Főoldal > Cikkek > Szülés > Koraszülött babákról készült film - részletek a Tenyérnyi gyerekek című filmből - Szülők Lapja

Koraszülött babákról készült film - részletek a Tenyérnyi gyerekek című filmből

Szülőklapja képSok koraszülött még 1500 grammot is alig éri el, amikor világra jön. Születésüket követően egy egész stáb küzd erőn felül azért, hogy a kisbaba életben maradjon. A „Tenyérnyi Gyerekek” című dokumentumfilm szülők, orvosok, nővérek és babák megrázó küzdelmét mutatja be. A film készítői egyedülállót alkottak, ne hagyjátok ki! Mi most egy rövid előzetest mutatunk a filmből.

Szerző: Szülők Lapja
2014-05-15
Forrás: Szülők lapja
Share on Tumblr
kuldeskuldeskuldeskuldes
vonal

Egy gyönyörűen elkészített dokumentum filmre hívjuk fel a figyelmeteket. A filmet több mint három hónapon keresztül éjjel-nappal egy csak nőkből álló stáb forgatta. A Tenyérnyi Gyerekek című 53 perces dokumentumfilm május 20-án 23.00 órakor látható az M1 műsorán.

„Telefonáltam a nőgyógyászomnak, hogy most műtenek, és a híváslistából láttam, hogy tizenkét percre rá már mind a két baba megvolt.”
„Két hét múlva, hogyha a kisbaba túléli, osztályvezető orvossal tudnak beszélni arról, milyen hosszútávú prognózis várható.”

(Részletek a Tenyérnyi gyerekek c. filmből)

Az 5 és fél hónapos koraszülöttek súlya nem éri el az 1500 grammot
A koraszülöttség ma Magyarországon népbetegség, minden tízedik gyermek idő előtt jön a világra.
A Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika az ország legnagyobb koraszülött-ellátó központja (NIC), itt látják el az 1500 grammnál, másfél kilónál kisebb babák mintegy ötödét. A legkisebb koraszülöttek mintegy öt és fél hónap után érkeznek.

Tenyérnyi gyerekek - Trailer



A koraszülöttekről szóló filmet 3 hónapig forgatták
A Tenyérnyi Gyerekek (május 20-án, kedden 23.00 órakor az M1-en) róluk szól, a szülők, orvosok és nővérek megrázó küzdelméről a babákért, akiken 10-20 éve még biztos nem lehetett volna segíteni. A filmet több mint három hónapon keresztül éjjel-nappal egy csak nőkből álló stáb forgatta a klinikán, a szülőszobán, valamint koraszülött-intenzív centrumban. Így egyedülálló módon a legkisebbek és szüleik történetét már a világra jövetel előtt, és az első, kritikus percekben is bemutatja a film.

Babák, akiknek az élete egy hajszálon múlik
A klinika olyan, a legmagasabb szintű intenzív ellátást nyújtó központ, ahová gyakran érkeznek kritikus állapotú, vagy fejlődési rendellenességgel született kisbabák. Előfordul olyan eset is, amikor éppen azért kell egy babának hamarabb megszületnie, mert sürgős műtétre van szüksége, a méhen belül biztosan nem élné túl a következő heteket. Sok édesanyát akár a huszonharmadik-huszonnegyedik héten is ideszállítanak, ha félő, hogy megindul a szülés.

Édesanyák, akik a babájukkal csak az inkubátorban találkozhatnak
A kicsik gyakran hónapokat töltenek az inkubátorokban, lélegeztetőgépen. Miközben keringési problémákkal küzdenek, tüdejük, szívük pedig rendkívül fejletlen, előfordul, hogy olyan szövődményekkel kell szembenézniük, amelyek még egy egészséges felnőtt számára is végzetesek lehetnek. Az első napok, hetek nem csak a babák számára nehezek, de a szülőkre is sokkolóan hatnak, hiszen a terhesség hónapokkal előbb szakad meg a vártnál, anyák lesznek, miközben gyermekükkel csak a látogatási idő alatt, az inkubátorban találkozhatnak.

Kritikusan alacsony súllyal évente 8000 baba születik
Magyarországon évente nyolcezer baba jön idő előtt a világra, egy részük kritikusan alacsony súllyal, kevesebb, mint egy kilogrammal akár öt és fél hónap terhesség után. Az ő túlélésük 1980-as években tíz százalék körül járt, ma ezeknek a babáknak mintegy kétharmada életben marad, a néhány héttel később született, egy és másfél kiló közötti súlyú babáknak pedig több mint 95%-át meg tudják már menteni. Nekik azonban az első hetekben-hónapokban rengeteg szövődménnyel kell szembenézni, amely jelentősen befolyásolhatja későbbi életminőségüket.
Bár Magyarországon az elmúlt években a koraszülöttek száma alig csökkent - még mindig csaknem kétszer több a szomszédos Ausztriához képest - életesélyeik jelentősen nőttek.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

hirdetés

TERHESVITAMIN AKCIÓ

Vásárolj 3 havi kismamavitamint 15% kedvezménnyel, és ingyen házhozszállítással csak 9310 Ft-ért!  
Kattints ide, hogy le ne maradj! >>

Jódmentes változatban itt veheted meg >>

vonal

[x] hirdetés

Rendező: Szuchy Zsuzsanna
Operatőr: Karáth Zita
Asszisztens: Bodnár Mária

Producer: Garami Gábor
Vágó: Kollányi Tamás
Zeneszerző: Czutor Zoltán
Hangmérnök: Krajcsovits István


A Tenyérnyi Gyerekek című 53 perces dokumentumfilm május 20-án 23.00 órakor látható az M1 műsorán.

