Életben maradt a 24. hétre született kisbaba! Az orvosok szinte lemondtak róla, de ő nem adta fel

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


Életben maradt a 24. hétre született kisbaba! Az orvosok szinte lemondtak róla, de ő nem adta fel Az élet nem egy példát hozott már arra, hogy koraszülött, a kiírtnál több hónappal korábban született kisbabák annyira küzdenek az életért, hogy minden pesszimista orvosi várakozásra rácáfolnak. Az élet nem egy példát hozott már arra, hogy koraszülött, a kiírtnál több hónappal korábban született kisbabák annyira küzdenek az életért, hogy minden pesszimista orvosi várakozásra rácáfolnak.

Így volt ez a kis Haris Mockbill esetében is, aki 2018 nyarán a terhesség 24. hetében született meg, és mindössze 737 grammot nyomott, ráadásul a tüdeje sem tudott még kifejlődni, ezért lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.



Vérzés lépett fel az édesanyánál
A kisfiú édesanyjánál súlyos vérzés lépett fel, ezért volt szükség arra, hogy Haris idő előtt megszülessen, de az orvosok nem sok jóval kecsegtették a szülőket, főleg, miután a pici tüdeje megtelt vízzel. Utolsó esélyként azonban nyolcnapos szteroidkúrát javasoltak a pici megmentésére, és szerencsére ez hatásosnak bizonyult. Haris teste megerősödött, és mire 13 hetes lett, elhagyhatta a csecsemő intenzív osztályt.

A szülők annyira boldogok voltak, hogy egy "érettségi" bulit is csaptak neki és végzős ruhába öltöztették fel a kisbabát - aki ekkor még mindig olyan pindurka volt, hogy egy játékmackó gyárból tudtak neki jelmezt rendelni.

- El sem tudom hinni, a kisfiam mi mindenen ment keresztül - és egy percre nem adta fel a harcot! - mesélte a 28 éves édesanya, Ellie Barr a Sun magazinnak.



Egyre erősödik a kisfiú
Azóta eltelt több mint egy év, a kicsi Haris pedig egyre erősödik, már a hat kilót is elhagyta, és éppen most küszködik az első lépéseivel. Ugyanakkor a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Elképzelhető, hogy egy agyi bevérzés következtében szellemileg visszamaradottabb lesz társainál.

- Nehéz volt ezt elfogadni, de azt gondolom, az a legfontosabb, hogy a kisfiunk velünk van és nincsenek fájdalmai. Haris számunkra igazi motiváló erő és nagyon büszkék vagyunk rá - tette hozzá az édesanya.

Ez is érdekelhet!
Hazaengedték a kórházból a világ legkisebb újszülött babáját! 245 grammal született, nem hitték, hogy életben marad »


Forrás, fotók: Sun, Mirror

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2019.10.01