Szülésfelkészítő tanfolyamok

Dézsi Réka

Szülés

Dézsi Réka


Az utóbbi időben nagyon megnőtt azoknak a száma, akik vállalják, hogy a szülésre „felkészítik” az anyákat. Nem könnyű ebben az információrengetegben megtalálni a nekünk megfelelőt, az Igazit. És, hát kell-e ennyi minden vagy sem? Mit vegyünk figyelembe mielőtt beiratkozunk egy képzésre? Mit kérdezzünk az előadótól a kezdés előtt? Ezekre próbálok pár mondatban válaszolni

Miért menjünk szülésfelkészítőre?
Ez a legnagyobb kérdés. Hiszen sokan úgy gondolják, hogy majdcsak túlesek rajta, a szülés csak egy nap az életemből…és ez igaz is. A szülés „csak” egy nap. De ennek az egy napnak a hatása, következménye egy életre szólóan rögzül a tudatunkban és a tudatalattinkban. Meghatározza későbbi viszonyunkat a babánkkal, gyermekünkkel, férjünkkel és elsősorban Önmagunkkal.

Szóval igenis fel kell készülni erre, hiszen sok minden áll vagy bukik ezen az egy napon. Felkészüléssel együtt is éppen elég új érzet vesz körül a vajúdásod alatt, amire számítani sem lehet, legalább néhány pontban érezd magad tudatosnak. A szülés legfontosabb hozzávalója a biztonság. És csak akkor tudod igazán biztonságban érezni magad, ha tudod pontosan mi zajlik a testedben, mi zajlik körülötted, mit mond az orvos, mit és miért kér a szülésznő. Melyik beavatkozás mit segít és miben hátráltat, hogy mikor kérj fájdalomcsillapítót vagy kérj-e egyáltalán. A mai tudatos anyának igenis tudnia kell, hogy melyik döntésének mi a következménye. Hiszen nincsenek jó vagy rossz döntések. Döntések vannak, amiknek következményei. És a felelősség, a következmény viselése a Tied, aki a gyermeknek életet adsz.


Kihez menjünk?
Ebben az esetben is nagyon fontos a személyes tapasztalat. Az, aki még nem szült gyereket, nehezen értheti és még nehezebben láthatja át azokat az aggodalmakat, érzéseket, amik a vajúdás labirintusában ránk törnek. Fontos, hogy az, akit tanítónkul választunk, számunkra hiteles legyen, hogy egy jól megalapozott bizalom kialakulhasson. Megjelentek már hivatásos szülésfelkészítők Magyarországon is. Minket kifejezetten arra tanítanak, hogy Titeket taníthassunk. Nem árt utána néznetek annak, hogy a trénernek milyen képesítése van, van-e egyáltalán, vagy csak lelkes amatőrként próbál szakérteni. Az, hogy valaki dúla, védőnő vagy szülésznő, nem jelenti azt, hogy trénernek is megfelel, és hogy képes arra, hogy tudását elfogulatlanul átadja.


Mikor menjünk?
A legjobb, ha már betöltötted a 30. hetet. Addig élvezd a pocakod, ne is gondolj a szülésre. A felkészülésből is megárt a sok. Általában egy szülésfelkészítő 6-8 alkalomból áll, így bőven van időd a szülésig befejezni. És minél kevesebb idő telik el a tréning és a szülés között, annál kevesebb információt veszítünk el.


Melyik a számodra megfelelő felkészítő?
Erre a kérdésre Neked kell megtalálni a választ. Nézz körül a környezetedben, kérdezz a barátnőidtől, szomszédodtól, védőnődtől, orvosodtól. Ha van választási lehetőséged, legalább telefonon beszélj pár szót mindegyikkel, hogy legyen egy halvány benyomásod arról, hogy kitől tanulnál könnyebben. Nagyjából ugyanazokat a témákat öleli át a legtöbb felkészítő, a nagy különbség a hogyanban van. Mennyire objektív, mennyire tud saját magától független információt adni a tréner? Még a felkészítőn se engedjétek, hogy bármire is rábeszéljenek. A Te szülésed Neked kell megélni, és Neked kell véghezvinni úgy, ahogy Nektek jó. Információt kérj, és semmi másra nincs szükséged, Te tudod majd, hogy milyen lesz a tuti szülésed.


Az én szülésfelkészítő óráim
Az én tanításaim 5*2+1*3 órás alkalmak.
Az 5 alkalomra általában az édesanyák egyedül jönnek. Átbeszéljük a várandósság még hátralévő részét, az utolsó hetek tennivalóit, a vajúdás lehetséges jeleit, a vajúdást, a szülést, a gyermekágyat, a szoptatást és a gyermekápolást, a kötődő nevelést.
Az 1*3 órás alkalom a Szülőszobai papás-mamás, azaz Káma Szútra a szülőszobán címet kapta. Ez párokhoz szól. Apát felkészítjük arra, hogy nagyszerű segítője legyen szerelmének a közös gyermekük szülése alatt. Megtanuljuk, hogy hogyan éljük át maximálisan pozitívan a szülést.
Minden alkalommal képekkel, videókkal, zenével teszem színesebbé, érthetőbbé a bennünk zajló folyamatokat. Egyik alkalommal meghívok egy párost, aki az előző felkészítő óta család lett, hogy meséljék el saját történetüket, és hogy miben segített nekik a legtöbbet az együtt töltött idő. Remélem, találkozom Veletek is nemsokára.



 


Dézsi Réka

Szülés

Dézsi Réka


2010.05.27