Március 15-i programok 2019: 35 szuper program a hosszú hétvégére, ahova elviheted a gyermeked is!

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


Március 15-i programok 2019: 35 szuper program a hosszú hétvégére, ahova elviheted a gyermeked is! 2019-ben pénteki napra esik március 15-e, ezért hosszú hétvégének örülhetünk. Használjuk ki, kapcsolódjunk ki az ünnephez kötődő programokon vagy egy közeli kiránduláson! Összeválogattunk néhány budapesti és vidéki március 15-i programot. 2019-ben pénteki napra esik március 15-e, ezért hosszú hétvégének örülhetünk. Használjuk ki, kapcsolódjunk ki az ünnephez kötődő programokon vagy egy közeli kiránduláson! Összeválogattunk néhány budapesti és vidéki március 15-i programot.
 

1-23. Ünnepi múzeumlátogatás - a nemzeti ünnepen ingyenes!


A kulturális miniszter engedélyével rendelkező muzeális intézmények a nemzeti ünnepeken, így március 15-én is ingyen látogathatók - az ingyenesség általában az állandó kiállításokra, valamint az ünnepi programokra vonatkozik.

Most ezekből sorolunk fel 23-at, de érdemes a lakóhelyed környékén is megérdeklődni, hogy adott múzeumra érvényes-e ez a rendelet. A legegyszerűbb a múzeum honlapján körülnézni, a Jegyárak, információk menüpontnál szokták megadni ezt az információt.

13 ingyenes budapesti múzeum március 15-én - az állandó kiállítások ingyen látogathatók:
- Természettudományi Múzeum
- Szentendrei Skanzen
- Iparművészeti Múzeum
- Magyar Nemzeti Múzeum
- Aquincumi Múzeum és Fürdőmúzeum
- Földalatti Vasút Múzeum
- Terror Háza
- Petőfi Irodalmi Múzeum
- Néprajzi Múzeum
- Magyar Földrajzi Múzeum
- Tűzoltó Múzeum
- Hadtörténeti Intézet és Múzeum
- Szépművészeti Múzeum



10 ingyenes vidéki múzeum március 15-én - az állandó kiállítások ingyen látogathatók:
- Kohászati Múzeum (Miskolc)
- Balatoni Múzeum (Keszthely)
- Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum (Hatvan)
- Savaria Múzeum (Szombathely)
- Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém)
- Janus Pannonius Múzeum (Pécs)
- Móra Ferenc Múzeum (Szeged)
- Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár)
- Tornyai János Múzeum (Hódmezővásárhely)
- Jósa András Múzeum (Nyíregyháza)

Program: Ünnepi múzeumlátogatás
Helyszín: Budapest és vidék
Időpont: 2019.03.15.
Bővebb információ »

 

Budapesti március 15-i programok 2019

 

24. Országház-látogatás

Március 15-én az Országház-látogatás szünetel, de március 16-án, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából nyílt nap lesz, az érdeklődők március 16-án 10:00 és 17:00 óra között ingyen nézhetik meg a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát. A nagy érdeklődésre való tekintettel sorban állás várható!

Vezetett Országház-látogató csoportok is indulnak a látogatóközpontból 8:00 és 16:00 óra között. Az Országgyűlési Múzeum "A magyar törvényhozás ezer éve" című kiállítása is várja az érdeklődőket 9:00-től 17:00 óráig. A nemzeti ünnep alkalmából március 16-án újra megnyílnak az Országház egykori szellőző alagútjában található kiállítások is. Az "In memoriam 1956. október 25." emlékhelyet és kiállítást és a Kőtárat minden nap 10:00 és 18:00 óra között díjmentesen látogathatják az érdeklődők.

