondták a duzzanatot a füle alatt jegeljük. A fül alatti fájás megmaradt, ezért tegnap (07.07.) elvittem egy másik orvoshoz, aki megállapította hogy a fülének már nincs baja, viszont alatta a duzzanat miatt nyaki UH kell. Ennek az eredménye: "A PM lebenyek mérete, echogenitása szabályos, bennük göb, térfoglalás nem látható. A nyaki nagyerek mentén mko. több reactív típusú lgl. figyelhető meg, a legnagyobb a jobb oldalon 11*3,5 mm, bal oldalon 17*7 mm-es. A jobb parotis kif. durva, inhomogén szerkezetű állományában több, megnagyobbodott, reactív típusú lgl. látszik, a legnagyobb 25*11 mm, ez közvetlenül a parotis alatt, submandibularisban helyezkedik el. A bal parotis is kissé inhomogén szerkezetű, állományában több apró, reasctív típusú lgl. megfigyelhető. A submandibularis nyálmirigyek szabályosak." Ezzel kapcsolatban lenne kérdésem, hogy mi ez a sok mm-es kis csomó? Rákos sejt is lehet? A jobb oldalon miért fáj, a bal oldalon pedig nem és nem is látszik duzzanat, mikor az nagyobb? Mi az hogy reactív típusú? Mi az hogy inhomogén szerkezetű? Kapott rá Sumamed gyulladáscsökkentő gyógyszert, és 1 hónap múlva meg kell ismételni a nyaku UH-t. Ha nem megy le a duzzanat és fáj, akkor 2 hét múlva. Kérdésem az lenne még mindezeken felül, hogy doktornő ezek alapján mit gondol? "Egyszerű" gyulladás vagy komolyabb? Nagyon aggódok! Válaszát előre is köszönöm! Tücsök
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-07-09 21:23:14

A nyirokcsomók természete

Kedves Asszonyom! A leletek arról árulkodnak, hogy a gyermeknél igen sok kisebb-nagyobb nyirokcsomót találtak, amelyek valamilyen hatásra, reakcióként keletkeztek. Ezt jelenti a „reaktív”, azaz hogy lezajlott egy gyulladás, valamilyen fertőzés vagy egyéb folyamat, s arravaló reakcióképpen nagyobbodtak meg a nyirokcsomók. Ezek a nyirokcsomók ún. kapuőrök, amelyek őrt állnak a szervezet kapuiban és nem engedik, hogy az ártalom bekerüljön a szervezetbe. Inkább megnagyobbodnak, felszaporodnak bennük a védekezősejtek, sőt, néha maguk is gyulladásba jöhetnek a szervezet védelme során. Az egyik jobban megnagyobbodik, a másik kevésbé. Lehet fájdalmatlan, de fájhat is, attól függően, hogy milyen helyen van, nem nyom-e egy érzékeny területet vagy épp nincs-e maga is gyulladásban. A nyirokcsomó nagysága nem függ össze a fájdalom meglétével vagy hiányával. Az „inhomogén szerkezet” önmagában csak annyit jelent, hogy nem egységes a szövetek állománya, hanem kisebb nagyobb csomócskák (pl. nyirokcsomók) vagy kötőszövetes kötegek szabdalják. A leletben sehol nem esik szó rákos sejtekről, kérem, ne szorongjon emiatt. A Sumamed nem gyulladáscsökkentő, hanem antibiotikus hatású szer, egyébként nagyon jó. Ettől azt reméli, aki rendelte, hogy a gyulladásos állapot, ami kiváltotta a nyirokcsomók felszaporodását, megszűnik, és ezután egy idő múlva maguk a nyirokcsomók is visszanyerik eredeti méretüket, hiszen ha elmúlik a gyulladás, nem kell többet védekezniük. Hogy mi a teendő, illetve van-e egyáltalán teendő, azt majd a kontrollvizsgálat dönti el. Legyen türelemmel a kontrollig! Szívélyes üdvözlettel, Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

63. kérdés

vonal
mariann
2:59:09
2015-06-21
Kedves Doktornő! Kislányom csodaszépen született 4100 gm-al.Minden oké volt a szülésnél.amikor osztályra kerültünk ott egy ismerős nővérnek mondtam,hogy végig gombás fertőzésem volt terhesen ,ezért nézet egy crp-t.Hangsúlyozom a babának semmi baja nem volt.2 naposan nézték.3,8 lett a crp-je.4 napig kapott rá antibiotikumot szerintem indokolatlanul.Emiatt 11-szer szúrták meg.A branült nembírták betenni ,akkor 40 percig kínozták.Szétlőtték a 2 vénáját és 2 kézfejét.Kislányom már lassan 4 hónapos és nagyon sokat alszik.1 órát fent van 4-et alszik és ez egész nap így váltakozik.No meg vannak a maratoni alvásai ,amikor 10-15 órát alszik és csak enni kel fel csukott szemmel.Felkelteni nem lehet,mert akkor csak teljesen elengedi magát.emiatt már 1 hetet bent töltöttünk a kórházban epilepszia gyanuval,de szerencsére minden eredménye jó lett.A sok alvás melett még a nyelvnyújtogatás,ami aggaszt engem.Folyton öltögeti a nyelvét.A kérdésem az lenne,hogy történhetet idegrendszeri károsodás a sok szúrkálgatás miatt?Ez traumának számít a babámnál?Mire utalhat a nyelvöltögetés?.Miért aludhat ilyen sokat? Válaszát előre is köszönöm. Mariann
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-06-22 15:41:11

Alvóbaba

Kedves Mariann! Nem gondolom, hogy az újszülöttkori injekciókúra tartós idegrendszeri károsodást okozhatott volna. A szúrások ugyan fájnak, mint ahogy nekünk is fájnak, és az is biztos, hogy nem jó egy kisbabának az ismételt stressz, de azt még sose tapasztaltam, hogy emiatt és kizárólag emiatt központi idegrendszeri károsodás alakult volna ki. Ami a túl sok alvást illeti, mint bizonyára tudja, minden gyerek más. Vannak feltűnően sokat és feltűnően keveset alvó csecsemők. Az alvás mennyisége önmagában nem értékelhető, csak a gyerek teljes viselkedésével, fejlődésével együtt érdemes gondolkodni róla. Nagyjából lehet tudni, hogy mi várható el egy átlagosan fejlődő négyhónapos csecsemőtől: nézegeti a saját kezét, forgatja a szeme előtt; érdeklődve figyeli, szemmel követi a játékot, amit megmutatnak neki; akár fejjel is igyekszik utána fordulni, ha valaki elmegy az ágya mellett; mosolyra mosollyal válaszol, szemkontaktust teremt; az anyát biztonsággal felismeri, mosollyal köszönti; nyúlkál a játékok után, a puhábbakat érintgeti, morzsolgatja; szopáskor kezét a mellre teszi, ha üvegből szopik, akkor az üvegre; sok babahangot ad, gőgicsél; ha valaki visszatükrözi neki ezeket a hangokat, akkor boldogan „válaszol”, és hosszan lehet vele így „beszélgetni”; hasára fektetve a fejét megpróbálja emelgetni és kicsit meg is tartja; tisztázás közben sokat mozog, keze-lába jár; ha éhes, hangosan sír, ha jóllakott, szépen kipirulva elalszik vagy elcsendesedve nézeget, figyelget. Ha mindezeket , vagy ezek nagy részét észleli a gyermeknél, akkor nem lehet nagy baj, akkor csak egy sokat alvó csecsemője van. Ha azonban a fejlődése nem halad a vártnak megfelelően, akár a mozgása, akár a figyelme vagy hangadása nem felel meg az életkorának, akkor gyermekfejlődésben jártas gyerekgyógyászhoz érdemes fordulni, aki szükség esetén neurológiai vizsgálatot javasolhat. A nyelvöltögetésnek is csak az összes többi észlelettel együtt van jelentősége: épen fejlődő, jól mozgó csecsemő is öltögetheti a nyelvét, mert eldugult az orra, mert száraz a szája, vagy egyéb mindennapos okok miatt. Ha és amennyiben a nyelvöltögetés valamely komolyabb állapot egyik tünete, az rendszerint korán kiderül, éppen azért, mert a gyermek fejlődése eltér a várttól, a megszokottól. Remélem, hogy megnyugtató módon le tudja zárni a sok alvás kérdését. Amennyiben azonban nem, és tényleg úgy találja, hogy gyermeke az alváson kívül egyebet nem produkál, akkor elképzelhető, hogy vizsgálatokat kell végezni abban az irányban, hogy nem kapott-e valami méhen belüli fertőzést a terhesség korai szakaszában. Azt említi ugyanis a levelében, hogy a terhesség alatt végig gombás fertőzése volt. Ha a gyermek teljesen problémamentesen fejlődik, akkor ennek nincs jelentősége, azonban ha fejlődésbeli problémák jelentkeznek, akkor erről a lehetőségről sem szabad elfeldkezni! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

62. kérdés

vonal
vivien2010
8:29:35
2015-06-12
kedves doktornö a tanécsát szeretném kikérni kislányomal kapcsolatosan,7 eves 2napja a bicigliével eleset es beütöte a vázba a pináját aba a pilanatban monta hogy anya egy kicsit fáj es visza ült a bicigliére,eltelt ojan 3 ora hossza amikor észre vettem hogy a bugyija véres gondolom amikor beütöte a biciglibe ,de aszt nagyon furcsálom doktornö hogy nem is fájtatja a kislányom nem tudom mit tegyek ,agodom ne hogy baja legyen el viszem egy gyerek nögyogyászhoz hogy nem i sérült e megg belüröl amit nem látok de igy panaszmentes elöre is köszönöm válaszát
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-06-12 10:26:42

Kerékpár baleset

Kedves Vivien! Kérem, ne sokat gondolkozzék: ha egy 7 éves kislány bugyija véres egy kerékpárbaleset után, akkor mindenképpen látnia kellene gyermeknőgyógyásznak! Ha nem fáj, akkor is lehet olyan sérülés, amely pl. elfertőződhet vagy nem jól gyógyul. Szóval mihamarabb jusson el a kislány szakorvoshoz! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

61. kérdés

vonal
eszter
9:38:48
2015-05-29
Kedves Doktorno! Babam 5.5 honapos, 8 kg, jo kedvu baba. A gond az, hogy nem fogadja el az anyatejet se a tapszert. Szopni nem tudott, miattam, igy uvegbol evett. Muszaly volt nekikezdjunk igy a hozzataplalasnak. Naponta 5 szor eszik> Gabonapehely (arpa, zab, rizs), fozelek (murok, krumpli, salata, cukkini, nagyon keves csirkemell), gyumolcs (alma),kukoricadara, gabonapehely. Nem hizik a gabonapehelytol, de valamennyi anyatejet igy be tudok vinni az etkezesebe. Mit ajanl, hogy megfelelo mennyisegbe kapja meg a tapanyagokat (feherje, stb)? Milyen eteleket vezethetek meg be? Mennyit kellene ennie? Nem nagy etvagyu, egy honapban 7-10 nap nagyon jol eszik, utana 3 hetig kevesbe, a testverinel is igy volt. A kanalat elfogadja, azzal szoktam meg tejet adni neki. Sok cumisuveget, cumit kiprobaltunk mar. Inni nem iszik poharbol, csak jatszik vele, ragja. Ebben a honapban nem nott, de nem is fogyott, pisikas es kakas pelenka van eleg. Tudna ajanlani egy etrendet? Nagyon koszonom. Elnezest, hogy ilyen hosszan irtam le helyzetunket. Tisztelettel,Eszter
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-05-31 11:56:02

Aki a tejet nem szereti, annak oka van...

