Főoldal > Szakértők > Szakértőnk Horányi Eszter gyermekpszichológus Szülők Lapja

Szakértőink

Szakértő kereső

Foglalkozás szerint: Név szerint:

vonal Szakértőnek jelentkezem

Horányi Eszter - gyermekpszichológus

vonal

szakértő fényképeUtam a pszichológiához számos kamaszkori olvasmányon, családi hatáson és gyermektáboroztatási tapasztalaton keresztül vezetett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakára felvételt nyerve hamar úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok. Az egyetem által nyújtott széleskörű elméleti tudást már a képzés alatt folyamatosan igyekeztem kiegészíteni önkéntes tapasztalatokkal: önkénteskedtem a SOTE I. Számú Gyermekklinikájának pszichiátriáján, a Bátor Táborban krónikus betegséggel élő gyermekeket táboroztattam, dolgoztam hátrányos helyzetű gyermekekkel és fiatalokkal itthon és külföldön, valamint több éven át tagja voltam a pszichológiát egy tágabb közönséghez eljuttató Pszinapszis nevű konferencia szervezőcsapatának.

Egyetemi szakmai gyakorlatomat a Vadaskert Kórház és Szakambulancián töltöttem. Ezeknek a lehetőségeknek hála rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb, a gyermekpszichológia, a gyermekek és családjaik segítése iránti elköteleződésem pedig véglegessé vált. Diplomámat az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia szakirányán szereztem meg.

Az egyetem elvégzése után kezdetben óvodapszichológusként tevékenykedtem, jelenleg pedig nevelési tanácsadóban dolgozom, ezen kívül pedig egy alapítványnál, illetve a Most Terápiás Központban fogadok tanácsadásra felnőtt, serdülő és gyermek klienseket, illetve kollégámmal együtt tartok család- és párterápiát (szupervízió alatt). Pszichológusként a folyamatos önfejlesztésre törekszem, ezért módszertani repertoáromat specifikus képzéseken jelenleg is bővítem.

Pszichológusi tevékenységem során, mind felnőttekkel, mind gyerekekkel foglalkozva nagy hangsúlyt helyezek a kapcsolatra, a bizalomra, az "itt és most" minél teljesebb használatára, megélésére. A kapcsolat, a helyzet, az összehangolódás, a feltétlen elfogadás és a bizalom erejének "használatán" túl személyközpontú, dramatikus, művészetterápiás és relaxációs eszközöket is használok munkám során, amely gyermekeknél a rendszerszemléleti keretbe ágyazott játékterápiával egészül ki.

Természetesen minden tanácsadói folyamat egyedi és megismételhetetlen, az adott kliens személyisége, igényei, erőforrásai, valamint a hozott probléma jellege határozza meg, hogy a közös munka milyen eszközök segítségével, hogyan alakul.

Ahogy Irvin Yalom mondja, a pszichológus olyan, mint „egy idegenvezető, aki körbevezeti a pácienseit a saját házuk termein”. Köszönöm, ha bizalmukkal megtisztelnek ebben!


Weboldal: http://www.pszichologuskereso.hu/pszichologus/horanyi-eszter

Kérdés küldése

Kérdések- Válaszok

Itt küldhet kérdést Horányi Eszter szakértőnknek

Kérdést csak regisztrált, vagy bejelentkezett felhasználó küldhet.

Kérdések - Válaszok

vonal

4. kérdés

vonal
Vildiko
0:16:25
2016-12-27
Kedves Eszter! Kisfiam 2 éves. Elég sok mindenben elmaradt a vele egykorú gyerekektől és elkezdtünk korai fejlesztésre járni. Eddig csak két órán voltunk de sajnos nem látom hogy segítene valamit is. Kisfiam egyáltalán nem beszél. Figyelme felkelthető, rövid időre köthető le és tartható fenn. Kéréssel, utasítással nehezen irányítható. Akaratos, kedvének megfelelően reagál környezetére. Beszédében a ciklikus hangok utánzása még nem jelent meg, kommunikációja vizsgálati helyzetben artikulátlan hangadásra korlátozódik. Aktív manipuláció figyelhető meg mindkét kézzel , játéktevékenységben konstruktív elemek nem jelennek meg. Marokfogás megfelelő csippentő fogás kialakulóban, formatáblán tevékenységre nem vehető rá. Rajztevékenység nem jellemzi. Szobatisztaság kialakulatlan, öltözködésben, tisztálkodásban és étkezésben önállótlan, kissé darabos hígabb ételeket fogyaszt. Vineland szociális érettségi skála szerint korának átlagához viszonyítottan 6 hó elmaradása van, jelenlegi SzQ:72. Ez a meghatározás a fiamról a bizottság szerint. Neurológusnál voltunkés most szeretnénk felkeresni egy phichológust is. Kicsit el vagyok keseredve hogy ennyi mindenben el van maradva. Ráadásul nem tud egyedül elaludni sem. Tud valami tanácsot adni mivel tudunk neki segíteni? Előre is köszönöm a válaszát!
szakértő fényképe

