Amikor az apósomat hívtam, együtt sírtunk a telefonban - Egy apuka őszinte beszámolója a szülésről

Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


Amikor az apósomat hívtam, együtt sírtunk a telefonban - Egy apuka őszinte beszámolója a szülésről

Az anyukák többsége szeretné, ha az édesapa is bent lenne a szülésnél, és szerencsére egyre több férfi dönt úgy, hogy párja mellett marad a szülőszobán. Most egy édesapa őszinte beszámolóját olvashatod, milyennek élte meg ő a szülést.

Hogy milyen élmény lehet egy édesapának a szülés? Valószínűleg sok érzés kavarog benne, a büszkeségtől a tehetetlenségen át a megkönnyebbülésig - és ezeken kívül még mi minden! De álljon itt egy apuka őszinte vallomása, aki megosztotta velünk a gondolatait, hiszen Gyuri mindhárom gyermeke születésénél jelen volt.

"Milyen emlék számomra a szülés? Egyrészt felejthetetlen, másrészt véres. A saját korlátaimat ismerem, imádom a feleségem, ismerem minden porcikáját, de azért belülről nem akartam megismerni, nem szeretem véresen látni a szerettemet , ezért inkább a fejénél voltam végig. Az első szülésnél a kitolási szakaszban kimentem, a második, harmadiknál már nem, azoknál már végig bent voltam.

- Amikor az apósomat hívtam, együtt sírtunk a telefonban - Egy apuka őszinte beszámolója a szülésről

Nem maga a szülés élménye a domináns, hanem a gyermek születése. Ennél euforikusabb érzést, mint amikor az első gyerek megszületik, nem is tudok elképzelni. Talán olyan mint a halál pillanata, hogy ilyenkor az egész életed lepereg. Vér a véremből, az utódom. Én konkrétan elsírtam magam az első gyerek születésénél, és amikor az apósomat hívtam, akkor együtt sírtunk a telefonban. - Te is hallod? Sír a gyerek!

A 2., 3. szülésnél már nem ennyire extra élmény, akkor már volt tapasztalatom. Jó érzés volt, hogy egyből megfoghattam a kis „Yodát”. Mert ilyenkor a babák aranyosak, tündériek, de nem szépek. A várakozás azért sokat szépít rajtuk. Teljesen más érzés, mint amikor kint vársz a váróban és kihozzák, üvegfalon keresztül megmutatják.

Életemnek ez olyan élménye, amit nem szívesen adnék. A fájásoknál között viccelődtünk, együtt nevettünk, rendkívül összekovácsolós élmény volt. Belegondoltam, hogy milyen borzalmas lehet, ha ott vagy a fájdalmaiddal egyedül egy szobában, és csak arra koncentrálsz, hogy fáj, ahelyett, hogy valakivel megoszthatnád azt a fájdalmad.

A köldökzsinórt nem vágtam el, mert ezt egy olyan rituálénak tartom, mint a leányszöktetést az esküvőn, ez egy teátrális dolog számomra."

Te is megosztanád velünk, milyen volt párodat végigkísérni a szülésen? Írj a szuloklapja@szuloklapja.hu email címre, és mi szívesen közzétesszük történetedet.


Fotó: Pixabay, Freepik


Szülők lapja

Szülés

Szülők lapja


2016.01.14