Kedves Eszter! Leveléből két típusú problémát olvasok ki: az egyik az étrenddel kapcsolatos, a másik az etetéssel. A másodikkal kezdve, úgy tűnik, van valamiféle technikai jellegű gond az etetéssel. Nem említi, miért nem tudott szopni a gyerek, csak annyit említ, hogy Ön miatt, de az nem derül ki, hogy azért-e mert nem volt teje, befelé fordult-e a bimbó vagy épp mellgyulladása volt. Ritka az a gyermek, aki nem fogadja el a cumisüveget sem, de akad ilyen. Ha kanállal táplálható, akkor azért, ha lassabban is, de bevihető a szükséges tápanyag mennyiség. Mivel a gyermek növekedésével egyre inkább a kanál-pohár lesz úgyis az étkezési módszer, ezért nem baj, ha ő már most szépen kanalaz. A pohárral kapcsolatban érdemes kifelé hajló peremű pohárral próbálkozni, az be szokott válni. Ugyanakkor figyelni kell majd arra, hogy hogyan indul a hangadása, beszéde. Akik nem szoptak, azoknál gyakran nem tudnak kellően megerősödni a szájkörüli izmok, s így a későbbiek során esetleg szükséges lehet majd egy kis logopédiai megerősítés. Az általános tapasztalat szerint egy gyermek hathónapos korra megkétszerezi, egyéves korra megháromszorozza a testsúlyát, s noha nem tudom, mennyivel született, úgy néz ki, hogy a súlyfejlődése megfelelő. Ha a gyermeke jókedvű, eleven, mozog, energikus, figyel a környezetre, akkor feltehetően jó a táplálék egyensúlya. Így az étrendet illetően nyugodtan adja neki mindazt, amit eddig is adott, óvatosan, lassan, kéthetente bővítve a választékot egy-egy újabb étellel. Ami viszont feltűnő, az az, hogy sem az anyatejet, sem a tápszert nem szereti. Azok a gyerekek szokták ösztönösen elutasítani a tejféléket, akiknek a szervezete valami miatt nem tud megbirkózni a tejjel. Ezt mindig tiszteletben kell tartani, ugyanakkor nem árt utánanézni, hogy mi lehet emögött. Érdemes lenne felkeresni egy ún. gyermek gastroenterológiai szakrendelést – nem felnőttet! –, ahol a gyermek fizikális vizsgálata, növekedési ütemének ellenőrzése mellett néhány vér-, ill. székletvizsgálatból meg tudják állapítani, mi van a tej elutasítása mögött. Szükség esetén előírják a megfelelő, kiegyensúlyozott diétát is. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gy. főo., c. egyet. tanár

60. kérdés

vonal
eszter
9:38:45
2015-05-29
Kedves Doktorno! Babam 5.5 honapos, 8 kg, jo kedvu baba. A gond az, hogy nem fogadja el az anyatejet se a tapszert. Szopni nem tudott, miattam, igy uvegbol evett. Muszaly volt nekikezdjunk igy a hozzataplalasnak. Naponta 5 szor eszik> Gabonapehely (arpa, zab, rizs), fozelek (murok, krumpli, salata, cukkini, nagyon keves csirkemell), gyumolcs (alma),kukoricadara, gabonapehely. Nem hizik a gabonapehelytol, de valamennyi anyatejet igy be tudok vinni az etkezesebe. Mit ajanl, hogy megfelelo mennyisegbe kapja meg a tapanyagokat (feherje, stb)? Milyen eteleket vezethetek meg be? Mennyit kellene ennie? Nem nagy etvagyu, egy honapban 7-10 nap nagyon jol eszik, utana 3 hetig kevesbe, a testverinel is igy volt. A kanalat elfogadja, azzal szoktam meg tejet adni neki. Sok cumisuveget, cumit kiprobaltunk mar. Inni nem iszik poharbol, csak jatszik vele, ragja. Ebben a honapban nem nott, de nem is fogyott, pisikas es kakas pelenka van eleg. Tudna ajanlani egy etrendet? Nagyon koszonom. Elnezest, hogy ilyen hosszan irtam le helyzetunket. Tisztelettel,Eszter
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

59. kérdés

vonal
Tücsök
4:07:20
2015-05-26
Tisztelt Doktornő! Az 58. as kérdésemhez kiegészítésként hozzáírnám: Gyermekem 32 hétre született, 1 hónapig volt inkubátorban, D vitamint/vasat szedtünk ugyanúgy mint majd minden kisgyerek. 7 évesen volt egy jobb oldali hereműtétje, rejtett heréjűség miatt. Szívzöreje is volt/van amit szintén meg lett nézetve, azt mondták ártalmatlan, majd kinövi. Ez utóbbit azért írom le, mert azt is olvastam hogy a kalcium túltengés hirtelen szívmegállást is okozhat. Igazából nem értem hogy ennek mi köze a bepisiléshez. Van egyáltalán köze, vagy erre "csak" véletlenül bukkantak rá? Elnézését kérem a sok kérdés és értetlenkedés miatt, eléggé meg vagyok ijedve. A kérdésem az lenne hogy mit gondol, mi okozhatja a bepisilést? Milyen kiegészítő kezelés javasolna? (Próbáltam ébresztést, megbeszélést, signoria cseppet, hólyagtréninget, jutalmazást) most a cseppcsengőn gondolkodom, mert jókat olvastam róla de nálunk szerencsére nem az van hogy hetnte -szor baleset van. Mikorra várható hogy megszűnik ez a probléma? Esetleg lehet olyan is, hogy a felnőtt életét is befolyásolhatja? A Kalcium túltengés esetében mit tudna mondani? Hova forduljunk további vizsgálatok miatt? Veszélyben van a veséje? Lehetséges daganattól tartani? Mennyi erre az esély? Vagy vesekövesség lehetősége áll fent? HIrtelen szívmegállás is előfordulhat? Válaszát előre is köszönöm: Tücsök
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-05-27 17:25:37

Vesehomok?

Kedves Asszonyom! Érthetően aggódik volt koraszülött gyermeke miatt, akivel mindig is sok tennivaló akadt, ráadásul most nagyon komoly kérdések merültek fel. Válaszomat két csoportra osztanám, egyrészt a bevizelés problémájára igyekszem reagálni, másrészt a kálciumürítés kérdésére. Ha a bevizelés egyszer már megszűnt, akkor másodszor is meg fog szűnni: az első megszűnés ugyanis azt mutatta, hogy a gyermek képes az ágytisztaság elérésére. Rendben van a hólyag beidegzése (működnek az idegek, amelyek a hólyag ürülését szabályozzák), jók a záróizmai (azaz teljesen zárva tudja tartani a hólyagot, nem áll fenn állandó vizeletcsepegés), s az idegrendszer felső szabályozása is képes elérni azt a szintet, hogy a gyermek tudatosan kontrollálja a hólyag működését. A visszaesést sok minden okozhatja, átmeneti meghűlés, fertőzés, a szokásosnál több folyadék fogyasztása, esti ivás, de leggyakrabban mégis valamilyen lelki ok áll mögötte: feszültség, kudarcok, rossz élmények. Őszintén megmondom Önnek, hogy 45 év alatt nem találkoztam olyan férfival vagy nővel, akinek ne szűnt volna meg a bevizelése felnőttkorára. Sokáig elhúzódhat, az tény, de a kamaszkorral rendszerint ez is el szokott múlni. Sok mindennel próbálkozott, nekem nincs újabb ötletem. Azok közül, amiket leírt, a hólyagtorna és a hólyag valóban alapos kiürítése nagyon fontos, ezt biztos, hogy meg kell tanítani a gyermeknek. Ettől eltekintve azonban nem foglalkoznék vele, levenném a napirendről a kérdést, hiszen egy 9,5 éves gyermeket amúgy is megviseli maga a tény, a szégyen, hát még, ha folyton ezzel foglalkoznak. Egyet tennék, ha nedvesen ébred, lehúzatnám vele az ágyat, kitétetném száradni, szellőzni, megmutatnám, hogy kell beáztatni az ágyneműt és este a tisztát neki kellene felhúzni. Ez nem büntetés, nem is lehet olyan mellékíze, hanem következmény. Nem kell szólni, szidni, kérdezni, szörnyülködni, szomorkodni stb., hanem azt mondani, hogy ja, nedves az ágy? Légyszíves húzd le, mielőtt elmész. Ennek a hozzáállásnak a lényege, hogy nem kap külön hangsúlyt ez a mindenki számára kellemetlen élmény. A lepedő alá pedig nagyon jó matracvédőket lehet kapni, tehát nem kell attól félni, hogy a szoba pisiszagú lesz. Ami a kalciummal kapcsolatos aggodalmát illeti, nem egészen világos, hogy mit találtak a vizeletben, ugyanis a kalciumnak legfeljebb valamilyen vegyületét, kristályos formáját, sóját lehet a vizeletből kimutatni. Némelyik ilyen vegyület valóban utalhat kőképződési hajlamra. Ezt nefrológián, azaz vesespecialista rendelésen kell igen alaposan kivizsgálni, nem elég egy szokásos, rutin vizeletvizsgálat. Ha valóban arról van szó, hogy a gyermek kőképződésre hajlamos, attól függően, milyen a vizeletben talált vegyület összetétele, bizonyos ételeket érdemes lesz elhagyni. Hogy a vizeletben talált homok okozhat-e hólyagizgalmat, s ezáltal bevizelést, nem tudom: az ürülő homok inkább óriási fájdalmat szokott okozni. Természetesen nem kizárható, hogy a homok, mint idegen anyag, fokozza a hólyag érzékenységét, s így hozzájárulhat a bevizelés fennmaradásához. Másik kérdésére, a vesebetegséget, ill. daganatot illetően elmondható, hogy ezek annyira komoly kórképek, hogy nem létezik, hogy a gyermeknél végzett vizelet- és vérképvizsgálat semmit ne mutatott volna ki belőlük. A vizeletben talált kalciumsók nem jelentik azt, hogy a vérben is magas a kalciumszint, amit egyébként a teljes vérképvizsgálat ki is mutatott volna. Tehát ezekre nem kell koncentrálnia, most az elsődleges annak kiderítése, hogy valóban hajlamos-e a gyermek homok-, ill. az abból azután keletkező kő képzésére. Ha bizonyított a hajlam, megvan a homok összetétele, összeállították a megfelelő diétát, akkor érdemes megint odafigyelni a bevizelés valamennyi összetevőjére (fogyasztott folyadék mennyisége, időbeli elosztása, nyugodt, egyenletes életritmus stb.). Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia főo., c. egy. tan.

58. kérdés

vonal
Tücsök
1:18:33
2015-05-26
Tisztelt Doktornő! Kezdem az elején: Fiam 9,5 éves, éjszakai ágybavizelés miatt voltunk orvosnál többször is, 5 éves kora óta. Ez hol jobb, hol rosszabb, általánosságban elmondhatom hogy heti 1-havi 1 az éjszaki becsorgások száma. Ez tavaly ősszel már megszűnni látszott, de most tavasszal újra előjött, heti 1-2 alkalmas becsorgással. Természetesen voltunk mindenféle kivizsgáláson, ahol azt állapították meg, hogy kicsi a hólyag amit erősíteni kell, valamint nem ürül ki rendesen, ezt is gyakorolni kell. Éjszaka annyira alszik, hogy nem mindig ébred fel, persze sokszor meg igen, igazából nem tudom mitől függ. Most hogy újra előjött ez a probléma le kellett adni vizeletet és vért is vettek, a vérkép rendben, a vizelet megvizsgálása után kiderült hogy kalcium ürítés van. A doktornő azt mondta kell menni egy alaposabb UH-ra (2 évvel korábbi van) és étrendváltás kell. Valószínűleg a homok (calcium) is irritálja a hólyagot és ez is közrejátszik a becsorgásban. Nem tudom hogy ez valóban így van? olvasgattam a neten (tudom hogy nem kellett volna)ahol azt írták hogy a calcium ürítés mögött állhat tumor és komoly vesebaj is, ezt hogyan lehet kiszűrni? Most emiatt kezdtem aggódni, hogy valami komolyabb baj lehet a háttérben. Ön mit gondol erről? Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Tücsök
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

57. kérdés

vonal
dpapptimi
1:05:25
2015-05-26
Kedves Doktornő! Negyedik gyermekem 7 és fél hónapos, Ábel, aki még mindig kizárólag csak szopik. 5 hónapos korától probálkozunk a hozzátáplásással, de semmit nem hajlandó elfogadni.(Időre született, 3150 gr-mal és most 6370 gr). Egyelőre csak óvatosan kínálgatom, mert semmi érdeklődést nem mutat az ételek iránt (bár rendszeresen az ölemben ül a családi étkezéseknél) Ha sikerül 1-1 kiskanálnyi gyümit (v. bébiételt) a szájába dugnom, szinte fulladozva öklendezi vissza. Meddig mehet ez így? Meddig elég az anyatej? Másik kérdésem a mozgásfejlődéssel kapcsolatos. 2 hónapos korában hetente többször is hasról hátra fordult. (Mindig hason alszik) Aztán 3 hónaposan erős, sokáig tartó fogzási fájdalmak kötötték le minden energiánkat, és azóta mintha elfelejtette volna a forgolódást. Kb. 2 hete háton fekve "pattog", és fejjel fölfelé halad, néha oldalra perdül, és ennyi. Két kézzel fog ugyan játékot, de csak ha mi adjuk oda neki (magától nem nyúl semmiért), legfeljebb simogatja a terítőt, v. a lepedőt. Ébren nem is akar hason lenni, max. néhány percig "bírja". Normális ez egy 8. hónapos babánál? Mit kéne tennünk...??? Köszönöm szépen a válaszát. Üdvözlettel: D.P. Timi
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-05-27 17:43:52