Horányi Eszter

gyermekpszichológus

3. kérdés

vonal
Ági
3:36:05
2016-05-13
Kedves Eszter Kisfiam 5éves. A szobatisztaságával vannak gondok. Először is éjjel még pelust hord. Reményt sem látok rá, hogy leszokjon. Tele van reggelente a pelus, és amikor próbáltam levenni, az derült ki számomra, hogy egyáltalán nem érzi, nem ébred fel a pisilésére. A másik gond, hogy amúgy nappal az oviban, ha elmegyünk otthonról, akár hosszú időre is, semmi gond szól elmegy wc-re. Viszont ha otthon vagyunk du. ovi után akkor folyamatosan könyörögni kell hogy menjek néha el wc- re. Ilyenkor ellenkezik nem akar. Ha békén hagyom és nem szólok, akkor bepisil. Egy du. 3nadrág csere is van.Ezt csak otthon csinálja. Tanácstalan vagyok és már nem győzöm mosásassal.Üdv
szakértő fényképe

Horányi Eszter

gyermekpszichológus

2016-05-14 08:31:59

Kedves Ági! Először mindenképp szükség lenne egy fizikai kivizsgálásra, hogy nem szervi ok van-e az éjszakára ki nem alakult szobatisztaság hátterében. Háziorvos tud adni beutalót, mondja el neki részletesen a problémát. Ha nem, érdemes felkeresni egy pszichológust konzultáció céljából. A területileg illetékes Pedagógiai Szakszolgálatnál (nevelési tanácsadó) ingyenes szolgáltatás érhető el.

2. kérdés

vonal
izmirli
2:00:38
2016-01-14
Tisztelt Szakértő! Kisfiam 16 hónapos, külföldön élünk, az édesapja hazájában, így az "anyanyelve" vagy legalábbis az a nyelv, amelyen jobban fog beszélni, nem a magyar lesz. Én természetesen csak magyarul beszélek vele. Vagyis két nyelvet tanul egyszerre a kezdetektől fogva. 2 évesen szeretnénk egy bölcsis csoportba járatni, ahol hetente 3x3 órát, nagy részben angol nyelven játékos oktatásban részesülne. A kérdésem arra vonatkozna, hogy nem zavarná-e meg így a nyelvi fejlődését a harmadik nyelv, nem korai-e még neki? Meddig várjunk egy harmadik nyelv bevezetésével (itt is már, ahogy otthon, óvodában elkezdik a nyelvi nevelést)? Köszönettel várom válaszát!
szakértő fényképe

Horányi Eszter

gyermekpszichológus

1. kérdés

vonal
papek79
0:57:50
2015-11-24
Kedves Eszter! A véleményére lenne szükségem.Kislányom 14 honapos,édesanyjánál van elhelyezve,én 5 naponta megyek hozzá.Korábban minden további nélkül kimentünk sétállni,kertbe levegözni,velem látott elöször játszoteret.Sajnos szeptember ota az anya megtiltja,hogy kislányom kivigyem a levegöre.Egy 60 nm-es lakásba kell lennünk,rádásul mindig valami feszültséget generál.Kislányom,menne kifele,a legutolso 4 ottlétemkor-2szer fölkellett raknom az ablakpárkányra(mutogatott,magyarázot kifele),1szer a bejárati ajton lévő ablakot mutadta hogy nyissam ki,utoljára meg benyult a szekrénybe és kivedte a sapkáját -és nézett rám. A kérdésem:mennyibe érinti a fejlödését,kötödését irándtam? nagyon eleven a kislányom és rohangál egyfolytába-de hiányzik neki,hogy kivigyem és mint korábban,mutogassam neki a növénnyeket stb. Köszönöm válaszát!!!
szakértő fényképe