Program: Országház-látogatás
Helyszín: Budapest, V. kerület,  Kossuth tér
Időpont: 2019.03.16., 08:00-17:00
Bővebb információ »
 

25. Ingyenes családi programok a Budai Várban

A Budai Várban lesz népzene és néptánctanítás, és a Budavári Vásári Forgatagban lesznek "hazai finomságok". Az "Újra van Budán kutyavásár" című programban magyar kutyafajták örökbefogadására is lesz lehetőség. Megrendezésre kerül a "Forradalmi forgatag" a Hadtörténeti Múzeumban és "Kalandos időutazás" az Országos Levéltárban. A Vármúzeumban történelmi sétát és tárlatvezetést tartanak.

Program: Ingyenes családi programok a Budai Várban
Helyszín: Budai Vár, Budapest
Időpont: 2019.03.15., 9:00-18:00
Bővebb információ »
 

26. Ünnepeljük együtt március 15-ét a Várkert Bazárban

Egész napos, ingyenes programokkal, nosztalgiafotózással várják a látogatókat a Várkert Bazárban.
11:00-18:00 Kézműves foglalkozások (Helyszín: Rendezvényterem, Aula)
- Ünnepi kokárda készítése gyöngyfűzéssel, szalagból varrással, nemzeti színű zsinór készítés kötélverővel, huszár készítése, falovacska festése a huszárhoz
- MintaKINCStár játéksziget huszárokkal, kardokkal, zsinórmintákkal

11:00-12:00 Maszk bábszínház előadása: A furfangos csudadoktorok (Helyszín: Rendezvényterem) - Az előadás nagyméretű bábokkal, élőszereplőkkel és sok zenével egy vidám történetben meséli el a kurucok és a labancok kalamajkáit.
15:00-16:00 Netz produkció előadása: Aki nem lép egyszerre... (Helyszín: Rendezvényterem) - Egy mozgalmas, dinamikus, interaktív előadás, ahol a nézők zenélnek, táncolnak, sőt még egy hadsereget is létrehoznak.
10:00-18:00 Zászlók, ha lengenek (Helyszín: Rendezvényterem, Aula) - Kiállítás a magyar zászló és címer emléknapjának megünneplésére kiírt rajzpályázat díjnyertes munkáiból. Megtekinthető március 19-ig.

Program: Ünnepeljük együtt március 15-ét a Várkert Bazárban
Helyszín: Várkert Bazár, Budapest, I. kerület, Ybl Miklós tér
Időpont: 2019.03.15., 10:00-18:00
Bővebb információ »
 

27. Petőfi Irodalmi Múzeum ünnepnapi programjai

Megismerkedhettek a Károlyi-palota szerethető lakóival (ajánlott korosztály: 4–8 évesek), felfedezhetitek a Petőfi-tárlatot, s arra a különös rejtélyre is fény derül, miért találhatunk 16 ördögszarvacskát a róla szóló kiállításban (ajánlott korosztály: 6–12 évesek).

10.00–15:00: Újraindul a sajtógép! 1848. március 15-én történelmet írt a „sasos sajtó”. Most bárki kipróbálhatja Landerer és Heckenast nyomdagépét, amelyen a forradalom 12 pontját nyomtathatták. Lányoknak: nemzeti szalagos, ünnepi hajfonat készíthető.

Minden Fantáziák Nagy Könyve: Mesét / verset / verses mesét / mesés verset írunk és hozzá még illusztrációt is készítünk, hogy elkészülhessen a „Könyv” Petőfi megörvendeztetésére.

Program: Petőfi Irodalmi Múzeum ünnepnapi programjai
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, V. kerület, Károlyi u. 16.
Időpont: 2019.03.15., 10:00-15:00
Bővebb információ »
 

28. Ünnepi program a Fonóban

16.00: „Megfújják a trombitát...” Huszáros komédia, táncházzal egybekötött gyerekműsora.
Népi kézműves foglalkozás Csiki Lóránt vezetésével
18.30: Ünnepi megemlékezés
19.00: A Sárarany zenekar koncertje
20.00: Moldvai és vonós táncház

Program: Ünnepi program a Fonóban
Helyszín: Fonó Budai Zeneház, Budapest, XI. kerület, Sztregova u. 3.
Időpont: 2019.03.15., 16:00
Bővebb információ »


29. Máté Bence fotókiállítása - Szent István tér

Káprázatos kültéri fotókiállítás-sorozatra készül a világszerte ismert természetfotós, Máté Bence.Gigantikus méretű, ultramodern paravánokon, 333 négyzetméter üvegfelületen 623 olyan fotót csodálhatunk meg, melyek több száz nemzetközi versenyen öregbítették már Magyarország hírnevét. Máté Bence most a magyarországi vadvilág népszerűsítését tűzte ki célul, szeretné felkelteni az emberek érdeklődését lakóhelyük élővilágának megismerésére.