Lassúbb kisbaba

Kedves Asszonyom! Ön gyakorlott anya, az előző három gyermekénél szinte mindent kipróbálhatott, láthatott. Így az első kérdés, amit fel kell tennie magának, hogy mennyiben más ez a gyermek a többinél (leszámítva a természetesen adódó egyéni tulajdonságokat). Ha úgy látja, hogy nagyon más, mert nem hajlandó új ételt elfogadni, nem mozog megfelelően, nem figyel, nem játszik úgy, ahogy a többi tette, akkor biztos, hogy ez a kisfiúcska kicsit több figyelmet igényel, mint a testvérei. Azonban azt mindig érdemes figyelembe venni, hogy vannak lassúbb fejlődésmenetű gyermekek is, akiknek nincs ugyan semmi bajuk, de a saját belső ritmusuk kicsit lassúbb annál, mint amit elvárnának tőlük. Hogy erről van-e szó, vagy a fejlődés tényleges elmaradásáról, a következő pár hónap meg fogja mutatni. Legyen türelmük, de tartsák nyitva a szemüket. A hozzátáplálással való kísérletezést nem szabad felhagyni, de érdemes egy-két hetes szünetet tartani, hogy ne rögzüljenek a gyermekben rossz élmények ezzel kapcsolatban. Utána óvatosan, kedvesen, de határozottan, mindig szopás előtt, amikor éhes, meg kell kínálni azzal az étellel, amit be akar vezetni. Muszáj következetesnek lenni, mert előbb vagy utóbb ki kell egészülnie az anyatejnek egyéb táplálékokkal is. Elkésve nincsen, manapság van, aki egyéves korig is csak anyatejet ad a gyermeknek, de a nagy átlag azért hamarabb elkezd egyebet is enni. A fejlődése, a súlygyarapodása, a bőre színe, az izomzat tónusa, a mozgás aktivitása mind elárulja, hogy elegendő-e még az anyatej, vagy már egyébre is szüksége lenne. Ha nem marad hason, nem baj, van olyan csecsemő, aki nem szeret hason feküdni. A forgolódást lehet serkenteni azzal, hogy kemény alapra fektetik (pl. egy takaróra a padlón) és ott érdekes játékokat raknak a látóterébe, váltakozva, hol egyik oldalról, hol a másikról (nem sokat, egyszerre 2-3-at), de úgy, hogy ne érje el, mozdulnia kelljen értük. Az nem baj, ha a játékot azzal is serkentik, hogy kézbe adják a tárgyakat, de valóban jó lenne, ha maga is nyúlna utánuk. A testvéreket is lehet bíztatni, hogy játsszanak vele, üljenek mellé a földre és mutassanak neki játékokat: ne adják kézbe, csak „csábítgassák” a kistestvért, hogy milyen szép színes, hogy zenél stb., hogy nyúljon érte. Mint javasoltam, legyen türelmük, próbálkozzanak, és ha egy-két hónapon belül nem tapasztalnak látványos változást, megint írjon! Szívesen megnézem a kicsit. Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia főo., c. egy. tan.

56. kérdés

vonal
mariann5
8:45:20
2015-03-10
Kedves Doktornő! A kérdésem az lenne,hogy egy újszülött elkaphat e valamilyen betegséget attól,hogy ugyanazzal a tápszeres cumival etették,mint más gyereket?/gondolok itt hepatitiszre, streptococcus vagy hasonló.Sajnos olyan cumisüveget adtak a korházban tápszeres etetéshez a 2 napos kislányomnak,amit előzőleg más gyerek etetésére használtak és az ő maradékát kaptuk meg tévesen. Csináltathatok valamilyen szűrővizsgálatot, vagy bízzak abban,hogy semmit nem szedett össze. Válaszát előre is köszönöm
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-03-10 20:29:31

Cumicsere

Kedves Mariann! Nagyon sajnálom, hogy a tiszta öröm helyett aggódással kénytelen kezdeni kislányával közös életét. A hiba, amit a kórházban elkövettek, többszörös, hisz miért kell egyáltalán egy újszülöttnek tápszert adni, s másrészt természetesen az elcserélt cumi is erősen felróható az osztálynak. Azt nem gondolom, hogy nagyon-nagyon súlyos betegséget kaphatott a gyerek a cumitól, hisz a szülészeten többnyire teljesen egészséges kisbabák vannak az újszülöttrészlegen: aki beteg, azt elviszik, nem maradhat a többi között. Tehát elvileg lázas, köhögős, vírusfertőzött, súlyos bakteriális fertőzésnek kitett újszülött nincs az osztályon. A legrosszabb, amire gondolni lehet, az inkább a gombás fertőzés (ún. szájpenész), azt elkaphatta, de az igazság az, hogy igen sok újszülött megy haza szájpenésszel úgy, hogy nem használta a másik cumiját. Mindenesetre kérdezze meg, nem volt- e beteg azok között, akikkel összecserélhették a cumiját, vagy esetleg nem betegedett-e meg később valamelyikük. Várjon nyugodtan és türelemmel, mert egy-két nap alatt kiderül, hogy történt-e fertőzés, vagy nem. Azért írom a nyugalmat és türelmet, mert ez kell ahhoz, hogy meginduljon rendesen a tejtermelés, és mert ha nyugtalan és szorong, sajnos attól sem tudjuk meg hamarabb, hogy történt-e egyáltalán valami baj. Bízzunk benne, hogy nem és nemsokára otthon örülhet a kisgyermeknek! Minden jót! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia főo.

55. kérdés

vonal
Tóth Kati
6:39:01
2015-01-12
Kedves Dr-nő! Lányom 9 éves, és nagoyn fel van fújódva és szagos a pukija. Széklete kb. 2 naponta van, de kakálással sem szűnik meg a felfújódás. Van a drnőnek valami tanácsa? esetleg mely irányban vizsgáltassuk a lánoym?( egy idő után neki is kellemetlen lesz) Allergiája nincs a vérvétel nem mutatott ki. Köszönöm Katalin
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2015-01-13 21:19:24

Gázos gázok...

Kedves Katalin! Bélgázok mindenkinél természetszerűen keletkeznek, elsősorban a vastagbélben, ami a bélrendszer végbél előtti utolsó szakasza. Sok mindentől keletkezhetnek, de főleg a táplálék maradványaiból, az emésztetlen rostokból keletkeznek, amikor a bél baktériumai ezeket az anyagokat feldolgozzák. Keletkezhetnek a gázok ugyanakkor az étkezés során lenyelt levegőből (pl. ha valaki mohón eszik vagy evés-nyelés közben is beszél) vagy a szénsavas italokból is, amelyekből széndioxid szabadul fel. A keletkező gázok egy része szagtalan, másnak jellemző ugyan a szaga, de nem olyan kifejezetten bűzös, mint az a felszabaduló gázok egy harmadik csoportjánál észlelhető. Akinél túl sok gáz szabadul fel valami miatt, az hasfeszülésről, puffadásról, teltségérzésről panaszkodhat, de előfordulhat az is, hogy normális mennyiségű gázképződés mellett is jelentkeznek hasonló panaszok. Ha a haspuffadás kellemetlen érzést okoz, s mellette észlelhető a bűzös szelek gyakori távozása, akkor elsőként érdemes átgondolni a gyermek étkezését, életrendjét, diétás szokásait. Igen fontos a rendszeres, lehetőleg naponkénti székletürítés biztosítása, elsősorban természetes anyagok segítségével (pl. bizonyos gyümölcsök vagy gyógyteák, méz fogyasztása). Ehhez fontos a sok mozgás és az elegendő napközbeni vízfogyasztás is. Ha egy ideig naplózzák a kislány étrendjét és a puffadás jelentkezését, esetleg kiderülhet, hogy az mindig valamely étel fogyasztása után jelentkezik (pl. bab, káposzta, borsó, brokkoli, tej, tejtermék, túl fűszeres étel, kelt tészták, cukros szénsavas üdítők). Ilyenkor a panaszokat kiváltó, puffasztó ételt el kell hagyni az étrendből, s mással helyettesíteni. Gyakran lehet olvasni, hogy az újramelegített ételek, pl. rizs, burgonya, tésztafélék szerkezete megváltozik: nem tudnak lebomlani a vékonybélben, hanem csak a vastagbélben az ott működő baktériumok segítségével, amely azonban nagyobb gáztermelődéshez vezet. Ha a kislány étkezés közben, tele szájjal sokat beszél, vagy túl gyorsan, hirtelen, nagy falatokban, kapkodva eszik, akkor is nő a levegőnyelés esélye. A szénsavas italok mellett a szívószállal ivás is növelheti a levegőnyelést, s így a puffadás megjelenését. Ha a gyermek nem fogy, az étvágya jó, az aktivitása megfelelő, akkor a haspuffadás mögött nyilván nem áll súlyosabb szervi elváltozás. Ha viszont a fenti szabályok betartása ellenére sem szűnnek a kellemetlen tünetek, akkor nem árt néhány vizsgálatot elvégeztetni (pl. has tapintása, hallgatózás a has felett, székletvizsgálat). Ezeket vagy maga a háziorvos elvégzi, vagy beutalja a gyermeket gasztroenterológiai szakrendelésre, ahol szükség esetén ultrahangvizsgálattal vagy egyéb módszerekkel egészítik ki a vizsgálatokat. Előfordulhat, különösen a serdülőkorban, hogy minden vizsgálat negatív eredményt ad, azaz nincs felismerhető szervi oka a puffadásnak, s nem áll mögötte fokozott gázképződés sem. Ezekben az esetekben lehet arra gondolni, hogy a gyermek valamilyen problémára, megoldatlan nehézségre reagál ilymódon: ilyenkor ahhoz szükséges pszichológiai segítséget kapnia, hogy problémái megoldásához hatékonyabb eszközöket kaphasson. Tehát a lépések sorrendje: étrend és életrend megfigyelés, szükség esetén változtatás; sikertelenség esetén háziorvosi, majd szakorvosi kivizsgálás; szervi okok hiányában is fennálló panaszok esetén pszichológiai tanácsadás. Remélhetőleg néhány egyszerű lépés segítségével sikerül majd megoldaniuk a problémát! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gyógy. főorv., c. egyet. tanár

54. kérdés

vonal
Kati82
4:15:07
2014-12-08
Kedves Doktórnő!Nagyon szépen köszönöm válaszát így most már tisztában vagyok az eredményeivel kapcsolatban.Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!Üdvözlettel:Katalin
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-12-08 16:28:28

Válaszra válasz

Kedves Katalin! Örülök, hogy ismét sikerült megnyugtatnom. Bármikor szívesen válaszolok, tudja, de arra azért hadd figyelmeztessem, hogy aggódjon kicsivel kevesebbet, s inkább örüljön a kislányának! Ezek a szép babahónapok hamar elszaladnak ám, a kislány szépen fejlődik, így semmi más dolga nincs, mint hogy élvezze a kicsi lányt!! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

53. kérdés

vonal
Kati82
5:30:34
2014-12-05
Kedves Doktornő!Nem olyan rég 1.éves kislányomnak vérvétele volt és erről szeretnék tájékoztatást kérni,hogy mit jelentenek az értékek..a csillaggal jelölt értékeket írom csak le: SeKalcium:4,4mmol/l * 2,17-2,62 IgG:2,42g/l * 3,00-10,00 Neutrophyl granulocyt:24,2 * 30,0-47,0 Celluláris hgb konc.:359 g/L * 260-340 Ezek így szerepelnek a papíron.Egyébként a vérvételt tejfehérje allergia vizsgálat miatt kérték.Viszont lenne még egy kérdésem:Ez mit jelent?:Tej spec.IgE :Negatív <0,36 IU/ml 11.07 K ez is így szerepel a papíron.Válaszát előre is köszönöm!Üdv.:Katalin
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-12-06 12:47:12

