Az én legnagyobb anyák napi ajándékom - Így született meg a kisfiam éppen anyák napján

Balassa Olivia

Anyák napja

Balassa Olivia


Az én legnagyobb anyák napi ajándékom - Így született meg a kisfiam éppen anyák napján 24 évvel ezelőtt, anyák napjára adatott meg nekem, hogy édesanya lehettem. Akkor még nem tudatosult bennem igazán, de a varázslat, ami akkor kezdődött mára szimbolikus értelmet is kapott. 24 évvel ezelőtt, anyák napjára adatott meg nekem, hogy harmadszor is édesanya lehettem. Akkor még nem tudatosult bennem igazán, de a varázslat, ami akkor kezdődött, mára szimbolikus értelmet is kapott.

Úgy éreztem, a családom és az életem kiteljesedik azzal, hogy újra anyukája lehetek egy kis jövevénynek. Ő az érkezésével, bár nem tehetett róla, bőven felülmúlta a „fájdalommal szülöd gyermeked” bibliai jóslat előzőleg bennem keltett elképzeléseit, édes jó anyám élménybeszámolóit és korábbi saját tapasztalataimat is. ... Végül nem kellett császározni.
 

Az én anyák napi ajándékom


Talán valahogy így kezdődött, hogy első levegő vételétől kezdve igen büszke voltam rá. Erősen kötődtem hozzá, amióta megfogant, és rajongó szeretettel vártam, hogy végre megszülessen. Felé irányuló pozitív érzéseim meghatározták egymáshoz való viszonyulásunkat, és elkövetkező éveink szinte minden együtt töltött idejét.

A várandósság ideje kezdetben nem okozott semmilyen nehézséget vagy különösebb változást
El tudtam látni otthoni teendőimet ugyanúgy, mint addig. Az orvosi vizsgálatokon minden rendben volt. Két kicsi fiamról is változatlanul tudtam gondoskodni. Nem volt megoldhatatlan probléma, mert a férjem és a szüleim - amiben csak tudtak - segítettek.



A harmadik trimeszter már jóval nehezebben és nagyon lassan telt el. Igen nagyra nőtt hasamon - emlékszem, mikor poénból rátettük - megmaradt a tányér. Nem láttam a lábamat, a cipőfűzőmet alig tudtam bekötni. Az utcánkban minden kismama megszült már (hárman voltunk), csak én tolattam még otthon, a jó nagy terhemmel. Hamar elfáradtam, kórházba kívánkoztam,  Akkor még nem tudtam, hogy hasamban egy négy kiló tíz dekás újszülött készülődik a világra jönni.

Születendő gyermekünket Bencének - győztesnek hívtuk
A nevét a tévéből választottuk, a harmadik gyermeket vállaló szülők lazaságával. A megkapó személyiségű és sziporkázó agyú Kodaj Bence neve tetszett meg, aki minden fordulón győztesként jutott tovább az akkor igen nagy népszerűségnek örvendő Mindent vagy semmit című televíziós vetélkedőműsorban.

A szülés kiírt időpontja előtt két nappal már a kórházban voltam. Hatalmas fájdalmak között, de természetes úton jött a világra Bence - bár szülés közben szorgalmasan ajánlgattam a szülész orvosnak, hogy gyorsan császározzanak meg, vágjanak fel, vagy történjen valami.

Kibújása után rögtön hangosan felsikítva, 10/10-es Apgar pontozással, győztesen küzdött le minden akadályt, az én 24 évvel ezelőtti anyák napi ajándékom.

Olvasd el szerzőnk anyák napi versét is, itt »

Szerző: Balassa Olivia
Fotó: Pixabay (illusztráció)


Balassa Olivia

Anyák napja

Balassa Olivia


2018.05.04