Az egymásra hangolódás azt is jelenti, hogy mi felnőttek, biztonságot kell, hogy adjunk a kisebbnek. Először mi követjük őt igényeiben, hogy aztán ő is képes legyen minket követni.

Az egymásra hangolódás azt is jelenti, hogy mi felnőttek, biztonságot kell, hogy adjunk a kisebbnek. Először mi követjük őt igényeiben, hogy aztán ő is képes legyen minket követni.

Ha az etetési rend példáját nézzük, akkor a kezdeteknél nekünk kell igazodni a csecsemőhöz, megismerni az ő éhségét, hogy mennyit és hogyan fogad be, legyen az valódi ennivaló vagy bármilyen környezeti inger (pl. érintés, beszéd, mozgás…).
Ha megnyugszik attól, hogy óránként szoptatjuk, hogy sírásnál felvesszük, hogy ringatjuk a szobában sétálva, hogy egyfolytában beszélgetünk hozzá, tegyük meg az első hetekben. De ne szoptassuk meg, ne vegyük fel, ne ringassuk, ne beszéljünk hozzá, ha még nyugtalanabbá válik ettől.

Bízzunk magunkban és a baba jelzéseiben!
Merjük ilyenkor félretenni a jó tanácsokat, vagy a gyerekkorunkból hozott megoldásmódokat. Bízzunk abban, hogy gyermekünk tudja, hogy ezt igényli, vagy most nem igényli. Vannak csecsemők, akiket minden rezdülésre megszoptatnak, pedig csak egy simogatás, helyzetváltoztatás elég lett volna, és vannak csecsemők, akiknek éhesen várniuk kell, mert még nem telt le a 3 órás etetetési idő.
Vannak kisgyermekek, akiket a családi hagyomány már 6 hónaposan bilire ültet és vannak olyanok, akiknek még 4-5 évesen is pelenkát adnak éjszakára vagy nappalra, ahelyett, hogy bilibe, WC-be kakiltatnák.

Nehéz ebben a kérdésben okosnak lenni, mert nem az észre támaszkodás, a logika segít, vagy gátol, hanem az érzéseink. Ha az első hetekben megfigyeltük gyerekünk éhségét az ingerekre, akkor ehhez próbáljunk igazodni. Sok csecsemőt nem hagynak elegendő időt pihenni, nézelődni, egyedül lenni, se éjjel, se nappal, mondván, hogy igényli a foglalkoztatást. Vagy talán nem merjük egyedül hagyni, mert féltjük őt!

Sokszor nem hisszük el, hogy evés nélkül is jól megvan egy délután és nem hal éhen, 100 ml tej is elég, hogy elégedett legyen. Ha elhisszük, hogy ez az ő igénye, erre rá tudunk hangolódni (és nem az „átlaggyerek” igényére), akkor ezután ő is képes ránk hangolódni, hisz neki a biztonságot az adja meg, ha mi szabjuk meg a keretet a számára. 4-5 hónaposan a gyerek képes elfogadni, hogy nem adjuk oda a cicit fél vagy 1 óránként. Elfogadja, mert mikor éhes, tudja, hogy számíthat ránk. Ez a biztonságot adó szülő-gyerek kapcsolat titka, hogy a gyerek szükségleteit érezzük, de a kielégítés kereteit már mi biztosítjuk.

Ha gondok adódnak…
Probléma, ha a gyerek a kapcsolatirányító szerepében ragad, azaz ő mondja meg mikor, mennyit, hogyan fogyaszt, ürít, tesz, és az is nehézséget szül, ha az anya az egyedüli szabályhozó. Az előző az elkényeztetéssel, az utóbbi a szigorú nevelési stílussal áll összefüggésben, mely a következő cikkekben kerül részletezésre.
Sok anya persze mondhatja, hogy már több éves a gyereke és ez nem így történt a kezdetektől.

Fontos tudni, hogy bár az egymásra hangolódás a kezdetektől egy jó alap, de ha ebben nehézségek adódnak, mindig van mód korrekcióra - és most ne a pedagógusok, pszichológusok munkájára gondoljunk elsősorban, hanem bennünk, szülőkben, gyermekekben lévő erőre, amelyet Alfred Adler, az individuálpszichológia megalapítója hangsúlyozott. Az ő nézőpontja szerint van egy kreatív-énünk, amivel korrigálni tudjuk az eddigi kapcsolatainkat meghatározó életstílusunkat - ez pedig megváltoztatja a kapcsolat működését.

Polgár-Nagy Ágnes
pedagógiai-szakpszichológus
individuálpszichológiai tanácsadó