Laborleletek értelmezése

Kedves Asszonyom! Válaszom előtt két dolgot szeretnék hangsúlyozni. Először is azt, hogy soha nem laborleleteket gyógyítunk, hanem mindig embereket: a leletek pusztán önmagukban nem sokat mondanak, értéküket mindig össze kell vetni az adott személy általános állapotával. Szinte mindenkinél vannak az átlagtól eltérő laboratóriumi értékek, amelyek mögött nem áll betegség, az illető épen és egészségben éli le az életét e megváltozott laborleletekkel – a legtöbbször anélkül, hogy tudna róluk. Másodszor megemlítem, hogy munkám természeténél fogva rendkívül ritkán kell laborleletekkel foglalkoznom, így nem tartozik a napi rutinomba azok elemzése, értelmezése. Válaszomat így tekintse teljesen általánosnak, s az értékeléssel kapcsolatban elsősorban arra az orvosra kell hagyatkoznia, aki e vizsgálatokat javasolta. Mintegy zárójelben megemlítem azt is, hogy az értékek, illetve az átlagok a szerint is változhatnak, melyik labor, milyen módszerrel dolgozik, hogy sikerült – azaz mennyire tisztán, szövetroncsolás nélkül – a vérvétel, mennyire dolgozik az adott labor csecsemők, kisdedek adataival, vagy elsősorban felnőttek mintáira szakosodtak. Mindezek kritikus figyelembevételével az alábbiakat mondhatom az Ön által küldött értékekről, tekintetbe véve, hogy egy alapvetően egészséges kisgyermekről van szó, akinél nem említett súlyos tüneteket (sorvadás, súlyos hasmenések, hányások, puffadás, véres széklet stb.). Szérum kálcium: egy kicsit emelkedettebb az adott labor átlagánál, ezt ebben az életkorban elsősorban D-vitamin túladagolás szokta okozni, esetleg túl magas kalcium bevitel (túl sok tej, tejtermék fogyasztása). IgG: egy kicsit alacsonyabb a szintje a labor átlagánál. Ez egy ún. G osztályba tartozó immunglobulin, azaz magyarul védekező fehérje. Az IgG átmegy a méhlepényen, tehát egy újszülöttnek gyakorlatilag ugyanannyi IgG-je van, mint az anyának, de ez teljes egészében anyai eredetű. Ez néhány hét alatt elbomlik, ám a csecsemő saját IgG termelése csak lassan növekszik. Ezért nem szokatlan hogy kisdedkorban kicsit alacsonyabb szintet találunk, ám ha ez nem társul állandóan visszatérő, súlyos fertőzésekkel, visszatérő betegségekkel, akkor ennek önmagában nincs jelentősége. Bizonyos állapotokban megemelkedik, másban csökken. Sokan úgy gondolják, éppen ételallergiában nem tipikus, mert épeknél és allergiásoknál is mérnek azonos értékeket. Valódi ételallergiában általában egy másik fehérje, az adott allergénre, az allergiát kiváltó, pl. tejre jellemző (=allergénspecifikus) IgE szint emelkedik meg. Az Ön gyermekénél azonban éppen ez az érték normális, erre utal utolsó kérdése: tejspecifikus IgE: Negatív. Neutrophyl granulocyta: a fehérvérsejtek egy csoportját nevezik így, ezek száma csökkent egy kicsit a leletben. Ezek a vérsejtek a szervezet normális védekezőkészségéhez szükségesek, tehát ha kórosan lecsökken a számuk, a gyermek képtelen lesz védekezni a fertőzések ellen, s állandóan beteg lesz. Szerencsére Ön ilyesmiről nem tett említést. A neutrophyl granulocyták ilyen kissé alacsonyabb értéke, mint ami a leletben szerepel, esetleg egy nemrégiben lezajlott vírusfertőzés maradványa lehet. Celluláris hgb konc.: minimálisan magasabb. A hameoglobin az a vastartalmú molekula, tulajdonképpen a vér festékanyaga, amelyik a vérben az oxigént szállítja. A komoly növekedés oka rendszerint valami súlyosabb betegség, az Ön által idemásolt érték csak kicsit magasabb. Ez arra utalhat, hogy a gyermek a vérvétel előtt nem ivott eleget, s a vére kicsit besűrűsödött. Vérvétel előtt mindig célszerű kellően feltölteni a szervezetet folyadékkal, ami célszerűen vízzel vagy híg gyermekteával – de semmiképpen sem cukros vagy tejes folyadékkal! – történik. Tehát a fenti értékekből semmiféle különös következtetést levonni nem lehet. Nem tudom, mik a gyermek panaszai, tünetei, de ha vannak, azok okát tovább kell keresni (pl. gluten vagy kazein érzékenység stb.). Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia gyermekgyógy. főorv., c. egyet. tanár

52. kérdés

vonal
pötyi
3:37:43
2014-11-06
Kedves Főorvosnő!Ezúton kérem ki véleményét kisfiam étkeztetésével kapcsolatban.Ő 16,5 hónapos,84cm és 9350g.Születésekor 3680g és 50 cm volt.Csak anyatejjel tápláltam 5 hós koráig,de még azóta is fő tápláléka az anyatej.Már mindent próbáltam,nagyon keveset eszik pl.4-5 kiskanál rizs hússal,20 kiskanál húsleves,kevés főtt répával.Gyümölcs és zöldségfogyasztása elhanyagolható.Ezen kívül ropit,csipszet eszik ,de abból is keveset,ezt nem tudom elkerülni,mert nagyobb testvérei vannak,az Ő étkezésük rendben van.Már 11 hónapja próbálkozom a hozzátáplálással,de többször szüneteltettem azt hittem ha várok majd elfogadja az ételt.Az első rágófogai csak most jöttek ki 1,5 hónapja.Gyerekorvosnál jártunk,véleménye szerint válasszam el drasztikusan és majd elkezd enni a gyerek.Ezidáig ezt nem tettem meg,még a 18 hós oltást szeretném megvárni és utána elválasztanám.Ön szerint immunológiai szempontból van még értelme szoptatni ilyen idős babát?Tejterméket sem fogad el,krémtúró,túró rudi,kefír nem kell neki,sajt és túró sem.Tulajdonképpen alig eszik naponta pár falatot.Éjszaka többször meg kell szoptatni.Attól félek ez már a fejlődése rovására megy,szerintem már most is túl vékony.A mozgásfejlődésével minden rendben van,beszélni is elkezdett már pár szót mond,de mindent megért. Kérem adjon tanácsot,Ön szerint mit tegyek,hogy végre elkezdjen enni a kisfiam! Tisztelettel:egy aggódó anya
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-11-08 14:28:49

Amikor a szopás már nem elég

Kedves Asszonyom! Kérdése két egymástól eltérő, de persze azért egymással összefüggésben lévő területet érint. Az egyik maga a táplálás, a másik a nevelés. Ami a táplálást illeti, az elhúzódó szoptatás divat kérdése, ami mindig változik. Manapság divatos a gyermekeket akár messze az óvodás éveken túl is szoptatni, de ennek sem biológiai, sem immunológiai jelentősége nincsen. Az ember mindenevő élőlény, ami azt jelenti, hogy a csecsemőkor elmúltával a táplálkozási rendszere – ha egészséges – kész bármilyen étel befogadására és megemésztésére. Tehát 17. hónapjában lévő kisfia bátran fogyaszthat bármilyen ételt. Az elnyúlt szoptatást azonban nem nagyon lehet egyik napról a másikra megszüntetni, de korlátozni lehet és szükséges. Elképzelhető, hogy meghagyja még egy rövid ideig a reggeli szopást, hogy jól kezdődjék a nap, s az estit, hogy nyugodtan menjen aludni. Napközben és éjszaka azonban már nem ajánlja fel a szopás lehetőségét, hanem a megfelelő ételt, illetve éjszakai szomjúság esetén vizet ajánl a gyermeknek. Minden átállítás, legyen szó napirendről, étrendről, szobatisztaságról stb., türelmet, kitartást és következetességet igényel: nem várható, hogy egy-két nap alatt átáll a gyermek. Amikor a késői csecsemőkorban történik az elválasztás, tehát még egyéves kor előtt, akkor az átlagos tapasztalat két hét: ennyi idő szükséges egy-egy szopás kiváltásához, ahhoz, hogy megszokja a gyermek, hogy abban az étkezési időben már nem szopik, hanem valami más ételt kap. A kérdés nevelési része részint az elfogyasztott étel mennyiségére, részint a fajtájára vonatkozik. Említi, hogy a gyermek keveset eszik. Vannak kisétkű gyerekek, akik meglepően kevés étellel is jól érzik magukat, energikusak, jól fejlődnek. Velük nincs mit tenni, el kell fogadni, hogy kisétkűek, és soha nem fognak annyi ételt elfogyasztani, mint amennyit a tányérjukra kitesznek. Ha azonban egy kisétkű gyermek nem is fejlődik, súlyfejlődése megáll, akkor alaposan végig kell gondolni és számolni, mit és mennyit eszik. Ez nyilván nem lesz bonyolult, hiszen a gyermek főleg szopik (de itt megjegyzem, hogy elképzelhető, hogy a tej kissé már vizesebb, és nem tartalmaz elég kalóriát). Azt szoktuk javasolni, hogy készítsenek pár napon át, egy listát: pontosan, órára, percre írják fel, hogy mit és mennyit evett a gyermek a nap 24 órájában. Beírja, hogy mikor szopott, majd szépen, pontosan felírja, hogy mikor evett két kanál levest, mikor, hány darab chipszet, mikor Túró Rudit, mikor egy darabka nápolyit vagy kekszert, mikor egy karika banánt stb. stb. A lista lényege az őszinteség, az igazmondás: az ember ne csapja be saját magát, és becsülettel írja le, hogy mikor, mit, mennyit evett a gyermek. Az ilyen listák előnye, hogy az ember világosan látja a valós fogyasztást, ami gyakran sokkal több, mint amennyit először gondolunk. Ha egy gyermeknek módjában áll étkezések között eszegetni, csipegetni, akkor soha nem éhezik meg rendesen. Amikor éhes, mindig eszik egy-két kis falatot, ami csökkenti az éhségérzetet, s a főétkezéskor emiatt nem eléggé éhes. Ha nem eléggé éhes, akkor visszautasít mindent, ami nem megszokott, nem a kedvence, nem kényelmes, mint pl. Önök esetében a szopás. Ha az ember belemászik ebbe a csőbe, akkor nem kisétkű gyereket nevel, hanem válogatósat. Szerencsére az Ön kisfia még kicsike, és csak elhatározás kérdése, hogy mikortól várja el tőle, hogy elkezdjen olyan ételeket elfogadni, ami az életkorának a legjobban megfelel. Nem a mennyiség a lényeg, hanem az, hogy két étkezés között ne csipegessen, jól megéhezzen, és ha elutasítja az ételt, akkor helyette ne kapjon mást. Ha elutasítja, akkor feltehetően nem elég éhes. Normál körülmények között, normál családokban egy gyermek nem hal éhen: ha tehát a tiltakozás miatt egy-egy étkezés átmenetileg kimarad, baj nem lesz, legfeljebb utána sokkal éhesebb lesz. Persze ezt elmondani könnyebb, mint megcsinálni, de Ön, akinek ő már nem az első gyermeke, tudja, hogyha most nem fogja meg ezt a problémát, akkor évekre szóló evési problémáknak nézhetnek elébe. Az étkezés öröm, nem lehet a szülő és a gyerek közötti csatatér. Próbálkozásaihoz sok sikert kívánva üdvözli Dr. Kálmán Zsófia gyerm. gyógy. főo., c. egyet. tan.

51. kérdés

vonal
Hanna82
2:47:05
2014-06-18
Kedves Doktorno! Koszonom szepen valaszat! Bizom a legjobbakban,hogy minden rendben legyen a kislanyommal. Csak azt nem ertem,ha a terhessegem elott volt 2 honappal a fertozes,hogy juthatott at az O verebe is? Holnap megyunk ura a vervetelre,mar felek elore. Kellemes szep napot kivanok! Udvozlettel:Hanna
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

50. kérdés

vonal
Hanna82
7:58:57
2014-06-13
Kedves Doktorno! Koszonom valaszat! A terhessegem alatt injekciot kellett adnom magamnak,mert 3 evvel ezelott,trombozisom es tudoemboliam volt.Terhessegem utolso honapjaban jottem el a munkahelyrol(Irorszagban elunk).Itt nm viszk tulzasba a terhes gondozast,igy par alkalommal magam uton mentunk ultrahangra,ahol teljesen atneztek,rendben talaltak mindig mindent! A szules eleg gyorsan lezajlott..inditott szules volt,zselevel,mert az utolso vizsgalaton magas volt a vernyomasom,ez egy hetfoi nap volt,igy szerdan bekellett ujra mennem,akkor is magas volt,gy bent is fogtak. Csutortokon fel10kor kaptam a zselet,a fajasok olyan fel 5 korul ottek eloszor,es a picikem 20:31kor meg is szuletett,termeszetes uton! Hanna 3940gr es 51 cm-vel szuletett.Akorhazbol 3750-el ottunk haza,es multheten pont mikor 2 honapos volt,akkor mertek es 6340gr es 61cm.Szepen gyarapszik,sokat mosolyog,mar kovet minket a szemevel.Sirasa atlagos,kisbaba siras. Mozgasa,jar kis keze -laba.Csutortok este szuletett,es mivel hetvege kozbe esett,igy nem csinaltak rajta vizsgalatot,igy utanna valo heten kedden johettunk haza. Remelem sikerult mindenre valaszolnom. Varom valaszat! Udvozlettel: Hanna
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-06-14 22:53:38

