Együnk méhlepényt?

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


Az emberen kívül szinte az összes emlős elfogyasztja a méhlepényt szülés után, így joggal merül fel a kérdés, vajon valóban ennyire hasznos tápanyagot tartalmaz-e a placenta, és ha igen, miért van az, hogy az emberek között nem él ez a szokás.

A placentafogyasztás előnyei
A Buffalo Egyetem és a Buffalo Állami Főiskola tudósai úgy döntöttek, utánajárnak ennek a kérdésnek. Egyikük, Mark Kristal, az Egyetem pszichológia és idegtudományi professzora már több mint negyven éve tanulmányozza a placentát, így igazán szakértőnek számít ezen a téren. A témában elkészült tanulmánya – melyet Jean M. DiPirróval és Alexis C. Thompsonnal együtt állított össze - a napokban jelenik meg az Ecology of Food and Nutrition című szaklapban. Ebben a szakemberek rámutatnak, hogy az emlősök körében elterjedt placentafogyasztás számos egészségügyi előnnyel jár, többek között erősíti az anya-gyermek kapcsolatot, sőt a méhlepény olyan összetevőket is tartalmaz, mellyel elkerülhető a szülés utáni depresszió is.

Placebohatás?
Noha egyes csoportokban jelenleg is él a placenta szülés utáni elfogyasztásának szokása, az emberek körében mindennek egyelőre sokkal inkább csak a placebohatása bizonyított, valós egészségügyi előnye nem. A tanulmányban a szakemberek ezért arra a kérdésre is kitérnek, vajon annak hátterében, hogy az ember az egyetlen emlős, amely nem fogyasztja el a méhlepényt, nem az áll-e, hogy számára nem is járna mindez előnnyel.

A méhlepény jótékony hatása
Ugyanakkor Kristal azt is kifejti, akár kiderül, akár nem, miért nem terjedt el ez a szokás az emberek között, a méhlepény esetleges jótékony hatásának kiderítése mindenképp nélkülözhetetlen lenne. Mindennek természetesen nem az lenne a célja, hogy amennyiben bebizonyosodnak a méhlepényfogyasztás előnye, minden szülő nőnek el kéne azt fogyasztania, hanem az, hogy az orvosok kinyerhessék belőle a jótékony molekulákat, és azt gyógyszerészeti célra felhasználhassák.


Forrás: Medipress

 


Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2012.04.16