Forrás: MTI (Balogh Zoltán)

Tanulságos történeteit minden helyszínen, egy stand-up humorista előadásába csomagolva meséli el a láthatatlan madárfotós, ami felhőtlen szórakozást nyújt az egész család számára. A gyerekek látványos képeken keresztül ismerkedhetnek meg a csodálatos állatokkal.

Helyszínek és időpontok:
Budapest, Szent István tér, március 13 – 31.
Debrecen, Kossuth tér, április 4 – 28.
Gödöllő, Királyi kastély, május 3 – 10.
Eger (szervezés alatt), június 13. – július 7.
Keszthely, Festetics kastély, július 11. – augusztus 4.
Szeged, Kárász utca, augusztus 8. – szeptember 8.
Győr, Széchenyi tér, szeptember 12. – október 6.
Miskolc, Városház tér, október 10. – november 3.

Program: Máté Bence fotókiállítása
Helyszín: Budapest, V. kerület, Szent István tér
Megnyitó időpontja: 2019. március 13. 17.00
Bővebb információ »


30. Március 15. - Nemzeti Múzeum (központi programok)

Az 1848/49 évi forradalom és szabadságharc emléknapján a központi programok 9 órakor kezdődnek a Parlament előtt, ahol felvonják Magyarország nemzeti lobogóját. A Kossuth térről "Huszármenet" indul a Múzeumkertbe az Alkotmány utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Erzsébet tér-Károly körút-Múzeum körút útvonalon. A Nemzeti Múzeum kertjében 10.30-kor kezdődik az ünnepség, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.

Az ünnep napján a Múzeumkertben egész napos programokkal várják az ünneplőket. A Múzeumkertben egyebek mellett tánctanítás, lósimogató és pónilovaglás várja az érdeklődőket, és lesznek kézműves-foglalkozások, népzenei koncertek is. A vásári forgatagban számos magyar terméket lehet majd megkóstolni. A Nemzeti Múzeum kiállításait óránkénti tárlatvezetéssel lehet megtekinteni.

Program: Március 15. - Nemzeti Múzeum
Helyszín: Nemzeti Múzeum, Budapest, VIII. kerület, Múzeum krt. 14-16.
Időpont: 2019.03.15., 10:30
Bővebb információ »


Vidéki március 15-i programok


Március 15-i programok 2019: XX szuper program a hosszú hétvégére, ahova elviheted a gyermeked is!

31. Huszáros hosszú hétvége a Skanzenben - Szentendre

Március 15-én ismét huszárokkal népesül be a Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A nemzeti ünnepen nemcsak a huszárok viseletét ismerhetik meg kicsik és nagyok a Skanzenben, de ízelítőt kaphatnak a lovashuszár virtusból is. Fegyver- és szablyabemutató mellett terepasztal hadművelet várja az érdeklődőket. A kézműves foglalkozásokon elkészítjük a 48-as viseletek kellékeit: a huszárcsákót, fakardot és a kokárdát.

Hímzünk könyvjelzőt, varrunk zoknilovat, díszítünk huszáros mézeskalácsot. Vándormuzsikus járja a portákat és nem maradhatnak el a játékos huszárképző ügyességi játékai sem. Itt kiderül, ki az igazi Skanzen huszár! Március 15-én a belépés ingyenes, a többi napon a normál nyitvatartási napok szerinti jegyárak érvényesek.