Toxoplasmosis

Kedves Asszonyom! Toxoplasma fertőzéssel kapcsolatos kérdéseket tesz fel, amelyek azért merültek fel, mert terhessége elején megállapították, hogy kb. két hónappal korábban Ön toxoplasma fertőzést szenvedett. Születés után ennek nyomát nem találták a gyermekben, s az elvégzett koponya- és szemvizsgálatok is jó (orvosi szaknyelven: negatív) eredményt adtak. A kontrollvizsgálat során azonban a kicsinél is kimutatták a vérből e fertőzés jelenlétét, amely miatt további kontrollokat tartanak szükségesnek. (A vizsgálatokkal általában nem magát a kórokozót keresik a vérben, hanem a jelenléte által provokált ún. toxoplasma-specifikus antitesteket: ezek olyan fehérjék, amelyeket a szervezet termel a fertőzésre válaszul.) Amint nyilván Ön is utánanézett az interneten, a toxoplasma fertőzést egy Toxoplasma gondii nevű, kórokozó (ún. protozoon) okozza. A kórokozó leggyakrabban macskaürülékkel, fertőzött talajból vagy félig sült húsból kerül be a szervezetünkbe, de mosatlan zöldség és gyümölcs is lehet a forrása. Felnőtteknél nem jellemző, enyhe, általános tüneteket okozhat, vagy teljesen észrevétlenül zajlik le a fertőzés, azonban maga a kórokozó, különösen akkor, ha a terhesség korai szakában kerül az embrió szervezetébe, akár súlyos eltérésekhez is vezethet. Minél későbbi terhességi fázisban történik a magzati fertőzés, annál enyhébbek lehetnek az okozott ártalmak. A magzat nemcsak a terhesség, hanem a vajúdás és a szülés alatt is megfertőződhet. A megfertőződött kisbabák egy részénél semmilyen tünet nem észlelhető, másoknál pár hónappal, vagy akár évekkel később jelentkeznek a tünetek, amelyek elsősorban a szemet és az idegrendszert érinthetik. A megismételt, folyamatos szűrésekre és ellenőrzésekre éppen ezért van szükség: a gondos nyomonkövetés lehetővé teszi, hogy a legelső jeleknél be lehessen avatkozni, hiszen a korai kezelés jó eredményeket hoz. Figyelemmel kell kísérni táplálkozási sajátosságokat (pl. etetési nehézség), a látás és hallás fejlődését, az értelmi képességek alakulását, a fej körfogatának növekedését stb. Tehát ha az Ön kislányát ellenőrzik toxoplasmosis gyanúja miatt, akkor jó esély van rá, hogyha alakulna is valamilyen eltérés, azt időben felismerik és kezelni tudják. Amennyiben további kérdése van, írjon bátran! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia főorvos, c. egyet. tanár

49. kérdés

vonal
Hanna82
5:10:49
2014-06-11
Kedves Doktorno!Terhessegem elejen toxoplasma vizsgalatot csinaltattam,ami pozitiv lett sajnos,de mint kiderult a terhesseg elotti legkevesebb 2 honappal volt..Kislanyom 2 honapos,es meg mikor par napos volt vettek tole vert,hogy van-e jelen nala toxoplasma... Kozben elkuldtek minket fej uh-ra,ott megneztek a kisfejet,es elkuldtek egy szem specialistahoz,aki a szemet is meg nezte es minden rendben volt. Multheten kedden kellett ujra menni a korhazba,es a doktor mondta hogy jelen van a vereben a fertozes,csak azt nem tudom,mi lett az eredmeny,mert sajnos azt nem birtam lenezni,es papirt meg itt nem adnak..csak nem ertem hogy hogyan mikor allitolag nekem is a teherbe eses elott volt 2 honappal. Ma hivott a doktor,hogy ujra vesznek vert a picitol,majd junius 19.en. Teljesen ketsegbe vagyok esve :( On szerint lehet valami baja a picinek? Vagy hogyan lehet nala is jelen a toxoplasma? Valaszat koszonom! Udvozlettel: Hanna
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-06-12 22:46:17

Toxoplasma - kérdések

Kedves Hanna! Mielőtt aggódó kérdéseire részletesen válaszolok, szeretnék egy kicsit többet tudni a kislányáról. Pl. milyen volt a terhesség, milyenek voltak a terhesség alatti URH-eredmények, hogy zajlott a szülés, hányadik napra vitte haza a kórházból. Érdekelne ezen kívül, hogy eszik, hogy szopik, milyen az étvágya, milyen az alvása, milyenek a sírási hangjai, hogyan mozog, mennyire figyelmes. hogy gyarapodott a súlya, mennyit nőtt a két hónap alatt. Nem szükséges orvosi véleményt írnia, kizárólag a saját megfigyeléseiről írjon! Ezek ismeretében majd bővebben tudok válaszolni. De addig is, kérem, ne izguljon, ne szorongjon, mert az nagyon rossz a kicsinek! Szeretgesse, gondozza, figyeljen rá, örüljön neki, aztán beszélünk a többiről! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

48. kérdés

vonal
MMarcsi
4:53:40
2014-05-23
Kedves Doktornő!Tanácsát szeretném kérni 4 éves kislányommal kapcsolatban. Kb 2 hónap múlva családi eseményre utaznánk 700km-re és nem tudom eldönteni,elvigyem,elvihetem-e a kislányomat.Sajnos főleg nyáron, nem igazán bírja az autózást, többször előfordult már,hogy hányt. Nemrég kipróbáltuk a Cocculine szopogatótablettát egy180km-es úton,akkor aludt szinte végig. De nem tudom, hogy ha ez akkor bevált,akkor a hatása kitarthat egy ennél lényegesen hosszabb úton is? A másik problémám,hogy hajnalban indulnánk, hogy kora délután már odaérjünk és másnap hajnalban sajnos indulnunk is kellene haza, így rövid időn belül kétszer is végig kellene csinálni ezt az utazást. Ön szerint mennyire terhelné ez meg a kisgyereket,bevállalhatjuk vele így ezt az utat? Bár szeretném,ha találkozna végre a távol élő rokonokkal,de nem mindenáron és lenne akire nyugodtan rábízhatom,ha nélküle utaznánk el, így valóban csak attól függ, hogy ez ne legyen neki felesleges szenvedés. Tanácsát előre is köszönöm! Marcsi
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-05-23 16:33:13

Utazni vagy nem utazni, azaz hányni vagy nem hányni...

Kedves Asszonyom! Csak gratulálni tudok, hogy ilyen bölcsen mérlegeli a hosszú utazással járó örömöket és nehézségeket. Hogy ne kelljen végigizgulnia a választ, már az elején rögtön megírom, hogy az Ön helyében nem vinném el a gyereket erre az útra. Persze nem vagyok az Ön helyében, ott egyedül Ön van, tehát a döntés következményei nyilván nem engem érintenek... Érdemes lebontani a problémát apróbb összetevőkre. Mi az út célja, mi a családi összejövetel lényege: esküvő, születésnap, temetés, nagy családi találkozó, idős rokon felkeresése stb. Bármelyik is, a gyerek számára egyik sem fontos és nem is jelentős. Idegenek, még ha vér szerinti rokonok is, nem sokat jelentenek egy kisgyerek részére. Aki látni akarja őt, látogassa meg Önöket: ott majd a valódi kislányt látják és nem egy agyongyötört, elfáradt, nyűgös, gyógyszertől kába, hányingertől megviselt gyereket. Ha van egy idős rokon, aki nem valószínű, hogy elutazhat Önökhöz, és nagyon-nagyon szeretné még látni a kicsit, akkor el lehet gondolkozni, de csakis akkor! A többi esemény úgyis megismétlődik az életben. Önök mit szeretnének az úttal elérni: találkozni kedves rokonokkal, saját kortárs-rokonaikkal kapcsolatot teremteni, jókedvűen velük együtt lenni, vagy azon szorongani, hogy hogy tűrte a gyerek az odafelé vezető utat és vajon mi lesz visszafelé. A gyógyszerelés kérdése: feltehetően, ha a múltkor hatott a gyógyszer, akkor most is fog. De ahogy a múltkor levitte a gyerek vérnyomását, úgy most is le fogja vinni, és a gyerek kábán ébred, alacsony vércukorral, alacsony vérnyomással, némiképp kicsit alacsonyabb folyadékszinttel. Természetesen nyűgös is lesz, bőségesen kell itatni, amihez nem biztos, hogy lesz kedve, s feltehetően a sok idegen között sem fogja jól feltalálni magát. Nagy a valószínűsége, hogy az egészből semmire nem fog emlékezni, legfeljebb a hányingerre… Nem állíthatom biztonsággal, hogy az út nem sülhet el jól, de kicsi a valószínűsége. Az autózáskor tapasztalható érzékenység – ún. kinetosis – a korral csökkenni szokott, noha van olyan, aki felnőtt korában is csak elöl tud ülni a járműben. Várjanak egy kicsit, talán két év múlva könnyebb lesz, jobban meg is lehet a gyerekkel beszélni, miért mennek, mit várnak tőle, és ha sikerül egy kicsit hosszabbra tervezni az utat, ő is lehetőséget kap arra, hpogy jól kialudja magát és másnap nyugodtan, jó közérzettel tudjon ismerkedni, barátkozni. Önöknek jó utat és jó szórakozást kívánok, a kicsi lánynak pedig nyugodt, játékos, itthoni hétvégét! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Gyerm. gyógy. főo., c. egyet. tanár

47. kérdés

vonal
nadasgyorgy
9:40:27
2014-05-17
Kedves Doktornő! Nagyon köszönöm gyors válaszát!Levelem után másnap párom elvitte a gyerekorvoshoz a babánkat,ahol is kiderült ez egy hasra esésből keletkezett vérgöb.Másnap reggelre már jól láthatóan be is kékült a terület ahol megütötte magát a kisbabánk.A doktornő megnyugatott minket hogy ez kb egy hét leforgása alatt felfog szívódni,de ha nem történik változás menjünk vissza hozzá,hála az istennek már valóban alig kitapintható a csomócska!A folt meg ugye idővel úgy is eltünik.Csak ugye az ember első gondolata ilyen esetekben is mindig negatívabb mint amilyen a baj valóban..Sajnos már annyi rosszat olvashatunk,törvényszerű hogy az ember jobban megilyed a kelleténél.Mégegyszer nagyon köszönöm válaszát tanácsait.Nagyszerű dolog ez az oldal!Sokat netezek de még kevés olyan oldalal találkoztam ahol szakértők önzetlenül rugalmasan adnak tanácsokat!Minden elismerésem az öné-önöké!Nagyon sok sikert a további munkájukhoz! Kellemes szép napot kívánok!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-05-17 11:37:50

Elsőnek mindig a legegyszerűbb!

Kedves Uram! Nagyon örülök, hogy a legegyszerűbb eset, egy kis elesés okozta a dudort. Az egészből csak az a tanulság, hogy egy ép kisgyermek esetében mindig, de mindig a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb magyarázatra kell gondolni! A jövőben se hagyják, hogy a sok könnyen elérhető információ megzavarja ösztönösen jó, egészséges szülői gondolkozásukat! Minden jót, szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

46. kérdés

vonal
nadasgyorgy
2:00:26
2014-05-13
Kedves Doktornő! Van egy 23 hónapos kisbabánk,ma este a fürdetés után vettük észre hogy jobb oldalt lent hastájékán, van egy kékszínű kidudorodás a kisbabánkon. Jól kitapintható de nem érzékeny. Ahogy a dudorhoz érünk vagy egy picit húzunk finoman a bőrön sötétebb kék lesz. Holnap reggel visszük a baát a gyerekorvoshoz,ennek ellenére mégis kíváncsi lennék az ön véleményére.Nagyon szépen megköszönném ha szánna ránk egy kis időt és válaszolna. Minden jót kívánok.. Egy aggodó apuka
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-05-14 17:07:19

Csomócska

Kedves Uram! A hirtelen keletkezett lágyéktáji kidudorodásnak elvileg számos oka lehet egy nyilván totyogó-járó-kelő, közel kétéves kisgyermekben (azért hangsúlyozom, hogy elvileg, mert nem láttam a gyermeket). A legegyszerűbb, hogy elesett, ráesett valami játékra, ami megnyomta, de nem kizárható a lágyéki nyirokcsomók enyhe gyulladása sem, mint ahogy lehet szó egy kis vénatágulatról is. A további lehetőségek ennél mind bonyolultabbak, és attól is függnek, hogy fiú- vagy lánygyermekről van-e szó (leveléből ez nem derül ki). Nagyon gyakori mindkét nembéli gyermeknél a lágyéksérv jelentkezése, ami, ha panaszt nem okoz, nem feltétlenül igényel műtéti megoldást. Ha fiúgyermekről van szó, akkor a duzzanatot okozhatja olyan here, amely még nem szállt le a herezacskóba, hanem meglapult a lágyékcsatornában, ahol most növekedésnek indult. De okozhatja a herezacskóból alkalmilag, átmenetileg visszahúzódott here is. Előfordulhat, hogy azon a vezetéken amely a herét összeköti a belső ivarszervekkel, egy kis duzzanat keletkezett. Lánygyermeknél sokkal ritkábban, de előfordulhatnak hasonló, a petefészekkel összefüggő problémák. Minden, ami ezeknél az állapotoknál súlyosabb, olyan élénk tünetek kíséretében jelentkezik (súlyos fájdalom, hasgörcs, hányás, láz stb.), amit nem lehet elnézni. Jól teszik, hogy megmutatják gyermekorvosnak a gyermeket, remélem, megnyugtató választ kapnak! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Gyerm. gyógy. főo., c. egyet. tanár

45. kérdés

vonal
krisztina
3:44:43
2014-04-13
jó napot szeretném kérni a tanácsát 3 hónapos kislényomnél 4 hete vették észre hogy laktóz allergiás. de vizsgálat közben feltünt hogy nagyon sápadt,és születése ota nyujtogatja a nyelvét nem néha-nha hanem folyamatosan. székeléskor keservesen sir pedig széklete hig nem kemény de vigasztalhatatlanul sir. szeretném kérni javaslatát hova vihetném hogy kiderüljön mi ezeknek a tüneteknek az okozoja. küszünettel krisztina
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-04-15 19:48:19

