Gyermekágyi folyás, gátápolás - A szülés utáni első 6-10 hét nehézségei

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


A szülés után, elsősorban az első napokban, hetekben nem feltétlenül érezzük magunkat nagyon jól a bőrünkben. Az biztos, hogy fáradtak vagyunk, küzdünk a szoptatással, még fájdalmaink is vannak olykor, de mindezek mellett nagyon fontos odafigyelni a megfelelő higiéniára. Hogyan?

Gyermekágyi folyás
A szülés által, gátmetszés vagy kisebb-nagyobb mértékű repedés során, seb keletkezik a gát tájékon. Továbbá tudjuk, hogy az úgynevezett gyermekágyi folyás is végigkíséri az első hat hetet. A méhnyálkahártya legnagyobb része közvetlenül a szülés után bent marad, melyet fehérvérsejtek és kötőszöveti sejtek lepnek el, és így képződik a lochia, vagyis a gyermekágyi folyás, amely fokozatosan ürül ki a szervezetből. A méhnyálkahártya a szülést követő 10. napra hámosodik újra. A folyás eleinte bőséges és vérzés formájában jelenik meg, majd hétről hétre csökken a mennyisége, és változik a színe is barnára, sárgára, majd fehérre. Előfordul, hogy hamar elmúlik, aztán 1-2 hét után újra tapasztaljuk. Az is normális, ha egy ideje csökken a mennyisége, de aztán újra 1-2 napig nagyobb mennyiség lesz. Általában 6 hetes korra elmúlik, de elhúzódhat 8-10 hétig is.

Mikor kell orvoshoz fordulni a gyermekágyi folyás miatt?
Gond akkor van, és ebben az esetben indokolt a nőgyógyásszal beszélni, ha a színe hetek alatt sem változik világosra, alvadt vérdarabkákat tapasztalsz és a szaga bűzössé válik (normál esetben édeskés szagú). A fertőződést gyakran láz is kíséri. Megijedni nem kell, mert ma már antibiotikummal gyógyítható. De legtöbb esetben persze a higiénia szabályos betartásával meg is előzhető.

Hogyan ápoljuk a gáttájékot a szülés után?
Nagyon fontos mindenekelott a gyakori vatta- vagy betétcsere (a legtöbben a Tenna Lady Extra-t szeretik). A kórházban, a mellékhelyiség használata előtt töröld le az ülőkét valamilyen fertőtlenítő kendővel és úgy ülj rá. Utána, amennyire lehetséges, zuhanyozd le a gát tájékát, és puha papírtörlővel itasd fel a nedvességet.

Mit használhatunk a gáttájékra?
Az első hetekben sem intim mosakodót, sem tusfürdőt nem ajánlatos használni az illatanyagok irritációja miatt, elég a tiszta meleg víz a mosakodáskor. Nagyon praktikus és kényelmes az eldobható vagy neccbugyi használata. Jól szellőzik, könnyen ki lehet mosni és utána nagyon hamar megszárad.

A higiéniás szabályok betartása a baba miatt is nagyon fontos!
Az első hetekre érdemes otthon tartani kézfertőtlenítőt, mert a mellékhelyiség használata után - ha azzal mosol kezet - biztos nem éri a babát semmilyen káros szennyeződés.

A sebgyógyulást a több pihenés is elősegíti
Nagyon fontos továbbá a pihenésre, úgymint fekvés vagy alvás, napközben is több időt szánni, így hamarabb gyógyulnak a sebek.

Szexuális élet a gyermekágy ideje alatt
A fent említett körülmények miatt is a szexuális élettől az első 6 hétben tartózkodni kell.

Homor Márta
Védőnő
www.vedonoblog.hu


Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2012.01.13