61 évesen lett először anya! Egészséges kisfiúnak adott életet a középkorú asszony - Valóra vált az álma

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


61 évesen lett először anya! Egészséges kisfiúnak adott életet a középkorú asszony - Valóra vált az álma 61 évesen végre valóra vált az álma annak a nőnek, aki ennyi idősen életében először élhette át az anyaság érzését: évek próbálkozásai után végül mesterséges megtermékenyítéssel sikerült teherbe esnie. 61 évesen végre valóra vált az álma annak a brazil nőnek, aki ennyi idősen életében először élhette át az anyaság érzését.

Nem tudott teherbe esni
Az egyébként nővérasszisztensként dolgozó Ana Maria Pontelo Moreira több éven át próbált teherbe esni, végül öt évvel ezelőtt belevágott a mesterséges megtermékenyítésbe.

61 évesen lett először anya! Egészséges kisfiúnak adott életet a középkorú asszony, nem is lehetne ennél boldogabb

Mint a 7news ausztrál portálnak elmesélte, mindenképpen szeretett volna gyereket, ezért még a volt férjével jelentkeztek örökbefogadásra is - aztán miután szakítottak, felkeresett egy termékenységi klinikát, hogy ha másképp nem megy, orvosi segítséggel lehessen gyermeke. Végül donor petesejtet termékenyítettek meg szintén donor hímivarsejttel az intézményben, ügyelve arra, hogy kompatibilis legyen a saját szervezetével.

Donorsejteket vett igénybe
- Sajnos 40 felett a saját petesejtjeim már nem feleltek meg a célra, így egy tőlem fiatalabb nőtől vettek petesejtet, akinek a vércsoportja ugyanaz, mint az enyém - idézte fel a büszke anyuka, hozzátéve, hogy maga a babavárás nyugisan telt, csak egy idő után a terheléstől elkezdett fájni a gerince, így eljárt ortopédiára, fizioterápiára és pilates-edzésre is, ezért végül is nem lett nagyobb probléma.

61 évesen lett először anya! Egészséges kisfiúnak adott életet a középkorú asszony, nem is lehetne ennél boldogabb

Kisfia született
Kisfia végül 2019 október végén a brazil Londrina város egyik kórházában született meg 47 centivel és 3400 grammal, császármetszéssel segítették világra a kis Iant. Mind az anyuka, mind pedig gyermeke a hírek szerint jól vannak.

61 évesen lett először anya! Egészséges kisfiúnak adott életet a középkorú asszony, nem is lehetne ennél boldogabb

- Tudom, hogy sok középkorú nő él a világon, aki még nem mondott le a gyerekvállalásról, remélem, a történetemmel tudom őket inspirálni, hogy ne féljenek, vágjanak bele. Persze nem volt egyszerű, hiszen a kezelés alatt hormonokat kellett szednem, ráadásul olcsónak egy ilyen mesterséges megtermékenyítés sokba is kerül, nem beszélve arról, hogy a legtöbben nem hittek benne és le akartak beszélni, de örülök, hogy sikerült, tényleg valóra vált az álmom - mondta Ana.

Forrás: Mirror.co.uk, 7news.com.au
Fotók: ricmais.com.br - Daniela Calsavara/Ric Record TV

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2019.11.14