Program: Huszáros hosszú hétvége a Skanzenben
Helyszín: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre
Időpont: 2019.03.15-17., 09:00-17:00
Bővebb információ »
 

32. Márciusi ifjak - családi nap - Keszthely

A Balatoni Múzeum családi napra várja az érdeklődőket 2019. március 15-én délelőtt 10 órától. Készíthetnek kokárdát, pártát, kardot, huszárcsákót, puskát. Kézbe vehetik Kossuth pisztolyát, és más huszárfegyvereket, hogy átérezzék, milyen honvédnek lenni. Bepillantást nyerhetnek a korabeli újságokba, dokumentumokba.

Program: Márciusi ifjak - családi nap
Helyszín: Balatoni Múzeum, Keszthely, Múzeum u. 2.
Időpont: 2019.03.15., 10:00
Bővebb információ »
 

33. Tavaszköszöntő ünnepi forgatag - a Márciusi Ifjakra emlékezünk: Nyílt nap a Szigetvári Várban

Az érdeklődőket történelmi tárlatvezetéssel, női viselet-bemutatóval és körtánc-tanítással, Zrínyi korabeli viselet- és fegyverbemutatóval, történelmi kalandjátékkal várják, 12 éves kortól 100 éves korig. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni lehet a szigetvarivar75@gmail.com e-mail címen. Egész nap arcfestés és hagyományőrző kézműves foglalkozás várja az ide látogatókat. A belépés a nemzeti ünnep alkalmából ingyenes!

Program: Tavaszköszöntő ünnepi forgatag - a Márciusi Ifjakra emlékezünk: Nyílt nap a Szigetvári Várban
Helyszín: Szigetvári Vár, Szigetvár, Vár u. 9.
Időpont: 2019.03.15.
Bővebb információ »
 

34. Ünnepeljük együtt március 15-ét! - Szekszárd

A közönséget rengeteg programmal várja a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ is. A március 15-i nemzeti ünnepre négynapos sorozattal készül az intézmény. A megemlékezést az ünnep napján a Béla király téren rendezik, ugyanitt már március 14-én este a Csizmazia Alapítvány és a Muslinca kórus közreműködésével dalok és versek hangzanak el, március 15-től 17-ig pedig a kulturális központban kézműves foglalkozásokat, matiné előadásokat tartanak gyerekeknek.

A mozi előterébe "Pilvax kávéházi hangulatot" ígérnek, a közönség reformkori jelmezekbe öltözhet. Az Agóra kávézóban szintén korabeli süteményeket, kávékülönlegességeket kóstolhat a közönség, lesz többek közt Kossuth-kifli, nemzeti színű pohárkrém, kokárda pizza, nemzeti színű szendvics.

Program: Ünnepeljük együtt március 15-ét! - Szekszárd
Helyszín: Szekszárd, Szent István tér 10.
Időpont: 2019.03.15. 09:00-18:00
Bővebb információ »
 

35. Márciusi ifjak - Székesfehérvár

Huszártábor készül a Palotavárosban: Öltözet- és szerszámbemutató, lópatkolás, lovas bemutató, lovagoltatás és ágyúsimogató várja a gyerekeket. Utcaszínház jeleníti meg a Márciusi ifjak életét. József-napi vásár lesz a Városháza téren, ezen kívül Körhinta, óriás társasjáték. nyomdabemutató, kreatív faműves program, családi animációs ajándékkészítő foglalkozás és szerszámkiállítás, vándorjátszóház, kézműves foglalkozások, gyöngykirakó-gyöngyvasaló játék, játék a nemzeti színekkel, huszárbábok készítése vár a gyerekekre.

Program: Márciusi ifjak - Székesfehérvár
Helyszín: Székesfehérvár, több helyszínen
Időpont: 2019.03.15. 09:00-17:00
Bővebb információ »

Forrás: MTI, rendezvények honlapjai
Fotó: Pixabay, Szentendrei Skanzen, MTI

Szülők lapja

Gyerekprogramok

Szülők lapja


2019.03.13