Horányi Eszter

gyermekpszichológus

2016-01-06 23:18:14

Válasz

Kedves Kérdező! Nem tudom, aktuális-e még, most láttam csak a kérdését. Leveléből nem derül ki, hogy az édesanya miért nem engedi, hogy kivigye a kislányát a levegőre. Ez az információ fontos lehet a kérdés részletesebb megválaszolásában. A kislány kötődését az nem befolyásolja, hogy hol töltenek együtt időt, de az fontos, hogy az együtt töltött idő tartalmas, minőségi legyen. Ha nem mehetnek ki, próbálja ennek lehetőségét négy fal között megteremteni (sok közös játék, mikor csak rá figyel, képeskönyv nézegetés stb). A kérdés másik részére a válasz pedig, hogy a gyermekeknek természetesen az egészséges fejlődéshez szüksége van sok mozgásra, friss levegőre, de remélhetőleg, ha magának nem is engedi (előttem ismeretlen okból), az édesanya ezt biztosítja gyermekük számára. Minden jót! Horányi Eszter

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

Szakértők

Képgaléria

Hivatalos ügyek

Termékvisszahívás: Ha ilyen hordozható kávésbögrét vettél, inkább ne használd! Rákkeltő anyag oldódik ki belőle tovább

Magas formaldehid kioldódást mért a lengyel hatóság kínai, bambuszrostot tartalmazó, melamin anyagú kávésbögréből, a bögrét nálunk a KIK-ben lehet kapni....

Figyelem, termékvisszahívás: Fulladást okozhat a gyerekeknek szánt ivópalack! - Ha ilyet vettél, inkább ne használd tovább

Több millió darab, gyerekeknek szánt ivópalackot hívnak vissza fulladásveszély miatt. Az érintett cég termékeit Magyarországon is forgalmazzák....

Magántanulói jogviszony helyett egyéni tanulói munkarend: Mi változott idén szeptembertől? - A legfontosabb tudnivalók tovább

A 2019/2020-as tanévben már az Oktatási Hivatalnál (OH) kell kérvényezni a magántanulói jogviszonyt felváltó egyéni munkarendet. Mi a helyzet azokkal, akik már magántanulók? Mik a jogai és...

Figyelem: Tejet találtak a tejmentesként árult bio margarinban! - Ha tejérzékeny vagy, inkább ne egyél belőle tovább

Ellenőrzés során tejet találtak a tejmentesként hirdetett margarinban, a tejérzékeny vásárlóknak nem ajánlják az elfogyasztását, mert allergiás tüneteket válthat ki....

Termékvisszahívás: Ha ilyen párizsit vettél, nehogy megedd, és a gyereknek se add! Fémdarabot találtak benne tovább

A Nébihhez érkezett bejelentés szerint egy vásárló fémdarabot talált a Kaiser Arany Pulyka Párizsiban, ezért az érintett termék lekerült a polcokról. ...

Szoptatás

Ezért is fontos, hogy szoptasd a kisbabád! Újabb nyomós érvet találtak a kutatók az anyatejes táplálás mellett tovább

Egy friss kutatásban megállapították, hogy a szoptatás általi immunitás átadása hosszú távú, a szoptatáson túl is tart - a védelmet az immunsejtek átadása biztosítja, teljesen függetlenül...

"9 éves koráig szoptattam a kislányomat - De engedném neki tovább is, ha akarná, nincs ebben semmi rossz" tovább

Hatalmas felháborodást váltott ki az internetezők körében az az anyuka, aki 9 éves koráig szoptatta legkisebb lányát - pedig szerinte nincs ebben semmi természetellenes....

"Még mindig szoptatom a 7 éves kisfiamat - és nem hiszem, hogy szégyenkeznem kellene emiatt" tovább

Hatalmas viták szoktak keveredni abból az anyukás csoportokban, hogy meddig is kell, vagy éppen meddig "elfogadott" szoptatni egy gyermeket. Most egy olyan anyuka mesél, aki ma hétéves fiát még...

Ezért fontos, hogy legalább 6 hónapig szoptasd a kisbabád! Milyen betegségek és problémák ellen véd az anyatejes táplálás? tovább

A kisgyermekek egészségét elsősorban anyatejes táplálással lehet megalapozni, az utóbbi 15 évben világszinten mégis szinte stagnált a kizárólagos szoptatás aránya. Milyen betegségek ellen...

