Nem attól leszel jó anya, hogy természetes úton szültél! - Egy császáros anyuka üzenete minden édesanyának

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


Nem attól leszel jó anya, hogy természetes úton szültél! - Egy császáros anyuka üzenete minden édesanyának Azt terveztem, sőt, szentül hittem, hogy természetes úton fogom világra hozni a lányomat. Nem így történt - Blogger szerzőnk arról ír, milyen emléket őriz a császármetszésről és milyen véleményekkel találkozott a szülés után. Blogger szerzőnk, Kerékgyártó Andrea szüléstörténetét hozta el nekünk - ő így élte meg, hogy kislánya császármetszéssel született.

Mint mindenhez, a szüléshez is pozitívan álltam hozzá. Mivel csupán öt percre lakunk a kórháztól, azt terveztem, hogy az utolsó pillanatig otthon, kellemes környezetben vajúdok. Azt terveztem, sőt, szentül hittem, hogy természetes úton fogom világra hozni a lányomat. Nem így történt.

Az orvosnál folyt el a magzatvíz
Bár aznapra voltam kiírva, Fanni semmi jelét nem adta annak, hogy szeretne megszületni. A szokásos CTG vizsgálatra mentem csak a kórházba. Az orvosom épp nem volt bent, közölték, hogy jön majd valaki, aki megvizsgál, anélkül nem mehetek haza.

Nagysokára jött egy orvos. Vizsgálat közben hirtelen éles fájdalmat éreztem és egy amolyan csobbanó hangot hallottam. "Ajaj! Ennek nem fog örülni az orvosa! Épp most folyattam el a magzatvizet."- közölte az idegen orvos.

Azonnal CTG-re raktak. Felhívtam a férjem és mondtam, hogy szülünk. Azt hitte viccelek, mivel negyed órával előtte beszéltünk és említettem neki, hogy csak egy orvosra várok, amúgy jól vagyok.

Ez délben történt. Bevittek a szülőszobára. Teltek az órák, de nem történt semmi. A férjemmel jókat nevettünk, felhívtuk a családtagokat és a barátokat.

Oxitocin infúzióval gyorsították a szülést
Az orvosom négykor érkezett meg. Azonnal intézkedett, infúziót kötöttek be, hogy beindítsák a szülést. Egyik pillanatról a másikra erős fájásaim lettek, de ezenkívül más nem történt. A méhszáj nem tágult, Fanni pedig ahelyett, hogy elindult volna kifelé, egyre feljebb mászott a méhemben.

Megváltozott a baba szívhangja - az orvos császárt javasolt
Órák teltek el így, várakozva. Aztán Fanni szívhangja hirtelen megváltozott. Rosszul reagált az infúzióra. Az orvosom megkérdezte, mit szólnék, ha megcsászározna. Már majdnem tíz órája elfolyt a magzatvíz és még mindig semmi jele nem volt, hogy Fanni ki akarna bújni. Azt feleltem, részemről semmi akadálya.

Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Elmondta, hogy sok kismama hisztérikus rohamot kap a császározás hallatán. Nekem viszont csak az számított, hogy Fanni egészségesen szülessen meg. Ha természetes úton nem megy, hát császározzanak meg.

A műtőben nagyon jó hangulat volt, kellemesen elbeszélgettem az aneszteziológussal. Megjegyezte, ilyen mosolygós anyukát még nem látott műtét közben. A férjem egy ablakon át figyelt, végig ott volt, integetett és bátorított. A műtét jól sikerült, Fanni teljesen egészségesen jött világra.

Éjjelre elvitték a kislányát
A császár egyetlen zavaró tényezője az volt, hogy Fanni nem maradhatott velem. Egész éjjel azon agyaltam, mi lehet vele a csecsemőosztályon. Hajnali ötkor felkeltettek és lezuhanyoztam. Azt hittem, kiszakadnak a belső szerveim. Brutális fájdalom volt.

Hétkor végre megkaptam Fannit. Attól kezdve minden csodálatos volt. Nem érdekelt, hogyan jött világra, és a fájdalom is enyhült. Csak az számított, hogy van egy egészséges, gyönyörű lányom. Nem tudtam betelni vele.

"Csak egy lány volt ügyes, a többi császáros"
Hatágyas szobában kaptam helyet. A reggeli vizitnél az egyik nővér "kedvesen" megjegyezte, hogy csak egy lány volt "ügyes", a többi császáros.

Az ehhez hasonló negatív felhangok miatt sok anyuka szégyelli, hogy császározták. Kevesebbnek érzik magukat azoknál, akik természetes úton hozták világra a gyereküket. Sokan azzal is vádolják a császáros anyukákat, hogy a könnyebb utat választják. Ez azonban két okból sem állja meg a helyét.

Egyrészt, akit ismerek, mindenkinek jó oka volt a császárra. Terhességi toxémia, a baba nyakára tekeredett köldökzsinór, fertőzésveszély, farfekvéses baba. Senkiről sem tudok, aki kényelmi szempontból választotta volna a műtétet.

Másrészt, a császár egy komoly hasi műtét, ami komoly fájdalmakkal és hosszadalmas felépüléssel jár. A kórház folyosóján már messziről meg lehetett mondani, ki császáros. A természetes úton szült anyukák vígan sétáltak, míg a császárosok kétrét görnyedve botorkáltak.

Soha nem szégyelltem, hogy császárral szültem
Soha nem szégyelltem, hogy a lányom császárral született. A sors rendezte így, én pedig elfogadtam. Az egyetlen, ami számít, hogy él és egészséges!

Hallottam, amikor egy ismerős azt mondta, hogy a kolléganője nem is szült, hanem kivették belőle a gyereket. Számomra ez borzasztó negatív és érthetetlen hozzáállás. Biztosan komoly oka volt, hogy az illetőt megműtötték.

Egy gyermeket a világra hozni a legnagyobb csoda, bármilyen úton is érkezzen meg közénk. Vitathatatlan, hogy a babának az a legjobb, ha természetes úton születik meg. Előfordulhat azonban, hogy valami miatt ez mégsem jön össze. Ilyenkor sem szabad kétségbeesni! A lányom az élő példa, hogy egy császáros baba milyen boldog, kiegyensúlyozott kisgyerekké válik, ha megkapja a kellő szeretetet és gondoskodást.

Nem a szülés módjától függ, milyen anya leszel
Hosszú távon ugyanis nem az számít, hogyan jött világra a gyermeked, hanem az, hogy milyen édesanyja vagy.

Egyébként, kiderült, hogy a császárnak van egy előnye is. Fanni egy ideje kérdezgeti, hogyan jött világra. Ilyenkor nemes egyszerűséggel megmutatom neki a halvány heget a hasamon és elmesélem, hogy olyan jól érezte magát odabent, hogy úgy kellett kitessékelni. Ezen mindig jót mulat. Nekem pedig nem kell azon gondolkodnom, hogyan tálaljam neki a szülési procedúrát úgy, hogy ne rémisszem halálra az ötéves kis lelkivilágát.

Szerző: Kerékgyártó Andrea, a Lányomnak az életről blog írója
Fotó: Pixabay

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2017.10.19