Rendező: Szuchy Zsuzsanna
Operatőr: Karáth Zita
Asszisztens: Bodnár Mária

Producer: Garami Gábor
Vágó: Kollányi Tamás
Zeneszerző: Czutor Zoltán
Hangmérnök: Krajcsovits István


Fotó: Részlet a filmből
Forrás: Cinema-Film

TGYÁS, GYED, GYES, KALKULÁTOR >>


Címkék: koraszülött, baba, újszülött, Tenyérnyi gyerekek filmelőzetes

Feliratkozás hírlevélre

Érdekesnek találtad ezt a cikket? Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre.

Email*
Név*
hirdetés

[x] hirdetés

OLVASD EL EZT IS!

Csökkent a koraszülések száma - így előzheted meg te is a koraszülést
Csökkent a koraszülések száma - így előzheted meg te is a koraszülést

Egy nemrég elkészült nemzetközi kutatás keretében 2,5 millió szülést és 250 000 gyermekkori asztmás kezelés adatait vizsgálták. A kutatók rájöttek, hogy a dohányzást korlátozó törvények bevezetése után 10 százalékkal csökkent a koraszülések és a súlyos gyermekkori asztmás rohamok száma.

tovább a cikkre
Csökkenti a koraszülést az olcsó eszköz
Csökkenti a koraszülést az olcsó eszköz

Spanyol orvosok azt állítják, hogy egy olcsó orvosi eszköz egyes kockázatnak kitett nők esetében drámai mértékben csökkentheti a koraszülések számát.

tovább a cikkre
A koraszülött, a csecsemő és a kisgyermek tanulási képességének fejlesztése
A koraszülött, a csecsemő és a kisgyermek tanulási képességének fejlesztése

A koraszülött, de sérülést nem szenvedett csecsemők és kisgyermekek fejlesztésére sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, mint érett újszülött társaikéra.

tovább a cikkre
A koraszülött babák túlélési esélyei - videóval
A koraszülött babák túlélési esélyei - videóval

Minden húsz újszülöttből egy intenzív ellátást igényel. Hazánkban a Neonatális Intenzív Centrumok speciálisan a koraszülöttek és beteg újszülöttek ellátására szakosodott és felszerelt osztályok, amelyek évente 6000 súlyos állapotú újszülöttnek adtak esélyt az életre. Közülük minden ötödik súlya 1500 gramm alatt van, nekik a neonatális intenzív centrumok nélkül aligha lenne esélyük a túlélésre.

tovább a cikkre

Vissza az előző oldalra

hirdetés

BABÁT VÁRSZ?

Kíváncsi vagy, hogy mekkora? Mit érez? Hallja-e, ha beszélsz hozzá? Tudj meg mindent a babavárás csodájáról, miközben életed legfontosabb naplóját töltögeted a saját pocakos és ultrahang fotóiddal, érzéseiddel, élményeiddel. Kattints ide >>

vonal

[x] hirdetés

hirdetés

[x] hirdetés

Legnépszerűbb

Videók

Recept ajánlatunk

Zabnyákleves - gyomorrontás, hasmenés esetére

Zabnyákleves - gyomorrontás, hasmenés esetére

Diétás ételek - Gyomorrontásra >>
12 hónapos kortól. >>

Hozzávalók: 10 g zabpehely víz pici só

Recept:

A zabpelyhet beáztatjuk annyi vízben, hogy ellepje. Ezután felöntjük 300-400 ml vízzel, teszünk hozzá egy kevés sót, és addig főzzük, amíg a zab teljesen megpuhul, sőt, egy része szétfő. Nem túl forrón tálaljuk.



DIETETIKUS VÉLEM&Ea(...) tovább a teljes recepthez...


Webáruház ajánló

Ha nem jön a baba

Ha nem jön a baba

2 400 Ft.-

Megnézem

Pocakosnapló

Pocakosnapló

2 800 Ft.-

Megnézem

Legfrissebb szakértői válasz

Dr. Árvainé Koczok Márta

Dr. Árvainé Koczok Márta

tanácsadó szakpszichológus

tovább a szakértőhöz >>

Éjjeli felriadás

Kedves Édesanya!
Gyermeke valószínűleg az őt érő stresszt így tudja kezelni, a szülő közelsége a nyugtató számára. Ez valóban sok feszültséget generálhat otthon. Én első körben ki próbálnám deríteni, mi jelent most neki fokozott stresszt. Ki lehet próbálni relaxációs technikákat, melyeket könnyedén egy-egy relaxációs mesekönyv segítségével is megtanulhat. A technika rendszeres alkalmazása, a mindennapi feszültségek átbeszélgetése, a több játék, több szülői figyelem, megoldást hozhat. Ha azonban ez nem eredményez jelentős javulást, érdemes konzultálni egy szakemberrel.

Ezt olvastad már? [x]
Hírek, érdekességek

Több száz magyar helyen jártak a kisdiákok ingyenesen a Kajla útlevelükkel: ezek voltak a legnépszerűbb úti célok

vissza vissza