Bajok egymás mellett

Kedves Krisztina! Kislányánál egyszerre több problémát is észlelnek: laktózallergia, vérszegénység, székelési nehézségek és mind e mellett egy sajátos viselkedési jelenség, a nyelvöltögetés is tapasztalható. Arról nem ír, hogy a gyermek hogyan fejlődik általában, így arra nem adható válasz, hogy milyen súlyúak ezek a problémák. Ha a gyermek jól fejlődik, mozgása, kedélye, étvágya, alvása megfelelő, akkor nyilván kisebb e tünetek jelentősége. Ha a tünetek az egész általános állapotot befolyásolják, nem jól gyarapodik, nyugtalanul alszik, ébrenlétkor nem figyel a környezetre, mozgása erőtlen vagy csak nagyon keveset mozog, akkor egész másképpen kell kezelni a helyzetet. Azt szokták mondani, az összetett problémákra az összetett vizsgálat adhat választ, mert lehet, hogy e problémák mind összefüggnek, de lehet, hogy csak véletlenszerűen fordulnak elő egyszerre. Például a háromhónapos korig fel nem ismert laktózallergia okozhatott olyan bélgörcsöket, rossz közérzetet, felszívódási zavart, ami magyarázhatja a székeléskor jelentkező panaszos sírást és esetleg a vérszegénység kialakulásában is szerepet játszhat. A nyelvöltögetésről már több anya kérdezett, s mindig elmondom, hogy előfordulhat közönséges náthánál, ami akadályozza az orrlégzést, de okozhatja valamilyen helyi izgalom a nyelv, az ajak, az íny, a száj körüli bőr területén is. Ha azonban a gyermek olyamatosan és állandóan öltögeti a nyelvét, és ráadásul az előbb említett problémák is fennállnak, mindenképpen gondos és alapos kivizsgálás szükséges. Igen fontos, hogy bármilyen probléma esetén mindig a teljes csecscmőt kell figyelembe venni, valamennyi megnyilvánulásával és viselkedésével együtt, nem pusztán egy-egy tünetre összpontosítva: ezért van szükség az említett összetett vizsgálatra. Lakóhelyétől függően kellene felkeresnie olyan gyermekgyógyászati szakrendelést, ahonnan szükség esetén kivizsgálásra be tudják utalni egy jól felszerelt gyermekosztályra vagy gyermekklinikára, ahol remélhetőleg megnyugtató válaszokat kaphat problémáira. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Főorvos, c. egy. tan.

44. kérdés

vonal
nagymami
4:02:14
2014-04-07
Üdvözlöm Főorvos asszony! Egy hónapos a kis unokám a háziorvos köldöksérvet állapított meg nála,azt mondta elég nagy,de semmi teendőnk 2-3 éves korig. Valószínűleg kinövi,ha nem meg kell műteni.A kérdésem az lenne,hogy tehetünk-e addig valamit,hogy elkerülhessük a műtétet?Olvastam,hogy le lehet ragasztani,de evvel kapcsolatosan is megoszlanak a vélemények.Várom válaszát:Erika
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-04-07 15:46:41

Csecsemőkori köldöksérv

Kedves Erika! A köldöksérv elég gyakori jelenség. csecsemőknél, bizonyos statisztikák szerint is előfordulhat. Az a kis nyílás a hasfali izomzaton, amelyen keresztül a köldökzsinór áthalad a méhlepény felé, az esetek akár 10-20%-ban is nyitva maradhat, s ez ún. sérvkapuvá válik. Maga a sérv, tehát a nyíláson áttüremkedő tartalom, főleg síráskor vagy székelés idején, jól látható kidudorodás formájában jelentkezik. Amikor a gyermek nyugodt, a duzzanat csökkenhet, vagy akár teljesen el is tűnhet. A köldöksérvet nem szokták kezelni, mert magától elmúlik, 2-4 éves kor körülre. Ha nem elég kicsi a nyílás ahhoz, hogy magától záródjék, akkor hatéves kor előtt mindenképpen szükséges egy kis műtéti beavatkozással bezárni az izomfalat. Kivétel ez alól a nagyon nagy a nyílás, amelynél nem várható, hogy magától záródik, ilyenkor a műtét időpontját előre szokták hozni. Az egyszer sikeresen megoperált sérv nem szokott kiújulni. A panaszt nem okozó sérvvel nincs teendő: nem célszerű nyomkodni, visszadugdosni, bármilyen módon fizikailag visszaerőltetni a sérvtartalmat. A ragasztás ugyan megakadályozhatja, hogy síráskor erősebben kidudorodjék a sérvtartalom, viszont magát a sérvet nem gyógyítja meg, s a ragasztással okozott bőrproblémák rendszerint súlyosabbak, mint maga a sérv. Probléma csak akkor van, ha a szűk sérvkapun nagyobb bélszakasz kicsusszan, megduzzad, és nem tud visszacsusszanni: ez az, amit a sérv kizáródásának neveznek. Ilyenkor éles fájdalmat jelez a gyermek, a sérvtartalom kemény, a bőr felette piros, esetleg lilás. Ez azonnali orvosi beavatkozást igénylő helyzet, amikor otthoni próbálkozásnak nincs helye! Szerencsére ez nagyon ritka és az esetek túlnyomó részében a sérv szépen az idővel elmúlik, anélkül, hogy valaha is problémát okozott volna. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Főorvos, c. egyet. tanár

43. kérdés

vonal
micoka87
5:12:54
2014-03-28
Tisztelt Dr. Nő! Kisfiam jövőhéten lesz 6 hónapos. Igen síros volt, poci fájás miatt. Ezt már kinőtte, és vidám mosolygos baba. 4 hónaposan már elkezdett kúszni, most ülni próbálkozik. Mindenkinek mosollyal reagál, felismer minket és egészségesen reagál mindenre. Örökmozgó baba nem marad meg 2 percig egy helyben. Fog még nincs kint. Kérdésem a következő lenne: Megfázott, de nem most, már 2-3 hónapja kezdte, és időszakosan csúcsörít és dugdossa ki a nyelvét. Látszólag olyan, mintha zavarná valami. Orvos megnézte, semmi eltérőt vagy rendellenességet nem látott. Választ nem kaptunk mi lehet, mi zavarja, így megszüntetni se tudjuk neki. Remélem Ön tud hasonló esettről és megoldásáról. Válaszát előre is köszönöm! Ági
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-03-30 19:25:16

Nyelvöltögetés

Kedves Ági! Nagyon jól teszi, hogy az észlelt problémához a teljes gyermek felöl közelít: leírja kisfia általános állapotát, hangulatát, megjegyzést tesz a mozgás- és értelmi fejlődéséről is. Ugyanis ebben az életkorban amúgyis minden tünet, jelenség csakis úgy vizsgálható, hogy mennyiben befolyásolja a csecsemő általános állapotát, fejlődését. Ha minden olyan szépen, tökéletesen alakul, mint írja, az már biztos, hogy nagy baj nem lehet. Már többen kérdeztek rá az időszakos nyelvöltögetésre, tehát nem teljesen egyedi probléma, más szülők is megfigyelték már. Ám ez valóban időszakos szokott lenni, s anélkül, hogy az okát valaha is sikerült volna megismerni, el is tűnik. Akad egy-két olyan dolog, amire, jobb híján, gondolhatunk ilyen nyelvöltögetésnél. Előfordulhat, hogy egy közönséges nátha akadályozza az orrlégzést, vagy ha kissé elhúzódik a nátha, az az orrmandula enyhe megnagyobbodásával járhat. Ezek az állapotok arra késztetik a csecsemőt, hogy nyitott szájjal vegye a levegőt. Ilyenkor nemcsak jobban látszik a nyelv, esetleg a száj elé is elékerül, hanem az is előfordulhat, hogy a nyitott szájas légzéstől kiszárad a gyermek szája, és a csücsörítéssel, nyelvkidugással ezt a kellemetlen érzést akarja valahogy megszüntetni. Ez nem azonos a szomjúság jelzésével, noha az sem elképzelhetetlen, hogy egy csecsemő akkor kezdi el öltögetni a nyelvét és csücsörít, ha szomjas. Ami szintén előfordulhat, az valami helyi izgalom, amely érintheti a kicsi nyelvét, ajkát, az állát, ínyét, a száj körüli bőrt vagy közvetlenül a száj belső oldalán lévő nyálkahártyát. Ezek többnyire, ha nem is komoly, de jól látható elváltozások, amelyeket a megfelelő ápolószerekkel lehet kezelni, kenni, ecsetelni. A fogzás előtti időszakban is előfordulhat már, hogy duzzadtabb és érzékenyebb az ínye, s ezért a nyelvével, ajkával mintegy keresi, hogy mi okozza a kellemetlenséget, s a csücsörítés, nyelvkidugás ennek a keresgélésnek, a kellemetlen érzés megszüntetésére való törekvésnek a jele is lehet. Gondoljon csak arra, hogyha mi érzünk valamit a szánkban, nyelvünkön, akármilyen pici valami is legyen az, a nyelvünk állandóan keresgél, kutakodik a szánkban és folyton odatéved, ahol a kellemetlenséget érezzük. A nyelvöltögetésnek csak akkor van jelentősége, ha az jól látható, a gyermekorvos számára mindenképpen feltűnő egyéb tünetekkel társul. Ha azonban ilyet észlelne a gyermekorvos, mindenképpen kivizsgálást javasolna. Tehát el lehet mondani, hogy az esetek abszolút túlnyomó részében csak átmeneti, múló, jelentőség nélküli jelenségről, szokásról van szó. Úgyis folyamatosan figyeli a kicsit, nyilván észlelni fogja azt is, ha ez a jelenség elmarad vagy esetleg kifejezettebbé, túl gyakorivá válik vagy állandósul. Foglalkozni vele csak ez utóbbi esetben szükséges. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Főorvos, c. egy. tan.

42. kérdés

vonal
incsi
0:51:17
2014-03-25
Tisztelt fő orvos asszony! A kérdésem a következő 7 hónapos kis fiú babám van és még soha nem vettem észre hogy merevedése lenne, van nagyobb fiam is ,de úgy emlékszem hogy neki már új szülött korban rendben volt minden mit tegyek? mennyire baj? vagy mennyire kell hogy foglalkozzak ezzel mert a gyermek orvosnak már szóltam de nem foglalkozott a dologgal!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-03-26 08:31:41

Csecsemőkori merevedés

Kedves Asszonyom! A csecsemőknél a merevedés valóban normális, gyakori jelenség, amely gyakran kötődik pelenkacseréhez, vizelési ingerhez, vizeléshez, de épp olyan gyakran tapasztalható bármilyen különös kiváltó ok nélkül is. A merevedés megjelenése, gyakorisága függ azoknak az idegeknek az érzékenységétől is, amelyek behálózzák a nemiszerveket és környéküket. Van, akinél ezek az idegek érzékenyebbek és kisebb érintésre is izgalomba jönnek, másnál ez kevésbé tapasztalható. Tehát a merevedés létrejöttében, gyakoriságában nagyok az egyéni különbségek. A tény, hogy Ön nem észlelt a héthónapos csecsemőnél merevedést, nem jelenti azt, hogy soha nem volt neki, legfeljebb nem akkor, amikor láthatták volna, de ezt persze biztosra nem lehet tudni. A legfontosabb a gyermek általános állapota: ha minden rendben van, mozgása fejlődik és erőteljes, hangokat ad, figyel, tárgyak után nyúl, szépen játszik, jókedvű, eszik-alszik, ahogy várják, testi vizsgálatnál az orvos eltérést nem észlelt semmilyen szerv, így a nemiszervek esetében sem, akkor nincs aggodalomra ok, a merevedés a fejlődés egy adott pontján meg fog jelenni. A csecsemőkori merevedés meglétének vagy hiányának, gyakoriságának vagy erősségének amúgy sincs bizonyított összefüggése a felnőttkori merevedéssel. Ha azonban például gyengébb, lassúbb a fejlődésmenet, sápadt, fáradékony a gyermek, lehet, hogy egy kis vashiány húzódik meg a háttérben. A vashiány előidézte vérszegénység okozhatja a merevedés hiányát. Ugyanígy fejlődési rendellenesség is okozhat merevedéshiányt, ez azonban nyilván már korábban feltűnt volna. De mint mondottam, egy egyébként teljesen jól fejlődő, egészséges csecsemőnél a merevedés késlekedése egyéni variációt jelenthet, amellyel ebben az életkorban nem szükséges foglalkozni. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

41. kérdés

vonal
Anita
0:55:39
2014-02-19
Kedves Dr Nö! 7 honapos kisfiam 3 hete nyujtogatja a nyelvét... mitöl lehet ez? Valaszat elöre is köszönöm Anita
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-02-19 21:29:34

Vajon miért öltögeti a nyelvét?