Tejkiütés babánál: okai, tünetei, kezelése - Mikor szükséges orvoshoz vinni a kisbabád a kiütések miatt? tovább

A tejkiütés (más néven crusta lactea) már nevében is utal arra, hogy okának a tejet – legtöbbször az anyatejet – tartják, hiszen általában szoptatott babáknál látható, de ugyanolyan...

Párkapcsolat

Párkapcsolat

A boldog házasság a genetikán is múlik - Így tudhatod meg, hogy jól választottál-e párt magadnak tovább

Párkapcsolati problémák babavárás alatt és után: Így oldjátok meg hatékonyan a konfliktusokat a szakember szerint tovább

Boldog párkapcsolatra vágysz? 10 fontos dolog, amit minden nap mondj el a párodnak - Ezt tanácsolja a szakértő tovább

Ez az oka, hogy sok párkapcsolat tönkremegy, miután megszületett a gyerek! - Miben hibázik a legtöbb apa és anya? tovább

10 dolog, amiről a boldog párok rendszeresen beszélgetnek - A párterapeuta elárulja tovább

Még hogy nincsenek romantikus férfiak? 14 fotó, ami bizonyítja, a férfiak is mindent megtesznek a szerelmükért tovább

Miért panaszkodsz, ha megvan mindened? Tényleg olyan nehéz ma boldognak lenni? - Fontos üzenetet fogalmazott meg egy édesanya tovább

Otthon, barkács

Otthon, barkács

Kreatív ötletek parafadugóból! 17 hétköznapi tárgy, amit házilag is elkészíthettek a gyerekkel - Fotós diy ötletek tovább

Zöld smoothie veszélyei: Ezért vigyázz, ha zöld turmixot adsz a gyereknek vagy te iszod! - Károsíthatja az egészséged tovább

Látványos húsvéti dekoráció fakorongból, házilag: Ha van kerted vagy erkélyed, feltétlenül próbáld ki idén! tovább

Gyurmafigurák gyerekeknek - 10+1 vagány jármű gyurmából, lépésről lépésre tovább

Mérgezést is okozhat a dísztök! - Ezért nem szabad enni belőle még kis mennyiséget sem, figyelmeztet a Nébih tovább

7+1 hétköznapi dolog az otthonodban, ami halálos sérülést is okozhat a gyereknek - Így előzd meg a baleseteket! tovább

5 egészséges és szuperfinom smoothie reggelire, amit a gyermeked akár a suliba is magával vihet - Receptötletekkel! tovább

Babakonyha

Babakonyha

Dinnyetorta recept: mennyei, lédús finomság, ami 5 perc alatt kész! A legjobb desszert kánikulában tovább

5 mennyei süti recept képpel, ételallergiás gyerekeknek! - Kipróbált receptek a gasztroblogger anyukától tovább

Így kerülheti el a gyerek a betegségeket akkor is, ha ételérzékeny! Tejmentes, fruktózban szegény ételek recepttel tovább

Pofonegyszerű házi pizza recept: finomabb lesz, mint ha házhoz rendelnéd! - Így készítsd lépésről lépésre tovább

Hozzátáplálás: hány hónapos korban vezesd be a tejet és a glutént a baba étrendjébe? Ez lenne az ideális a gyermekorvos szerint tovább

Szója gyerekeknek: Mit kell tudni a szójáról? Jó vagy rossz, ha a gyermek szóját fogyaszt? Dietetikusunk most elárulja tovább

Hozzátáplálás: 4 szuper sütőtök recept babáknak, kisgyermekeknek - Miért fontos a sütőtök a gyermek étrendjében? Dietetikus válaszol tovább

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Őszibaracklé

Őszibaracklé

Gyümölcslevek >>
6 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 100-150 gramm őszibarack

Recept:

Az érett gyümölcsöt alaposan megmossuk, héját leválasztjuk és almareszelőn lereszeljük. Ezután szitán áttörjük és az így nyert levet adjuk a csecsemőnek.

Fontos!
A gyümölcslevet lehetőleg frissen készítve kapja a baba, mert ha sokáig állni hagyjuk, akkor a C-vitamintartalma csökken!

 

(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Több száz magyar helyen jártak a kisdiákok ingyenesen a Kajla útlevelükkel: ezek voltak a legnépszerűbb úti célok

vissza vissza