Kedves Anita! Ha olvasgatja ezt a fórumot, nyilván találkozott azzal a válasszal, hogy ismeretlen csecsemőről a távolból semmit nem lehet érdemben mondani, hiszen a gyermeket mindig a maga teljes fizikai, szellemi, érzelmi, szociális valójában, azaz „egyben” kell tekintenünk. Az Ön kisfiáról azonban csak annyit tudunk, hogy 7 hónapos, és 3 hete nyújtogatja a nyelvét. Nos, induljunk ki abból, hogy a kicsi jól van, semmi baja: jó az étvágya, szépen fejlődik, figyel, nem sír sem túl sokat, sem túl keveset, mozgása eleven, gőgicsél, szemkontaktust teremt, megismeri a szüleit, mosollyal válaszol stb., akkor ezt tekinthetjük egy átmeneti, jelentőség nélküli szokásnak. A másik lehetőség, hogy az általában jól fejlődő cseccsemőnél egy közönséges nátha miatt akadályozottá vált az orrlégzés, esetleg némi orrmandula megnagyobbodás is van a háttérben: ez okozhatja a kitátott szájat, amiből kissé ki-kilóg a nyelv. Meghúzódhat a háttérben egy kissé szűkebb orrjárat is, amit már egy enyhe nátha is tovább szűkít. Ilyenkor a gyermek a száján át veszi a levegőt, s a nyitott szájon át megint csak kibukhat a nyelv. Haladva a lehetséges problémák között, előfordulhat, hogy az az oka a nyelvöltögetésnek, hogy valami izgatja a nyelvét, az ajkát, az állát, az ínyét, a száj körüli bőrt, pl. afta a szájnyálkahártyán vagy ekzéma az ajak körül. Ilyenkor megfelelő ápolószerekkel lehet a nyálkahártya vagy a bőr izgalmát csökkenteni. Ebben a korban sok mindent rá szoktak fogni a fogzásra is, ám valójában magától a fogzástól nem öltögeti automatikusan a nyelvét egy csecsemő. Ha azonban különösebben duzzadt az ínye, fokozottan nyálzik, érzékenyebb a fogzással járó kellemetlenségekre, előfrodulhat, hogy a nyelvével mintegy keresi a kellemetlenség (=diszkomfort) okát, s így kerül sor az öltögetésre. Akkor lehet a nyelvöltögetésnek komolyabb jelentősége, ha nem önmagában jelentkezik, hanem a gyermeknél más, eddig nem észlelt tünetek is megjelennek mellette. Ezek azonban nyilván nem kerülnék el egy tapasztalt gyermekorvos figyelmét, s természetesen azt javasolná, hogy bizonyos vizsgálatokkal zárják ki a háttérben esetleg megbúvó problémákat. Remélem, megnyugtató választ talál a fenti lehetőségek között, hisz az esetek túlnyomó többségében valóban nyomtalanul elmúló, jelentőség nélküli, átmeneti jelenségről van szó. Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia Főorvos, c. egy. tan.

40. kérdés

vonal
gmarcsi
9:47:09
2014-01-15
Kedves Dr. No koszonom szepen, hogy ilyen hamar valaszolt a kerdesemre!! ha lehetseges meg lenne egy kerdesem onhoz. a legkissebbik lanyom (a harmadik) 4honapos. a bal szemenek kulso sarkaban egy hartyas kis duzzanat van. ez mar szuleteskor latszott de mivel pici volt nem igazan tudtam megfigyelni viszont ahogy mulik az ido ez a duzzanat egyre novekszik, lathato kivulrol is, hogy a szemhej altt dudorodik a szemgolyo mellett es enyhen rahuzodik a szemgolyora. ez altalaban ha almos vagy eppen kialadta jol magat meginkabb kitunik es valamivel pirosabb. o egy kicsit nehezen szuletett, kicsit megrekedt mikor felig kint volt a feje. az a kerdesem, hogy lehetseges e, hogy e miatt megserult a szeme, vagy ha nem akkor mi lehet ez a valami a szemen? a napokban el szeretnen vinni szakemberhez, de kivancsi lennek az on velemenyere. koszonom a valaszat!!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-01-16 08:01:29

A szemet szemész lássa!

Kedves Asszonyom! Az elváltozás, amelyet négyhónapos kislánya szemén észlel, lehet jelentőség nélküli, aprócska, noha kicsit szokatlan, egyszerű, fejlődésbeli variáció, amelyiknek semmilyen jelentősége nincsen. Ugyanakkor lehet valamilyen komolyabb eltérés is, amely esetleg a későbbiek során nyomást gyakorol a szemgolyóra, vagy egyéb módon veszélyezteti a szemgolyó, ill. a látás épségét. Fontos, hogy ezt a kis duzzanatot ne kenegessék, ne dörzsöljék vagy semmilyen módon ne próbálják eltávolítani, kifordítani, kinyomni stb., nehogy mélyebb sérülést okozzanak a szemben. Nagyon jól döntött, amikor úgy határozott, megmutatja szakorvosnak! Ha lehet, azt javaslom, gyermekszemészt keressen fel, mert a felnőtt szemészeknek gyakran nincs elég gyakorlatuk csecsemők vizsgálatában. Mivel én budapesti vagyok, ezért csak az itteni viszonyokról vagyok tájékozott: Budapesten a Semmelweis Egyetem Szemklinikáján nagyon jó gyermek- és csecsemőszemész szakemberek dolgoznak, de gondolom, a vidéki orvosegyetemek klinikáin is akadnak e területen jártas gyermekszemészek. Általában minden ilyen rendelésre a háziorvosuktól szükséges beutalót vinni. Ha a vizsgálat után további kérdése akadna, akkor, a vizsgálati eredmény ismeretében, szívesen válaszolok! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

39. kérdés

vonal
gmarcsi
0:38:35
2014-01-14
Tisztelt Dr.Nő Van egy 2és fél éves kislányom akinek piros foltokban megjelenő kiütések jelennek meg az arcán, egyből ha kimegyünk vele a levegőre. ezek a kiütések melegek, még akkor is ha minusz fokok vannak kint. e mellett a kezei is bepirosodnak és enyhén megdagadnak. ha bemegyünk vakargatja a kiütéseket és bent kb. 2 óra altt eltünnek. szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye erről az esetről? ez a probléma az idei tél elején kezdődött. Válaszát köszönöm szépen előre is!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-01-15 11:48:51

Téli „piroskák”

Kedves Asszonyom! A hidegre jelentkező kiütések egyáltalán nem ritkák. Ezeket a kiütéseket az ún. csalánkiütések közé soroljuk (szaknyelven: urticaria). Jellemző rájuk, hogy hirtelen jelentkeznek az arra érzékenyeknél valamilyen külső vagy belső hatásra, esetünkben a hidegre, helyesebben a hirtelen hőmérsékletváltozásra. Az élénkpiros színű elváltozások mérete néhány milliméterestől egészen pár centiméteresig terjedhet, a széle lehet egyenletes, de cakkos (ún. karélyos) is, s általában kicsit kiemelkednek a bőr szintjéből. Jellemző rájuk, hogy erősen viszketnek, de, amint azt Ön is észlelte, ha megszűnik a kiváltó tényező, azaz a hideg, akkor minden különösebb beavatkozás nélkül elmúlnak. Az okát nem tudjuk, lehet öröklött, tehát a családban fennálló valamiféle érzékenység jelentkezik ebben a formában a gyermeknél, vagy szerzett, de ez csak a későbbi életkorban bukkan fel. A hidegérzékenység súlyosabb formája a hideg-ekzéma, amely nem múlik el magától, a bőr folyamatosan viszket, piros, száraz és pikkelyesen berepedezett maradhat. Ez már természetesen komolyabb figyelmet érdemel. Kislánya esetében nem annyira a hidegtől érdemes tartózkodniuk, mint a hirtelen hőmérsékletváltozástól, azaz attól, hogy egyik pillanatban még a meleg szobahő éri a bőrt, a másik pillanatban már a külső levegő. Érdemes átgondolni, hogy hogyan lehet lépcsőzetesebbé tenni a levegőre való kijutást. Lehet pasztaszerű, semleges krémekkel kicsit vastagabban bekenni a levegőnek kitett bőrfelületeket. Természetesen a kesztyű jól védi a kezet, de a kisgyerekek gyakran nem szeretik, mert nem tudnak benne elég szabadon manipulálni, játszani. Szokták az arcra kötött sállal is védeni az arcbőrt, de ez különösen kényelmetlen, hiszen a kicsik (és mi sem!) nem szeretik, ha a játszótéren vagy a séta során folyamatosan egy sál szöszeit kell köpködniük. Mivel a gyermek tünetei szerencsére nem súlyosak, a levegőzés előtt felvitt vastagabb kenőcsréteg mellett próbálkozzék még azzal, hogy amikor bejönnek a levegőről, előbb hideg, majd langyos vízben mossa meg a gyermek kezét és arcát, ezzel is elősegítve a bőr hőmérsékletének fokozatosabb változását. Remélem, sikerrel oldódik meg problémájuk! Szívélyes üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

38. kérdés

vonal
heskarte
0:12:33
2014-01-10
Tisztelt Doktornő! Azért is írtam harmadszor, és most tettem publikussá, mert az oldal szerint egyáltalán nem is küldtem kérdést. És most is ezt írja, pedig ugye a felületen a kérdésem látszik... És az Ön válaszát se mutatja az én profilomban, csak ha kikeresem Önt, és itt megnézem a publikus felületet. De sajnos a 8.-ai választ nem kaptam meg. Gondolom valami rendszerhiba valóban. Esetleg megtenné, hogy elküldi ismét, most publikusan a 8.i válaszát? Köszönöm szépen!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

37. kérdés

vonal
heskarte
2:02:51
2014-01-09
Tisztelt Doktornő! A Picikémről lenne szó. 3hetes kora óta produkál hasfájós tüneteket. Egy eü.-s rokonom szerint nem biztos hogy normális dolog, lehet, hogy nem sima első idős hasfájás. Elmondom hogy néz ki, hátha tud nekem mondani rá így látatlanban valamit. Naponta többször is van, vannak fix időpontban és van hogy egész este keservesen sír. Nem nyafi, meg nyűgösség, meg nem is olyan kis baba sírás. Kétségbeesetten ordít, folyik a könnye, kapkodja a fejét, teljesen ellilul a kis arca a sírástól, kifeszíti az egész testét, és kétségbeesetten kapálózik. Én bírom a sírást, és a fiam is hasfájós volt, de ilyet sose csinált. Általában közben jönnek pukik, és kaksi is, de ezzel nem marad abba a sírás. De van hogy nem jön semmi. Már a szélcsőtől a homeopátián át végig próbáltunk kb mindent. Semmi nem segít. Egyébként ezen kívül semmi baj nincs vele, nagyon vidám, mosolygós baba. Ahogy elmúlik egy ilyen görcs, és abba marad a hüppögés, már mosolyog és gőgicsél. Havi egy kg-okat hízott eddig, szépen nő, egészséges bőrszíne van. A hasa puha, nem puffadt. A széklete teljesen normális anyatejes széklet. Nem zöld, nem nyákos, nem nyúlós. Ugyan sokszor bukik, az kicsit nyúlósabb, de gondolom csak a nyáltól.Kizárólag anyatejet kap.Kaki jön néha sírás és fájdalom nélkül is, és pukizni, büfizni is tud. Most 12 hetes. Én azt gondolom, ha szervi dolog lenne, vagy betegség, akkor annak lenne más jele is. Mit tanácsol? Vigyük el azért egy jó gyerekorvoshoz? Vagy egy uh-ra? Előre is köszönöm a válaszát!
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2014-01-10 09:51:08

Probléma a rendszerben

Kedves Asszonyom! Levelét immár harmadszor kapom meg, ezért gondolom, hogy a rendszerben valami hiba lehet. Megkeresésére január 8-án válaszoltam, s erre a rendszertől a következő visszajelzést kaptam: 2014. január 8. A választ elküldtük! Token: 4e84593d4fc6393a5143299d7b15acb0c6279c7c Kérem, szívesekedjék megnézni a 8-i választ! Üdvözlettel Dr. Kálmán Zsófia

36. kérdés

vonal
Kati82
4:08:38
2013-12-18
Kedves Doktornő!Előszőr is, szeretnék még egyszer mindent megköszönni.Sok hasznos dolgot tudtam meg öntől.Hála az égnek virgonc kislány,jól eszik is,szépen gyarapszik a súlya is,de figyelni fogom.Tegnap volt 2 napja,hogy nem fájt a pocija abszolutt,én továbbra is betartom a mostani szopizási "menetet".További szép napot kívánok!Üdvözlettel :Kati
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

35. kérdés

vonal
Kati82
8:54:59
2013-12-17
Tisztelt Doktornő!Köszönöm válaszát!Igen szerencsére jegyzetelek mindent már az első pillanatól kezdve ahogy megtudtam,hogy babát várok.Én merem remélni,hogy hamar elmúlik ez a hasfájási korszak,mert egyéb időszakokban elvan nagyon ,nézelődik,kacarászik.Viszont észre vettem,hogy a széklete egy kissé mintha ,zöldes színű lenne talán a tápszertől?És előre is elnézést kérek ha túl sok kérdést teszek fel mindig,de sajnos még abszolutt nincsen tapasztalatom -e téren (elős babám).Köszönettel :Kati
szakértő fényképe

Dr. Kálmán Zsófia

Gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár

2013-12-18 09:43:25

A szeklet szine

Kedves Kati! Van egy regi vicces mondas, hogy anyatejes gyerek akar szivarvanyszinut is kakalhat... Eseteben ez azonban kisse modosul, hiszenq. gyerek potlast is kap, ami azonnal modositja a szeklet szinet. A zoldes szeklet jelezheti azt is, hogy a gyerek meg mindig kevesebb kaloriat fogyaszt a kelletenel, de az is lehet, hogy semmi jelentosege nincsen. Megint csak az javasolhato, hogy a szeklet szinetol fuggetlenul csak a gyereket figyelje, gyarapodasat, hangulatat, borenek tapintatat, arca kerekedeset, mozgasanak energikussagat. Egy elevenul rugdalozo, jo hangon siro, jol evo, jol alvo kisbabanal nincs jelentosege, ha neha kisse zoldes a szeklet szine. Udvozlettel Dr. Kalman Zsofia

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Családi adókedvezmény 2018: januártól ennyivel magasabb az összege! - Mire számíthatnak a gyerekes családok? tovább

A családosok már megszokhatták, hogy minden év elején nyilatkozniuk kell a munkáltatójuk felé a családi adókedvezményt illetően. A kétgyermekesek 2018-ban gyermekenként havi nettó 2.500...

Termékvisszahívás! 83 országba jutott a szalmonellával fertőzött babatápszerből - A Nébih is megszólalt az ügyben tovább

Szalmonellát találtak a bébitápszerben, több kisgyermek is rosszul lett, miután fogyasztott a tápszerből. Most 83 országból hívja vissza termékeit a tápszergyártó cég. Magyarországra is...

Jogerős az ítélet az otthonszülési ügyekben: 2 év letöltendő börtönbüntetést kapott Geréb Ágnes tovább

Már jogerős az ítélet: Geréb Ágnest két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól....

Termékvisszahívás! Listeria-baktériummal fertőzött csirkemellfilét találtak - Különösen várandósokra, kisbabákra veszélyes tovább

A Nébih közleménye szerint hidegen és melegen is fogyasztható csirkemellfilé termékeket vont ki a forgalomból elővigyázatosságból az Aldi áruházlánc, mert nem zárható ki a Listeria monocytogenes...

Gyermekgondozási díj, diplomás gyed, csed 2018: ilyen változásokra számíthatsz! - Hogyan nő a gyed összege? Meddig jár? tovább

2018. január 1-jétől nő a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, utóbbit az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik. A csecsemőgondozási díjra (csed)...

Családtámogatások 2018: Januártól még több támogatás jár a családoknak-10 fontos változás tovább

Az EMMI államtitkára említette a családi típusú adózás és a diplomás gyed kedvező változásait, a jelzáloghitelesek fokozottabb támogatását, a diákhitel elengedésének lehetőségét,...

Régi húszezres: már csak néhány napig fizethetsz vele! - Mit tehetsz, ha van otthon régi húszezres bankjegyed? tovább

Már csak tíz napig, azaz december 31-ig lehet fizetni a régi húszezer forintos bankjegyekkel, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év végén bevonja azokat a forgalomból....

Üzletek nyitvatartása december 24-én, karácsonykor, újévkor: mikor hova mehetsz vásárolni? Hivatalos közlemény tovább

December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én. Melyik üzlet mikor...

Családi pótlék, gyes, gyed: még karácsony előtt megkapják a családok a januárban esedékes támogatásokat! tovább

Még karácsony előtt megkapják a jogosultak a januárban esedékes családtámogatásokat, azaz a családi pótlékot, a gyermekgondozási segélyt (gyes) és a gyermeknevelési támogatást (gyed)...

Gyermekbántalmazás bejelentése: hova fordulhatsz, ha bántalmazásra gyanakodsz a környezetedben? Családjogi szakértő válaszol tovább

Bántalmazás, szexuális zaklatás - sajnos egyre többször merülnek fel a gyermekek sérelmére elkövetett, ilyen jellegű bűncselekmények. Tudjuk-e, mi a hivatalos útja, módja annak, hogy egy...

Szoptatás

Tejkiütés babánál: okai, tünetei, kezelése - Mikor szükséges orvoshoz vinni a kisbabád a kiütések miatt? tovább

A tejkiütés (más néven crusta lactea) már nevében is utal arra, hogy okának a tejet – legtöbbször az anyatejet – tartják, hiszen általában szoptatott babáknál látható, de ugyanolyan...

Babaétrend 2017: régi alapelvek dőltek meg a szoptatással, hozzátáplálással kapcsolatban! - Új javaslatok a szakembertől tovább

Meddig ideális a kizárólag anyatejes táplálás? Hogyan kerülheti el a baba az ételallergiát? Kell-e speciális étrend szoptatás alatt? A szakember új alapokra helyezi a szoptatás és hozzátáplálás...

Szoptatás: legalább hány hónapig szoptasd a kisbabád? Milyen előnyökkel jár a szoptatás a babának és a mamának? tovább

Születés Hete Fesztivál - milyen előnyökkel jár a szoptatás a babának és mamának? Milyen betegségek kockázatát csökkenti a szoptatás? A szoptatás előnyei és jótékony hatásai, az anyatej...

Szoptatás világhete: 6 hónapos korára már csak a babák fele kap anyatejet tovább

Miért az anyatej a legtökéletesebb táplálék a babának? Miért hagynak fel általában a szoptatással a kismamák? Mi történik, ha a baba 1 éves kora előtt kap tehéntejet? A Szoptatás Világhete...

Szoptatás világnapja - Miért fontos az anyatej a babának és az anyának? tovább

Az anyatej természetes, speciális anyagai révén biztosítja a csecsemő aktuális tápanyagszükségletét, a szoptatás pedig megalapozza a kiegyensúlyozott fejlődést - hívta fel a figyelmet Bábiné...

Túl sok az anyatejed? - Most még többet fizetnek érte, ha leadod az anyatejgyűjtő állomáson! tovább

Másfélszeresére emelik a leadott anyatej áráért kapott juttatást - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten....

Mellgyulladás okai, tünetei, kezelése - Hogyan szoptasd a babát sebes mellbimbóval? tovább

Mi a teendő, ha szoptatáskor a mell piros, fájdalmas, lüktet? Szabad-e szoptatni, amikor a mellgyulladástól hőemelkedésed, lázad alakul ki? Milyen technikákkal indítható el a keményre duzzadt...

Szoptatás és étrend: mit egyen a szoptatós kismama? Milyen ételek kerülendők szoptatás alatt? tovább

A védőnői újszülött-látogatás alkalmával a legtöbbször az elsők között szerepel a kérdés, hogy mit ehet egy szoptató kismama. Általában mindenkitől mást hallunk, és a kórházakban...

Újszülött szoptatása: hogyan helyezd a mellre a babát? Mi a helyes szoptatási testhelyzet? Mi a teendő fájdalmas szoptatás esetén? Szakorvos tanácsai tovább

Tudtad, hogy ma már nem az olló-, hanem az úgynevezett "C tartást" javasolják az újszülöttek szoptatásához? És azt tudod, hogyan állapítható meg egyszerűen az újszülött babánál, hogy...

Fájdalmas szoptatás, gyulladt mellbimbó, kimerültség, hasfájós baba - Hogyan használd szülés után a Schüssler sókat? tovább

Berepedt, gyulladt mellbimbó, kialvatlanság, folyton síró csecsemő - melyik szoptatós kismama ne tudná, hogy miről van szó! Schüssler terapeuta szakértőnk a leggyakoribb szoptatási problémákra,...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

Miért panaszkodsz, ha megvan mindened? Tényleg olyan nehéz ma boldognak lenni? - Fontos üzenetet fogalmazott meg egy édesanya tovább

20 szokás, ami a boldog párokra jellemző - A párkapcsolati tanácsadó szerint tovább

Anyós-meny viszony: 10 tipp, hogyan lehet jobb a kapcsolatod a párod szüleivel tovább

"A házasság olyan, mint a kötelékrepülés, könnyen tragédia lehet a vége" - Szerinted mitől lesz igazán tartós egy párkapcsolat? tovább

Estére teljesen kimerülsz és türelmetlen vagy? 5 tuti tipp lestrapált anyukáknak, hogy már holnaptól könnyebb dolgod legyen tovább

Ebben a 2 hónapban adják be a legtöbben a válókeresetet! Érdekes összefüggésre mutattak rá a kutatók 14 év adatait vizsgálva tovább

5 hatalmas tévedés az egyedülálló anyákkal kapcsolatban - Így látja egy 3 gyermekes anyuka tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Grincsfa házilag: 10 könnyen elkészíthető, látványos karácsonyi dekoráció - Mutatjuk, hogyan csináld! tovább

Karácsonyfadísz földimogyoróból: filléres, cuki dekoráció, amit a gyerekkel is elkészíthetsz! - Lépésről lépésre leírással tovább

Szobatisztaság: így szoktathatod le gyermeked a pelenkáról! Mi mindenre figyelj oda szülőként? tovább

Őszi falevélből cuki állatkák: 15 kreatív ötlet, amit próbálj ki a gyerekkel! Nagy kézügyesség sem kell hozzá tovább

Íróasztal, tanulósarok házilag! 10 szuper ötlet a gyerekszobába, amit könnyedén megvalósíthatsz - Sok tárolóval tovább

Esős időre benti játékok, kreatívkodás hétköznapi tárgyakból - 16 szuper ötlet, hogy ne unatkozzon a gyerek tovább

Raklapok újrahasznosítva! 14 szuper ötlet a gyereknek, amihez csak raklapokra van szükség - Fotókkal! tovább

Babakonyha

Babakonyha

Pofonegyszerű házi pizza recept: finomabb lesz, mint ha házhoz rendelnéd! - Így készítsd lépésről lépésre tovább

Hozzátáplálás: hány hónapos korban vezesd be a tejet és a glutént a baba étrendjébe? Ez lenne az ideális a gyermekorvos szerint tovább

Szója gyerekeknek: Mit kell tudni a szójáról? Jó vagy rossz, ha a gyermek szóját fogyaszt? Dietetikusunk most elárulja tovább

Hozzátáplálás: 4 szuper sütőtök recept babáknak, kisgyermekeknek - Miért fontos a sütőtök a gyermek étrendjében? Dietetikus válaszol tovább

Chia-mag fogyasztása: ha ennél többet eszel belőle, veszélyes is lehet az egészségedre! Nébih közlemény tovább

3 téli superfood gyerekeknek! Ezeket add neki minél többször, hogy elkerülje a betegség - Dietetikus tanácsai tovább

Fotós receptek! 5 egészséges és hűsítő turmix gyerekeknek a kánikulai hőségre tovább

hirdetés

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Videók

Recept ajánlatunk

Kevert fánk eperszósszal

Kevert fánk eperszósszal

Sütemények >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 15 dkg liszt 1 tojás 1 pohár natúr joghurt 1 csomag sütőpor 2 csomag vaníliás cukor olaj a sütéshez 300 g gyorsfagyasztott eper 50 g cukor

Recept:

A joghurtot összekeverjük a tojással, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, majd a sütőporral elkevert lisztet. Alaposan összekeverjük. A masszából evőkanállal kis fánkokat szaggatunk az előmelegített olajba, majd aranysárgára sütjük. Porcukorral megszórjuk.

Az e(...) tovább a teljes recepthez...


Legfrissebb szakértői válasz

Pásztor Klára

Pásztor Klára

Jogviták megoldásai - Bírósági perek kiváltása (családjog-betegjog-ingatlan és kártérítések vitái)

tovább a szakértőhöz >>

Ügyfélszolgálat válóper, válás miatt ünnepek között!


Élettársak válása, házastársak válása feldolgozása gyakran különbözik!

Zaklatás, sorozatos feljelentés felveti az igazságügyi szakértők kérdését! (Elmeorvosi, pszichológus stb.)

Vidéki városokban egyre gyakoribb a potens barátok, vagy tehetős családok tagjainak ilyen ügye váláskor, élettársak szétköltözésekor!

Keressen bennünket! Nagyon szerteágazó válás mindig károkat okoz!

Pásztor Klára
Válás - Válóper - Szülői jogok ügyei
Ügyfélszolgálat 06/302/164-162 munkanapokon 10h-19h

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Pénzt kaptál ajándékba? 3+5 szuper ötlet, amivel meglepheted magad vagy a családod

vissza vissza